Cikkek  
Homa Péter
Homa Péter bankszámlaszakértő
Linkedin
Homa Péter bankszámlaszakértő

Kisgyerekkoromban a golyós számológépen szocializálódva fogtam bele a pénzügyekbe, amiből végül merő véletlenségből egy közgazdász diploma lett. Közben rájöttem, hogy a bankkártya nem csak levélbontásra alkalmas, hanem ha ATM-be dugjuk, az el is nyelheti. Ebből a felismerésből született meg több ezer szakmai cikk többféle pénzügyi-gazdasági portálon, immáron harmadik évtizede. Eretnek nézeteim tálalására végre megtaláltam végleges helyemet a BiztosDöntésnél, ahol célom, hogy közérthetően hozzam el neked mindazt, amivel megtalálod a helyed a napi pénzügyekben. 20 éves tapasztalatom van a bankszámla, banki betét, hitelkártya, állampapír és nyugdíjmegtakarítások területén. 2003-ban végeztem a Corvinus Egyetemen közgazdászként.

Homa Péter cikkei

A szerző eddig 169 cikket írt

  • Ingyenes bankszámlát talált ez a boldog banki ügyfél

    Ingyenes bankszámla 2024 - így úszhatod meg a számlavezetési díjat

    Bár meglepőnek tűnhet, de sok ingyenes bankszámla van Magyarországon, ahol tényleg létezik az ingyenes számlavezetés. Elmondjuk azonban, hogy mire kell figyelni.

    frissítve: 2024. október 5.
  • Férfi kiszámolja a legolcsóbb bankszámla díját

    Melyik a legolcsóbb bankszámla 2024-ben?

    Mindenkinek szüksége van a pénzügyekben a számlavezetésre. A jelenlegi bankszámlád viszont egyáltalán nem biztos, hogy a legolcsóbb. Akár évi több tízezer forint a tét, ennyit spórolhatsz ugyanis egy igazán olcsó, de mégis megfelelő bankszámla kiválasztásával. Ezért összegyűjtöttük számodra azt a listát, amelyből kiválaszthatod, hogy neked, a te szokásaidnak megfelelően melyik a legolcsóbb bankszámla.

    frissítve: 2024. október 5.
  • Pénzügyi influenszer podcastet rögzít

    Megszólalt a pénzügyi influenszerekről a versenyhivatal

    Kik azok a finfluenszerek és milyen tevékenységet végeznek? Hogyan képesek befolyásolni a fogyasztókat, és milyen kockázatokat rejthet a tevékenységük?

    frissítve: 2024. szeptember 19.
  • CSalók próbálnak átverni egy ügyfelet mobilbanki üzenettel

    Már a mesterséges intelligenciát is bevetik a banki csalók, egyre nehezebb a védekezés

    A banki csalók a mesterséges intelligencia segítségével képesek valós ismerős személyt generálni egy videóhívásban, amely ellen az eddigi védekezési módszerek már nem elegendőek.

    frissítve: 2024. szeptember 19.
  • Mobilbanki utalás

    Drámaian nőtt a mobilbanki alkalmazásból indított utalások száma

    2024 második negyedévében 38 százalékra növekedett azon lakossági számlák aránya, melyről mobilbanki átutalást indítottak. Éves alapon 10,7, illetve 28,4 százalékkal nőtt az azonnali átutalások darabszáma és értéke.

    frissítve: 2024. szeptember 19.
  • Qvik fizetés mobillal

    Qvik fizetés

    A qvik egy olyan kifejezés, amellyel egyre többször fogsz találkozni a magyarországi fizetések során, a bankkártyás fizetés alternatívájaként.

    frissítve: 2024. szeptember 17.
  • Áldozat akit átvertek netes csalással

    Így kerüld el a banki kibercsalásokat - segít az MNB

    Sorozatot indít a banki kibercsalások elleni védekezésről a Magyar Nemzeti Bank (MNB), ismerd meg ezeket a hasznos tanácsokat.

    frissítve: 2024. szeptember 16.
  • Átutalási limit ellenőrzése MagNet mobilbankban

    Napi átutalási limit véd a MagNet Banknál

    Lakossági számláidnál az egyéni költési szokásaidhoz igazítja a napi átutalási limitedet a MagNet Bank a csalások megelőzése érdekében.

    frissítve: 2024. szeptember 12.
  • Telefonos csaló ellenőrzése

    Így óvd a pénzed, ha a vonalban vannak a csalók

    Az adathalászat egyre komolyabb méreteket ölt, mióta az interneten is rendelkezünk a pénzünk felett. A kevésbé tájékozott ügyfelek gyakran nem tudják megvédeni a saját pénzüket, mivel a csalók megtévesztik őket. Ehhez több segítségre lenne szükség, amellyel a nem hozzáértők is beazonosíthatják a csaló hívásokat. A Gránit Bank most lépett egy ilyen újdonsággal, amely igazolja, ha tényleg a banktól hívnak.

    frissítve: 2024. szeptember 9.
  • QR kódos fizetés élelmiszerboltban mobillal

    Szeptember 1-től minden banknál elindult a QR-kódos fizetés Magyarországon

    A mobilodat használhatod a bankkártya helyett, a lakosság számára teljesen ingyenesek ezek a QR-kódos fizetések Magyarországon.

    frissítve: 2024. szeptember 15.
  • OTP bankfiók szlovéniában

    Szlovéniában is találkozhatsz ezentúl az OTP Bankkal

    Szlovénia legújabb és egyik legnagyobb bankját mostantól OTP Bankának hívják.

    frissítve: 2024. szeptember 6.
  • Bankkártyás fizetés kávézóban

    OTP kutatás: már a kisebb összegeket is kártyával fizetik a magyarok

    Az OTP adatai szerint két számjegyű volt a növekedés idehaza 2024. II. negyedévében.

    frissítve: 2024. szeptember 6.
  • Adathalász kísérlet bankkártyára

    Megszólalt az Erste az adathalász kísérletekről

    A tavalyihoz képest is 20 százalékkal, a két évvel ezelőttinél pedig 170 százalékkal nagyobb az adathalász támadások száma az idén. A bűnözők mobiltelefonos üzenetekkel, magukat gyakran a rendőrségnek, mobilszolgáltatónak, vagy csomagküldő cégnek kiadva igyekeznek megszerezni az ügyfelek pénzét és bankkártyaadatait.

    frissítve: 2024. szeptember 6.
  • A bankszövetség és a felügyeletek sosem kommunikálnak ügyfelekkel. Ők a bankokat felügyelik.

    A bankfelügyelettől, bankszövetségtől hívnak? Valószínűleg csalással állsz szemben!

    Mint arra a MagNet Bank felhívja a figyelmet, új pénzügyi csalás terjed. Banki belső érintettségre (tehát csalásra), adatszivárgásra hivatkoznak a csalók, miközben érzékeny adatokat kérnek az ügyféltől. Ne dőlj be, a bankfelügyelet, bankszövetség nevében sosem hívnak fel ügyfeleket!

    frissítve: 2024. augusztus 8.
  • Soha ne add ki a banki adataidat senkinek.

    Már a hívás közben is ellenőrizheted, hogy valóban a bank hív-e!

