Céges számla költségei: az átutalásokra is figyelni kell
A vállalkozói számlacsomagok választásakor érdemes minél pontosabban felmérni a várható átutalási forgalmat, hiszen nagyok a csomagonként látható különbségek a díjak között. A különböző díjkedvezményeknél pedig arra is érdemes figyelni, hogy azok meddig érvényesek, és pontosan milyen feltételekkel vehetők igénybe.
Egyre erősebb a verseny a vállalkozói számlavezető ügyfelekért, így a lakossági piacról ismerős eszközöket is bevetnek a pénzügyi szolgáltatók. Így a havidíj-mentes számlavezetés éppúgy megjelent a bankok eszköztárában, mint a számlanyitásért cserébe adott egyszeri jóváírás, vagy – általában az első évben – ingyen biztosított bankkártya.
Érdemes kalkulálni a várható költségekkel
Bár a díjmentes számlavezetés, vagy a több tízezer forintnyi „ajándékpénz” vonzó eleme lehet a bankok ajánlatainak, a választást érdemesebb inkább arra alapozni, hogy a vállalkozásunk pénzforgalma, és a tranzakciók száma alapján melyik konstrukció segíthet hozzá leginkább a bankszámlaköltségek alacsony szinten tartásához.
A megfelelő választás érdekében tehát érdemes átgondolni néhány szempontot: így például mekkora a számla várható forgalma, havonta mennyi átutalást indítunk – forintban, devizában, bankon belülre vagy kívülre –, és mekkora készpénzforgalommal számolunk. Ezek közül az átutalási forgalom az egyik legfontosabb: egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy a forgalom havi néhány tranzakcióra szorítkozik csupán, vagy a tevékenységünk jellegéből adódóan napi szinten is jelentős mennyiségű utalással kell számolni.
A költségek számításakor arra is figyeljünk, hogy az adott számlacsomaghoz tartozó kedvezmények, illetve kondíciók meddig érvényesek: sok esetben ugyanis a díjak elengedése csak 6-12 hónapig, vagy akciós jelleggel él. Éppen ezért feltétlenül érdemes a kedvezmények figyelembevétele nélkül is kalkulációt készíteni, hogy ne dráguljon meg hirtelen a kezdetben olcsónak tűnő céges bankszámla.
Mindenkire gondolnak a pénzintézetek
A bankok persze igyekeznek úgy összeállítani a vállalkozói számlacsomagjaikat, hogy azok bármilyen fejlődési fázisban lévő mikro- és kisvállalkozás igényeire figyelemmel legyenek, az induló vállalkozásoktól a középvállalati méret felé kacsintgató cégekig.
Ezt a szempontrendszert igyekezett figyelembe venni a MagNet Bank is, amely októberben újította meg teljesen a vállalkozói számlacsomagjait, amelyeket a pénzintézet új ügyfelei vehetnek igénybe.
A vállalati csomagok közül természetesen induló vállalkozásoknak szánt konstrukciót is kínál a bank, MagNet Mini néven. Itt a számlavezetési díj mindössze havi 700 forint, miközben havonta az első öt belföldi elektronikus utalás forgalmi jutalékmentes – tehát csak a tranzakciós különdíjat kell megfizetni. A bank közösségi szerepvállalásával összhangban a MagNet Minihez – hasonlóan a pénzintézet más vállalkozói csomagjaihoz – „Segítő” bankkártya igényelhető, amelynek vásárlásoknál történő használatával egy kiválasztott társadalmi szervezetet is támogat a vállalkozás.
A következő lépcsőfokot a MagNet Midi számlacsomag jelenti a kínálatban, amely már azoknak a vállalkozásoknak ajánlott, amelyek már aktívabban használják a bankszámlájukat. Ez azt jelenti, hogy havi 3,5 millió forint feletti, elektronikus átutalási forgalom felett már nulla forint a számlavezetési díj, miközben a bankon belüli eseti és rendszeres utalások banki díjmentesek, és a bankon kívüli elektronikus csatornán keresztül indított eseti és rendszeres forint átutalás tranzakciók díja is csak 0,15 százalék – de legalább 250 forint. Hasonló elven működik a MagNet Maxi Csomag is, ám itt már 10 millió forint feletti, havi utalási forgalom kell az ingyenes számlavezetéshez.
