Otthonteremtési támogatás összefoglaló - elérhető támogatások 2023-ban
Ha lakást vagy házat szeretnél építeni vagy venni, felújítást tervezel vagy bővítenél, akkor érdemes megnézned, hogy van-e olyan otthonteremtési támogatás, amire jogosultak lehettek. A kormány jelenleg több támogatással is segíti a családok lakáshoz jutását. Komoly összeget is kaphattok, ezért érdemes megnéznetek, hogy mire vagytok jogosultak. Összeszedtük neked a legfontosabb támogatásokat és azok feltételeit.
Több támogatási elem is megjelent 2021-től
2021-ben több új állami támogatás is megjelent, és a már meglévők közül több is bővült új elemekkel. A lakásfelújítási támogatás ezek közül már kifutott, de több támogatás még mindig elérhető.
Többgenerációs otthonteremtés
Ez a CSOK (Családi Otthonteremtési Kedvezmény) támogatás új eleme, valójában nem önálló támogatás, hanem a korábbi szabályok kiterjesztése, és 2021. január 1-től elérhető.
A CSOK új elemeként a támogatást igényelheted arra is, hogy már meglévő családi házra új emelet ráépítésével vagy a tetőtér beépítésével új lakást hozz létre. Illetve vásárolhatsz ilyen módon kialakított új lakást.
Ezzel azokat a családokat szeretné támogatni az állam, akik a meglévő szülői házra szeretnének építeni egy új lakást, amely a fiatalok tulajdona lesz. Így egy többgenerációs épületet hozhatnak létre azok, akik a szüleikhez közel szeretnének élni, vagy nincs pénzük arra, hogy önálló házat építsenek.
Feltétel, hogy az új emelet vagy tetőtér valóban külön lakás legyen. Külön helyrajzi számon kell szerepelnie, külön bejáratúnak kell lennie és csak az igénylő párnak lehet benne tulajdonrésze.
Az alsó és felső résznek tehát nem lehet ugyanaz a tulajdonosa, és nem élhet ott ugyanaz a családtag. Alul az idősebb generáció, míg felül a fiatal pár lakhat.
Az állam célja, hogy segítse a függetlenedni vágyó fiatalok lakáshoz jutását, de nem feltétel, hogy rokoni kapcsolat legyen a ház és a beépülő tetőtér vagy az új emelet tulajdonosa között. A lényeg, hogy az igénylő pár csak az építkezéssel létrehozott új lakás tulajdonosa lehet.
A támogatást akkor is igénybe veheted, ha társasház tetőterét építed be, még akkor is, ha ott csak egy lakást lehet kialakítani. A lényeg itt is az, hogy egy új lakás jöjjön létre, tehát nem terjeszkedhet belőle tovább felfelé a felső lakó.
Ha a tetőtér vagy az emelet a korábbi ház része marad, és nem lesz belőle önálló ingatlan (ami önmagában is értékesíthető), akkor az csak bővítésnek minősül, és csak az erre használható alacsonyabb CSOK összeget kaphatod meg rá. Az új lakásnak külön albetéten kell szerepelnie, azaz lennie kell saját helyrajzi számának.
Az új tetőtéri vagy felsőemeleti lakás építésére vagy vásárlására viszont a teljes új lakás építésére adható CSOK összege elérhető, ami jóval magasabb a fentinél.
A támogatás összege:
- 1 gyermek esetén 600 000 forint,
- 2 gyermek esetén 2 600 000 forint,
- 3 gyermek esetén 10 000 000 forint.
A támogatást igénybe vehetitek meglévő vagy vállalt gyermekekre is.
A támogatás feltételei megegyezek a CSOK feltételeivel.
Ezzel bővül az építésre és új lakás vásárlására elérhető CSOK felhasználási köre. Mellé CSOK-hitelt vagy Babaváró hitelt is igényelhetsz, és az 5%-os lakásáfát is visszakaphatod. Új tetőtéri lakás vásárlásakor az illetéket nem kell megfizetned. Ezen túl alacsonyabb közjegyzői díjra számíthatsz.
További részleteket a 16/2016. (II. 10.) Kormányrendeletben találsz.
5%-os lakásáfa
Korábban már volt 5% az új lakások áfája egészen 2019-ig. 2021. január 1-től újra bevezették a kedvezményes adókulcsot. A kedvezmény kezdetben két évre szólt, amit a kormány még két évvel meghosszabbított, így 2024. december 31-ig lehet alkalmazni.
Az adótörvény módosítása után ez hosszabbítás tehát megmaradt. Az épülő új lakóingatlanoknál, ha az építési engedélyt 2024. december 31-ig megkapták, illetve az építést bejelentették, akkor is megmarad az 5%-os lakásáfa, ha a teljesítés 2025. január 1. és 2028. december 31. között történik.
Az 5%-os lakásáfa akár több millió forint megtakarítást is jelenthet. Egy nettó 35 millió forintos lakásért például az új áfával 7,7 millió forinttal kell kevesebbet fizetned.
5%-os az áfája azoknak az új építésű lakásoknak, amelyeknél a teljesítés időpontja 2020. december 31. utáni. Lakás építésénél akkor lehet alkalmazni a kedvezményes áfakulcsot, ha a kivitelező az építési engedélyt 2024. december 31-ig megszerezte. Az építkezéseket 2026. december 31-ig kell befejezni.
Az 5% -os áfa a legfeljebb
- 150 m2 alapterületű lakásoknál és
- 300 m2 alapterületű házaknál
alkalmazható.
Feltétel még, hogy új lakásnak az az ingatlan minősül,
- amelynek az első rendeltetésszerű használatbavétele még nem történt meg, vagy
- megtörtént, de a használatbavételi engedély kiadása (vagy a használatbavétel tudomásulvétele) és az értékesítés között még nem telt el 2 év, illetve
- ha a használatbavétel már megtörtént, de az ingatlan rendeltetését vagy rendeltetési egységeinek számát megváltoztatták. Az erről szóló hatósági bizonyítvány és az eladás között 2 évnél hosszabb idő nem telhet el.
