A válságok előtti nagyságrendű szerződést kötöttek személyi kölcsönre a bankok idén júniusban – ez az egyetlen dolog, ami optimizmusra ad okot a történetében 7 évet visszalépő lakossági hitelpiacnak – jelezték a BiztosDöntés.hu szakértői.

Továbbra is 7 éves mélyponton van a lakossági hitelpiac. A hazai bankok az első félév során alig több mint 703 milliárd forint értékű, nem folyószámla jellegű hitelt helyeztek ki lakossági ügyfeleikhez. Ez 48 százalékkal múlja alul a 2022-es I. félévi adatokat - utoljára 2016-ban volt példa ennél gyengébb hathavi teljesítményre – jelezte Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A lakáshitelek kétharmada eltűnt

A legnagyobb zuhanás a lakáshitelpiacon érezhető. Az első félévben folyósított lakáscélú hitelek összege nem érte a 257 milliárd forintot, ami mindössze harmada a 2022. első félévében a polgárok által felvett hitelösszegnek. Ezen belül a piaci lakáshitelek 54, a támogatott lakáshitelek 84 százalékkal estek vissza – utóbbi esetében a magyarázat az, hogy a tavalyi első félévet rendkívül felerősítette az MNB Zöld Otthon Hitelprogramjának folyósítása – emlékeztetett Gergely Péter.

Az év első hat hónapjában az előző év hasonló időszakához képest 10 százalékkal kevesebb, 243 milliárd forint értékben vettek fel személyi kölcsönt is a magyar családok.

tízezres és húszezres papír pénz

Júniusban már kedvezőbbek a trendek

Gergely Péter szerint a júniusi adatok ugyanakkor óvatos bizakodásra adnak okot. Az év hatodik hónapjában a lakáshitel kihelyezés 53,2 milliárd forint volt. Ekkora összegű hitelfelvételre 2022 októbere óta nem volt példa - igaz, azt megelőzően 2017 áprilisáig kell visszamennünk az időben, hogy gyengébb teljesítménnyel bíró hónapot találjunk a lakáscélú hitelpiacon. Éves szinten a visszaesés azonban még mindig a 60 százalékot közelíti a lakáshitelek esetében.

Júniusban a lakosság személyi hitel felvétele ugyanakkor már megközelítette az 50 milliárd forintot, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint a piac egyértelmű normalizálódását jelzi, hiszen ezt megelőzően épp egy évvel korábban, 2022 júniusában - még az inflációs forgatag felgyorsulása előtt - volt példa 50 milliárd forint fölötti kihelyezésre.

A válságok előtti szinten a személyi kölcsön igénylők száma

A személyihitel-felvétel érdekes lakmuszpapírja a gazdasági várakozásoknak. Tavaly ősz óta, az inflációs és energiaár-sokk óta most látszik először érdemi javulás a piacon. Gergely Péter szerint nagy kérdés, hogy a személyi hitelek esetében csúcsnak számító két nyári hónapban – júliusban és augusztusban – sikerül-e még magasabbra törni.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint optimizmusra adhat okot az, hogy júniusban már 23 766 személyi kölcsön szerződést kötöttek a bankok – ekkora nagyságrendre 2019. októberében – a covid és a háborús válság előtt - volt utoljára példa.

A következő hónapokban a makrogazdasági folyamatok is segíthetik az elmaradt beruházásokat tervezőket, hiszen a pénzromlás ütemének gyors visszaesése, a jegybanki és így a pénzpiaci kamatok csökkenése a banki kamatszinteket is lejjebb tolja majd. Így az ősztől a lakáshitel piacon is kedvezőbb feltételek teremtődnek majd a kölcsönfelvételre.

Gergely Péter
Gergely Péter pénzügyi szakértő
Linkedin
Gergely Péter pénzügyi szakértő

Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam.