Cikkek  

Nyár vége felé a gyerekek még gondtalanul élvezik a szünidőt, egyetlen gondolatot sem vesztegetve a közelgő óvodára, iskolára vagy új szemeszterre. A szüleik már aggódva figyelik a naptárat, tudva, hogy hamarosan itt az idő, amikor hosszú listával a kezükben bevetik magukat a füzetek, könyvek és más tanszerek közé. Az évkezdés sok szülő számára komoly anyagi megterhelést jelent. Ilyenkor érdemes keresni azokat a lehetőségeket, amelyekkel olcsóbb lehet az évkezdés. Ebben az útmutatóban egy ilyet mutatunk be, az egészségpénztárak nevelési év kezdési és tanévkezdési támogatás szolgáltatását.

Az egészségpénztárak évek óta a taglétszámuk bővüléséről számolnak be, és a befizetések is jelentősen nőttek. Ez azt jelenti, hogy egyre többen ismerik és használják az egészségpénztárak szolgáltatásait.

Sokan tudják, hogy az egészségpénztári befizetéseik 20 százalékát, legfeljebb 150 000 forintot az abban az évben fizetett személyi jövedelemadójukból adóbevalláskor visszaigényelhetik.

Ez lényegében egy állami támogatás, ennyivel kevesebbet kell a következő évben az egészségügyi kiadásaikra költeni.

A legtöbben még mindig gyógyszerre és magánorvosi szolgáltatásokra költik az egészségpénztárban felhalmozott megtakarításaikat. Pedig az egészségpénztárak nyújtanak például önsegélyező szolgáltatásokat is, amelyeket egészségpénztári tagként széles körben használhatsz. Minden olyan életszakaszban találhatsz olyan szolgáltatást, amit ki tudsz használni.

Ezek egyike a nevelési évkezdési és tanévkezdési támogatás. Nézzük ezt meg részletesen!

Anyuka és két gyermek akik jogosultak az iskolakezdési támogatásra

Mennyi pénzt kaphatok tanévkezdésre?

A kisgyermekes lét köztudottan sok kiadással jár, az egyik komolyabb kiadás a tanév kezdetekor merül fel. Ez annak ellenére igaz, hogy a tankönyveket az állami rendszerben a gyerekek ingyen kapják.

Az egészségpénztári megtakarításodból gyermekenként évente az év első napján érvényes havi minimálbér összegét veheted fel tanévkezdési támogatás címén.

A havi bruttó minimálbér összege 2024-ben 266 800 forint.

Ez a maximum keretösszeg évente, gyermekenként. Az egészségpénztárban a vásárlásokat igazoló számlákat számolhatod el.

Mit vásárolhatok a támogatás keretében?

Óvoda

Az óvodás gyermekek nevelési évének kezdetekor:

  • Ruhákat,
  • Tanszereket, például technikai felszerelést vagy rajzeszközöket,
  • Taneszközöket, például feladatlapokat, az iskola igazolása alapján logopédiai feladatgyűjteményeket számolhatsz el.

Iskola

Az iskolás gyermekeid számára:

  • Ruhákat,
  • Tankönyveket,
  • Tanszereket, például írószereket, számológépet, vásárolhatsz,
  • Kötelező olvasmányokat (ehhez az iskola igazolására van szükség),
  • Sporttagozatos gyermekek sporteszközeit és zenetagozatos gyermekek kisebb hangszereit is elszámolhatod, ha az iskola igazolja a szükségességüket.

Felmerülhet benned a kérdés, hogy elszámolhatod-e a gyermekek digitális eszközeit, például egy laptop árát. Egyelőre úgy tűnik, hogy csak akkor, ha az online oktatást az iskola (illetve egy jogszabály) kötelezően előírja. Ilyenkor a digitális oktatásra való átállás előtt 15 nappal és a vége után 15 nappal kiállított számlák fogadhatók el, de erre a pénztáraknak valószínűleg nincs kialakult gyakorlatuk, érdemes tehát náluk közvetlenül érdeklődni.

A gyermekek ruházatának vásárlásakor nem kell a ruhaméretet igazolnod. Ez nehézkes is lenne, hiszen sok középiskolás már felnőtt méretű ruhákat és cipőket hord.

Főiskola, egyetem

A felsőoktatásban részt vevő hallgatók esetében már más az elszámolható dolgok köre. Termékeket nekik már nem tudsz vásárolni, helyette a taníttatásukkal kapcsolatos díjakat téríti a pénztár. Ilyenek:

  • Tandíj,
  • Egyéb térítési díjak, például pótvizsga díja,
  • Kollégiumi díj,
  • Albérlet díja.