Fontos, hogy ha magad építed a házad, akkor az áfa továbbra is 27%. Csak olyan esetekben lehet a kedvezményes adókulcsot használni, ahol generálkivitelező épít vagy ő értékesít. Ez lehet beruházó, ingatlanfejlesztő is, a lényeg, hogy az első magánszemély tulajdonos te legyél.
Áfa-visszatérítés
Szintén új kedvezményként jelent meg az áfa-visszatérítés, 2021. január 1. és 2024. december 31. között elérhető.
Új lakás építésekor vagy vásárlásakor eleve már csökkentett, 5%-os áfát kell csak fizetned, de ha CSOK támogatást igényelsz, akkor ezt az áfát sem kell megfizetned.
Így lényegében áfamentesen juthatsz hozzá az ingatlanhoz.
A kedvezményt tehát akkor kaphatod meg, ha teljesíted a CSOK igényléséhez szükséges feltételeket. Ha új lakást vásárolsz, vagy generálkivitelezővel új lakást építtetsz, akkor a CSOK igénylés mellé a 0%-os áfa iránti igényedet is beadhatod. Így az áfát már nem is kell kifizetned.
Mivel az 5%-os áfa a legfeljebb 150 m2-es lakásoknál és 300 m2-es házaknál alkalmazható, ez a méretkorlát itt is érvényes.
További információt a 16/2016. (II. 10.) Kormányrendeletben olvashatsz.
Áfa-visszatérítés saját erős építkezéseknél
A támogatás 2021. január 1-től elérhető 2024. december 31-ig.
A saját erős építkezés áfája továbbra is 27%, tehát ha te magad építed a házad, és nem bízol meg generálkivitelezőt, akkor nem érvényes rád az új 5%-os lakásáfa.
2021. január 1-től az ilyen építkezések költségeinek és a telekárnak a 27%-os áfájából visszaigényelhetsz legfeljebb 5 millió forintot.
Az épülő lakás legfeljebb 150 m2, a ház legfeljebb 300 m2 lehet.
Nem feltétel, hogy CSOK támogatást is igénybe vegyél, az áfát ettől függetlenül is kérheted, ha a saját telkeden építkezel.
Viszont ha CSOK-ot vagy falusi CSOK-ot is kérsz, akkor az áfa-visszatérítés iránti kérelmedet a CSOK igényléssel egyidejűleg kell benyújtanod.
A falusi CSOK-nak ez a kedvezmény korábban is része volt, de a normál CSOK-nak nem.
További részleteket a 16/2016. (II. 10.) Kormányrendeletben olvashatsz.
Illetékmentesség
Az illetékmentesség szintén a CSOK-hoz kapcsolódik. A kedvezmény 2021. január 1-től elérhető.
Ha használt vagy új lakást vásárolsz, akkor vagyonátruházási illetéket kell fizetned, ami a lakás értékének 4%-a.
Ha azonban az ingatlanod vásárláshoz CSOK támogatást igényelsz, akkor az illetéket nem kell megfizetned.
Az illetékmentességet úgy veheted igénybe, hogy az adásvételi szerződésben szerepelteted, hogy CSOK-ot igényelsz a vásárláshoz. Ebben az esetben ki sem szabják az illetéket.
Közjegyzői díjak csökkentése
2021. január 1-től minden olyan kedvezményes kölcsön esetében, amely gyermeket tervező vagy nevelő családok számára elérhető, csökken a közjegyzői díj.
Így az alacsonyabb díjat kell fizetned a
- CSOK hitel
- Lakásfelújítási hitel
- Otthonteremtési kamattámogatott kölcsön
- Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott kölcsöne
esetében.
Közjegyzői díj azért merül fel, mert a hitelszerződéseseket kötelező közokiratba foglalni. A díj nagysága függ a hitel összegétől, a kiállítás helyszínétől és az időpontjától is. Előfordul, hogy a közjegyzői eljárást a bankfiókon kívül vagy munkaidőn túl kell megcsinálni, ilyenkor a díj 50-100%-kal emelkedhet.
A támogatott hiteleknél 55-65%-kal kevesebbet kell fizetni a közjegyzőnek. Ez azt jelenti, hogy
- 3 millió forint hitelösszeg alatt 10 000 forint,
- 3 és 5 millió forint között 14 000 forint,
- 5 és 10 millió forint között 17 500 forint, és
- 10 és 15 millió forint között 19 500 forint a díj.
A részleteket a 22/2018. (VIII. 23.) IM rendeletben olvashatod el.
Meglévő támogatások
Pár éve már bevezetett és ismert támogatások részleteit foglaljuk itt össze. Ezek nagyon népszerűek az igénylők körében, és ha a feltételeket tudod teljesíteni, akkor érdemes megfontolnod, hogy kihasználd őket.
CSOK
A CSOK, vagy Családi Otthonteremtési Kedvezmény az Otthonteremtési Program egyik legrégebbi eleme. 2015. óta elérhető, és azóta számos változáson ment át.
A CSOK egy vissza nem térítendő állami támogatás, amit vállalt vagy nevelt gyermekek után igényelhetsz, és lakáscélra használhatsz fel.
Meglévő gyermekek esetén nem feltétel a házasság, igényelhetik házaspárok, élettársak és egyedülálló szülők is.
Vállalt gyermek estén házasoknak kell lennetek, és legalább az egyik félnek 40 év alatt kell lennie. Ez a megelőlegezett CSOK.
Gyermeknek számít (mint általában az Otthonteremtési Program elemeinél) a 12. hetet betöltött magzat és a meglévő 25 év alatti gyermekek, ha egy háztartásban élnek az igénylővel.
Megváltozott munkaképességű gyermek esetén nincs felső életkori korlát. A támogatás mértéke a vállalt vagy meglévő gyermekek számától függ, és attól, hogy mire szeretnéd felhasználni a CSOK-ot.