    Számos csalásforma terjed, amellyel telefonon kívánják megszerezni az érzékeny banki adatokat a csalók. Az OTP Bank elsőként lépett azzal kapcsolatban, hogy ellenőrizhesd, valóban a bank hív-e?

    frissítve: 2024. augusztus 16.
  • A vásárlók többsége szívesebben fizet mobiltelefonnal vagy kártyával.

    Egyre inkább ciki készpénzzel fizetni

    Azok a cégek, amelyek nem veszik figyelembe, hogy az ügyfelek közel fele kártyával fizetne hátrányba kerülhetnek: egyharmadukkal fordult már elő, hogy valaki nem tudott náluk vásárolni, mert nem volt nála elég készpénz. Hasonló arányban vannak azok, akiknél azért hiúsult meg vásárlás, mert nem tudtak nagyobb címletből visszaadni.

    frissítve: 2024. augusztus 8.
  • Az Erste folyamatosan fejleszti mobilapplikációját

    Egy-egy hazai banki mobilapplikáció fejlesztése ügyfelek százezreire van hatással

    Indulása óta nagyban hozzájárult a bankolási szokások átalakulásához, emberközelibbé tette a pénzügyek intézését George, az Erste digitális platformja. A banknál a digitálisan aktív ügyfelek 87 százaléka ma már mobilon intézi pénzügyeit.

    frissítve: 2024. augusztus 8.
  • Online albérléskor légy különösen óvatos, hogy ne válj csalók áldozatává

    A lakásbérletedet teljesen online intézted? Akkor lehet, hogy elbuktad a pénzed!

    Friss közleményben hívja fel az ügyfelek figyelmét egy újfajta csalásra a Nemzeti Kibervédelmi Intézet. A csalók az egyetemisták miatt augusztus-szeptemberben épp megélénkülő lakásbérleti piacon lépnek fel eladóként miközben semmi közük a kiadandó lakáshoz. De mielőtt teljesen eltűnnének, a pénzt elkérik érte.

    frissítve: 2024. augusztus 8.
  • Fintech cégek után kutat egy szakértő

    Egyre erősebb a banki digitalizáció, jönnek a magyar fintech cégek

    Már több mint 200 aktív fintech vállalkozás van hazánkban. A hazai bankok digitális fejlettsége a tavalyi évhez képest gyorsuló ütemben tovább javult. A pénzügyi szolgáltatások digitalizációja és az ezt támogató innovatív technológiai megoldások térnyerése töretlen, melyeket a közeljövőben az Európai Unió, így hazánk is átfogó szabályozási keretek között fog ellenőrizni.

    frissítve: 2024. augusztus 8.
  • A diákszámlákhoz kötelező és a bankok által egyedileg kínált kedvezmények is társulnak

    Így kapod a legtöbb pénzt, ha diákhitelre van szükséged

    Ha diákhitelt szeretnél szeptembertől, akkor ehhez kötelezően kapcsolódik egy diákhitel számla nevű bankszámla konstrukció is, melyet 4 hazai banknál érhetsz el, a választásod szerint. Megmutatjuk a lehetőségeket, egyben azt is, hogy hol lehet a legtöbb pénzt kifacsarni a diákhitelből.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Az online hiteligénylés során is kötelező a megfelelő tájékoztatás

    Jól működnek az online kölcsönigénylések az MNB szerint, de azért kiosztott 6,6 millió forint bírságot

    Az MNB témavizsgálatot folytatott le hat bank online személyi kölcsön igénylése kapcsán, amelynek keretében az ügyfél-tájékoztatási gyakorlatot tekintette át. Bár jelentős jogsértés nem merült fel, az MNB a kisebb hiányosságok megszüntetéséért, s az átláthatóbb tájékoztatásért több intézkedést is hozott. A feltárt problémák miatt kiszabott 6,6 millió forint bírság mellett a felügyelet figyelemmel követi a hiányosságok kijavítását is.

    frissítve: 2024. augusztus 19.
  • Online hiteligényléssel élhetnek vissza a csalók, ez ellen kell tenniük a bankoknak

    Annyi a csalás, hogy a jövőben az ügyfelek maguk korlátozhatják az online hiteligényléseket

    Az MNB vezetői körlevelet adott ki a hazai hitelintézeteknek és pénzügyi vállalkozásoknak az online hiteligénylésekhez kötődő visszaélések megelőzésével kapcsolatos elvárásairól. Ezek egyike, hogy az ügyfelek – saját döntésük alapján – megtilthassák a személyi hitel online módon való igénylését az internetbanki vagy mobilbanki eszközeikről. Ezzel meggátolható az, hogy a csalók személyi hitelt igényeljenek.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Iskolakezdéskor magasak a kiadások, érdemes felkészülni

    Pénztárcabarát iskolakezdéshez ad gyakorlati tanácsokat az MNB

    A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Pénzügyi Navigátor oldalán indított tájékoztató kampányt az iskolakezdéssel kapcsolatban, egyúttal az online piacterek veszélyeire is felhívva a figyelmet. A felkészültséget kvízjátékokkal le is tesztelhetik az érdeklődők. A kampány célja az őszi iskolakezdés előtt álló családok és a felsőoktatási tanulmányaikat kezdő hallgatók pénzügyi döntéseinek támogatása.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • A magas banki díjak egy része tudatos használattal elkerülhető vagy csökkenthető

    A jegybank szerint a nagymértékű díjemelésekkel öngólt lőnek a bankok

    Az ügyfeleknek még csak-csak ad némi muníciót a jegybank új publikációja, de a bankok számára, amelyek a frissen másfélszeresére emelt pénzügyi tranzakciós illeték fizetésének alanyai, vajmi keveset. A BiztosDöntés.hu összeszedte, mivel tudnának valódi költséglefaragást elérni az ügyfelek, annak ellenére, hogy a banki tranzakciókat terhelő állami elvonások brutálisan emelkedhetnek jövőre.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • A borravaló kártyával is fizethető, de nem biztos, hogy a felszolgáló megkapja

    Borravaló vagy szervizdíj? Ha bankkártyával fizeted, nem biztos, hogy megkapja a felszolgáló!

    Gyakran nagy bizonytalanság övezi, hogy a mára szinte mindenhol alkalmazott szervizdíj megegyezik-e a borravaló fogalmával, illetve felszámítása esetén kell-e, illik-e további borravalót is adni. Ha pedig eldöntötted, hogy fizetsz ilyet, akkor egyiket a másik mellett is érdemes-e fizetni, illetve mindkettőt fizetheted-e bankkártyával? Íme a válaszok a kérdéseidre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összeállításának segítségével.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Nyaralás alatt különösen figyeljünk a bankkártyánkra

    Amíg mi nyaralunk, a bankkártya csalók rákapcsolnak

    A kedvelt üdülőhelyeket nem csak a turisták, hanem a bankkártyákra, banki adatokra vadászó bűnözők is előszeretettel látogatják. Az Erste Bank kampányt indított a biztonságos fizetés, bankkártya- és mobilhasználat népszerűsítésével a középpontban. Így tarthatjuk biztonságban a pénzünket.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • A bankkártyás fizetés egyik kedvelt módja a telefonra digitalizált kártyával történő fizetés

    A K&H kutatása szerint a fiatalok már nem használnák a plasztik bankkártyákat

    A huszonévesek többsége ugyanolyan biztonságosnak tartja digitalizált kártyával történő okostelefonos vagy okosórás fizetést, mint a hagyományos bankkártyás tranzakciókat - derült ki a legfrissebb K&H ifjúsági index eredményei alapján. A két évvel korábbihoz képest többen gondolják azt, hogy a bankok bankkártyái biztonságosabbak a fintech cégek kártyáinál. A fiatalok egyben nyilatkoztak a fizikai bankkártyák jövőbeni sorsáról is...

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Törvény lép életbe az online csalások ellen

    Új törvény lép életbe az online bűnözőkkel szemben

    2024. július 17-én az Igazságügyi Minisztérium (IM), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Bankszövetség (MBSZ) sajtótájékoztatót tartott, amelyen ismertették az augusztus elsején hatályba lépő új, az online bűnözőkkel szembeni hatékony fellépést segítő jogszabályt, valamint beszámoltak a kibercsalásokkal kapcsolatos tapasztalatokról.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Férfi idegeskedik a bankok miatt

    Több macera érhet minket a bankokban 2025-től

    Új MNB rendeletek jelentek meg a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megakadályozásával kapcsolatban, amely érintheti a banki szerződéskötéseinket vagy a banki szolgáltatások használatát, például ilyen a strómanok kiszűrése. Fontos megismerni az újdonságokat, melyek 2025-ben lépnek életbe.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Adathalász kísérlet a MagNet Bank ügyfelei ellen

    Adathalász támadást indítottak a bűnözők a MagNet Bank weboldalának álcázva magukat. A támadás sajátossága, és felismerhetősége abban áll, hogy ránézésre a MagNet Bank e-mail címéről érkeznek az adathalász tartalmak.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • A K&H Bank erőteljesebben beszáll a mesterséges intelligencia-fejlesztésbe

    A hazánk első, mesterséges intelligencián alapuló digitális pénzügyi asszisztensét, a KATE-t fejlesztő K&H Bank együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetemmel a mesterséges intelligencia fejlesztéséről.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Kivezeti eddigi QR-kódos átutalási szolgáltatását a Raiffeisen

    A változásra azért van szükség, hogy a kötelezően előírt bevezetési dátumra a bank nyújtani tudja az MNB szabványán alapuló QR-kódos fizetést.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Figyelem, ez nem adathalászat, új e-mail címeket is használ a Raiffeisen!

    Két új domaint kezdett használni a Raiffeisen Bank az e-mailekben, melyről azért fontos tudniuk az ügyfelek, hogy ne keverjék össze a visszaélésekre használt, Raiffeisen Bank-éra hasonlító más domainekkel.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Kezet fog egy befektető és a banki ügyintéző miután megtakarításokról beszlgettek

    Egyre több megtakarítási lehetőséget kínálnak a bankok

    Divatba jött a megtakarítási számla a magyar piacon. Ezek jóval rugalmasabb konstrukciók, bár nem a kamatozásukról híresek. Sokkal fontosabb ezeken maga a rendszeres megtakarítás, mint a kamat. Bemutatjuk a hazai piac megtakarítási számláit.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Férfi szereti a CIB bankkártyáját

    Visa Platinum bankkártyát dobott piacra a CIB Bank

    Exkluzív szolgáltatásokat nyújtó prémium bankkártyával bővítette kínálatát a CIB Bank. A CIB Visa Inspire Platinum Bankkártya, mely az első platinum bankkártya a hazai piacon, különleges kedvezményeket és speciális előnyöket kínál birtokosainak. A kártyához kapcsolódó kényelmi szolgáltatások, mint például a concierge, kiemelt helyet foglalnak el mind attraktivitásban, mind használatban az ügyfelek számára nyújtott ajánlatok között.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Kislány kiszámolja hogy mennyi megtakarítása van

    Kis összegekkel is elérhető értékelhető hozam – és alig kell érte tenni valamit

    Gyakran elhangzó panasz a megtakarítások kapcsán, hogy az utóbbi években felgyorsult infláció ellenére is jórészt egy százalék alatt mozognak a betéti kamatok, és havi néhány tízezer forintnyi megtakarítást – az állampapírokat leszámítva – nem lehet viselhető mértékű kockázat, és értékelhető hozam mellett befektetni. Erre a problémára adnak jó választ a bankok utóbbi években elindított, befektetésijegy-alapú megtakarítási programjai.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Prémium bankkártyák vannak egy laptopon

    Egy presztízs bankkártyával kinyílik a világ

    Egyre több izgalmas szolgáltatást nyújtanak idehaza is a presztízs bankkártyák, főleg mióta közel 10 éve megjelent a Gránit Platinum Mastercard bankkártya. Ezek közelebb hozzák a kiemelt banki szolgáltatásokat a mindennapi pénzügyekhez, méghozzá egyre elérhetőbb áron.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • A Lightyear befektetéseket kínál külföldön magyar ügyfeleknek

    Lightyear befektetés: TBSZ-t is nyithatsz külföldön

    A Lightyear egy fintech befektetési platform, mely magyar nyelven, forint számlával is várja a magyar ügyfeleket, európai uniós szabályozással. Sokféle befektetés áll rendelkezésedre, melyet a weben vagy mobilalkalmazással érhetsz el. Nagyon kedvezők a költségek a magyar értékpapírszámlákhoz képest, és a Lightyearnél akár TBSZ-ed is lehet. Ebben az útmutatóban minden fontos információt összeszedtünk neked a Lightyearről.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • 18 év alatt a diákszámlához is tartozhat bankkártya

    Bankkártya gyerekeknek - Ilyen bankkártyák elérhetők 18 év alatt

    Már az általános iskolai kor kezdetétől igényelhető bankkártya a gyerkekeknek, de a számlanyitáshoz jelen kell lennie a szülőnek is, hiszen jogilag csak nagykorú személy nyithat számlát. Ebből az útmutatóból megtudhatod, hogy milyen választék áll ma rendelkezésedre, ha bankkártyát szeretnél a gyermekednek.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Diáklány szemüvegben és az iskolai cuccaival

    Ezért fontos a gyermeknek a diákszámla

    Már gyermekkorban is érdemes bankszámlát nyitni, mert sok mindenben képes segíteni a gyermekeknek is a mindennapokban. A pénzügyi tudatosság és a pénz kezelésének fejlesztése, önfejlesztése kulcsfontosságú lesz majd később a gyermekek felnőtt élete során. Egy diákszámla ráadásul még olcsó is, ami segít könnyebben begyakorolni a felnőtt korban amúgy is elkövetkező napi pénzügyeket.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • A kedvezményes devizaváltással sokat spórolhatsz

    Devizaváltás olcsón 2024-ben

    A devizaváltás és a devizaárfolyam a nyaralásokon szokott elsősorban felmerülni. Pedig hasznos lehet akkor is, ha külföldi webáruházakban vásárolsz vagy ha devizában szeretnél megtakarítani. Azt mi sem tudjuk megmondani neked, hogy mikor tudsz a legkedvezőbben devizát váltani, de azt igen, hogy pillanatnyilag hogyan tudsz a legjobb feltételekkel hozzájutni. Olvasd el ezt az útmutatót, és kezdj el spórolni a devizaváltáson!

    frissítve: 2024. október 4.
  • SMS lemondás menüpontot keresi egy férfi a mobiltelefonján

