Cikkek  

Valószínűleg te is hallottál már a CSOK különböző változatairól, de családok, illetve a gyermeket tervező párok számára nem csak lakáscélra elérhetők támogatások és támogatott hitelek. Van néhány olyan támogatás, amelyet nem, vagy nem kizárólag lakáscélra használhatsz. Sőt, van néhány olyan kedvezmény is, amely gyermekektől függetlenül igényelhető. Ezek nem kapnak akkora figyelmet, mint a nagy lakáscélú támogatások, hisz általában kisebb összegűek. Sok kicsi viszont itt is sokra megy, és ha valamire jogosult vagy, nem érdemes az államnál hagynod. Ebben az útmutatóban ezeket a támogatási formákat mutatjuk be részletesen.

Az útmutató első részében azokat a nem lakáscélra elérhető támogatásokat mutatjuk meg, amelyeket akkor igényelhettek, ha gyermeket neveltek vagy a jövőben még vállalnátok következő gyermeket. Ezek többnyire hitelelengedés vagy adóvisszatérítés típusú támogatások, illetve az SZJA-ra és GYED-re vonatkozó kedvezmények. Ha a családok számára elérhető, lakáscélú támogatást keresel, azt az Otthonteremtési támogatásokat összefoglaló útmutatónkban találod meg.

Ne feledd, hogy az otthonteremtési és az egyéb támogatások nem zárják ki egymást, épp ellenkezőleg. Használj ki közülük minél többet, és hagyd, hogy az állam levegyen némi terhet a válladról.

A második részben olyan támogatásokat találsz, amelyeket akár gyermek nélkül is igényelhetsz. Ilyenek például az egészségpénztárhoz és nyugdíjmegtakarítások mellé elérhető kedvezmények, egyéb SZJA-kedvezmények, illetve néhány könnyítés, ha építkeznél vagy új lakást vásárolnál.

1. Családok számára igénybe vehető, de nem lakáscélra felhasználható állami támogatások

A kormány Otthonteremtési és családtámogatási programja több lehetőséget is kínál a családok számára. Ezek közül a legismertebbek, így például a CSOK Plusz és a Falusi CSOK lakáscélra fordítható, és csak arra. Ha nektek már van lakásotok vagy házatok, felújításra vagy bővítésre sem szorul, esetleg már felvettetek támogatást hozzá, akkor is maradt pár olyan lehetőség, amit nem érdemes veszni hagynotok, ha gyermeket neveltek vagy bővítenétek a családot. Az alábbiakban ilyen támogatásokról olvashattok.

Itt ezekről a lehetőségekről olvashatsz:

  • Adójóváírás egészségpénztári befizetés után
  • Babakötvény
  • Babaváró hitel
  • Diákhitel-elengedés
  • Nagyszülői GYED
  • Négy- vagy többgyermekes anyák SZJA-mentessége
  • SZJA 30: 30 év alatti anyák adómentessége

Adójóváírás egészségpénztári befizetés után

Kezdjünk rögtön egy kakukktojással. Az egészségpénztári számla nem csak gyermeket nevelő családok számára elérhető, viszont a kisgyermekes családok számára különösen jól használható.

Legnagyobb előnye, hogy az egészségpénztári megtakarításokhoz egy állami támogatás, egész pontosan egy adó-visszatérítés is kapcsolódik. Az egészségpénztárba befizetett összeg 20 százalékát ugyanis, legfeljebb 150 000 forintot visszaigényelhetsz a személyi jövedelemadódból.

Ez tehát egy olyan adó-visszatérítés, amelyet minden évben kérhetsz. A pénztár költségét is figyelembe véve így akár 15 százalék feletti összeget is megspórolhatsz a saját és családod egészségügyi kiadásain.

Orvos megvizsgálja a kisfiút aminek a költségét egészségpénztárból ki lehet fizetni

Használd ki a születési támogatást!

A születési támogatás egy önsegélyező szolgáltatás, amely az egészségpénztáraknál elérhető. Lényege, hogy a legalább 180 napja az egészségpénztárban lévő megtakarításodból a baba születése után 120 napon belül nagyobb összeget, jellemzően 1 millió forintot is felvehetsz.

Ezt a pénzt aztán megkötés nélkül bármire elköltheted, a megtakarítás után pedig kérheted a 20 százalékos, legfeljebb 150 000 forintos adó-visszatérítést.

A legtöbb pénztárnál arra is van lehetőség, hogy a születési támogatást saját számlájukról, de a te gyermekedre való tekintettel a közeli hozzátartozóid is kérjék. A család együtt így több százezer forint adó-visszatérítést kaphat a baba születésekor.

Ezt a támogatást minden további gyermeknél is kérhetitek.

Az egészségpénztárral spórolhatsz a magánorvoson, szűrővizsgálatokon, de a gyerekek óvodai, iskolai évkezdésén is, sőt a lakáshiteled egy részét is törlesztheted innen. A lehetőségek tehát elég széles skálán mozognak, érdemes kihasználni.

Jelzáloghitel csökkentése

Az egészségpénztárból a jelzáloghiteled csökkentésére is kérhetsz kifizetést. Itt is él a 180 napos időkeret, tehát csak olyan egyenlegből kérheted a pénzt, ami már fél éve a számládon van.

Csak a lakáscélú jelzáloghitel fizetéséhez veheted igénybe a kifizetést. Ez egy havonta folyósított összeg lesz, aminek a maximuma az év első napján érvényes minimálbér 15 százaléka. Ennyivel kevesebbet kell fizetned a törlesztőrészletre a havi fizetésedből.

A nyugdíjpénztár is számít

Az adó-visszatérítés nemcsak az egészségpénztári számla mellé, hanem a nyugdíjpénztár mellé is jár, és a keretösszeg együttesen értendő. Lássuk ezt részletesebben!

Tehát azon túl, hogy a pénztári befizetéseid után hozamot kapsz, amit a számládon negyedévente írnak jóvá, a befizetéseid után megkapod a 150 000 forintos adójóváírást is, amit szintén a pénztári számládra kapsz meg.

Arra kell figyelned, hogy a 150 000 forint egy éves keret, egy évben legfeljebb ennyi jóváírást kaphatsz az önkéntes pénztári befizetések után, de ebbe beleszámít a másik két fajta pénztár is.

Ezen túl arra számítanod kell, hogy a 150 000 forintból levonják a pénztár költségeit (működési és belépési költség is, ha most nyitod a számlát), ami pár tízezer forinttal csökkentheti az összeget.

Egészségpénztári számlák

Itt kiválaszthatod, hogy számodra melyik a legjobb egészségpénztár. A kalkulátor után további támogatásokról olvashatsz.

