Ingyenes a készpénzfelvétel vásárláskor a cash-back szolgáltatással
Mit mond szakértőnk?BezárA nyugaton már régóta jól ismert készpénzfelvételi mód honosodott meg idehaza is, még a 2000-es években: néhány kereskedőnél vehettél fel készpénzt a kereskedő pénztárából, ha vásároltál is a kártyáddal. Ez a szolgáltatás, annak ellenére, hogy a kereskedő felesleges készpénzállományát csökkentette valamelyest, végül nem terjedt el igazán, a kereskedők nem igazán érdeklődtek utána. Így aztán az ügyfelek sem. Pedig a legnagyobb hazai bank, az OTP Bank nyújtotta a szolgáltatást.
Aztán a Penny Market indított ebből egy hamar botrányba fulladt próbálkozást. Ők a vásárlás ingyenes díjáért adtak készpénzt, vásárlásnak tüntetve fel az összeget. Nagyon kevés időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy hivatalos keretek közé terelve állandóan elérhető, legális szolgáltatást indítson ebből a Penny Market az OTP Bankkal közösen.
Végül 2023-ban a kormány is beszállt: a kis falvakban bezárt posták készpénzfelvételi funkciójának pótlására a vásárlással együtt felvett készpénzre részbeni ingyenességet biztosított havonta legfeljebb 2 alkalommal, összesen 40 000 forintig, a cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatásra szerződött kereskedőknél.
Részletesen bemutatom ezt a szolgáltatást, görgess lejjebb!
Újfajta készpénzfelvétel indult hódító útjára 2023-ban. Nem is volt annyira új, nemhogy a fejlett infrastruktúrájú országokban, de még idehaza sem. A szolgáltatás ugyanis addig is elérhető volt, csak nem volt népszerű. A kormány tette 2023-ban államilag kötelezően ingyenessé ezt a fajta készpénzfelvételt egy adott határig, ettől lett népszerűbb. Ebben az útmutatóban a hazai cash-back, azaz készpénzátvétel szolgáltatással ismerkedhetsz meg. Pontosan megtudhatod az ingyenesség feltételeit és szó lesz arról is, hogy ez hogyan kapcsolódik a korábban is ismert ingyenes ATM készpénzfelvételi szolgáltatással.
- Mi az a cash-back, azaz készpénzátvétel szolgáltatás?
- Hol érhető el a cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatás?
- Milyen ingyenesség kötődik a cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatáshoz?
- Összefoglaló a cash-back-ről (készpénzátvételről)
- A cash-back (készpénzátvétel) előnyei és hátrányai
- Maradtak kérdéseid?
Egy olyan szolgáltatás élesedik egyre több banknál, amely korábban jórészt teljesen ismeretlen volt idehaza, pedig létezett. Nem kell elmenned egy kevés készpénzért a legközelebbi ATM-be és nem kell elhasználnod vele az ingyenes ATM készpénzfelvételi szolgáltatást, mert anélkül is készpénzhez juthatsz.
Akár ingyenesen is.
Csak be kell menned a cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatásra szerződött kereskedő valamelyikéhez és felvehetsz nála készpénzt, ha vásárolsz is egy alacsony minimumösszeg értékében.
A cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatásra speciális készpénzfelvételi díj vonatkozhat, mely akár kedvezőbb is lehet, mint a szokásos ATM készpénzfelvételi díj.

Mi az a cash-back, azaz készpénzátvétel szolgáltatás?
Amikor bemész egy boltba vagy áruházba, lehet, hogy megkérdezi tőled a pénztáros, amikor bankkártyával fizetsz, hogy kérsz-e készpénzt is a megvásárolt áru mellé. Ha igen, akkor a pénztárból odaadja ezt neked és nem kell ATM-et keresgélned.
A szolgáltatás az ingyenes bankkártyás vásárlástól elkülönített díjért vehető igénybe. Az ingyenesség az állam által biztosított, de csak egy bizonyos határig. Erről lejjebb, külön fejezetben olvashatsz bővebben.
Mégis fontos ez az állam által biztosított ingyenesség, ugyanis ez teremtheti meg a vonzerőt a szolgáltatás elterjedéséhez. Enélkül ugyanis nem indult be igazán, pedig már 15 éve elérhető idehaza a legnagyobb banknál. Mégis, sem a kereskedők, sem pedig az ügyfelek nem tolongtak érte eddig nagy számban.