    SMS lemondás: bankonként megmutatjuk hogyan csináld

    Évente akár tízezreket kifizethetsz azért, ha banki SMS-eket rendelsz abból a célból, hogy a jóváírásaidról, netán illetéktelen költésekről értesülj. Az SMS lemondás nem minden banknál egyszerű, de ha tudod, hogy hol keresd, akkor pár perc alatt túl lehetsz rajta. Ráadásul az SMS helyett ma már létezik erre egy sokkal korszerűbb, ráadásul ingyenes lehetőség. Válaszd inkább ezt! A banki SMS-ek nagyon drágák és ma már a legtöbb banknál helyettesíthetők. Megmutatjuk a lemondás módját és az ingyenes push üzenetek beállítását is.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Így spórolj az árfolyamon devizakártyával

    A tavalyi év végére komoly verseny indult meg a hazai lakossági devizapiacon a Gránit Bank belépésével.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • A megtakarításunk után kamat jár

    Mi a kamat? - Minden amit tudni akarsz róla 2024-ben

    A kamat és a hozam közötti különbségeket fontos ismerned, ha befektetésekkel foglalkozol. A kamat is hozam, ezért a kettőt gyakran összekeverik az emberek, pedig nem ugyanazt jelentik. Ebből az útmutatóból megtudhatod, hogy mi után kaphatsz kamatot, mekkorát, és mennyi adót kell fizetned utána. Azt is elmondjuk hogyan válassz befektetést, hogy jól járj vele, és hogyan csökkentheted a kockázatot. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2024. szeptember 26.
  • A megtakarítások ilyen szépen tudnak gyűlni

    Merrefelé fordul a lakossági befektetők érdeklődése?

    A befektetők étvágya a nagyobb kamatozást nyújtó, de még viszonylag biztonságos befektetések felé fordult a készpénz és az állampapír rovására, ami a járványhelyzet elmúltának egyértelmű következménye. A cikkben elolvashatod, hogy milyen befektetések lehetnek a jövő húzóerői és mindezt alá is támasztjuk a megtakarítási szektorok harmadik éve töretlen trendjeivel.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Befektető részvényt vásárol mobiltelefonról és laptopról

    Amit mindig is tudni akartál a részvényekről és a részvényvásárlásról

    Érdekelnek a részvények és részvényvásárláson gondolkodsz? Bizonyára jó érzés lehet, hogy a kiválasztott cégek tulajdonosa, részvényese leszel, ők pedig ezzel beszállnak a vagyonod gyarapodásába. Azonban, ha ez egy eseménymentes, gondtalan, egyenes út lenne, akkor a sokkal alacsonyabb kamatozású bankbetétek helyett nyilván mindenki ezt csinálná. De nem ez a helyzet. Éppen ezért kell sok mindenre odafigyelned a részvénybefektetések esetén, hiszen a legnagyobb hozamú pénzügyi befektetés egyben a legtöbb odafigyelést is igényli.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Digitális jegybankpénz programkódja

    Digitális jegybankpénz – megszűnhet a forint bankjegy?

    A digitális jegybankpénz most már érezhetően szárba szökkent a világban. Európában az elsők között vagyunk a digitális jegybankpénz bevezetésében, hiszen nálunk már folyik a pilotja. Miért jó ez neked és mire érdemes figyelned ezzel kapcsolatban? Erről szól ez az útmutató.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Kamatozni fog ez az aprópénz ha bankbak tartják

    Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat

    Sokáig úgy tűnt, az állampapírok legyőzhetetlenekké váltak a kockázatmentes befektetések piacán, mert nincs, ami megelőzze őket. Ehhez képest a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat. A befektetők számára a már legyőzöttnek hitt bankbetétek újra alternatívává váltak.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • A kötelező biztosítás fizeti az általad okozott kárt

    Kötelező biztosítás - minden amit tudni akarsz róla 2024-ben

    A kötelező biztosítást mindenkinek fizetnie kell, akinek a forgalomba állásra alkalmas gépjárműje van. A rendőrség a közúti ellenőrzéskor ezt is ellenőrizheti és megbüntethet, ha nincs érvényes köteleződ. Lássuk, melyek a legfontosabb ismeretek a kötelező biztosítás kiválasztásához!

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Nagyon sokféle biztosítást köthetsz

    Biztosítás 2024 - Tudj meg mindent róla!

    Ma már szinte mindenre köthetsz biztosítást, de az élet fő kockázati területeire mindenképpen. Így többek közt az egészségeddel, a nyugdíjaddal, az autóddal, a lakásoddal, a hiteleddel vagy épp a remélhetőleg soha be nem következő munkanélküliségeddel kapcsolatban. Az alábbiakban eligazítunk a legfontosabb ismeretekkel kapcsolatban, tarts velünk!

    frissítve: 2024. augusztus 19.
  • Ez a férfi már biztonságban autózhat, mert kötött cascót

    Casco - érdemes megkötni?

    A casco biztosítás sokkal többet segíthet neked, mint a kötelező biztosítás, melyet arra találtak ki, hogy a másik autósnak segítsen, akinek kárt okoztál. Ennyiből kedvezőtlen, hogy célszerű mindkét biztosítást fizetned, de így lehetsz csak teljes biztonságban. A casco kalkulátor segítségével viszont megkeresheted a legkedvezőbb opciót. Olvasd el az útmutatónkat arról, hogy mire figyelj a casco biztosítással kapcsolatban!

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Lakásbiztosítási szerződés aláírása családi házra

    Lakásbiztosítás 2024: ezért köss a saját ingatlanodra

    A lakásbiztosítás egy elengedhetetlen kelléke a lakásodnak, hiszen sehogyan sem tudod egyedül, fizikailag megvédeni a lakásodat egy olyan kártól, amely aztán felemésztheti a megtakarításaidat részben, vagy akár egészben is, sőt még adósságba is verhet. Ez ellen segít egy kedvező otthonbiztosítás, melynek havi díja eléggé alacsony, így nem fogja nagyon megterhelni a pénztárcádat. Lássuk, mire érdemes figyelni a lakásbiztosítás kiválasztásával kapcsolatban!

    frissítve: 2024. október 1.
  • Átvert befektető néz ki az ablakon szomorúan

    Így viszik el a pénzed a csaló befektetések, ha nem figyelsz!

    Ma adsz nekem 100 ezret, én a jövő héten visszaadok neked 200 ezret! Ismerős? Valószínűleg igen, hiszen a befektetési csalások sajnálatosan gyakori jelenségek a pénzügyi világban. Pedig nem olyan nehéz felismerni ezeket önmagában a magas hozamról. Ebben az útmutatóban megismerkedhetsz a legfontosabb ilyen csalásokkal, melyek mellé megtörtént eseteket is hozunk.

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Befektetési alapokban felgyűlt pénz

    Befektetési alapok: Így érdemes választanod

    A befektetési alapok egy jó választás a pénzügyi piacon, hiszen a kezelésük hasonlóan egyszerű, mint a bankbetéteké. Viszont, azokkal ellentétben itt akár el is veszítheted a pénzed egy részét. Ezért célszerű tisztában lenned a kockázatokkal, mielőtt befektetsz, mert a végeredmény nem biztos, hogy az lesz, amire a befektetéskor számítottál. Fogjunk is bele!

    frissítve: 2024. augusztus 10.
  • Férfi rágja a körmét emelkedő banki költségei miatt

    Itt az első hír, drasztikusan drágul a bankolás

    A telefonos szolgáltatások mellett a banki díjak is drasztikusan drágulnak áprilistól – a bankok a napokban teszik közzé az emelésről szóló közleményeket. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint jó számlacsomag választásával és néhány megugorható feltétel teljesítésével nemhogy az emelést el lehet kerülni, de ingyenessé is tehető a bankolás.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Prémium dombornyomott bankkártyák

    Ismerd meg a prémium bankkártyák titkait!