Bezár
Havonta nagyjából ennyit költünk a háztartáson belül az egészségünkre (gyógyszerek, magánorvos, egészségbiztosítás stb.):
Részletes kalkuláció
Bezár

Add meg, hogy havonta mennyit költ a háztartásotok az alábbi kategóriákban, és mi segítünk kiszámolni, hogy mennyi adó-visszatérítésre lehettek jogosultak.

  • Gyógyszervásárlás
    0 Ft
    62 500 Ft
  • Magánorvos, szűrővizsgálatok
    0 Ft
    62 500 Ft
  • Babaápolási termékek
    0 Ft
    62 500 Ft
  • Szemüveg, kontaktlencse, fogászati kezelések
    0 Ft
    62 500 Ft
  • Lakáshitel törlesztés
    0 Ft
    40 000 Ft

    Egy egészségpénztár esetén a figyelembe vehető lakáshitel törlesztő összege maximum 40 000 Ft lehet.

  • Iskoláztatással kapcsolatos költések
    0 Ft
    62 500 Ft
Várható adó-visszatérítés
Ft
max. 150 000 Ft

Az egészségpénztári befizetéseid 20%-át, évente legfeljebb 150 000 forintot adó-visszatérítésként visszaigényelhetsz a személyi jövedelemadódból.

Összes éves befizetés
Ft

Az összes évi befizetésetek meghaladja az egy egészségpénztár esetén figyelembe vehető évi maximum 750 000 Ft-ot, így érdemes lehet a családon belül egy további, második egészségpénztári számlát nyitnotok!

Minden egészségpénztári számlának van költsége, amelyet a pénztár a befizetett összegből von le. A várható éves költséget a kalkulátor egyes soraiban találod.

Csak ezektől a bankoktól szeretnék bankszámlákat látni


					
Bezár
Milyen szolgáltatások érdekelnek?
Rendezés:
Kondíciók frissítve: 2024. október 9.
Válassz a kiemelt egészségpénztárak közül!
További egészségpénztárak
  • Új Pillér Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    4,2
    Mi ez?
    Éves költségek 18 900 Ft
    Elkölthető összeg 485 100 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 18 900 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 485 100 Ft
    Tovább
    az Új Pillér Egészségpénztár oldalára
  • Patika Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    4,6
    Mi ez?
    Éves költségek 25 200 Ft
    Elkölthető összeg 478 800 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 25 200 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 478 800 Ft
    Tovább
    a Patika Egészségpénztár oldalára
    • A befizetéseidért járó hűségpontokkal is spórolhatsz a patikakártyás költéseiden
  • Allianz Hungária Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    2,8
    Mi ez?
    Éves költségek 23 100 Ft
    Elkölthető összeg 480 900 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 23 100 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 480 900 Ft
    Tovább
    az Allianz Egészségpénztár oldalára
  • IZYS Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    4,0
    Mi ez?
    Éves költségek 24 780 Ft
    Elkölthető összeg 479 220 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 24 780 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 479 220 Ft
    Tovább
    az Izys Egészségpénztár oldalára
    • Az első kártya díjából 2 000 forintot elenged a pénztár, ha rajtunk keresztül nyitod meg

Ezeket a termékeket jelenleg nem tudod rajtunk keresztül igényelni

  • MBH Gondoskodás Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    4,7
    Mi ez?
    Éves költségek 24 150 Ft
    Elkölthető összeg 479 850 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 24 150 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 479 850 Ft

    Jelenleg nálunk nem igényelhető

  • Generali Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    3,7
    Mi ez?
    Éves költségek 21 450 Ft
    Elkölthető összeg 482 550 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 21 450 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 482 550 Ft

    Jelenleg nálunk nem igényelhető

  • Vitamin Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    2,3
    Mi ez?
    Éves költségek 21 336 Ft
    Elkölthető összeg 482 664 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 21 336 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 482 664 Ft

    Jelenleg nálunk nem igényelhető

  • Életút Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    1,6
    Mi ez?
    Éves költségek 15 300 Ft
    Elkölthető összeg 488 700 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 15 300 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 488 700 Ft

    Jelenleg nálunk nem igényelhető

  • Vasutas Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    1,3
    Mi ez?
    Éves költségek 22 560 Ft
    Elkölthető összeg 481 440 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 22 560 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 481 440 Ft

    Jelenleg nálunk nem igényelhető

A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek, és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. Az ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, illetve promóciós szerződés. Az éves költségek számítása az egészségpénztárak szabályzataiban aktuálisan szereplő levonásra és költségfelosztásra vonatkozó információk alapján történt, amelyet az egészségpénztárak módosíthatnak. A kiválasztott egészségpénztár által kínált feltételek eltérhetnek a fent megadott adatoktól, amelyek vonatkozásában a felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyfél-tájékoztatónkban (ITT), valamint az egészségpénztárak honlapján vagy azok ügyfélszolgálatán tekinthetők meg.
Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!

További szöveg megjelenítése

Babakötvény - minden babának jár

Az állami támogatások között létezik egy speciális lehetőség is, melynek összes előnyös oldalát valószínűleg nagyon kevesen ismerik. Ez a babakötvény, illetve a mögötte lévő Start-számla.

Az alábbi nyolc pontból megismerheted a babakötvény leglényegesebb jellemzőit:

  1. Bármelyik szülő vagy nagyszülő egyszeri ügyintézéssel meg tudja nyitni a Magyar Államkincstárnál, és automatikusan erre átkerül a gyermek 42 500 forintos kezdő állami támogatása is.
  2. A Start-számla kamata a Magyar Államkincstárnál folyamatosan az éves infláció plusz három százalék mértékű.
  3. A Start-számla kamata kamatadómentes, ezáltal a kamatos kamat hatása más befektetési formákhoz képest jelentősebb.
  4. A Magyar Államkincstárnál vezetett Start-számla mögötti Babakötvény nevű értékpapír visszafizetésére a magyar állam vállal garanciát, azaz teljesen kockázatmentes befektetési forma a magas hozam ellenére is.
  5. A számlára korlátlan szülői befizetés végezhető, amire a szülőnek nem kell semmilyen kötelezettséget vállalnia.
  6. Befizetésnél az állam az előző évi befizetések után 10 százalék, de legfeljebb évi 12 000 forintos további támogatással honorálja a berakott összeget.
  7. A Start-számla teljes egyenlege a gyermek 18 éves korában teljesen adó- és járulékmentesen felvehető fiatal felnőtt gyermeked által.
  8. A Start-számla számlavezetése visszavonásig ingyenes, tehát minden egyes forint a gyermekedet gazdagítja.

A babakötvénybe fektetett pénzt csak a gyermeked veheti fel, és ő is csak 18 éves korában leghamarabb. Ide tehát olyan pénzt kell tenned, amiről végleg lemondasz és ez egy esetleg anyagilag nehezebb időszakban sem fog fájni.

Kinek jár a babakötvény?

