Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek
személyi kölcsön illusztráció magnific

Ilyen sem volt még: már naponta kétezer személyi kölcsönt szórnak ki a bankok

Írta: Barát Mihály Tamáspublikálva: 2026. augusztus 14.

Júniusban több mint 42 ezer személyi kölcsönt vettek fel a magyarok, amihez még csak hasonlóra sem volt példa korábban – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A rekordszámú szerződéshez eddig soha nem látott szerződéses összeg is társult, egy átlagos hitel összege már 3,6 millió forint fölé emelkedett. Az óriási kereslethez az egyre alacsonyabb, sok esetben már 10 százalék alatti kamatok mellett hozzájárul az online értékesítés térnyerése is.

A rekordösszegű, összesen 156,5 milliárd forintnyi új szerződés mellett az ügyletek számánál is nagy ugrást hozott június a személyi kölcsönöknél. A jegybank adatai szerint csak ebben a hónapban 42 483 szerződést kötöttek a pénzügyi szolgáltatók, ami hatalmas rekordnak számít. A 2026 júniusa előtt a legtöbb személyi kölcsönt 2025 júliusában vették fel az ügyfelek. Ám még az akkori 36 570 szerződés is jócskán elmarad a mostani csúcstól. A nyár első hónapjában már minden egyes munkanapra közel kétezer új hitel jutott átlagosan – szemlélteti a személyi kölcsönök iránti keresletet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Közeledünk a négymilliós átlaghoz

Az év első felében összesen 705,5 milliárd forint személyi kölcsönt vettek fel az igénylők, ami több mint harmadával nagyobb az egy évvel korábbi összegnél. Az első hat hónap adatait látva gyökeres negatív fordulat kellene a keresletben ahhoz, hogy ne dőljön meg a tavalyi egész évi, 1120 milliárd forintos szerződéskötési rekord.

A bankok hitelezésének kiugró növekedéséhez az is hozzájárult, hogy az egy szerződésre jutó átlagos összeg is megugrott. Az év első felének adatait figyelembe véve 3,63 millió forintot ért el, miközben egy évvel korábban még csak 3,17 millió forint volt.

Hitelösszeg
Futamidő
Havi nettó jövedelmed
A saját bankodtól akár kedvezőbb ajánlatot is kaphatsz
További beállítások

Csak ezektől a bankoktól szeretnék kölcsönöket látni


				
Bezár

Azon dolgozunk, hogy a rengeteg kölcsön közül megtalálhasd a legjobbat.

Most kalkuláljuk a(z)
    kölcsönöket...
    Kiemelt hitelek
    Rendezés:
    További hitelek
    • K&H kiemelt személyi kölcsön
      Törlesztő
      55 562 Ft
      THM
      10,76%
      Visszafizetendő
      4 022 992 Ft
      • Folyósítás akár 1 órán belül
      • 100% online igénylés, ha már legalább 6 hónapja a K&H-hoz érkezik a jövedelmed
      • A fizetésedet nem kell ide utalni
      Részletek a bank oldalán
      Kamat: 9,99%, rögzített
    • OTP Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel - online igényléssel
      Törlesztő
      62 114 Ft
      THM
      15,14%
      Visszafizetendő
      4 472 185 Ft
      • Folyósítás akár 1 órán belül
      • Online igényelhető
      • A fizetésedet nem kell ide utalni
      Részletek a bank oldalán
      Kamat: 13,99%, rögzített
    • Cofidis Fapados Kölcsön
      Törlesztő
      62 604 Ft
      THM
      15,49%
      Visszafizetendő
      4 507 488 Ft
      • 100% online igénylés szelfivel vagy videóhívással
      • A fizetésedet nem kell ide utalni
      Részletek a Cofidis oldalánVisszahívást kérek
      Kamat: 14,49%, rögzített
    Jelenleg nem érhető el rajtunk keresztül
    • Provident Start kölcsön
      Törlesztő
      -
      THM
      -
      Visszafizetendő
      -

      A jelenlegi beállítással ennek a pénzintézetnek nincs ajánlata.