    A prémium bankkártyák a bankok kiemelkedő ajánlatai, melyek különleges előnyöket és exkluzív szolgáltatásokat kínálnak. Ezek a kártyák általában nem csupán fizetési eszközként szolgálnak, hanem egyfajta életstílus-szimbólummá is váltak, amelyek mögött kényelem és számos prémium szolgáltatás áll, megnyitva a kapukat a luxus életmód felé. A prémium bankkártyákhoz azonban sokszor egyáltalán nem kell sok pénzed legyen, így a kiválasztásukkor számíthatnak az éves díj és a cserébe kínált előnyök és szolgáltatások is. Megmutatjuk, hogy most milyen prémium kártyák közül választhatsz.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Befektető rosszul érzi magát rossz döntések miatt

    6 hiba, amit a legtöbb befektető elkövet

    6 hiba leírása következik, amelyet a befektetők gyakran elkövetnek a befektetéseikkel kapcsolatos döntéseik meghozatala során. Ha te is beleestél már ezekbe, akkor bizonyára tanultál belőle. Ebben az útmutatóban megismerkedhetsz a legfontosabb ilyen hibákkal, melyekkel bármely befektetés során találkozhatsz a jövőben is. Ezért elmondjuk azt is, hogy hogyan kerülheted el őket.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Információk az UniCredit Bank fiókjairól

    Az UniCredit Bank mintegy félszáz fiókkal rendelkezik idehaza. A bankfiókok zömmel egységes nyitva tartási rend szerint üzemelnek az egész országban. Az UniCredit találmánya az Okossor, mellyel már az odautad során beállhatsz a bankfióki sorba. Lássuk, mit érdemes tudnod az UniCredit Bank hazai fiókjairól.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Információk a Raiffeisen Bank fiókjairól

    A Raiffeisen Bank eléggé jelentős fiókhálózattal rendelkezik országszerte, még akkor is, ha a fiókok mintegy harmada Budapesten található. A bankfiókokban lakossági, vállalati, sőt önkormányzati ügyeket is intézhetsz és előre foglalhatsz időpontot is a sorban állás elkerülésére. Mutatjuk, milyen szolgáltatásokat vehetsz igénybe a Raiffeisen Bank fiókjaiban.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Információk az OTP Bank fiókjairól

    Az OTP Bank hazánk egyik legjelentősebb bankfiókhálózatát üzemelteti. A több száz fiók negyede Budapesten található. Egyre terjednek a készpénzmentes bankfiókok is, de van alternatíva a készpénz befizetésére. Sok fiók akadálymentesen megközelíthető és a pénzügyi szolgáltatások mellett gyereksarok és ingyenes Wi-Fi is várja az OTP Bank ügyfeleit.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Fix magyar állampapírban kamatozó pénz

    Fix kamat 3 éven át a Fix Magyar Állampapírral

    Aki hisz a rövid idő alatt visszacsökkenő inflációban, annak kitűnő választás lehet a 2024. január 9-től kibocsátott Fix Magyar Állampapír. Ebben az útmutatóban elmagyarázzuk, hogy miért, és szólunk a papír részleteiről is.

    frissítve: 2024. október 4.
  • Információk az MBH Bank fiókjairól

    Az MBH Bank több mint 400 bankfiókjával a legnagyobb fióki lefedettségű banknak számít Magyarországon és persze ennyi fiókkal sok minden másban is piacelsők. A fiókokat szinte mindenhol megtalálod az országban. Ha MBH Bank-os vagy, bárhol laksz is, szinte biztos, hogy átlagosan neked kell a legkevesebbet utaznod a bankod legközelebbi fiókjáig. Lássuk, mit intézhetsz el a legnagyobb hazai fiók-lefedettséggel rendelkező MBH Banknál!

    frissítve: 2024. szeptember 19.
  • Információk a MagNet Bank fiókjairól

    A MagNet Bank nagyon kevés bankfiókot üzemeltet országszerte, nem is céljuk az országos lefedettség elérése. A Sopron Bank 2022-es megvásárlásával ugyan bővült a bankfiókjaik száma, de az igazi erősségük a digitális csatornákon keresztüli kiszolgálás és a nyilatkozat nélkül is érvényes országos ingyenes ATM készpénzfelvétel havi 150 000 forintig. Bankfiókjaik jó része akadálymentesen is megközelíthető.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Információk a K&H Bank fiókjairól

    A K&H Bank a bankfiókok tekintetében eléggé széles körű lefedettséggel rendelkezik Magyarországon. A bankfiókokban korszerű, digitális, azaz papírmentes ügyintézés várja az ügyfeleket, továbbá sok fiók bankpénztár nélkül üzemel. Ezekben a fiókokban ATM-es befizetés és kifizetés segíti az ügyfeleket, ahogy egyébként a bankpénztárral rendelkező fiókokban is. A fiókok zöme akadálymentesen is megközelíthető.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Információk az Erste Bank fiókjairól

    Az Erste Bank számos bankfiókkal vár országszerte egy több mint 100 fiókból álló hálózattal. Átlagosan minden hatodik fiók már modern környezetben fogadja az ügyfeleket, és ez az arány egyre nő. A bankfiókokban érintésmentesen használhatod a bankkártyádat, ingyenes wifit használhatsz a várakozás vagy az ügyintézés során, a bankfiókba pedig előre egyeztethetsz időpontot. Akadnak pénztármentes fiókok is.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Információk a Gránit Bank fiókjairól

    A Gránit Banknak két bankfiókja van országosan, mindkettő Budapesten helyezkedik el. Ebben az útmutatóban elmondjuk, hol találhatod meg ezeket, de elmondjuk azt is, hogy hogyan tudod megkerülni a fiók használatát és helyette hogyan használhatod ki a digitális Gránit Bank előnyeit.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Információk a Cofidis fiókjáról

    A Cofidis Magyarországi Fióktelepe olyan kölcsönöket nyújt, amiért egyáltalán nem kell felkeresned a bankfiókot. Megmutatjuk, miért nem, illetve hová kell menned, ha mégis bemennél egy Cofidis bankfiókba.

    frissítve: 2024. szeptember 30.
  • Információk a CIB Bank fiókjairól

    A CIB Bank bankfiókjai országszerte sok helyen megtalálhatók és általában ugyanazt a kényelmet nyújtják, bármelyik fiókba mész is be. Egy pár fiók kivételével, ahol az ingatlan üzemeltetője tiltja ezt, a fiókokat kutyával is fel lehet keresni, gyereksarok és ingyenes Wi-Fi is várja az ügyfeleket.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • A Gránit Bank ATM szolgáltatásai és ATM hálózata

    A Gránit Banknak összesen három ATM-je van országosan, de a bank a díjazással eleve más bankokhoz irányítja az ügyfeleit. Lássuk, hogyan működik egy digitális bank ma Magyarországon!