A babakötvény minden magyar állampolgárságú, belföldi lakcímmel rendelkező gyermeknek automatikusan megnyílik 2006 óta. Ez azt jelenti, hogy ha gyermeked 2005. december 31-e után született, akkor biztosan kapott egy 42 500 forintos kezdő állami támogatást (a 2006-os évben még csak 40 000 forint értékben).

Ez azonban alapesetben egy úgynevezett életkezdési letéti számlán pihen, ami mellé nem tudsz befizetni és a kamata sem infláció plusz három százalék, hanem csak az inflációval megegyező mértékű.

A fenti előnyök mindegyikét akkor tudod kihasználni, ha egy úgynevezett Start-számlát nyitsz a gyermeked számára, amire - számlanyitáskor - átkerül ez a 42 500 forintos kezdő állami támogatás.

Mivel a Start-számla kamata három százalékkal magasabb, mint az életkezdési letéti számláé, a számlavezetése pedig díjmentes, ezért még akkor is érdemes megnyitni a gyermeked számára a Start-számlát, ha nem szeretnél vagy esetleg jelenleg nem tudsz befizetni rá.

Mosolygó anyuka aki az állami támogatás miatt babakötvényről olvas a laptopján

Mikor érdemes Start számlát nyitni?

A Start-számla a gyermek 18 éves koráig bármikor megnyitható, de a magasabb kamat miatt nem érdemes sokáig várni vele. Amit érdemes még tudnod, hogy a Start-számlán lévő pénz a gyermek 18 éves korában, de a számlanyitástól számított 3 év múlva vehető fel legközelebb. Ezért célszerű legkésőbb 15 éves korában megnyitni a számlát, hogy 18 éves korában a te gyermeked is felvehesse a pénzt.

A gyermek 18 éves koráig 18 év kamatos kamatával számolva, ráadásul az infláció plusz 3 százalékos, kamatadómentes kamatszinttel, eléggé szép summát el lehet érni a babakötvénnyel, ha te is befizetsz rá, akár csak egy szerényebb összeget is.

Például havi 10 000 forintos szülői befizetéssel már megszerezhető a maximális állami támogatás a befizetések után.

Ebből is látszik, hogy a babakötvény esetében nem elhanyagolható összegről van szó, amely ráadásul nagyobb összegű szülői befizetéssel még tovább növelhető.

Babaváró hitel

A Babaváró hitelt gyakran az otthonteremtési támogatásokkal együtt szokták emlegetni. Ennek az az oka, hogy sokan használják a pénzt lakáscélra vagy a CSOK Plusz és falusi CSOK támogatásokkal együtt, de valójában ez nem egy lakáscélú hitel.

Van viszont valami, ami összeköti a lakáshitelekkel: a Babaváró hitel keretében kapott összeg - legalább részben - beleszámíthat az önerőbe.

A babaváró hitel egy támogatással kombinált kamattámogatott kölcsön, amelynek az a célja, hogy a házaspárok gyermekvállalását ösztönözze. Ez egy szabad felhasználású kölcsön, amit nem kell lakáscélra felhasználod, és amihez ingatlanfedezet sem szükséges. Ebből a szempontból jobban hasonlít egy személyi kölcsönhöz, mint egy jelzáloghitelhez.

A hitelt 2019. július 1-je óta lehet igényelni. A záró határidő eredetileg 2022. december 31. volt, de ezt a kormány meghosszabbította, majd az összegét 2024. január 1-jétől megemelte, ezzel együtt viszont szigorította az életkori korlátokat.

A Babavárót csak házaspárok igényelhetik. Legfeljebb 11 millió forintot kaphatsz maximum 20 éves futamidőre. A havi törlesztőrészlet is maximálva van, nem lehet 51 000 forintnál magasabb.

2024-ben a Babavárót azon házaspárok igényelhetik, ahol a feleség életkora 30 év alatt van, de elérhető a hitel a 30 és 41 év közötti nők számára is akkor, ha várandósság alatt igénylik azt.

2025-től a Babavárót már csak 30 év alatti nők igényelhetik, a férj életkorára továbbra sincs megkötés.

Gyermeket váró házaspár akik babaváró hitelt igényelnek

Akár az egész 11 millió forint is állami támogatás lehet

Ez egy hitel, és a hitelbírálati folyamat ugyanolyan, mint más hitelek esetében. A bírálatra nincsenek előírt szabályok. A jogszabályi feltételeknek mindenhol meg kell felelnetek, te a hitelképesség vonatkozásában minden bank a saját szabályzatát alkalmazza.

Az egyes bankok ezért eltérhetnek egymástól. A Babavárónál ritkán fordul elő, hogy az egyik bank egyáltalán nem tart hitelképesnek, míg a másik igen, de azért lehetnek különbségek, nem is beszélve az akciókról.

A hitel kamattámogatott hitelként indul. Törleszteni kell, de kamat nélkül, mert a kamat összegét az állam állja. Ha az első 5 évben születik gyermeketek, akkor a hitel a futamidő végéig kamatmentes marad.

Itt tényleg csak a hitelszerződés megkötése után született gyermekek számítanak, a már meglévő gyermekekre nem kaphattok támogatást. A fókusz itt a család bővülésén van, ami örökbefogadással is tudtok teljesíteni.

Amikor tehát azt mondjuk, hogy első vagy második gyermek, akkor ők lehetnek a sorban többedikek is, a lényeg, hogy a támogatás szempontjából, tehát a hitel felvétele után elsők és másodikok, stb. legyenek.

Ha megszületik a második gyermeketek, akkor az állam a fennálló tőketartozásotok 30 százalékát állami támogatásként elengedi, ha pedig egy harmadik baba is érkezik, akkor a teljes fennálló tartozásotokat elengedi.

De ez még nem minden.

Az első és második gyermek születésénél kérhetitek, hogy a hitelfizetést 3-3 évre függesszék fel. Ez azt jelenti, hogy a gyermek születése után (illetve már a magzat 12 hetes kora után) 3 évig nem kell törlesztenetek a hitelt, és a futamidő ennyivel kitolódik.

Itt meg tudod nézni a bankok ajánlatait. A kalkulátor alatt részletesen olvashatsz a Babaváró feltételeiről.

Bezár
Hitelösszeg
1. gyerek születési idő
2. gyerek születési idő
3. gyerek születési idő

Csak ezektől a bankoktól szeretnék hiteleket látni


					
Bezár

Azon dolgozunk, hogy a rengeteg hitel közül megtalálhasd a legjobbat.

Most kalkuláljuk a(z)
    hiteleket
    Kondíciók frissítve: 2024. október 9.
    Rendezés:
    • Babaváró hitel
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 646 Ft
      Jóváírási akció legfeljebb 150 000 Ft Tudj meg többet!
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 646 Ft
      Érdekel
      átirányítunk partnerünk oldalára
      Futamidő: 60-240 hó • THM: 0,00% - 9,54% • Hitel teljes díja: 528 646 Ft
    • Babaváró hitel
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 646 Ft
      Jóváírási akció legfeljebb 150 000 Ft Tudj meg többet!
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 646 Ft
      Érdekel
      átirányítunk partnerünk oldalára
      Futamidő: 60-240 hó • THM: 0,00% - 9,79% • Hitel teljes díja: 528 646 Ft
    • Babaváró hitel
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 646 Ft
      Jóváírási akció legfeljebb 150 000 Ft Tudj meg többet!
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 646 Ft
      Érdekel
      átirányítunk partnerünk oldalára
      Futamidő: 72-240 hó • THM: 0,00% - 9,79% • Hitel teljes díja: 528 646 Ft
    • Babaváró hitel
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 646 Ft
      Jóváírási akció legfeljebb 150 000 Ft Tudj meg többet!
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 646 Ft
      Érdekel
      átirányítunk partnerünk oldalára
      Futamidő: 60-240 hó • THM: 0,00% - 9,79% • Hitel teljes díja: 528 646 Ft
    • Babaváró hitel
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 646 Ft
      Jóváírási akció legfeljebb 150 000 Ft Tudj meg többet!
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 646 Ft
      Érdekel
      átirányítunk partnerünk oldalára
      Futamidő: 72-240 hó • THM: 0,00% - 9,79% • Hitel teljes díja: 528 646 Ft
    • Babaváró hitel
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 646 Ft
      Jóváírási akció legfeljebb 160 000 Ft Tudj meg többet!
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 646 Ft
      Érdekel
      átirányítunk partnerünk oldalára
      Futamidő: 61-240 hó • THM: 0,00% - 9,79% • Hitel teljes díja: 528 646 Ft
    • Babaváró hitel
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 646 Ft
      Jóváírási akció legfeljebb 0 Ft
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 646 Ft
      Érdekel
      átirányítunk partnerünk oldalára
      Futamidő: 64-240 hó • THM: 0,00% - 9,86% • Hitel teljes díja: 528 646 Ft

    A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
    Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Duna Takarék Bank, Polgári Bank.
    Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!

    További szöveg megjelenítése

    Mikor vagyunk jogosultak a Babaváró hitelre?

    A feltételek:

    1. A házaspár nőtagja 30 év alatti legyen. (2024-ben 12 hetet meghaladó várandósság esetén 40 éves korig igényelhető a hitel.)
    2. Legalább egyikőtöknek legyen legalább 3 éves TB jogviszonya. Ebben 30 napnál hosszabb megszakítás nem lehet.
    3. Legyen legalább egyikőtöknek TB jogviszonya a hiteligénylést megelőző 180, külföldről hazatérve 90 napban.
    4. Ha a házaspár egyik tagja meghal, a TB jogviszony az elhunyt házastárs TB jogviszonyával is igazolható.
    5. Ne legyen 5 000 forintot meghaladó köztartozásotok. Ha van, és 5 000 forint felett van, akkor 10 napon belül rendezzétek.
    6. Büntetlen előéletűek legyetek.
    7. Legyen magyarországi lakcímetek.

    A Babaváró hitel tehát szabad felhasználású, így lakáscélra is fordíthatjátok, de bármi másra is, a bank nem ellenőrzi a felhasználást.

    Önerő is lehet lakáshitelhez. Ha a felvételtől számított 90 napon belül vásárolsz lakást, akkor a Babaváró 75 százaléka lehet az önerő. 90 napon túl a teljes összeget használhatjátok önerőként.

    Arra figyeljetek, hogy ez is egy hitel, amit a lakáshiteletekkel együtt törlesztenetek kell, így bele kell férnetek a JTM korlátba.

    A Babaváró hitelt csak egyszer igényelhetitek, de nem muszáj a teljes 11 millió forintot felvennetek. Ha viszont kevesebb hitelt szeretnétek, akkor később a maradék összeget már nem vehetitek fel, az ebből a szempontból elveszik.

    Ha nem születik gyermeketek a futamidő első 5 évében, akkor elveszítitek a kamatmentességet, és a futamidő hátralévő részében kamattal együtt kell törlesztenetek a hitelt. Ezen túl vissza kell fizetnetek a már igénybe vett kamattámogatást 120 napon belül, büntetőkamatokkal együtt.

    Ha a Babaváró hitelt a kamatokkal együtt nézzük, akkor drágább mint egy lakáshitel, de valamivel olcsóbb mint egy személyi kölcsön.

    A Babavárót legjobb a várandósság alatt felvenni, mert így biztosan kamatmentes marad a hitel a futamidő végéig, és indíthattok törlesztési szünettel, azaz csak 3 év múlva kell elkezdenetek a törlesztést. Már a magzat 12 hetes korától igényelhetitek a hitelt.

    További információt a 44/2019. (III. 12.) Kormányrendeletben találsz.

    Mosolygó tanuló aki diákhitelt vett fel

    Diákhitel-elengedés

    A diákhitel-elengedés azokat az anyákat szeretné támogatni, akik felsőoktatásban tanulnak vagy tanultak, és közben gyermeket vállalnak. Az állam célja elősegíteni, hogy a fiatalok előre tudják hozni a gyermekvállalás idejét, mivel a párok gyakran azért nem vállalnak gyereket akkor amikor szeretnének, mert még nincs meg az ehhez szükséges anyagi függetlenségük.

    A diákhitel-tartozás csökkentése vagy elengedése, illetve a fizetés felfüggesztése tehát olyan támogatások, amelyeket akkor tudsz igénybe venni, ha gyermeked születik. A támogatás elsősorban az anyákat célozza, de bizonyos esetekben az apák is igénybe vehetik.

    Ha nő vagy, és van diákhitel-tartozásod, az alábbi kedvezményeket kaphatod:

    1. Ha gyermeket vársz, akkor a várandósság 12. hetétől kezdve kérheted a diákhitel törlesztésének a szüneteltetését 3 évig. A törlesztési szünet nem tolja ki a futamidőt, és nem növeli a tartozásodat sem, mert a szüneteltetés alatt felmerülő kamatot az állam átvállalja tőled.
    2. Ha a diákhitel felvétele után, és 2018. január 1. után érkezik a második gyermeked (az örökbefogadás is számít), akkor a diákhitel-tartozásod felét elengedik.
    3. Ha harmadik vagy további gyermeked születik, vagy fogadtok örökbe, akkor a teljes fennálló tartozásodat elengedik.
    4. Ha még nem töltötted be a 30. életévedet, és a felsőfokú tanulmányaid ideje alatt, vagy az oklevél megszerzése után két éven belül gyermeked születik vagy örökbe fogadsz, akkor a fennálló diákhitel tartozásodat elengedik. Az erre szóló igénylést a gyermek születése után 60 napon belül be kell nyújtanod.