A támogatást igénybe veheted:
- új lakás vásárlására vagy építésére,
- használt lakás vásárlására, bővítésére,
- tetőtér-beépítésre vagy emelet-ráépítésre (ha ezzel új lakás jön létre).
Az elérhető összegek új lakás vásárlása vagy építésekor:
- 1 gyermek esetén 600 000 forint,
- 2 gyermek esetén 2 600 000 forint,
- 3 vagy több gyermek esetén 10 000 000 forint.
Használt lakás vásárlásakor, illetve bővítésekor:
- 1 gyermek esetén 600 000 forint,
- 2 gyermek esetén 1 430 000 forint,
- 3 gyermek esetén 2 200 000 forint,
- 4 vagy több gyermek esetén 2 750 000 forint
a támogatási összeg.
A jogszabály azt is meghatározza, hogy minimum mekkorának kell lennie a CSOK-kal épített vagy megvásárolt ingatlannak.
A támogatási időszak 10 év, ezalatt sem eladni, sem bérbe adni nem tudjátok a lakást, és haszonélvezeti jog sem kerülhet rá. A 10 év alatt az ingatlanban kell élnie a családnak, de ez alól van néhány kivétel, amit a jogszabály felsorol.
A gyermekeitekre rá lehet íratni a lakást.
Még más feltétel is van?
A támogatás feltétele a megfelelő hosszúságú TB jogviszony. Ha közösen igénylitek a CSOK-ot, akkor ezt elég egyikőtöknek igazolni. A szükséges TB jogviszony általában 180 nap, amiben legfeljebb 30 nap megszakítás lehet, de 10 millió forintos összegnél 2 éves TB jogviszony kell. Az egyik házastárs halálakor a TB jogviszony az elhunyt megfelelő jogviszonyával is igazolható.
Ezenkívül büntetlen előéletűnek kell lennetek, és nem lehet 5000 forintot meghaladó tartozásotok a NAV felé. (Ha van, akkor 14 napon belül rendezetek kell.)
Nyugdíjasok is felvehetik a támogatást - ha a nyugdíj mellett dolgoznak - örökbe fogadott gyermekek vagy árván maradt unokáik, rokonaik után.

Lehet a CSOK önerő egy hitelnél?
A CSOK támogatást felhasználhatjátok önerőként lakáscélú hitelekhez, de a bankok között vannak eltérések abban, hogy hogyan.
A meglévő gyermekekre felvett CSOK-ot elfogadják, erre MNB állásfoglalás is van. Vállalt gyermekek esetében a bank saját maga dönt az elfogadásról, de nem nagyon szeretik a megelőlegezett CSOK-ot.
A CSOK mellé több új támogatási elem is jár. Ha új házat vásárolsz, akkor nem kell illetéket fizetned, és az 5%-os kedvezményes áfát is visszaigényelheted. A közjegyzői díj is kedvezményes. Ha felújítani is szeretnél, akkor arra a CSOK-ot nem használhatod, de kérhetsz rá lakásfelújítási támogatást és lakásfelújítási hitelt is. A vásárlásra, bővítésre szánt CSOK-ot pedig kiegészítheted CSOK hitellel, de a szabad felhasználású Babaváró hitellel is.
Részleteket a 16/2016. (II. 10.) és a 17/2016. (II. 10.)Kormányrendeletekben olvashatsz.
Falusi CSOK
A falusi CSOK olyan vissza nem térítendő támogatás, amelyet a Magyar Falu Programban szereplő preferált kistelepüléseken lévő ingatlanok, illetve tanyák vagy birtokközpontok megvásárlására, korszerűsítésére és bővítésére használhatsz.
A falusi CSOK-ot csak egy alkalommal igényelheted, az eredeti, 2022. június 30-ig tartó határidő módosítása után 2024. december 31-ig.
A feltételei megegyeznek a normál CSOK feltételeivel, de az elérhető összegek mások. Itt használt lakás vásárlásához kaphatod meg azokat az összegeket, amiket normál CSOK esetében új építésű ingatlanhoz igényelhetsz, bizonyos feltételek mellett.
Használt lakás vásárlására és korszerűsítésére, illetve bővítésére:
- 1 gyermek esetén 600 000 forint,
- 2 gyermek esetén 2 600 000 forint,
- 3 vagy több gyermek esetén 10 000 000 forint elérhető.
A fenti összegnek csak a fele mehet a vételárba, a másik felét korszerűsítésre vagy bővítésre kell használnod. A falusi CSOK-nál tehát az ingatlanszerzés kötelező eleme a korszerűsítés vagy a bővítés.
Ha tehát 3 gyermeketek van, és a legmagasabb, 10 millió forintot igénylitek, akkor ebből a lakás megvásárlásához 5 millió forintot tudtok felhasználni, a vételár többi részét egyéb forrásból kell biztosítanotok.
Amikor megvan az ingatlan, akkor a támogatás másik felét, újabb 5 millió forintot pedig a korszerűsítésre vagy bővítésre kell fordítanotok. Itt nem lesz elég a sima felújítás, a jogszabály meghatározza, hogy mi minősül bővítésnek és korszerűsítésnek.
Ha olyan ingatlant vásárolsz, aminek az ára nem éri el az 5 millió forintot, akkor a fennmaradó összeget költheted korszerűsítésre vagy bővítésre.
Ha nem vásárolsz, hanem a meglévő házatokat szeretnéd korszerűsíteni vagy bővíteni, akkor a vásárlásra is felvehető támogatás felét kaphatjátok meg:
- 1 gyermek esetén 300 000 forintot,
- 2 gyermek esetén 1 300 000 forintot,
- 3 vagy több gyermek esetén 5 000 000 forintot.

Ha a falusi CSOK mellett lakásfelújítási támogatást is igényelsz, amit a jogszabály nem zár ki, akkor arra figyelj, hogy amelyik számlát az egyiknél elszámoltad, azt a másiknál már használhatod.