A szolgáltatás keretében bankkártyával kell vásárolnod egy bizonyos minimális összegben, hogy aztán egy bizonyos maximális összegben meghatározott készpénzt kérjél mellé a pénztárostól. Nem lehet csak készpénzt kérned vásárlás nélkül és ez a lehetőség nem érhető el készpénzes fizetéskor (tehát amikor a kártyáról csak készpénzt kérnél).
A szolgáltatás csak azoknál a kereskedőknél érhető el, akik szerződtek erre a bankkal. A készpénzt tehát nem követelheted a kereskedőtől csak azért, mert bankkártyával lehet nála fizetni.
Az állam azért szállt be az ingyenesség 2023. július 1-től érvényes törvényi biztosításával, hogy ezzel pótolja a 2022-ben bezárt posták okozta űrt, mely főleg azokban a kis falvakban érezhető, ahol ez volt az egyetlen készpénzfelvételi lehetőség. Igaz, ez nem helyettesíti a postákat, de legalább visszapótol belőle valamicskét, ami több, mint a semmi.
Ez a szolgáltatás a kereskedőnek is jó, mert új vásárlókat hozhat, továbbá a vevők elviszik a készpénze egy részét, melyet így nem kell kezelnie, szállítania.
Megmutatjuk azokat a bankszámlákat, amikkel igénybe veheted a cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatást. A BiztosDöntés.hu kalkulátorával könnyen kiválaszthatod a következő bankszámládat. Az útmutató a kalkulátor alatt a cash-back készpénzátvételi pontok és az ingyenesség ismertetésével folytatódik.
Azon dolgozunk, hogy a rengeteg bankszámla közül megtalálhasd a legjobbat.
-
-
- 30 000 Ft jóváírást kapsz, ha új ügyfélként szelfivel nyitod meg a számlát
-
PROMÓCIÓ
-
PROMÓCIÓ
-
- Feltétel, hogy a K&H Banknál legyen legalább 3 000 000 Ft megtakarításod
-
- 35 000 Ft jóváírás lehet az Öné, ha teljesíti a feltételeket!
-
- 30 000 Ft jóváírást kapsz, ha új ügyfélként online nyitod meg a számlát
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, illetve promóciós szerződés.
A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Hol érhető el a cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatás?
Jelen útmutató írásakor Magyarországon még csak az OTP Banknál érhető el a cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatás, de sajtóértesülések szerint készül annak bevezetésére többek közt a CIB Bank, az Erste Bank, a K&H Bank, az MBH Bank, a Raiffeisen Bank és az UniCredit Bank is.
Az OTP Banknál a szolgáltatást akkor tudod igénybe venni, ha minimum 3 000 forint értékben vásárolsz az erre szerződött kereskedőnél. Egy vásárlással legfeljebb 20 000 forint vehető fel készpénzben. A készpénzfelvételi szándékot még a kártyás fizetés megkezdése előtt jelezned kell a pénztárosnak – ha ő nem kérdezné -, különben nem kaphatsz készpénzt, mert a készpénzátvétellel együttes vásárlás egy másik tranzakciónak számít.
A vásárlás készpénzátvétellel nevű szolgáltatás díja az OTP Banknál a felnőtt kártyákkal a tranzakció 1,16 százaléka, plusz 176 forint, míg Junior kártyákkal 1,32 százalék plusz 129 forint. A vásárlás készpénzátvétellel tranzakcióra a bankkártyához beállított vásárlási limit vonatkozik, tehát egy naptári napon belül a cash-back készpénzátvétel és a bankkártyás vásárlás ugyanazt a limitet használja el.
Az OTP Bank a Mastercard típusú betéti kártyával rendelkező ügyfeleinek nyújtja a cash-back (vásárlás készpénzátvétellel nevű) szolgáltatást az általa kibocsátott lakossági Mastercard típusú betéti kártyákra, kivéve a Mastercard Online Junior Start kártyát, a Mastercard Online Junior Start Sajátkártyát és a webKÁRTYÁ-t.
A cash-back (készpénzátvételi) lehetőség egyelőre kizárólag a Penny Market bolthálózat üzleteiben vehető igénybe.
Milyen ingyenesség kötődik a cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatáshoz?
Az ingyenességet biztosító jogszabály egészen pontosan úgy szól, hogy „a fogyasztó jogosult a forintban vezetett fizetési számla pozitív egyenlege terhére legalább az adott naptári hónapban első két alkalommal a cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatást Magyarországon nyújtó kedvezményezettől a fizetési művelet részeként készpénz átvételére azzal, hogy a készpénzátvétel együttes összegének negyvenezer forintot meg nem haladó részéig a pénzforgalmi szolgáltató díjat, költséget nem számíthat fel”.