    Ha Diákhitel 1 hiteled van

    Szüneteltetheted a törlesztési kötelezettségedet, és a szüneteltetés alatt felmerülő kamatokat nem kell megfizetned.

    Ha Diákhitel 2 hiteled van

    Ebben az esetben a hitel törlesztőrészleteit a támogatás ideje alatt nem kell fizetned. Ha Diákhitel 1 és 2 szerződésed is van, akkor a kedvezmény mindkét hitel esetében megillet.

    Mikor vagy jogosult a szüneteltetésre?

    • A várandósság 91. napjától,
    • ha CSED-en, GYED-en, vagy GYES-en vagy,
    • a megkaptad az örökbefogadási engedélyt a gyámhatóságtól.

    Ahhoz, hogy a támogatást megkapd, a megfelelő nyomtatványon kell kérelmezned jogcímenként. Várandósság alatt a 91. naptól a 36. hónapig kapod, utána pedig minden ellátás alatt külön-külön. Örökbefogadás esetén pedig 3 évig onnantól kezdve, hogy az engedély megvan.

    Mivel a CSED, GYED, GYES ellátásokat apák is igényelhetik, ha ők a jogosultak (tehát ők kapják a CSED-et, GYED-et vagy GYES-t), akkor kérhetik a diákhitel kedvezményt.

    A tartozás elengedése

    Ennél a támogatásnál nincs megkötve, hogy melyik típusú diákhitel szerződés esetében igényelheted. Ezt a lehetőséget kizárólag nők vehetik igénybe.

    • Ha a hitel folyósítása után született vagy fogadtad örökbe a második gyermeked, akkor elengedik a diákhitel-tartozásod felét.
    • Ha a harmadik gyermeked születik vagy fogadtad örökbe, akkor a teljes tartozást engedik el.
    • Ha 30 éves korod előtt született gyermeked vagy fogadtál örökbe, akkor szintén a teljes tartozásod elengedik.

    Diákhitel 1 és Diákhitel 2 elengedése esetén további megkötés, hogy csak a hitel folyósítása és 2018. január 1. után született gyermekek esetében kérheted.

    30 éves korod előtt született vagy örökbe fogadott gyermek esetén a támogatás a 2022. december 28. után született vagy örökbe fogadott gyermekre kérhető, és az igénylést 60 napon belül kell benyújtanod.

    Csak olyan hiteltartozást engednek el, amellyel nem vagy késedelemben, illetve felmondott hitelszerződésekre sem kaphatsz támogatást.

    Egy gyermek után csak egyszer veheted igénybe ezt a támogatást, és csak egy szerződésre vonatkozóan. Ha tehát több diákhitel szerződésed is van, akkor csak egyre kérheted a tartozás elengedését.

    További információt találsz a Diákhitel Központ honlapján és van egy részletes útmutatónk is a diákhitelekről.

    Unoka nagymamával sétál aki a nagyszülői gyed-et igényelte

    Nagyszülői GYED

    Magyarországon nagy hagyománya van annak, hogy a gyerekek gondozásába és nevelésébe a nagyszülők aktívan bevonódnak. Valamivel nehezebb a helyzet akkor, ha a nagyszülők még dolgoznak, ilyenkor maradnak a délutánok és a hétvégék. 2020-tól azonban lehetőség van arra, hogy a szülők helyett a nagyszülő menjen GYED-re az unokájával.

    Ez azoknak a családoknak kínálhat jó lehetőséget, ahol a szülők egyébként jól keresnek. Így mindketten a teljes fizetésüket kapják, míg a gyermekük biztonságban, egy közeli családtaggal lehet napközben.

    Megoldást jelenthet akkor is, ha nincs elegendő bölcsődei hely a környéken, vagy a szülők nem szeretnék bölcsibe adni a gyereküket, de él a közelben egy nagymama, aki szívesen vállalná a napközbeni gyerekfelügyeletet.

    Jó megoldás lehet egyedülálló szülők számára is, ahol a család anyagi biztonsága szempontjából fontos a minél magasabb jövedelem.

    Több előnye is lehet annak, ha nem a bölcsőde, hanem a nagyszülő vigyáz napközben a gyerekre. Az anyagiakon túl ilyen lehet az, hogy nem kell aggódnod, ha túlóráznod kell, és ezért picit később érsz haza. Ezzel együtt az is megoldott, hogy ki vigyáz a gyerekre, ha éppen beteg, ami lássuk be, ebben az életkorban még elég gyakori.

    Lássuk, mik a nagyszülői GYED feltételei!

    A nagyszülői GYED, csakúgy mint a normál GYED, a szülési szabadság, azaz a csecsemőgondozási díj lejárta után a gyerek 2 éves koráig, ikrek 3 éves koráig járhat. A gyermek ez alatt az idő alatt nem járhat bölcsődébe.

    Az egyik szülőd csak akkor mehet GYED-re, ha az ellátás időszakát megelőző 365 napban TB jogviszonnyal rendelkezett.

    A nagyszülő a GYED időszaka alatt nem dolgozhat (illetve csak otthonról), és nem lehet nyugdíjas. A szülők ez alatt az idő alatt saját jogon ellátást nem kaphatnak, illetve nem lehetnek másik gyermekükkel otthon CSED-en, GYED-en vagy GYES-en. A szülőnek az ellátásra való jogosultságának azonban meg kell lennie (ez érthető, hisz a nagyszülő helyetted megy GYED-re, neked tehát jogosultnak kell lenned az ellátásra).

    A nagyszülő GYED címén a korábbi fizetésének 70 százalékát kaphatja. Az összeg maximuma a mindenkori minimálbér kétszeresének 70 százaléka, azaz 2023-ban bruttó 324 800 forint lehet. A GYED-ből 15 százalék SZJA-t és 10 százalék nyugdíjjárulékot vonnak.

    A GYED a nagyszülő számára a nyugdíj szempontjából szolgálati időnek minősül. A GYED alatt fizetés nélküli szabadságon lehet, de nem mondhatnak fel neki.

    A nagyszülői GYED-hez a szülődnek a kérelmet a saját munkáltatójához kell benyújtania. A nyomtatvány neve Igénybejelentés táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj, baleseti táppénz igényléséhez, és géppel és kézzel is kitölthető.

    A kérelemhez a gyermek születési anyakönyvi kivonatának másolatát is mellékelni kell.

    Terhes kismama 2 gyerekkel akik így szja mentességi állami támogatást kapnak

    Négy- vagy többgyermekes anyák SZJA-mentessége

    Ez az adókedvezmény 2020. január 1-től igényelhető. Azok az édesanyák, akik legalább 4 gyermeket nevelnek, vagy életük során legalább 4 gyermeket neveltek fel, életük végéig mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetése alól. Az SZJA most 15 százalék, ezt teljes mértékben elengedik, felső összeghatár nélkül. A kedvezménynek életkori határa sincs.