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • A Raiffeisen Bank ATM szolgáltatásai és ATM hálózata

    A Raiffeisen Bank ATM-jei a legfontosabb, banki készpénzzel kapcsolatos műveletekre alkalmasak, így készpénz befizetésére és természetesen készpénz felvételére. Emellett a kártyabirtokosok elérnek egyéb fontos funkciókat is. Lássuk, hogyan működik egy Raiffeisen ATM!

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Az UniCredit Bank ATM szolgáltatásai és ATM hálózata

    Az UniCredit Bank ATM-jei széles körűen biztosítják, hogy elérd a legfontosabb banki szolgáltatásokat és az egyéb kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokat. Ebben az útmutatóban bemutatjuk neked, hogyan érheted el az UniCredit ATM-eket és hogyan használhatod azokat.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Az MBH Bank ATM szolgáltatásai és ATM hálózata

    Az MBH Bank, vagyis a 2023-ban az egykori Budapest Bankból, MKB Bankból és Takarékbankból egyesült magyar állami hitelintézet megörökölte a három korábbi ATM hálózatot, amelyben nyilván voltak átfedések. A bankra ráadásul ugyanúgy vonatkozik a később hatályba lépő MNB rendelkezés az ATM-ek lefedettségéről, ezáltal az ATM hálózat egészen biztosan sokat fog még alakulni, mire elnyeri végső szerkezetét. Addig a szolgáltatások sem egységesek minden bankautomatánál, a készpénzfelvétel persze igen. Az biztos, hogy ez a hatalmas bankautomata hálózat saját ATM díjjal lesz használható a számodra, bárhol is jársz az országban. De vajon milyen most az MBH Bank ATM lefedettsége és melyek a szolgáltatásai? Következzenek a részletek!

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • A MagNet Bank ATM szolgáltatásai és ATM hálózata

    A MagNet Bank ATM hálózata 2020. október 7-től több mint 500 magyarországi Euronet ATM-mel bővült országszerte. Ezekből a mindenkor hatályos lakossági és vállalati kondíciós listák szerinti saját ATM díj alkalmazásával vehetsz fel forint összeget, beleértve az ingyenes készpénzfelvételt is.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • A K&H Bank ATM szolgáltatásai és ATM hálózata

    A K&H ATM-ek modern pénzügyi megoldásokat kínálnak ügyfeleik számára, lehetővé téve, hogy gyorsan és hatékonyan kezeljék pénzügyeiket. Sőt, az automaták más bankok ügyfelei számára is használhatók. Ezek a korszerű automaták elérhetővé teszik a készpénzfelvételt, befizetést, akár azonnali jóváírású befizetést is. A K&H ATM-hálózat széles körű lefedettsége révén a kártyabirtokosok szinte bárhol és bármikor hozzáférhetnek az ATM szolgáltatásokhoz, függetlenül attól, hogy éppen melyik részén tartózkodnak az országnak. Lássuk is, melyek ezek!

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • A CIB Bank ATM szolgáltatásai és ATM hálózata

    A CIB Bank ATM-jei a pénzügyi kényelem és a gyors hozzáférhetőség jegyében nyújtanak széleskörű szolgáltatásokat. Ezek a modernebb pénzügyi megoldások lehetővé teszik a banki tranzakciók egyszerű és hatékony lebonyolítását, legyen szó készpénzfelvételről vagy befizetésről. Az ATM-hálózat elhelyezkedése a városokban és vidéki területeken egyaránt biztosítja a könnyű elérhetőséget. A következőkben részletesen bemutatjuk a CIB Bank ATM-hálózatának előnyeit és szolgáltatásait, amelyek segítik a pénzügyeid kezelését és könnyebbé teszik a mindennapi bankolásodat még akkor is, ha nem vagy a CIB Bank ügyfele.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Családanya mobilon áttekinti a magnet banknál lévő megtakarítását

    Különleges megtakarítási lehetőségek a MagNet Banknál

    A MagNet Banknál sosem volt hiány a kreativitásban, így mindig van pár olyan szolgáltatásuk, ami egyedülálló, tehát más bankoknál ilyen nem érhető el. Az alábbiakban bemutatunk 3 olyan, most futó konstrukciót, amelyet hiába is keresnél máshol.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Revolut vagy UniCredit

    Készpénzfelvétel: a Revolut vagy az UniCredit az olcsóbb?

    Az UniCredit Bank színvonalas készpénzfelvételi szolgáltatást nyújt. Elég csak arra gondolni, hogy idehaza ők voltak az elsők a bankkártya nélküli ATM készpénzfelvételben. De vajon az UniCredit Bank kártyájával jársz jobban, vagy a Revolutoddal, ha készpénzt veszel fel? Mindjárt megtudod!

    frissítve: 2024. augusztus 13.
  • Ez a férfi nagyon szereti az ingyenes bankkártyáját

    6 bank, ahol ingyenes a bankkártya

    A bankkártya szinte nélkülözhetetlen fizetőeszköz. Amióta kötelező az elektronikus fizetés biztosítása az online pénztárgépek mellé hazánkban, azóta a bankkártya a virágkorát éli, hiszen most már valóban nem szükséges készpénzt magunknál hordani. De az éves díjat még mindig sok bankkártyánál ki kell fizetni. Ezért ajánlunk neked több olyan lakossági bankszámlát, ahol biztosan nem kell fizetned a bankkártya éves díjat, legalább az első évben.

    frissítve: 2024. szeptember 20.
  • Revolut vs Erste Bank

    Készpénzfelvétel: a Revolut vagy az Erste az olcsóbb?

    A készpénzfelvétel egy fontos művelet, mindenkinek szüksége van néha kisebb-nagyobb összegű készpénzre. Ezért fontos lehet tudni, hogy melyikkel olcsóbb a készpénzfelvétel. Az Erste Banknak nagyon sok ügyfele van Magyarországon, de a Revolut is nagyon ismert a hazai banki ügyfelek körében. Útmutatónkból kiderül, hogy melyik bank kártyájával olcsóbb a készpénzfelvétel Magyarországon.

    frissítve: 2024. augusztus 13.
  • Ez a nő megtalálta a legjobb bankszámlát

    Melyik a legolcsóbb havidíjú bankszámla 300 000 Ft jövedelemmel?

    A bankszámlák közötti választásnál alapvetőnek számít a jövedelem, mert a bankok valószínűsítik, hogy azt náluk is költöd el, így különféle kedvezményeket tudnak adni ezért cserébe. 300 000 forint már egy nagyon jó havi jövedelem arra, hogy előnyös bankszámla kedvezményekhez juss, vagy legalábbis ne fizess túl sokat a bankszolgáltatásokért. A BiztosDöntés.hu teljes szakértelmével segítünk választani a bankszámlák közül.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Egy jó bankszámláért kevesebbet kell fizetni

    Melyik a legolcsóbb havidíjú bankszámla 250 000 Ft jövedelemmel?

    Van havonta 250 000 forintod és szeretnél választani hozzá egy optimális bankszámlát? Most ajánlunk neked egy ilyet, méghozzá minden hazai banktól egyenként megmutatjuk az erre legalkalmasabb számlakonstrukciókat. Kezdjünk is bele!