Világos beszéd. A tranzakció tehát csak Magyarországon lehet ingyenes és az ingyenesség azt jelenti, hogy a bank semmilyen díjat, így még a pénzügyi tranzakciós illetékkel azonos banki díjat sem számíthat fel a cash-back, azaz vásárlás készpénzátvétellel szolgáltatásért.
Az ingyenesség minden naptári hónapban a havi első két cash-back készpénzátvételi szolgáltatásra vonatkozik, legfeljebb összesen havi 40 000 forint értékben. Tehát ha már egy tranzakcióval elhasználtad az ingyenes 40 000 forintos keretet, akkor a havi második tranzakció már nem ingyenes. Ugyanígy nem ingyenes a harmadik cash-back készpénzátvételi tranzakció egy hónapban, még akkor sem, ha az első kettővel nem használtad ki a 40 000 forintos havi keretet.

A 40 000 forintos ingyenes cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatásnak nincs köze az ingyenes ATM készpénzfelvételi szolgáltatáshoz, mely havi 150 000 forintig biztosítja az ingyenes készpénzfelvételt. A kétféle ingyenesség teljesen külön számítódik, így egy hónapban akár 190 000 forintot is ingyen felvehetsz, összesen legfeljebb 4 tranzakcióval.
Ebből havi kettő legfeljebb havi 150 000 forintig ATM-re, másik havi kettő legfeljebb havi 40 000 forintig a cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatásra szerződött kereskedőkre vonatkozik.
A szolgáltatás ingyenességéhez érvényes ingyenes készpénzfelvételi nyilatkozat szükséges.
Ugyanarról a nyilatkozatról van szó, mely a havi 150 000 forintos ATM készpénzfelvétel ingyenességét biztosítja, nem kell tehát újabb nyilatkozatot tenned. A nyilatkozat szabályai sem változnak 2023. július 1-től: természetes személyenként egyszerre csak egy fizetési számlához kapcsolódhat ilyen nyilatkozatod, de bármikor válthatsz bankot. A váltás a következő hónap első napjától lép életbe, ha a hónap 20. napjáig nyilatkozol, egyébként egy hónappal később.
A díjmentes készpénzfelvételi nyilatkozatot megteheted bankfiókban vagy az internetbankodban, esetleg mobilalkalmazásodban, ha a bankod biztosítja ezt a lehetőséget.
Az ingyenes készpénzfelvételhez mindenképpen nyilatkoznod kell, még akkor is, ha csak egy bankszámlád van. Az alapszámla kivétel egyedül ez alól, de ott egyelőre nincs szabályozva az ingyenes cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatás.
A havi két díjmentes cash-back készpénzátvétel nem a számlatulajdonoshoz, hanem a fizetési számlához kötődik, ezáltal két számlatulajdonos (pl. házaspár) esetén is ugyanazok a limitek (mármint közösen érvényes a havi kettő, összesen legfeljebb havi 40 000 forintos limit). Ugyanezért az ingyenesség a társkártyával is biztosított, hiszen az is a fizetési számlához kötődik, de mind a főkártyabirtokos, mind pedig a társkártyabirtokos ugyanazt az egy limitet használhatja el, nem pedig külön-külön limiteket.
Szeretnél egy olyan bankszámlát, ahol nem csak a megnövekedett ingyenes készpénzfelvétel érhető el, de ingyenesek az elektronikus átutalások is? Válaszd ki a következő bankszámládat a bankszámla-kalkulátorunkból. Az útmutató a kalkulátor alatt az összefoglalóval folytatódik.
Azon dolgozunk, hogy a rengeteg bankszámla közül megtalálhasd a legjobbat.
-
-
- 30 000 Ft jóváírást kapsz, ha új ügyfélként szelfivel nyitod meg a számlát
-
PROMÓCIÓ
-
PROMÓCIÓ
-
- Feltétel, hogy a K&H Banknál legyen legalább 3 000 000 Ft megtakarításod
-
- 35 000 Ft jóváírás lehet az Öné, ha teljesíti a feltételeket!
-
- 30 000 Ft jóváírást kapsz, ha új ügyfélként online nyitod meg a számlát
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, illetve promóciós szerződés.