    4 vagy több gyereknél az SZJA-mentesség tehát akkor jár, ha családi pótlékra jogosult vagy, vagy ha legalább 12 éven át jogosult voltál. A kedvezményt a saját és az örökbe fogadott gyermekekre való tekintettel is kérheted. (Ha a jogosultság valamelyik gyermek halála miatt szűnt meg, azt úgy tekintik, mintha 12 évig fennállt volna.)

    A négygyermekes anyák SZJA-mentességét az összevont adóalapba tartozó egyes jövedelmekre tudod érvényesíteni. Ez az SZJA-mentesség a kedvezmények sorrendjében minden más adókedvezményt megelőz.

    Ezekre a jövedelmekre alkalmazhatod:

    • Bérnek minősülő, és más nem önálló tevékenységből származó jövedelemre
    • Egyéni vállalkozó vállalkozói kivétje, ha a vállalkozói jövedelem szerinti adózást választottad
    • Mezőgazdasági őstermelő jövedelme
    • Választott könyvvizsgáló jövedelme
    • Európai parlamenti képviselő vagy helyi önkormányzati képviselő jövedelme
    • Magánszemély nem egyéni vállalkozóként kötött szerződése alapján végzett munkából származó jövedelme.

    Az SZJA-mentességet annak a hónapnak az első napjától kérheted, amelyben négygyermekes anyává váltál, és kétféleképpen is igényelheted:

    1. Év közben az adóelőleg megállapításakor, vagy
    2. A tárgyévet követő évben az adóbevallásban.

    Az SZJA-kedvezményekről itt olvashatsz bővebben.

    SZJA 30: 30 év alatti anyák adómentessége

    Ha még nem vagy 25 éves, akkor egyébként sem fizetsz SZJA-t, de ezt az időszakot 2023. január 1-től további 5 évvel kitolták azon anyák számára, akik 30 éves koruk előtt gyermeket vállalnak.

    Ezt az adókedvezményt akkor kaphatod meg, ha legalább 12 hetes magzatodra, saját vagy örökbefogadott gyermekedre való tekintettel családi kedvezményre vagy jogosult.

    A kedvezményt az összevont adóalapba tartozó jövedelmeidre tekintettel kaphatod:

    • Bérnek minősülő, és más nem önálló tevékenységből származó jövedelem
    • Egyéni vállalkozó vállalkozói kivétje, ha a vállalkozói jövedelem szerinti adózást választottad
    • Mezőgazdasági őstermelő jövedelme
    • Választott könyvvizsgáló jövedelme
    • Európai parlamenti képviselő vagy helyi önkormányzati képviselő jövedelme
    • Magánszemély nem egyéni vállalkozóként kötött szerződése alapján végzett munkából származó jövedelme.

    A kedvezményt – csakúgy, mint a 25 év alattiak SZJA-kedvezményét – legfeljebb a tárgyévet megelőző év júliusára vonatkozó bruttó átlagkereset mértéke után kaphatod meg. Ha a béred ennél magasabb, akkor az után a rész után adóznod kell.

    A kedvezményt év közben, az adóelőleg megállapításakor, vagy év végén utólag, az adóbevallásodban érvényesítheted.

    Boldog család autózik a kutyájukkal akik támogatást vettek az autó megvásárlásához

    2. Gyermekek nélkül igénybe vehető támogatások lakáscélra és szabad felhasználásra

    Bár valóban sok olyan támogatás van, amelyet akkor vehetsz igénybe, ha gyermeket nevelsz vagy tervezel, van egy-két támogatási elem vagy egyéb lehetőség, amelyet gyermek nélkül is igénybe vehetsz. Ezek lehetnek olyan lakáscélú támogatások vagy kedvezmények, amiknek nem feltétele a gyermekvállalás, de van olyan lehetőség is, amit nem lakáscélra is használhatsz.

    Ezekről olvashatsz az alábbiakban:

    • 25 év alattiak SZJA-mentessége
    • Első házasok kedvezménye
    • 5 százalékos lakásáfa
    • Áfavisszatérítés saját erős építkezéseknél
    • Rozsdaövezeti építkezés
    • Zöld lakáshitel (jelenleg nem elérhető)
    • Adó-visszatérítés nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után

    Nézzük meg ezeket részletesebben is!

    Esküvői helyszín ahol első házasok fognak egybekelni

    25 év alattiak SZJA-mentessége

    2022. január 1-jétől nem kell személyi jövedelemadót fizetni azoknak a fiataloknak, akik dolgoznak, így összevont adóalapba tartozó jövedelmük van (azaz egyébként fizetnének adót), de még nem töltötték be a 25. évüket.

    25 év alatti fiatalként akkor sem kell adót fizetned, ha diákszövetkezeten keresztül dolgozol, tehát a diákmunkád sem adózik.

    A kedvezmény ugyanakkor nem jár korlátlanul.

    2024-ben a határ havi 576 601 forint, azaz évi 6 919 212 forint. Ha ennél többet keresel, akkor az e feletti rész után adóznod kell. Ezen a szinten a bankszámládra kapott fizetésed 86 490 forinttal több pénzt jelent havonta, és 1 037 880 forinttal többet évente. Ha tehát jól keresel, akkor a támogatás összege milliós, de kisebb bérnél is többszázezer forintos összeg.

    A legtöbb támogatást igényelni kell, de ez nem tartozik közéjük. Automatikusan kapod, amíg 25 éves nem leszel. A kedvezményt abban a hónapban kapod utoljára, amelyben betöltöd a 25. életévedet.

    Első házasok kedvezménye

    Az első házasok kedvezménye egy személyi jövedelemadó kedvezmény. Friss házasok vehetik igénybe, vagy olyan párok, akik újonnan létesítenek bejegyzett élettársi kapcsolatot.

    A kedvezmény feltétele, hogy a párnak legalább az egyik tagjának ez legyen az első házassága, illetve bejegyzett élettársi kapcsolata, illetve, hogy fizessetek szja-t.

    A kedvezményre a házasságkötést követő hónaptól kezdve 2 évig vagytok jogosultak, de nem automatikusan kapjátok, hanem nektek kell igényelni.

    A béretekből 33 335 forint után nem kell szja-t fizetnetek, így havonta nettó 5 000 forinttal több jövedelmetek marad. Ez a teljes 2 évre 120 000 forint kedvezményt jelent.

    Ha házasságkötéskor az életkorod alapján nem fizetsz szja-t, és nem tudod igénybe venni a kedvezményt, akkor sem csúszol le róla. Igényelheted utólag akkor, amikor elérted a 25, vagy fiatal anyaként a 30 éves korodat.

    5 százalékos lakásáfa

    Az adókedvezményt ugyan az Otthonteremtési Program keretében jelentették be, de az 5 százalékos adókulcs nem kötődik más támogatásokhoz és gyermeket nevelni sem szükséges hozzá. Tehát mindenki, aki 2021. január 1-jei, vagy ezt követő teljesítési dátummal vásárol vagy építtet új lakást, 5 százalék áfát fizet.