További részleteket a 17/2016. (II. 10.) Kormányrendeletben találsz. A jogszabály tartalmazza a preferált kistelepülések listáját is.
CSOK hitel
A CSOK és falusi CSOK támogatások mellé kamattámogatott hitel is elérhető. A hivatalos neve Többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatott hitele.
Az igénybevétel feltételei megegyeznek a CSOK feltételeivel, kiegészítve azzal, hogy mivel a CSOK hitel egy kölcsön, át kell menned a bank hitelbírálati folyamatán is.
Nem szerepelhetsz a KHR-ben negatív státusszal, ami a CSOK és falusi CSOK támogatások esetében nem feltétel, és megfelelő jövedelmet is kell igazolnod.
Nézd meg milyen CSOK-os hiteleket igényelhetsz, de a kalkulátor után tovább folytatódik az útmutató, érdemes maradnod.
Ilyen CSOK-os hiteleket is igényelhetsz
Azon dolgozunk, hogy a rengeteg lakáshitel közül megtalálhasd a legjobbat.
- Népszerűség szerint
- Törlesztő szerint
- THM szerint
- Visszafizetendő szerint
- Kezdeti költség szerint
-
Törlesztő 103 587 Ft Kamatperiódus: 5 évTHM 3,13% Kamat: 3,00%Visszafizetendő 18 732 865 FtOtthonteremtési Kamattámogatott Hitel • Kamatperiódus: 5 év • Kamat: 3,00% • Futamidő: 60-300 hó • THM: 3,10% - 5,41% • Hitel teljes díja: 3 732 865 Ft • Ebből kamat: 3 645 704 Ft • Kezdeti díj: 87 161 FtPROMÓCIÓ
-
Törlesztő 103 587 Ft Kamatperiódus: 5 évTHM 3,13% Kamat: 3,00%Visszafizetendő 18 708 704 Ft
- Egyes induló költségek visszatérítésével akár 150 000 Ft megtakarítás
-
Törlesztő 103 888 Ft Kamatperiódus: 5 évTHM 3,17% Kamat: 3,00%Visszafizetendő 18 747 458 Ft
- 40 000 Ft-os online jóváírási akció
-
Törlesztő 103 888 Ft Kamatperiódus: 5 évTHM 3,18% Kamat: 3,00%Visszafizetendő 18 712 458 Ft
- Minden új ügyfél után 1 facsemetét ültet a bank
-
Törlesztő 103 888 Ft Kamatperiódus: 5 évTHM 3,19% Kamat: 3,00%Visszafizetendő 18 715 458 FtOtthonteremtési Kamattámogatású Jelzáloghitel • Kamatperiódus: 5 év • Kamat: 3,00% • Futamidő: 60-300 hó • THM: 3,16% - 8,60% • Hitel teljes díja: 3 715 458 Ft • Ebből kamat: 3 699 858 Ft • Kezdeti díj: 57 600 FtPROMÓCIÓ
-
Törlesztő 103 888 Ft Kamatperiódus: 5 évTHM 3,22% Kamat: 3,00%Visszafizetendő 18 800 308 FtOtthonteremtési Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel többgyermekes családok részére • Kamatperiódus: 5 év • Kamat: 3,00% • Futamidő: 72-300 hó • THM: 3,17% - 9,68% • Hitel teljes díja: 3 800 308 Ft • Ebből kamat: 3 699 858 Ft • Kezdeti díj: 93 850 FtPROMÓCIÓ
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, illetve promóciós szerződés.
A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk.
További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Tájékoztatunk, hogy kalkulátorunk nem számol a megvásárolni kívánt vagyonbiztosításának díjával, mivel az ingatlan hitelbiztosítéki értéke nem ismert. Előzőek miatt az általunk megjelenített THM összege a vagyonbiztosítás díját nem tartalmazza. Felhívjuk figyelmedet, hogy a bankok többsége kötelezően előírja a vagyonbiztosítás megkötését és fenntartását a teljes futamidő vonatkozásában, ezért a rendszeres havi kiadásokhoz az ingatlan vagyonbiztosításának összege hozzászámítandó.
A vagyonbiztosítás díját figyelembe kell venni a THM plafon számításánál. A THM plafon jelenleg az alapkamat 24 százalékponttal növelt összege. A THM plafon értékének átlépése esetén nem adható ajánlat a hitelt igénylő részére, így kölcsön sem nyújtható számára.
A vagyonbiztosítás pontos díjáról javasoljuk, hogy előzetesen tájékozódj.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
A hitelt csak CSOK támogatással együtt veheted igénybe, de ez fordítva nem igaz, ha CSOK-ot veszel fel, akkor hitelt nem kötelező mellé kérned, ez csak egy plusz kedvezményes hitellehetőség akkor, ha a CSOK támogatás nem volna elég az ingatlanvásárláshoz vagy bővítéshez.
Ez egy kamattámogatott hitel, amit legfeljebb 25 éves futamidőre vehetsz fel fix 3%-os kamat mellett, és csak lakáscélra használhatod.
A hitel csak 2 vagy több gyermek mellé elérhető, ha egy gyermeket vállaltok vagy neveltek, akkor CSOK hitelt nem kérhettek.
A hitel összege CSOK esetében
- 2 gyermek mellett 10 000 000 forint,
- 3 vagy több gyermek mellett 15 000 000 forint lehet.
Falusi CSOK-nál, ha a nem vásárolsz ingatlant, hanem a meglévő lakásotokat bővíted, illetve korszerűsíted, akkor az összeg fele áll rendelkezésre:
- 2 gyermek esetén 5 000 000 forint,
- 3 vagy több gyermek esetén 7 500 000 forint.