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Apple Pay logó

    7 bankszámla, ahol használhatod az Apple Pay-t

    Nem kell már a bankkártyádat használnod, ha fizetni szeretnél, ha nálad van az iPhone mobilod. Fizethetsz azzal is. Ehhez azonban szükség lesz egy bankkártyára és egy hozzá tartozó bankszámlára. Mutatunk 7 ilyen hazai bankszámlát, melyekkel megkezdheted a fizetést a mobiloddal.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Boldog nő aki a laptopján olvassa, hogy ingyenes bankszámlája van

    3 bankszámla, ahol ingyenes a számlavezetés

    Ingyenes bankszámla. Az az igazság, hogy ez jól hangzik. Bár indokolhatónak számít, hogy havidíjat fizessünk a banknak, hiszen a számlavezető rendszert akkor is üzemelteti, ha nem használjuk, vagy nyitva tartja a bankfiókjait, ahol alkalmazottakat és rezsit fizet, de miért fizessünk, ha nem muszáj? Márpedig nem muszáj. Manapság, amikor már ritka az 1 000 forint alatti számlavezetési havidíj, amikor valaki meglátja ezt az összeget a számlakivonatán vagy számlatörténetében, biztosan elgondolkodik, hogy van-e ennek alternatívája? Van, igen és éppen erről szól ez az útmutató.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Pénzügyi tanácsadó aki a diverzifikálást ajánlja minden ügyfelének

    Diverzifikáció: így lesz nagyobb biztonságban a megtakarításod

    A diverzifikáció egyáltalán nem csak a tőzsdecápák módszere a befektetéseik védelmére. Sőt, minden egyes befektetőnek fontos alkalmaznia. Azonban nincs olyan biztos diverzifikáció, amely a legjobb, vagy feltétlenül segít, minden körülmények között. Éppen ezért, nem fogsz kész tanácsokat kapni ebből az útmutatóból a diverzifikációra vonatkozóan. Azonban remélhetőleg adunk inspirációkat arra vonatkozóan, hogyan alakítsd ki te magad a saját megtakarításaid szétosztását és hogyan csökkentsd vele a befektetéseid veszteségét az évek alatt. Fogjunk is bele!

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Fiatal lány keres bankszámlát mobiltelefonon

    Melyik a legolcsóbb havidíjú bankszámla 200 000 Ft jövedelemmel?

    Túl drágának találod a jelenlegi bankszámládat? Esetleg éppen most nyitod felnőtt életed első bankszámláját? Segítünk választani, minden banktól megmutatjuk neked az ehhez a havi bevételhez leginkább illő bankszámlát.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Revolut és OTP Bank logó

    Készpénzfelvétel: a Revolut vagy az OTP Bank az olcsóbb?

    Sokaknak van Revolutja, de még többeknek OTP bankszámlája. Azt azonban talán kevesen tudják, hogy a Revolut vagy az OTP kínál-e olcsóbb készpénzfelvételt? Ha tovább olvasod ezt az útmutatót, hamarosan kiderül.

    frissítve: 2024. augusztus 28.
  • Korlátlanul ingyenes átutalás az UniCreditnél

    Át szeretnél utalni pénzt valamely családtagodnak? Vagy kifizetnéd a számláidat? Az UniCreditnél nem kell számolgatnod a banki díjat, mert ha Mobil Aktív Plusz vagy Ikon plusz számlacsomaggal rendelkezel és mobilalkalmazási szolgáltatással utalsz, akkor biztosan nem fizetsz az átutalásért!

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • 1 milió forint ennyi pénzt kamatozik

    Mennyit kamatozik 1 millió forint?

    Sokszor nem is könnyű kiszámolni, mennyit is kamatozik 1 millió forint. Ebben az útmutatóban segítünk neked ebben és elmagyarázzuk, hogyan számold ki te magad 1 millió forint kamatát. Mint látni fogod, nem árt ehhez pár tényezővel tisztában lenned, de elmagyarázzuk neked ezeket a fontos részleteket is. Azt is megmutatjuk, hogy nagyságrendileg mekkora pénzt kapsz majd a futamidő végén, ha a kamat nagyságát már ismered.

    frissítve: 2024. szeptember 26.
  • Boldog nő aki rájött, hogy mennyire hasznos a kamatos kamat

    Mitől függ a kamatos kamat hatása?

    A kamatos kamat azt jelenti, hogy az eredeti tőkére fizetett kamatokat hozzáadják ehhez az eredeti tőkéhez, és ezt követően már ez a nagyobb összeg lesz a kamatozó alap. Ez az elv biztosítja a hosszú távú megtakarítások növekedését, de egyben a hitelek gyorsabb növekedését is. De vajon mitől függ a kamatos kamat hatása? Erről lesz szó ebben az útmutatóban.

    frissítve: 2024. szeptember 26.
  • QR kód lefényképezésével fizetés mobilról

    Így használd a mobilodat QR-kódos fizetésre

    A QR-kódos fizetés egy feltörekvőben lévő fizetési mód Magyarországon. Ez elsősorban abból következhet, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy fizetési szabványt épített rá, amit aztán az állam ingyenessé tett, hogy ezzel segítse az elterjedését a szintén ingyenes alternatíva, a bankkártyás fizetés mellett. Ebben az útmutatóban megismerkedhetsz a hazai azonnali fizetési rendszerre (AFR) épülő QR-kódos fizetéssel és bemutatjuk az alternatíváit is.

    frissítve: 2024. szeptember 17.
  • Lány kávézik miután Xiaomi pay-el fizetett

    Így használd a Xiaomi Pay-t fizetésre

    Az okosórás fizetések egyik nagy korlátja, hogy a banknak külön nyújtania kell az okosóra operációs rendszerével történő együttműködést a bankkártya regisztrációja, azaz digitalizációja során, különben nem tudod használni azt fizetésre. Szerencsére idehaza egyre több bank támogatja a Xiaomi Pay használatát, így te is fizethetsz úgy, hogy mind a pénztárcádat, mind a mobiltelefonodat otthon hagyod. Ezt az útmutatót azért készítettük neked, hogy jobban megismerhesd a Xiaomi Pay használatát.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Ezek kellenek a Fitbit pay használatához

    Így használd a Fitbit eszközeidet fizetésre

    Az okosórás fizetések egyik meghatározó képviselője a Fitbit és az általa kifejlesztett Fitbit Pay. A Fitbit eszközöket azonban újabban már a sokkal népszerűbb Google Pay-jel is használhatod. Ebben az útmutatóban mindkettőt bemutatjuk neked.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Házaspár csodálkozva nézi a magas bankszámla költség kimutatást

    Minimálbérrel ingyenes számlavezetés? Igen! Mutatjuk a bankok ajánlatait!