    Az új lakásokra, házakra méretkorlát is van, azaz nem minden épületre él a kedvezményes áfa-kulcs. A lakás legfeljebb 150, a ház 300 m2 lehet.

    Milyen ingatlan minősül új lakásnak?

    Az, amelyiknek az első rendeltetésszerű használatbavétele nem történt még meg, vagy megtörtént, de még nem telt el két év a használatbavételi engedély kiadása (vagy a használatbavétel tudomásulvétele) és a vásárlás között.

    2023. január 1-től akkor is újnak számít egy ingatlan, ha az első rendeltetésszerű használat megtörtént, de mint önálló rendeltetési egység a rendeltetését vagy a rendeltetési egységeinek számát megváltoztatták. Az ezt igazoló hatósági bizonyítvány kiállítása és az értékesítés között nem telhet el több, mint két év. Ez bonyolultan hangzik, de lényegében azt jelenti, hogy ha egy meglévő épület eddig nem volt lakóingatlan, és most az lesz, akkor az újnak minősül, és akkor is, ha több helyiséggel bővül.

    Ha új lakást vásárolsz, akkor a csökkentett áfa komoly megtakarítást jelenthet. Ha nettó 30 millió forintért vásárolsz lakást, akkor 5 százalékos áfával 6,6 millió forinttal kell érte kevesebbet fizetned.

    Ne felejtsd el, hogy a saját erős építkezés, tehát az, ahol nem generálkivitelező építi fel neked az ingatlanodat, továbbra is 27 százalékos áfakulccsal adózik.

    Gerendák egy épülő családi házhoz amire állami támogatás miatt csak 5%-os áfát kell fizetni

    Áfa-visszatérítés saját erős építkezéseknél

    Ez a támogatás ugyan az Otthonteremtési Program része, amely általában gyermekneveléshez vagy gyermekvállaláshoz köti a támogatás igénybevételét, de ezt az áfa-visszatérítést enélkül is megkaphatod.

    Az áfa-visszatérítés legfeljebb 2024. december 31-ig igényelhető.

    Az új építésű lakások áfája ebben az időszakban kedvezményes, 5 százalékos adókulccsal adózik, de csak akkor, ha az építést generálkivitelező végzi.

    A saját erős építkezések, tehát amikor te magad külön-külön alkalmazod az egyes szakembereket, esetleg magad is megcsinálsz az új ingatlanon dolgokat, ezek áfája továbbra is 27 százalék.

    2021 elejétől viszont az ilyen építkezések áfáját, illetve a telekár áfáját is visszaigényelheted, akkor is, ha nem igényelsz támogatást az építkezéshez.

    Az áfa-visszatérítés igényelhető CSOK Plusz és falusi CSOK mellé is. A falusi CSOK-nak ez a támogatási elem korábban is része volt. Új elemként viszont ezektől függetlenül is kérheted az áfa-visszatérítést. A támogatást a bankoknál igényelheted.

    Arra kell figyelned, hogy két korlátozás is van.

    Az egyik az ingatlan méretére vonatkozik. Az épülő lakás nem lehet nagyobb 150 m2-nél, ha házat építesz, annak pedig 300 m2 lehet a maximális alapterülete.

    A másik pedig az, hogy a támogatásnak van egy felső összeghatára, ami 5 millió forint. Legfeljebb 5 millió forint áfát kérhetsz tehát vissza.

    Áfa-visszatérítés rozsdaövezeti új építésű ingatlanok építése és vásárlása esetén

    Az új építésű ingatlanok áfája 2021-től alapesetben is 5 százalékra csökkent, de ha rozsdaövezetben vásárolsz vagy építtetsz új építésű lakást, akkor ezt az 5 százalékot is visszaigényelheted.

    Így az ilyen területeken áfamentes az olyan társasházi lakás vásárlása, amelynek hasznos alapterülete nem haladja meg a 150 m2-t.

    A rendelet 2021. szeptember 1-jén lépett hatályba. A támogatás feltétele, hogy nem lehet köztartozásod. Összege a számlán szereplő 5 százalékos áfa összege.

    A támogatást akkor igényelheted, ha a lakás lakóingatlanként van bejegyezve, és a nevedre került.

    A számla kiegyenlítésére vonatkozó igénylést, illetve a földhivatali bejegyzést a következő év szeptember 30-ig adhatod be, amihez nyomtatványt a MÁK honlapján találsz.

    De mi az a rozsdaövezet?

    Ezek olyan régi, elhagyott ipari területek, amelyeket már nem hasznosítanak megfelelően, sokszor szennyezettek is, viszont általában jó infrastruktúrával rendelkeznek. A támogatás célja az, hogy ösztönözzék az ilyen területek megtisztítását és hogy lakóterületként hasznosítsák őket. Ezek a rozsdaövezeti vagy barnamezős beruházások. A rozsdaövezetek kijelölését egy bizottság végzi.

    Budapesten és más nagyvárosok környékén több ilyen terület található, és nem is újdonság a hasznosításuk. Ilyen területre épült például a Westend és a Duna Pláza is. Az érintett területeket minősíttetni kell, és helyre is kell állítani, hogy alkalmasak legyenek arra, hogy ott családok biztonságosan éljenek.

    A támogatás részleteit a 444/2021. (VII.23.) Kormányrendeletben találod.

    Ölelkező házaspár akik a nyugdíj-megtakarításuk utáni adó-visszatérítést kihasználják

    Adó-visszatérítés nyugdíj-megtakarítások után

    Most még talán közelebb vagy az aktív, dolgozó éveid elejéhez, mint a végéhez, de sosincs elég korán elkezdeni félretenni a nyugdíjas éveidre. Különösen akkor igaz ez, ha bizonytalan, hogy mennyi állami nyugdíjat kaphatsz mire eléred a nyugdíjkorhatárt. Addig még évtizedek lehetnek hátra, és sok minden változhat.

    Akárhány éved is van még a nyugdíjig, arra mindenképpen számíthatsz, hogy a nyugdíjad nem lesz ugyanannyi, és főleg nem lesz magasabb, mint a fizetésed.

    De nyugdíj-előtakarékosságban gondolkodni nem csak azért éri meg, hogy kiegészíthesd a jövőbeli nyugdíjad. Ehhez állami támogatást is kaphatsz, amit talán nem szívesen hagynál veszni.

    Alapvetően háromféle nyugdíj-megtakarítási forma létezik.

    1. Önkéntes nyugdíjpénztárak
    2. Nyugdíjbiztosítás
    3. Nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ)

    Mindegyik közös jellemzője, hogy pénzt fizetsz bele, amely változó mértékű hozamot termel. A megtakarításodat nyugdíjas korodban veheted fel, hogy pontosan mikor, az a megtakarítási formától függ.