A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Összefoglaló a cash-back-ről (készpénzátvételről)
A cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatás nagyon régóta létezik a fejlett banki infrastruktúrájú országokban, ahol évtizedek óta keresik ezt a szolgáltatást az ügyfelek. A kereskedők pedig szívesen nyújtják, mert a vevők megszabadítják őket valamennyi készpénzállományuktól, melyet a nap végén számolni, kötegelni és könyvelni kellene.
Igazából tehát ez mindkét félnek előnyös szolgáltatás, a bankról már nem is beszélve, mely eleve díj ellenében nyújtja ezt a szolgáltatást.
A cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatás azonban csak azoknak a bankoknak az ügyfelei számára érhető el, amelyek szerződtek erre a szolgáltatásra az adott kereskedővel. Így ezek a kereskedők nem lesznek "általános" készpénzfelvételi pontok.
A cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatás megköveteli, hogy a készpénzt felvevő ügyfél vásároljon is a kártyájával azért, hogy készpénzt kapjon. Ez segíti a kereskedőt az értékesítésben, hiszen lehet, hogy az ügyfél nem is vásárolna nála, ha nem lenne cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatásra vonatkozó szerződése, vagy ha az nem kötődne vásárláshoz, mert akkor meg nem is vásárolna nála.
A cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatás ingyenes részt is tartalmaz. A havi első kettő cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatás ingyenes, összesen legfeljebb havi 40 000 forintig. Amelyik limitet előbb elhasználod, az kilövi a másik limit további ingyenességét az adott hónapban. Ennél több pénzt is felvehetsz egy hónapban a cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatás keretein belül, de az már nem lesz ingyenes.
A cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatás ingyenessége semmilyen módon nem kapcsolódik a korábban megismert 150 000 forintos törvényi ingyenes készpénzfelvételhez, mely csak ATM-ekben használható. A kettőnek az ingyenességen kívül semmilyen kapcsolata nincs egymással, külön-külön kell értelmezni őket.
A cash-back (készpénzátvétel) előnyei és hátrányai
- több ponton juthatsz készpénzhez, mint korábban
- a kereskedőknek is segít, mert csökkenti a készpénzállományukat
- ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget is tartalmaz
- új vevőket hoz a kereskedőkhöz, vagy vásárlásra ösztönzi őket azért, hogy készpénzhez jussanak
- ritka esetben, főleg pénztárgép reggeli nyitásakor előfordulhat, hogy a kereskedő nem tudja kiadni a kívánt mennyiségű készpénzt
- csak a szerződött bankokkal működik, míg a korábban bezárt posták minden bank kártyáját elfogadták
- a külföldi ügyfelek nem élhetnek ezzel a lehetőséggel, míg a korábban bezárt posták minden bankkártyát elfogadtak
Maradtak kérdéseid?
-
A cash-back (készpénzátvétel) külföldön is nyújt ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget?
Nem. A magyarországi cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatás jelenleg egyáltalán nem használható külföldön, de ha használható lenne, akkor sem lenne ingyenes, mert a törvény csak Magyarországon engedi az ingyenes készpénzfelvételt a cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatással.
-
Bármilyen kártyával vehetek fel készpénzt a kereskedőnél?
Nem. Csak a szerződött bank szerződött kártyáival vehetsz fel készpénzt vásárlással együtt. Tehát még egy, a kereskedővel cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatásra szerződött bank által vezetett bankszámláról sem vehetsz fel készpénzt olyan kártyával, melyre nem szól a szerződés. Ilyen lehet például egy hitelkártya vagy céges bankkártya. A lakossági kártyáknál viszont nagy valószínűséggel mindegyikkel működik a szolgáltatás.
-
Minden kereskedőnél vehetek fel készpénzt?
Nem. Erre csak azoknál a kereskedőknél van mód, amelyekkel a bankod szerződött a cash-back (készpénzátvétel) szolgáltatás nyújtására.
Kisgyerekkoromban a golyós számológépen szocializálódva fogtam bele a pénzügyekbe, amiből végül merő véletlenségből egy közgazdász diploma lett. Közben rájöttem, hogy a bankkártya nem csak levélbontásra alkalmas, hanem ha ATM-be dugjuk, az el is nyelheti. Ebből a felismerésből született meg több ezer szakmai cikk többféle pénzügyi-gazdasági portálon, immáron harmadik évtizede. Eretnek nézeteim tálalására végre megtaláltam végleges helyemet a BiztosDöntésnél, ahol célom, hogy közérthetően hozzam el neked mindazt, amivel megtalálod a helyed a napi pénzügyekben.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.