A főiskolai, egyetemi hallgatók ilyen költségei 25 éves korukig elszámolhatók, szintén számla alapján.

Vásárlás beiskolázási támogatás idején

Mit NEM számolhatok el?

A tanévkezdési támogatás keretében nem tudod elszámolni a tisztasági csomagokat, szépség és hajápolási termékeket, ruházati és divatkiegészítőket (de a sapka, sál, kesztyű öv és cipőfűző elszámolható).

Nem tudod visszaigényelni a gyermek étkezési és utazási költségeit és az informatikai eszközök árát. Nem számolhatod el azokat a könyveket, amelyek nem kötelező olvasmányok.

Főiskolai hallgatók rezsidíját, taneszközeit, tankönyveit és ruházatát sem fizetheted egészségpénztárból.

Mikor vásárolhatok?

Talán a legfontosabb szabály a tanévkezdési támogatással kapcsolatban, hogy csak a tanév kezdete előtt 15 nappal és a tanév vége után 15 nappal kiállított számlákat tudod elszámolni.

Bonyolultan hangzik, de valójában arra kell figyelned, hogy nyáron, azaz június 30. és augusztus 15. között nem vásárolhatsz.

Ebből a szempontból a beiskolázási vagy tanévkezdési támogatás elnevezés kicsit megtévesztő, hiszen valójában az egész tanév alatt (előre és hátra megtoldva 15-15 nappal) vehetsz taneszközöket és ruhákat.

Ez a főiskolai hallgatókra is érvényes, mert a kollégiumi, albérleti díjakat rendszerint havonta kell fizetni a tanév ideje alatt, és más térítési díj is felmerülhet év közben. Ezeket a számlákat össze tudod gyűjteni.

Ezt az időkeretet érdemes észben tartanod, mert sokan szeretik mondjuk július elején elintézi az iskolai bevásárlást, hogy ne kelljen augusztusban tolongani a boltokban, vagy hogy legyen még megfelelő készlet, és van, aki arra is számít, hogy augusztusra a boltok emelnek az áraikon.

Ha el szeretnéd számolni a vásárlásaidat az egészségpénztárban, akkor ezeket vállalnod kell, illetve próbálhatsz minél több mindent még az előző tanév végén, vagy év közben megvenni.

Az egészségpénztár kalkulátorban megnézheted az egyes pénztárak ajánlatait. Szűrhetsz a neked fontos szolgáltatások alapján, a részletek pontban pedig minden pénztárról bővebben is olvashatsz.

Bezár
Havonta nagyjából ennyit költünk a háztartáson belül az egészségünkre (gyógyszerek, magánorvos, egészségbiztosítás stb.):
Részletes kalkuláció
Bezár

Add meg, hogy havonta mennyit költ a háztartásotok az alábbi kategóriákban, és mi segítünk kiszámolni, hogy mennyi adó-visszatérítésre lehettek jogosultak.

  • Gyógyszervásárlás
    0 Ft
    62 500 Ft
  • Magánorvos, szűrővizsgálatok
    0 Ft
    62 500 Ft
  • Babaápolási termékek
    0 Ft
    62 500 Ft
  • Szemüveg, kontaktlencse, fogászati kezelések
    0 Ft
    62 500 Ft
  • Lakáshitel törlesztés
    0 Ft
    40 000 Ft

    Egy egészségpénztár esetén a figyelembe vehető lakáshitel törlesztő összege maximum 40 000 Ft lehet.

  • Iskoláztatással kapcsolatos költések
    0 Ft
    62 500 Ft
Várható adó-visszatérítés
Ft
max. 150 000 Ft

Az egészségpénztári befizetéseid 20%-át, évente legfeljebb 150 000 forintot adó-visszatérítésként visszaigényelhetsz a személyi jövedelemadódból.

Összes éves befizetés
Ft

Az összes évi befizetésetek meghaladja az egy egészségpénztár esetén figyelembe vehető évi maximum 750 000 Ft-ot, így érdemes lehet a családon belül egy további, második egészségpénztári számlát nyitnotok!

Minden egészségpénztári számlának van költsége, amelyet a pénztár a befizetett összegből von le. A várható éves költséget a kalkulátor egyes soraiban találod.