    • Trive Bank eHitel személyi kölcsön
      Törlesztő
      -
      THM
      -
      Visszafizetendő
      -

      A jelenlegi beállítással ennek a pénzintézetnek nincs ajánlata.

    A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
    Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
    Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!

    További szöveg megjelenítése

    Már ennyiért is hiteleznek a bankok

    Gergely Péter szerint a személyi kölcsönök egyre erősödő keresletében kulcsszerepe lehet annak, hogy folyamatosan csökkennek a kamatok. A Magyar Nemzeti Bank által kimutatott, a szerződéses összeggel súlyozott átlagos, éves kamat 14,11 százalékra csökkent júniusban, amelynél alacsonyabbra legutóbb bő négy évvel korábban akadt példa, 2022 áprilisában. A Biztosdöntés.hu személyi kölcsön kalkulátorának adatai szerint a klasszikus személyi kölcsönöket kínáló pénzintézetek mindegyikénél elérhető már 10 százalék alatti, éves kamat. Több pénzintézet már 9,5 százalék alá is lement a legjobb ajánlatával.

    Utóbbiak közé tartozik a Trive Bank, amelynél az eHitel Expressz nevű konstrukció 9,4 százalékos éves kamat mellett érhető el. A futamidő ennél 6 hónap, a hitel összege pedig 500 000 forint lehet. A kizárólag online csatornán értékesítő banknál eHitel Max néven elérhető 5 millió forintos összegű hitel is, itt a futamidő 60 hónap, az éves kamat pedig 14,9 százalék.

    Az MBH Bank teljesen online igényelhető, 5 millió és 10 millió forint közötti összegű személyi kölcsönénél 9,39 százalék is lehet az éves kamat, ha az igénylőnek a banknál vezetett számlájára érkező, havi jövedelme eléri a 400 000 forintot.

    Az Erste személyi kölcsönénél 9,39 százalék is lehet az éves kamat abban az esetben, ha a banknál vezetett számlára havi legalább 500 000 forint jóváírás érkezik, a kölcsön összege eléri a 10 millió forintot, és hitelfedezeti biztosítást is köt az ügyfél.

    Az UniCredit Banknál akár 9,18 százalék is lehet a személyi kölcsön éves kamata: ehhez azonban az szükséges, hogy a hitel összege a 7 millió és 15 millió forint közötti sávba essen, az ügyfél jövedelme pedig érje el a havi 450 000 forintot. A megfelelő hitelfedezeti biztosítás megkötése szintén feltétel.

    A MagNet Bank a zöld célokra fordítható személyi kölcsönénél kínálja a legkedvezőbb, akár évi 9,50 százalékos kamatot. Itt ugyanakkor az egyik feltétel az, hogy a hitel összege haladja meg a 8 millió forintot.

    A CIB Banknál most 9,59 százalék az elérhető legalacsonyabb, éves kamat a személyi kölcsönnél. Itt feltétel a legalább 7 millió forintos kölcsönösszeg, a legkedvezőbb kategóriájú ügyfélminősítés, illetve a fióki vagy telefonos igénylés is.

    Az OTP Bank az Otthon Személyi kölcsönnél kínál 9,99 százalékos, éves kamatot. Itt feltétel a legalább 400 000 forint havi jövedelem, és a 14 millió forint feletti hitelösszeg is. A konstrukció hitelkiváltásra nem használható fel, ám ettől eltekintve szabad felhasználású.

    A Magyar Cofidis Bank akár 9,9 százalékos kamattal kínál személyi kölcsönt: itt 450 ezer forintot meghaladó, elsődleges havi nettó jövedelem és 60 hónapos futamidő a feltétel, illetve az, hogy az igényelt személyi kölcsön összege 3 millió és 4,99 millió forint közötti sávban legyen.

    A K&H kiemelt személyi kölcsönénél 9,99 százalék az éves kamat abban az esetben, ha a hitel összege eléri a 3 millió forintot, az ügyfél pedig legalább havi 400 000 forintos havi jövedelemmel rendelkezik.

    Legfrissebb útmutatóink személyi kölcsön témában