    Mik az egyes formák fő jellemzői?

    Önkéntes nyugdíjpénztár

    Az önkéntes nyugdíjpénztárba havi rendszeres tagdíjat kell fizetned. A minimum befizetés összegét a pénztár meghatározza, de tehetsz be több pénzt is.

    A pénztár aztán a pénzed befekteti alacsony kockázatú eszközökbe, így egy viszonylag alacsony, de stabil hozamot kapsz a pénzed után.

    A pénztár költséget számít fel számlavezetéshez kapcsolódóan.

    Nyugdíjbiztosítás

    A nyugdíjbiztosítással nagyobb hozamot is elérhetsz. Ez úgy működik, mint más biztosítások: havonta biztosítási díjat fizetsz, és amikor eléred a 65. életévedet, vagy bekövetkezik valami kockázati esemény, a biztosító kifizeti a pénzed.

    A biztosító többféle befektetési lehetőséget kínál fel, választhatsz alacsony, mérsékelt vagy magasabb kockázatú portfóliót is, sőt, összeállíthatsz egyet saját magad is. A befektetéseidet ezután nem kell rendszeresen gondoznod, de a kockázatvállalás szintjét te határozhatod meg.

    A biztosításnak is vannak költségei, amelyek magasabbak is lehetnek attól függően, hogy milyen szolgáltatásokat nyújt cserébe a biztosító.

    NYESZ - Nyugdíj-előtakarékossági számla

    A NYESZ számla esetében vagy a legszabadabb, ami a hozamokat illeti. Ez a megtakarítási forma viszont igényel némi jártasságot a befektetések terén.

    A NYESZ egy értékpapírszámla, amelyen értékpapírokkal kereskedhetsz. Ez lehet részvény, kötvény, alap, bármilyen termék, ami forintban van, és az adott intézménynél elérhető.

    Magának a számlának is van költsége, de a költség leginkább attól függ, hogy mennyire aktívan kereskedsz.

    Ez a megtakarítási forma némi szakértelmet igényel, és főleg időt. A befektetésekkel folyamatosan érdemes foglalkozni.

    Komoly hozamokat érhetsz el, de ne feledd, veszíteni is ugyanúgy lehet. A számlán tartott pénzedhez itt is nyugdíjas korodban juthatsz hozzá.

    Érdemes még tudnod, hogy 2024. február 2 óta nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) is nyitható a Magyar Államkincstárnál, amelyen bármely forint alapú magyar állampapírt meg lehet vásárolni. A NYESZ-hez díjmentes értékpapírszámlával kell rendelkezni a kincstárnál, ha ez megvan, akkor arra 5 000 forintot be kell fizetni előbb, majd utána azonnal megnyitható a NYESZ az ügyfélkapun keresztül online, vagy személyesen a kincstári kirendeltségeken. A kincstári NYESZ a Webkincstáron és Mobilkincstáron keresztül is kezelhető.

    Segítünk összehasonlítani a nyugdíj előtakarékosságokat!
    Partnerünk, a GRANTIS Hungary Zrt. szakértőjével
    • átbeszélitek az igényeidet,
    • ezek alapján versenyeztetjük az ajánlatokat,
    • végül a teljes ügyintézést és papírmunkát is ránk bízhatod.
    Promóció

    Milyen adó-visszatérítést kaphatok?

    A három nyugdíjmegtakarítási forma nem zárja ki egymást. Ha szeretnéd, akár mindegyiket elindíthatod.

    Bármiben is tartod a pénzed, az éves befizetéseid után személyi jövedelemadó visszatérítést kaphatsz. A kedvezményre tehát csak akkor vagy jogosult, ha fizetsz szja-t.

    Ennek a mértéke mindig az adott évben befizetett összeg 20 százaléka, de

    • az önkéntes nyugdíjpénztár esetében legfeljebb 150 000 forint,
    • a nyugdíjbiztosítás esetében legfeljebb 130 000 forint,
    • a NYESZ esetében pedig legfeljebb 100 000 forint.

    Ha több megtakarítási formával rendelkezel, akkor maximum 280 000 forint adó-visszatérítést is kaphatsz, feltéve, hogy befizettél ennyi adót az adott évben.

    Az adó-visszatérítés összegét a nyugdíj-előtakarékossági számládra kapod vissza, így ez a megtakarításodat növeli.

    Egészségpénztár után járó adóvisszatérítés

    Az egészségpénztárakról az útmutató elején volt már szó. Azért ott írtunk róla, mert családok számára nagyon jól használható, és sok kedvezményt tartalmaz, de az egészségpénztárhoz egyáltalán nem kell gyermeket nevelni.

    Mindenkinek érdemes egészségpénztári számlát nyitni, aki fizet SZJA-t és költ az egészségére saját zsebből. Az egészségpénztár a nyugdíjpénztárral együtt osztozik az önkéntes pénztárak után igényelhető 20 százalékos, legfeljebb 150 000 forintos adó-visszatérítésen.

    Maradtak kérdéseid?

    • Milyen összegű adójóváírást kaphatok, ha gyermekem születésekor önsegélyező pénztári kifizetést kérek?

      Az adójóváírás összege maximum 150 000 forint, ha más önkéntes pénztárból nem vetted még igénybe. Ebből a pénztár még valamennyi költséget levon.
    • A Babaváró hitelt nem csak lakásvásárláshoz használhatom?

      Igen, nem csak arra. A Babaváró hitel szabad felhasználású, bármire használhatod. Persze ez lehet lakásvásárlás is, de bármi más is.
    Simondán Eszter
    Simondán Eszter Pénzügyi szakértő
    Linkedin
    Simondán Eszter Pénzügyi szakértő

    Bár közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, később a humán tárgyak felé fordultam. Szerettem az irodalmat, műveket elemezni, kritikákat írni. Angol szakon végeztem, a diplomamunkámat amerikai drámákból írtam. Az egyetem után egy nagy cégnél helyezkedtem el, ahol visszacsöppentem a pénzügyek világába. Annyira beszippantott, hogy visszaültem az iskolapadba, és közgazdász lettem. Az írás szeretetét és a banki világ iránti érdeklődésemet végül a gazdasági tartalmak írásában sikerült egyesítenem. Szívesen mélyedek el egy-egy témában, és mutatom meg az olvasónak, hogy pénzügyi témákról olvasni nemcsak hasznos vagy szükséges, de érdekes is lehet. Szabadidőmben szívesen olvasok és szeretem a reneszánsz táncokat. Szakértője vagyok a lakáshitel, személyi kölcsön, egészségpénztár, állami támogatások és babaváró termékcsoportoknak. 2014-ben végeztem a Corvinus egyetemen számvitel és pénzügy szakon.

    Legfrissebb útmutatóink állami támogatások témában