Csak ezektől a bankoktól szeretnék bankszámlákat látni


					
Bezár
Milyen szolgáltatások érdekelnek?
Rendezés:
Kondíciók frissítve: 2024. október 9.
Válassz a kiemelt egészségpénztárak közül!
További egészségpénztárak
  • Patika Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    4,6
    Mi ez?
    Éves költségek 19 800 Ft
    Elkölthető összeg 376 200 Ft Adó-visszatérítés: 66 000 Ft
    Éves költségek 19 800 Ft
    Adó-visszatérítés 66 000 Ft
    Elkölthető összeg 376 200 Ft
    Tovább
    a Patika Egészségpénztár oldalára
    • A befizetéseidért járó hűségpontokkal is spórolhatsz a patikakártyás költéseiden
  • Új Pillér Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    4,2
    Mi ez?
    Éves költségek 14 850 Ft
    Elkölthető összeg 381 150 Ft Adó-visszatérítés: 66 000 Ft
    Éves költségek 14 850 Ft
    Adó-visszatérítés 66 000 Ft
    Elkölthető összeg 381 150 Ft
    Tovább
    az Új Pillér Egészségpénztár oldalára
  • IZYS Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    4,0
    Mi ez?
    Éves költségek 19 470 Ft
    Elkölthető összeg 376 530 Ft Adó-visszatérítés: 66 000 Ft
    Éves költségek 19 470 Ft
    Adó-visszatérítés 66 000 Ft
    Elkölthető összeg 376 530 Ft
    Tovább
    az Izys Egészségpénztár oldalára
    • Az első kártya díjából 2 000 forintot elenged a pénztár, ha rajtunk keresztül nyitod meg
  • Allianz Hungária Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    2,8
    Mi ez?
    Éves költségek 20 400 Ft
    Elkölthető összeg 375 600 Ft Adó-visszatérítés: 66 000 Ft
    Éves költségek 20 400 Ft
    Adó-visszatérítés 66 000 Ft
    Elkölthető összeg 375 600 Ft
    Tovább
    az Allianz Egészségpénztár oldalára

Ezeket a termékeket jelenleg nem tudod rajtunk keresztül igényelni

  • MBH Gondoskodás Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    4,7
    Mi ez?
    Éves költségek 20 100 Ft
    Elkölthető összeg 375 900 Ft Adó-visszatérítés: 66 000 Ft
    Éves költségek 20 100 Ft
    Adó-visszatérítés 66 000 Ft
    Elkölthető összeg 375 900 Ft

    Jelenleg nálunk nem igényelhető

  • Generali Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    3,7
    Mi ez?
    Éves költségek 18 300 Ft
    Elkölthető összeg 377 700 Ft Adó-visszatérítés: 66 000 Ft
    Éves költségek 18 300 Ft
    Adó-visszatérítés 66 000 Ft
    Elkölthető összeg 377 700 Ft

    Jelenleg nálunk nem igényelhető

  • Vitamin Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    2,3
    Mi ez?
    Éves költségek 17 736 Ft
    Elkölthető összeg 378 264 Ft Adó-visszatérítés: 66 000 Ft
    Éves költségek 17 736 Ft
    Adó-visszatérítés 66 000 Ft
    Elkölthető összeg 378 264 Ft

    Jelenleg nálunk nem igényelhető

  • Életút Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    1,6
    Mi ez?
    Éves költségek 13 500 Ft
    Elkölthető összeg 382 500 Ft Adó-visszatérítés: 66 000 Ft
    Éves költségek 13 500 Ft
    Adó-visszatérítés 66 000 Ft
    Elkölthető összeg 382 500 Ft

    Jelenleg nálunk nem igényelhető

  • Vasutas Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    1,3
    Mi ez?
    Éves költségek 18 960 Ft
    Elkölthető összeg 377 040 Ft Adó-visszatérítés: 66 000 Ft
    Éves költségek 18 960 Ft
    Adó-visszatérítés 66 000 Ft
    Elkölthető összeg 377 040 Ft

    Jelenleg nálunk nem igényelhető

A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek, és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. Az ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, illetve promóciós szerződés. Az éves költségek számítása az egészségpénztárak szabályzataiban aktuálisan szereplő levonásra és költségfelosztásra vonatkozó információk alapján történt, amelyet az egészségpénztárak módosíthatnak. A kiválasztott egészségpénztár által kínált feltételek eltérhetnek a fent megadott adatoktól, amelyek vonatkozásában a felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyfél-tájékoztatónkban (ITT), valamint az egészségpénztárak honlapján vagy azok ügyfélszolgálatán tekinthetők meg.
Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!