A kínálat csúcsát jelentő, MagNet Pro nevű csomagnál már nincs forgalmi feltétele a nulla forintos számlavezetési díjnak, ám ezt a konstrukciót csak azok a vállalkozások választhatják, amelyek előző, lezárt évi árbevétele elérte a 250 millió forintot.
A pénzintézet két, speciális ügyfélkörnek szóló számlacsomagot is kidolgozott: a Szimpátia nevű termék a civil, vagy közhasznú jogállást igazoló szervezetek által vehető igénybe, illetve olyan vállalkozások választhatják, amelyek tevékenységi köre biogazdálkodás, a zöld energia, a környezet- és természetvédelem, a munkahelyteremtés, a kutatás-fejlesztés, az egészségügy és szociális ellátás, a kultúra vagy az oktatás területéhez tartozik. Itt a MagNet Banknál már jól ismert becsületkasszás elven működik a számlavezetési díj – vagyis a megadott összeghatáron belül az ügyfél dönt arról, mennyit kíván fizetni –, miközben a bankon belüli utalások díjmentesek. A MagNet Lex számlacsomag havi díja szintén igen kedvező – 500 forint – és jogi, számviteli, könyvvizsgálói, adótanácsadói tevékenységet folytató vállalkozások igényelhetik. A vállalkozói csomagok mellé üzleti devizaszámla is igényelhető a MagNet Banknál.
A BiztosDöntés.hu vállalkozó bankszámla kalkulátora szerint egyébként a vállalkozói csomagoknál változatlanul nagyon aktívak a bankok, számos akció fut a piacon.
Az Erste most a Kiszámítható néven futó számlacsomagjánál engedi el az első hat havi – egyébként forgalomtól függő – csomagdíjat, miközben a bankon belüli elektronikus forint utalások, illetve a NAV befizetési számláira indított elektronikus utalások díjmentesek.
A Gránit Bank Vállalkozói Alapszámla 2 csomagjánál a díjmentes számlavezetés mellett a havi első öt belföldi elektronikus forint átutalás is forgalmi jutalékmentes. Ezen kívül a csomaghoz tartozó bankkártya díját is elengedik az első évben a pénzintézetnél.
Az MBH Bank Lépték szolgáltatáscsomagjainál az elektronikus forint- és SEPA-átutalásoknál szintén csak a tranzakciós illetékkel kell számolni: a havi díj az adott számlacsomagtól, illetve a számlaforgalomtól függ.
Az OTP Banknál december közepéig jóváírási akció tart egyes számlacsomagokhoz kapcsolódóan. Azok a vállalkozások, amelyek új ügyfélként online Vállalkozói Sprint vagy Vállalkozói Maraton csomagot igényelnek, és fiókban aktiválják azt, 50 ezer forint jóváírást kaphatnak.
Az UniCredit Bank FixPont számlacsomagjánál tizenkét hónapon át díjmentes a számlavezetés, és ugyanennyi ideig az elektronikus belföldi utalásokért sem kell a tranzakciós díjon felül fizetni. A vállalkozói kártya kibocsátása, illetve a netbanki szolgáltatás szintén díjmentes. A kedvezményes időszak viszont további 12 hónappal meghosszabbítható, ha az ügyfél teljesíti a pénzintézet által meghatározott feltételek valamelyikét.
A BinX-nél október elseje óta elérhető, BinxPro nevű csomag díjmentes számlavezetést kínál, ám ennek feltétele a meglévő Számlázz.hu #profi csomag előfizetés és az, hogy aktív összeköttetésben legyen a vállalkozás Számlázz.hu és BinX fiókja. A belföldi forintátutalás díja fix 199 forint tranzakciónként, ha annak összege nem éri el az ötmillió forintot. Fontos ugyanakkor, hogy két, a BinX-nél pénzforgalmi számlát vezető vállalkozás díjmentesen utalhat egymás között.
A cikk megjelenését a MagNet Bank támogatta.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.