A CSOK hitelt CSOK-hoz vagy falusi CSOK-hoz kérheted, de ha nem elég a pénz és belefér a jövedelmedbe, más hitelt is vehetsz fel mellé. Babaváró hitellel is kombinálhatod. Ha megszületik a második és harmadik gyermeketek, akkor a jelzáloghitel-elengedésre is jogosultak lesztek.
Jelzáloghitel-elengedés
2019. július 1-től azok a családok vehetik igénybe, amelyek jelzáloghitelt vettek fel. A jelzáloghitel-elengedés korábban is elérhető volt, de csak a harmadik és további gyerekeknél. Ezt terjesztették most ki a második gyermekre is, illetve már a 12 hetet betöltött magzat is számít.
Ha van már egy gyermeketek, és korábban lakáscélú jelzáloghitelt vettetek fel, akkor a második gyermeketek születésekor az állam elenged a fennálló hiteltartozásotokból 1 millió forintot. A harmadik (vagy ha korábban még nem igényeltétek, akkor a többedik) gyermek születésénél 4 millió forinttal lesz kevesebb a jelzáloghiteletek, minden további gyermeknél pedig 1-1 millió forintot enged el belőle az állam.
A jelzáloghitel-elengedés összege a 2018. január 1. és 2019. január 1. között született második, harmadik és minden további gyermek után 1 millió forint.
A 2019. július 1. után született harmadik vagy többedik gyermek után 4 millió forint. Ha a harmadik vagy a többedik gyermekre még nem vettétek igénybe a 4 millió forintos támogatást, akkor azt a soron következő gyermek esetében megtehetitek.
A jelzáloghitel-elengedés érvényes a lakáscélú pénzügyi lízingszerződésekre is. Ennek a feltétele az, hogy a támogatással a tejes lízingdíjat rendezni tudjátok, és az ingatlan a nevetekre kerüljön.
A gyermekvállalást örökbefogadással is teljesíthetitek. Akkor élhettek a jelzáloghitel-elengedés lehetőségével, ha 2019. július 1. után fogadtok örökbe olyan gyermeket, aki ezt megelőzően született.
A kedvezményt a házaspárok, élettársak vagy volt élettársak csak együtt igényelhetik, de az nem feltétel, hogy a jelzáloghitel mindkettőtök nevén legyen.
2021. január 1-től az építési hitelt és a lakásfelújítási hitelt is lehet ilyen módon csökkenteni.
A jelzáloghitel-elengedést már több hitelnél is felhasználhatjátok. Ha tehát egy hitelt teljes mértékben előtörlesztettetek belőle, akkor a fennmaradó összegből törleszthetitek egy másik lakáshiteleteket, ha van. Ez a szabály 2020. vége óta érvényes. Ha ezt a kedvezményt nem tudtad érvényesíteni, és volt 2020. vége előtt több fennálló hiteltartozásod, akkor 2021. szeptember 29-től 60 napon belül kérheted a kifizetését annak a hiteltartozásnak, amit 2020. vége előtt nem tudtál csökkenteni.
Ha a tőketartozás nem éri el a kedvezmény összegét, akkor a tőketartozás járulékainak a csökkentésére is használhatjátok, kivéve a késedelmi kamatot. Ha nincs több hiteletek, akkor a maradék összeget nem kaphatjátok meg.
Babaváró hitel
A Babaváró hitel 2019. július 1-je óta elérhető, és nagyon népszerű a családot alapítani vagy bővíteni szándékozó párok körében. A kedvezményes hitel eredetileg 2022. december 31-ig lett volna igényelhető. Ezt a határidőt a kormány 2024. december 31-ig kitolta, így még bőven van idő az igénylésre.
Ez a hitel kicsit kakukktojás, mert nem az Otthonteremtési program része, hanem a kormány családtámogatási intézkedéseinek egy eleme. Azért találod meg mégis itt, mert a párok gyakran lakáscélra veszik fel, és sokszor kombinálják CSOK vagy falusi CSOK támogatással.
A Babaváró hitel egy támogatással egybekötött kamattámogatott kölcsön, amelyet házaspárok vehetnek igénybe.
Ez nem jelzáloghitel, inkább a személyi kölcsönhöz hasonlít. Nincs mögötte ingatlanfedezet és szabad felhasználású.
Legfeljebb 10 millió forintot vehetsz fel maximum 20 éves futamidőre, és készpénzt kapsz, amit bármire elkölthetsz. A havi törlesztőrészlet legfeljebb 50 000 forint lehet.
A Babaváró hitelt csak házaspárok igényelhetik. (Illetve ha az igénylés és a szerződéskötés között a házaspár egyik tagja meghal, a szerződést az özvegy egyedül is megkötheti.)
A törlesztés kamatmentesen indul, és ha az első 5 évben születik gyermeketek, akkor a kamatmentesség a futamidő végéig meg is marad. A 12. hetet betöltött várandóssággal már tudjátok teljesíteni ezt a feltételt.
Az első gyermek születésekor kérhetitek a hiteltörlesztés felfüggesztését 3 évre. Ettől nem lehet magasabb a törlesztőrészlet, helyette a futamidő tolódik ki 3 évvel.
A második gyermek születésekor újabb 3 évre fel lehet függeszteni a hiteltörlesztést, és az állam vissza nem térítendő támogatásként elengedi a fennálló tartozásotok 30%-át.
A harmadik gyermek után pedig a fennálló tőketartozás 100%-át, tehát a teljes maradék tartozásotokat elengedik.
A gyermekvállalást örökbefogadással is teljesíthetitek.
Ha a házaspár egyik tagja meghal az igénylés után, de még a szerződéskötés előtt, akkor az özvegye a szerződést egyedül is megkötheti. Ha a férj meghal, akkor a halálát követő 300 napban, legfeljebb a gyermek megszületése előtti napig a feleség egyedül is igényelheti a hitelt.
Meglévő gyermekekre is igényelhetjük?
A hitelfelvétel előtt született, tehát a meglévő gyermekek itt nem számítanak, a lényeg, hogy bővüljön a család. A kedvezmények, csak az újabb gyermekek születése esetén járnak.