További szöveg megjelenítése

Pár specialitás, amire figyelni kell

A szolgáltatás keretösszege minden egészségpénztárnál ugyanaz, tehát bármelyik pénztárnál is van egészségszámlád, legfeljebb ennyit költhetsz a gyerekek iskoláztatására. A vásárolható termékek körében sem lehet különösebb eltérés. Abban viszont lehet különbség a pénztárak között, hogy hogyan fizetik ki neked a pénzt.

A tanévkezdési támogatás egy önsegélyező szolgáltatás, ezért csak a legalább 180 napja a pénztárban lévő megtakarításodból fizetheti ki a pénztár. Úgy is felfoghatod, hogy van egy 180 napos várakozási idő, mire új pénztártagként önsegélyezésre költhetsz a pénztárból. Ez szinte minden önsegélyező elemnél így van.

A pénztárak nagy része befogadja a szolgáltatásra vonatkozó igénylőlapot és számlákat akkor is, ha még nincs annyi 180 napos egyenleged, amiből vissza tudná neked utalni a vásárlásaid ellenértékét.

Van, ahol kérhetsz részkifizetést is, van, ahol nem, és van, ahol a pénztár egy bizonyos időt vár, hogy összegyűljön a számládon a megfelelő mennyiségű pénz, és utána utal.

Abban is lehet eltérés, hogy ki igényelheti a szolgáltatást. Van, ahol csak a pénztártag, ha ő kapja a családi pótlékot, de van, ahol a tagon kívül a házastárs, a családi pótlékra jogosult szülei (tehát a nagyszülők) vagy gyermekei is kérhetik.

Egyetemista lány mosolyog

Milyen dokumentumokat kell benyújtanom és milyen határidőkkel kell számolnom?

Minden vásárlásodról számlát kell kérned. A számlákat pénztártagként a saját nevedre, vagy a szolgáltatásra jogosult nevére kell kiállítani (tehát annak a nevére, aki igényli a tanévkezdési támogatást).

A számlán szerepeljen a gyermek neve és a tagsági azonosítód is.

A termékeket bárhol megvásárolhatod, az adott üzletnek nem kell szerződéses jogviszonyban állnia az egészségpénztárral.

Az igényléshez be kell nyújtanod:

  • A tanévkezdési támogatás szolgáltatásra vonatkozó igénylőlapot, ezt a pénztárak honlapjáról le tudod töltetni, de van, ahol online is kitöltheted.
  • Óvodás és iskolás gyermekeknél családi pótlékra való jogosultságról szóló MÁK igazolás, vagy a folyósítást igazoló dokumentum. Erre is vonatkozik, hogy nem lehet régebbi, mint 120 nap.
  • 16. évét betöltött fiatal esetében diákigazolvány.
  • Számlák. Néhány pénztárnál előírás, hogy a számlát a kiállításától számított 120 napon belül be kell nyújtani.

Miért éri meg? Tanévkezdési támogatás számokban

Az egészségpénztár által nyújtott lehetőség hatását talán nem érzed azonnal. A taneszközöket, ruhákat ki kell fizetned, és az egész a határidők (nyáron nem vásárolhatsz) miatt némi figyelmet is igényel.

Cserébe viszont az adó-visszatérítés miatt jelentősen csökkentheted a kiadásokat. Ezenkívül a pénztárba egész évben befizethetsz, így lehetőséged van kisebb összegekben, hosszabb idő alatt összegyűjteni a szükséges pénzt. (Annál is inkább, mert a befizetés és a kifizetés között 180 napnak el kell telnie.)

Lássunk egy pár számot!

Tegyük fel, hogy van három gyermeked. Ebből kettő középiskolás, egy pedig főiskolára jár. A két középiskolás gyerek tanszereire, ruháira fejenként 100 000 forintot költöttél az évben, vettél nekik füzeteket, tollakat, ceruzákat, cipőt és néhány ruhát. A főiskolai hallgató tandíjára és kollégiumi díjára 200 000 forint ment el.

Ahhoz, hogy ezt a pénzt ki tudja fizetni az egészségpénztár, a működési költséggel növelt összeget kell befizetned. Számoljunk most 6 százalékos költséggel.

Ennyit spórolhatsz a tanévkezdési támogatással


Teljes befizetés424 000 forint
- Költség (6%)24 000 forint
+ Adó-visszatérítés (20%
a teljes befizetés után)
84 800 forint
Nyereség 60 800 forint

60 800 forinttal került tehát kevesebbe ebben az évben a gyermekeid iskoláztatása. Ha a teljes keretet kihasználtad volna, az három gyereknél már 91 200 forintot jelentene.

Többféle iskolakezdési támogatás is van

Bár az egészségpénztár hatékony módja a spórolásnak, érdemes keresned azokat a lehetőségeket, amelyekkel a gyermekek nevelésének, taníttatásának költségeit tovább csökkentheted.

Először is nem muszáj a legdrágább taneszközöket megvenni, bár a minőségre kétségkívül érdemes figyelni. Ezen túl vannak dolgok, amelyeket több gyermek egymás után is tud használni.

Sokat segíthet, hogy ebben az évben a gyermeket nevelő szülők augusztusban duplán kapják a családi pótlékot, és ez némi könnyebbséget jelent a tanév elején.

Ezenkívül a rászoruló családok iskoláztatási támogatást is igényelhetnek. A támogatás összege a gyermekek számától és attól is függ, hogy a szülő egyedül neveli őket vagy sem.

Elérhető az önkormányzatoktól igényelhető beiskolázási támogatás is, amelyet bizonyos önkormányzatok adnak a helyi lakosaiknak 6-20 000 forint összegben.

Maradtak kérdéseid az iskolakezdési támogatást illetően?

  • Mekkora összegű vásárlást számolhatok el az egészségpénztárban a beiskolázási szolgáltatás keretében?

    A szolgáltatás éves keretösszege gyermekenként az év első napján érvényes minimálbér összege.
  • Miért éri meg az egészségpénztárban elszámolnom a tanszerek és a ruházat árát?

    Azért, mert az egészségpénztári befizetéseid 20 százalékát, legfeljebb 150 000 forintot visszaigényelhetsz az abban az évben befizetett személyi jövedelemadódból.
  • Mi az az önsegélyező szolgáltatás?

    Az önsegélyező szolgáltatás, amilyen a beiskolázási támogatás is, az egészségpénztárak által nyújtott egy szolgáltatástípus. Néhány pénztár családi szolgáltatásnak nevezi.

    A pénztárból bizonyos élethelyzetek bekövetkeztekor (például gyermekszületés, tanévkezdés, lakáshitel-törlesztés vagy otthonápolás) a jogosultság igénylése után nagyobb összeg kifizetését kérheted (vagy egyben, vagy járadék jelleggel havonta hosszabb időn keresztül, ez az adott szolgáltatástól függ) az egészségpénztári megtakarításodból.

    Az önsegélyező szolgáltatásokra csak a 180 napos egyenleget használhatsz.

  • Mi az az 180 napos egyenleg?

    Ezt felfoghatod egyfajta várakozási időnek is. A pénztárba folyamatosan fizetsz be pénzt (választásod alapján havonta, negyedévente, félévente vagy évente). Ha nem költöd el mindig a teljes bent lévő összeget, akkor a megtakarításod gyarapodik.

    A 180 napos egyenleg az az összeg amit már legalább 180 napja (tehát nagyjából fél évvel ezelőtt) befizettél.

    Az egészségpénztárak ezt külön nyilvántartják és sokszor arra is figyelnek, hogy amikor költesz az egészségpénztárból, akkor a legutóbb befizetett összeget használd. Így a legrégebben befizetett pénz érintetlen maradhat. Így használhatod az egészségszámládat és közben gyűjthetsz önsegélyező szolgáltatásra is.

Simondán Eszter
Simondán Eszter Pénzügyi szakértő
Linkedin
Simondán Eszter Pénzügyi szakértő

Bár közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, később a humán tárgyak felé fordultam. Szerettem az irodalmat, műveket elemezni, kritikákat írni. Angol szakon végeztem, a diplomamunkámat amerikai drámákból írtam. Az egyetem után egy nagy cégnél helyezkedtem el, ahol visszacsöppentem a pénzügyek világába. Annyira beszippantott, hogy visszaültem az iskolapadba, és közgazdász lettem. Az írás szeretetét és a banki világ iránti érdeklődésemet végül a gazdasági tartalmak írásában sikerült egyesítenem. Szívesen mélyedek el egy-egy témában, és mutatom meg az olvasónak, hogy pénzügyi témákról olvasni nemcsak hasznos vagy szükséges, de érdekes is lehet. Szabadidőmben szívesen olvasok és szeretem a reneszánsz táncokat. Szakértője vagyok a lakáshitel, személyi kölcsön, egészségpénztár, állami támogatások és babaváró termékcsoportoknak. 2014-ben végeztem a Corvinus egyetemen számvitel és pénzügy szakon.

Legfrissebb útmutatóink egészségpénztár témában