A jogosultság feltétele, hogy
- a házaspár nőtagja ne legyen idősebb 40 évesnél,
- legalább egyikőtök legalább 3 éves TB jogviszonyt tudjon igazolni, amelyben nincs 30 napnál hosszabb megszakítás,
- a TB jogviszonyt a túlélő házastárs az elhunyt megfelelő TB jogviszonyával is igazolhatja,
- TB jogviszony az igénylést megelőző 180 napban, külföldről hazatérőknek 90 napban,
- nem lehet 5000 forintot meghaladó köztartozásotok, illetve ha van, akkor 10 napon belül rendeznetek kell,
- büntetlen előéletűek legyetek,
- legyen magyarországi lakcímetek.
A Babaváró hitelt csak egyszer igényelhetitek, és nem kötelező a teljes 10 millió forintot felvenni. Ha viszont alacsonyabb összeg mellett döntöttetek, akkor később ezt nem lehet kiegészíteni.
Ha 90 napon belül lakást vásárolsz, akkor a Babaváró hitel 75%-át felhasználhatod a lakáshitelhez önerőként is. 90 napon túl a Babaváró 100%-a lehet önerő. 2022. január 1-től a 90 napos várakozási idő ugyan megszűnt, és a Babaváró elvileg teljes egészében felhasználható önerőként, de nem valószínű, hogy a bankok gyakorlata változik.
Ha a futamidő első 5 évében nem születik gyermeketek, akkor a kamatmentességet elveszítitek, és a futamidő további részében kamatot kell fizetnetek. Ezenkívül a már igénybe vett kamattámogatást egy összegben, büntetőkamattal együtt 120 napon belül vissza kell fizetnetek.
Mivel a Babaváró hitel szabad felhasználású, gyakorlatilag bármelyik másik támogatással és hitellel kombinálhatod. Sokan használják a lakáscéljaik megvalósítására, de ez nem feltétel. Ha te autót vennél és igényeled a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményét, amellé is kérheted a Babaváró hitelt. Viszont mivel ez nem jelzáloghitel, a jelzáloghitel-elengedés kedvezményét itt nem tudod kihasználni.
További információt a 44/2019. (III. 12.) Kormányrendeletben találsz.
Régi, de még elérhető támogatások
Ezek olyan régebben bevezetett kamattámogatott kölcsönök, amelyeknél ma már sokkal jobb és korszerűbb támogatást is találhatsz, de még mindig elérhetők és van olyan bank, amelyik kínálja őket.
Otthonteremtési kamattámogatott kölcsön
Ezt a támogatást olyan új lakás vásárlására vagy lakás építésére használhatod fel, amelynek a vételára, illetve az építési költségvetése legfeljebb 30 millió forint. Ha használt lakást vennél, akkor annak a vételára maximum 20 millió forint lehet, illetve bővítésre is igényelheted, ha annak költségvetése legfeljebb 15 millió forint.
Kamattámogatott kölcsönként
- új lakás építése vagy vásárlása esetén 15 millió forintot vehetsz fel,
- használt lakás vásárlására vagy bővítésre 10 millió forintot.
Ha építesz, akkor olyan házra igényelheted, amelynek az építési engedélyét 2008. július 1-je után adták ki, de a használatbavételi engedélyt még nem kapta meg.
Bővítés lehet a hozzáépítés, a tetőtérbeépítés és az emeletráépítés is, de a lakás helyiségeinek az átalakítása nem. Az alapterületet meg kell növelned, de nem építheted be belőle a teraszt, nem építhetsz kocsibeállót és nem alakíthatsz szobává más helyiségeket.
Az épülő ingatlanban legalább 50%-os tulajdonrészednek kell lennie. Ha együttesen igénylitek a kamattámogatást a pároddal, akkor mindketten tulajdonosoknak kell, hogy legyetek.
A kamattámogatás lejártáig nem lehet a lakáson másnak haszonélvezeti vagy használati joga.
A támogatás feltétele, hogy
- ne legyen tartozásod a NAV felé, és
- legyen legalább 180 napos TB jogviszonyod (házaspárok vagy élettársak esetén elég az egyikőtöknek igazolni).
A kamattámogatás a hitel futamidejének csak az első 5 évében jár.
A futamidő ennél persze hosszabb is lehet. A támogatás mértéke a gyerekek számától függ, és az állampapírhozamok százalékában határozzák meg.
- Ha nincs gyermeketek, vagy van 1 vagy 2, akkor legfeljebb 60%,
- ha 3 vagy több gyermeketek van, akkor legfeljebb 70% a támogatás.
A támogatást csak egyszer veheted fel. A kamattámogatás 5 éve alatt a lakáson haszonélvezet vagy használati jog nem lehet.
Ha a támogatott hitelt olyan új lakásra használod, aminek még nincs meg a használatbavételi engedélye, akkor nyilatkoznod kell arról, hogy a használatbavételi engedélyt a támogatási időszak lejárta előtt bemutatod a banknak.
Csak akkor jár kamattámogatás az Otthonteremtési lakáshitelekre, ha a kamat 6% felett van. Mivel jelenleg az alacsony referenciakamatnak köszönhetően a kamat nem éri el ezt a szintet, így gyakorlatilag nincs is kamattámogatás.
Részleteket a 341/2011. (XII. 29.) Kormányrendeletben olvashatsz.
Fiatalok, valamint többgyermekes családok kamattámogatott kölcsöne
Ezt a támogatást olyan új, összkomfortos lakás megvásárlására vagy építésére használhatod, aminek a vételára vagy építési költsége a telekhányad nélkül Budapesten és a megyei jogú városokban legfeljebb 25 millió forint, egyéb településeken legfeljebb 20 millió forint.
A felvehető hitel összege Budapesten és a megyei jogú városokban legfeljebb 12,5 millió, egyéb településeken legfeljebb 10 millió forint lehet.
A kamattámogatás mértéke az életkorodtól (ha párkapcsolatban élsz, akkor mindkettőtök életkora számít), és a gyermekeitek számától függ.
Feltétel, hogy
- legfeljebb 1 gyermek esetén 35 év alatt,
- legalább 2 gyermek esetén 45 év alatt legyetek.
A támogatást csak akkor veheted igénybe, ha sem neked, sem a párodnak vagy gyermekeiteknek nincs lakástulajdonotok vagy használati jogotok más lakáson.
A támogatást a hitel futamidejének első 20 évében kapod az államtól. Mértékét az állampapírhozam százalékában határozzák meg.
A mértéke
- 35 éves korig, legfeljebb 1 gyermek esetén 50%,
- 45 éves korig 2 gyermek estén 52%, 3 gyermek esetén 55%, 4 gyermek esetén 59%, 5 gyermek esetén 64% és 6 vagy több gyermek esetén 70%.
Ha 45 éves korod előtt bővül a családod, akkor a kamattámogatás mértéke ennek megfelelően nő. Ha az eltartott gyermekek száma csökken, a támogatás akkor sem lehet kevesebb mint korábban volt.
A szabályokat részletesen a 134/2009. (VI. 23.) Kormányrendeletben olvashatod.
Megszűnt támogatás
Lakásfelújítási támogatás - speciális esetben igényelhető
Hivatalos nevén Otthonfelújítási támogatás.
A támogatás 2021. január 1-jén indult és 2022. december 31-ig vehették igénybe a legalább egy gyermeket nevelő párok, házaspárok vagy egyedülálló szülők.
A 12. hetet betöltött magzatot is számításba veszik, és minden 25 évnél fiatalabb gyermeket, ha az igénylővel egy háztartásban élnek. Megváltozott munkaképességű vagy gondozásra szoruló gyermeknél nincs felső életkori korlát.
A jövőben, egy új jogszabály értelmében már csak hiánypótlásra van lehetőség, akkor is csak két esetben.
- Ha a kérelmet benyújtottátok 2022. december 31-ig, de volt 5 000 forintot meghaladó köztartozásotok. A MÁK felhívását követő 15 napon belül lesz lehetőségetek igazolni, hogy már nincs tartozásotok a NAV felé.
- A támogatáshoz igazolnotok kell, hogy a gyermekeitekkel együtt legalább 1 éve a felújított ingatlanban éltek. Ha a kérelem beadását követően, de még 2022. december 31-ig telt le az 1 éves időszak, akkor ezt a MÁK felé utólag igazolhatjátok majd.
Most pedig lássuk a részleteket.
A támogatás keretében a lakás vagy ház felújítására, akadálymentesítésére költött összeg maximum felét tudjátok visszaigényelni, legfeljebb 3 millió forintot. Fontos kikötés, hogy a támogatás összegének felét munkadíjra, a másik felét pedig anyagra kell költeni.
Egyedülálló szülőként akkor kaphatsz támogatást, ha él veled gyermek. Megosztott felügyelet esetén a támogatást is megosztva veheti igénybe a két szülő, kivéve, ha az egyik lemond a másik javára a saját részéről.
Miből mennyit igényelhetek vissza pontosan?
Ha mondjuk 6 millió forintot költötök a lakásotok felújítására, akkor azon belül nem szükséges, hogy 50-50%-ban szóljanak a számlák anyagköltségről és munkadíjról. A támogatásként kapott 3 millió forinton belül viszont már fele-fele arányban kell, hogy szerepeljenek.
Tegyük fel, hogy egy 6 millió forintos felújításnál kaptok 4 millió forint értékű anyagról számlát és 2 millió forint a munkadíj. Ekkor a 4 millió forint anyagból 1,5 milliót, a 2 millió forint munkadíjból szintén 1,5 milliót tudtok támogatásként visszakapni.
Viszont ha a 6 millió forinton belül 5 millió forintot költöttetek anyagra, és csak 1 millió forint a munkadíj, akkor nem tudjátok felvenni a támogatás teljes összegét. Legfeljebb 2 millió forintos támogatást kaphattok, mert ahhoz, hogy az anyagköltség és a munkadíj aránya 50-50% legyen, az 1 millió forintos munkadíjhoz csak 1 millió forintnyi anyagköltséget tehettek hozzá.

Még vannak más feltételek is
A támogatást akkor kaphatjátok meg, ha a lakásban együttesen (a gyermekekkel együtt) legalább 50%-os tulajdonrészetek van. Legalább egy éve a felújított ingatlanban kell laknotok. Figyeljetek arra, hogy ezt lakcímkártyával is igazolnotok kell, tehát fontos, hogy mindannyian oda legyetek bejelentve az elmúlt legalább egy évben.
Ez alól van néhány kivétel, például ha 1 éven belül vásároltátok a lakást, vagy ha az elmúlt évben szolgálati lakásban éltetek. Ha a gyermek még nincs 1 éves, akkor ő is kivétel az egyéves szabály alól.
További feltétel, hogy ne legyen 5000 forintot meghaladó köztartozásotok (illetve ha van, akkor 14 napon belül rendezzétek), és legalább az egyikőtöknek legyen legalább 1 éves társadalombiztosítási jogviszonya. Ebben legfeljebb 30 napos megszakítás lehet.
A felsőoktatásban tanulók is igényelhetik a támogatást, illetve nyugdíjasok is abban az esetben, ha van mellette munkaviszonyuk is. A külföldi felsőoktatás is elfogadható.
Hogyan működik a gyakorlatban?
A gyakorlatban úgy működik a támogatás, hogy megtervezitek, hogy milyen munkálatokat szeretnétek elvégeztetni. A munkát végző mindegyik céggel vagy mesterrel szerződést kell kötnötök, és a tőlük kapott számlákat össze kell gyűjtenetek. Majd amikor az utolsó számlát is kifizettétek, 60 napon belül az igényléseteket benyújthatjátok a Magyar Államkincstárhoz.
A szerződött partnerek nem lehetnek közeli hozzátartozóitok, illetve ha cég végzi a munkát, akkor közeli hozzátartozó nem lehet benne vezető tisztségviselő vagy tulajdonos.
Az igényléshez be kell majd adnotok az összes szerződést és számlát. Egy összesítőt is ki kell töltenetek, de a nyomtatványokat a MÁK honlapjáról letölthetitek. A MÁK 30 napon belül elbírálja a kérelmet és 5 napon belül utalja a támogatás összegét.
A támogatás keretében elvégeztethetsz minden lényeges felújítási munkát, a részletes listát a rendelet tartalmazza, és a MÁK honlapján is megtalálod.
Azokat a számlákat, amelyeket falusi CSOK keretében már elszámoltál, itt már nem használhatod fel. A támogatást csak egyszer igényelheted.
Ha olyan lakásba költözöl, amelynek a korábbi tulajdonosa már igényelte a támogatást, az nem akadálya annak, hogy te is igénybe vedd. Az előző tulajdonos nem lehet közeli hozzátartozód.
Ha igényelted a támogatást, de később elköltöztél a lakásból, akkor az új lakásra viszont már nem kérheted még egyszer.
Lakásfelújítási támogatás mellé igényelheted a kamattámogatott lakásfelújítási hitelt is. Ha most vásárolnátok, vagy bővíteni, korszerűsíteni is szeretnétek a lakást, akkor igényelhetsz CSOK, falusi CSOK támogatásokat, és CSOK hitelt is. Igénybe veheted a babaváró hitelt is.
A lakásfelújítási támogatás részleteit az 518/2020. (XI. 25.) Kormányrendeletben találod.
Lakásfelújítási hitel - már nem igényelhető
A hivatalos neve Otthonfelújítási kölcsön. Ez egy kamattámogatott hitel, amit akkor vehetsz igénybe, ha szeretnél lakásfelújítási támogatást, de nem tudod előre kifizetni a felújítás keretében elvégzendő munkákat.
A hitel 2021. február 1-től elérhető, 2022. december 31-ig.
A feltételei ugyanazok, mint a lakásfelújítási támogatásnak, azzal a különbséggel, hogy itt hitelképesnek kell lenned. Nem szerepelhetsz a KHR-ben negatív státusszal, és meg kell felelned a hitelfelvétel alapfeltételeinek.
Mivel a lakásfelújítási támogatás utólagos, tehát annak a pénznek az 50%-át kaphatod vissza, amit már a szakembereknek kifizettél, sokan elesnének a támogatástól csak azért, mert nincs meg nekik előre a felújítás költsége.
Ezt a problémát hidalhatod át a lakásfelújítási hitellel.
Ez egy maximum 6 millió forintos jelzáloghitel, amelyet legfeljebb 10 évre vehetsz fel 3%-os kamat mellett.
A támogatásra való jogosultságot a bank felé is igazolnod kell, a hitelbírálatot pedig minden bank a saját szabályzata szerint végzi el. Megvizsgálja a jövedelmedet és a fedezetként felajánlott ingatlant is, és ez alapján határozza meg, hogy milyen összeget kaphatsz.
Nem muszáj a teljes 6 millió forintot felvenned, de a hitelt csak egyszer igényelheted.
Amikor a MÁK jóváhagyja a támogatás összegét, akkor a pénzt közvetlenül a banknak utalja. Így a támogatás a hiteledet automatikusan előtörleszti. Ennek nincs külön díja.
Ezután alacsonyabb törlesztőrészletet fizetsz tovább.
Ezt a kamattámogatott hitelt a lakásfelújítási támogatás mellé veheted fel. Kedvezményes közjegyzői díjakra számíthatsz a hitelfelvételnél. Ha még mindig nem lenne elég a pénz, akkor Babaváró hitellel is kiegészítheted. Ha a lakást bővítitek, korszerűsítitek is, vagy épp most vásárolnátok, akkor CSOK-ot vagy falusi CSOK-ot is igénybe vehetsz. A lakásfelújítási hitel lakáscélú jelzáloghitel, így ha születik második és harmadik gyermeketek, a jelzáloghitel-elengedésre is jogosultak lesztek.
A részleteket a 17/2016. (II. 10.) Kormányrendeletben találod.
Jelenleg igen sokféle támogatás közül választhatsz, ha családot tervezel vagy gyermekeket nevelsz. És nemcsak támogatást kérhetsz, de többféle kamattámogatott kölcsönt is felvehetsz. Ha a család jövedelmébe belefér, és jogosultak vagytok rá, akkor ezeket a támogatásokat és hiteleket kombinálhatod is. Így komoly segítséget kaphatsz mind a lakásvásárláshoz, felújításhoz, de az autóvásárláshoz is. A Babaváró hitel szabad felhasználású, és nem jelzálog alapú hitel, tehát bármire felhasználhatod, és ha több gyermeketek is születik, akkor támogatássá alakul. Érdemes tehát megnézned, hogy mi elérhető számotokra, és jól használnod a támogatásokat.
Bár közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, később a humán tárgyak felé fordultam. Szerettem az irodalmat, műveket elemezni, kritikákat írni. Angol szakon végeztem, a diplomamunkámat amerikai drámákból írtam. Az egyetem után egy nagy cégnél helyezkedtem el, ahol visszacsöppentem a pénzügyek világába. Annyira beszippantott, hogy visszaültem az iskolapadba, és közgazdász lettem. Az írás szeretetét és a banki világ iránti érdeklődésemet végül a gazdasági tartalmak írásában sikerült egyesítenem. Szívesen mélyedek el egy-egy témában, és mutatom meg az olvasónak, hogy pénzügyi témákról olvasni nemcsak hasznos vagy szükséges, de érdekes is lehet. Szabadidőmben szívesen olvasok és szeretem a reneszánsz táncokat.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.