    A bankok már a minimálbéreseknek is kínálnak ingyenes vagy nagyon kedvezményes havidíjú bankszámlákat. Ha nem akarsz bankot váltani, akkor is sokat megtakaríthatsz, ha a bankodnál egy olcsóbb csomagra váltasz. Ha évekkel ezelőtt nyitottad meg a bankszámládat, akkor szinte biztosan vannak azóta már sokkal kedvezőbbek. Spórolj évente akár tízezreket, megmutatjuk ehhez a kedvező számlacsomagokat!

    frissítve: 2024. augusztus 24.
  • Államcsőd esetén sokan vesznek ki az ATM-ből pénzt

    Addig vegyél állampapírt, amíg ezt meg nem látod

    Államcsőd. Nem hangzik túl jól és tényleg nem is az. Láttunk rá pár példát Európa háza tájáról az utóbbi évtizedekben, de láttunk ilyet a világ sok pontján is. Akik ilyenkor megszenvedik a problémákat, azok az állampolgárok és a vállalkozók. De nézzük meg, milyen jelek vezetnek az államcsődhöz, hogyan tudsz rá felkészülni és mi történik a bankbetéteiddel, állampapírjaiddal államcsőd esetén.

    frissítve: 2024. szeptember 26.
  • Biztonságos virtuális bankkártya számítógép billentyűzetén

    Virtuális bankkártya: ezt használd, ha neten fizetsz

    Interneten virtuális bankkártyával picit kényelmetlenebb fizetni, mint a hagyományos, fizikai bankkártyával, ugyanis általában valamit tenni kell a használata előtt: vagy limitet emelni vagy pénzt átvezetni vagy virtuális kártya kibocsátást kérni. Megéri azonban a használata, mert a segítségével jóval nagyobb biztonságban van a pénzed a netes tranzakciók közepette is. Tarts velünk és ismerd meg, melyik banknál milyen virtuális bankkártyát igényelhetsz és azt hogyan használhatod.

    frissítve: 2024. szeptember 19.
  • Diáklány akinek diákszámlája van

    Diákszámla: ingyenes bankszámla tanulóknak

    A diákszámla az a bankszámla, amelyet a bankok tanulóknak kínálnak. Ingyenes hívidíjért cserébe jár a legtöbb "normál" számlához tartozó szolgáltatás és teljes körű funkcionalitással használhatók a bankok mobilappjai, mint a felnőttek esetében. Ismerj meg minden részletet az útmutatónkból!

    frissítve: 2024. szeptember 30.
  • Diákhitelhez igényelhető bankszámla költségeit jegyzeteli egy tanuló

    Elérhetőek a Diákhitel Számlák – négy banknál folytathatják a diákhitelesek

    A diákhitelesek számára kedvezményes bankszámlakonstrukció jelent meg 2023. július elsején, ez a Diákhitel Számla. Az új Diákhitel1 hiteligénylők már csak ilyen bankszámlára kaphatják meg a diákhitelt, a másfajta diákhitelt igénylő és a korábban szerződött diákhitelesek pedig szintén igényelhetik ezt a bankszámlatípust. A Diákhitel Számla konstrukció azonban csak négy banknál igényelhető. Mivel nem csak diákhiteles diákszámlás tanulók vannak, ezért a régi diákszámlák is változatlanul megmaradtak. De vajon mi változott és milyen kedvezményeket kínálnak a bankoknál ezek az új konstrukciók a főiskolások, egyetemisták számára?

    frissítve: 2024. október 3.
  • Férfi mobilbank és bankkártya segítségével vásárol külföldön

    A nyaralás alatti pénzlopásokat is gátolhatjuk a banki mobilappokkal

    A nyár eljövetelével előtérbe kerültek a külföldi utazások és velük az is, hogyan figyeljünk a pénzünkre a nyaralásunk során. Meglepő, de ebben a - cikksorozatunk fókuszában álló - banki mobilalkalmazások is rengeteget tudnak segíteni. Emellett július 1-től három állami változás is élesedett a mindennapi bankolás világában: elindult az ingyenes bolti készpénzátvétel, sokkal olcsóbb lett az alapszámla és ezen a napon beindult a váratlanul érkezett kamatszocho elvonás gőzhengere is.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Közért kasszájából vesz ki pénz a pénztáros

    Ingyenes a készpénzfelvétel vásárláskor a cash-back szolgáltatással

    Újfajta készpénzfelvétel indult hódító útjára 2023-ban. Nem is volt annyira új, nemhogy a fejlett infrastruktúrájú országokban, de még idehaza sem. A szolgáltatás ugyanis addig is elérhető volt, csak nem volt népszerű. A kormány tette 2023-ban államilag kötelezően ingyenessé ezt a fajta készpénzfelvételt egy adott határig, ettől lett népszerűbb. Ebben az útmutatóban a hazai cash-back, azaz készpénzátvétel szolgáltatással ismerkedhetsz meg. Pontosan megtudhatod az ingyenesség feltételeit és szó lesz arról is, hogy ez hogyan kapcsolódik a korábban is ismert ingyenes ATM készpénzfelvételi szolgáltatáshoz.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Férfi kiszámolja hogy a szocho mennyi levonást jelent a befektetéseiből

    Szocho: új adónem terheli a betétkamatokat 2023-tól

    A szocho (szociális hozzájárulási adó) egy olyan állami elvonás, mely a kamatokat érinti és némileg váratlanul érkezett 2023. május 31-én, július 1-jei bevezetési dátummal. A kormányzat nem titkolt célja, hogy ezzel a szocho-mentes állampapírok felé terelje a lakossági befektetéseket, melyek közel nulla kamatozású, látra szóló betétekben vannak már mintegy tíz éve. A szochót az induláskor csak a veszélyhelyzet ideje alatt kellett fizetni, 2024. augusztus 1-től már állandóan, azonban van néhány lehetőség kikerülni azt, az állampapírokon kívül is. Ebben az útmutatóban sorra vesszük ezeket.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • MagNet segítő bankkártyát tart a kezében egy férfi

    Miben segít a Segítő bankkártya a MagNet Banknál?

    A MagNet Banknál sok minden szól a közösségről. Még a bankkártya is. Ebben a cikkben bemutatjuk neked, hogyan működik a bankkártyás vásárlással történő észrevétlen támogatás, mely nem a te pénztárcádat (pontosabban nem a te bankkártyádat) terheli, hanem a bank pénzéből történik mindez. Ez viszont óriási segítség is lehet azoknak, akiknek jótékonykodsz, főleg, ha sok ügyfél mellettük dönt, nem csak te egyedül.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Jó megtakarítási ötlet jutott eszébe ennek a házaspárnak

    Indul a roham a lekötött betétekért

    Utolsó körre indulnak júniusban a hazai betétgyűjtések a szociális hozzájárulási adó kamatjövedelemre vonatkozó július 1-jei bevezetése előtt.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Privát banki ügyfél áttekinti a befektetéseiről szóló elemzéseket

    Privát banki szolgáltatások Magyarországon 2024-ben

    A privát banki szolgáltatással kapod a legszemélyesebb kiszolgálást a bankoktól, ahol tényleg te állsz a középpontban. Ahol tudják, ott a bankszolgáltatásokon túl is segítik a pénzügyeidet, illetve igyekeznek abban, hogy a nagyobb összegű vásárlásaidnál, amelyekkel gyarapítod a vagyonodat, szintén ott lehessenek. A privát banki szolgáltatásnál alapvető a dedikált bankár és a szolgáltatás nem is érhető el minden bankfiókban, illetve lehetnek olyan bankfiókok, amelyekben csak a privát banki ügyfeleket szolgálják ki. Ebből az útmutatóból megtudhatod, hogy mit kapsz ma a bankoktól privát banki ügyfélként.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Prémium bankszámlás ügyfél kezet fog a tanácsadójával

    Prémium bankszámlák - megmutatjuk, hogy melyikkel jársz a legjobban

    Nincs egyszerű dolga annak, aki prémium bankszolgáltatás igénybevételére adná a fejét Magyarországon, a bankok ugyanis teljesen eltérő belépési limitekkel fogadják a prémium ügyfeleket. Az egyik banknál még átlagosnak számító ügyfél simán lehet, hogy prémium bankszolgáltatást kaphat egy másik banknál, akit így egyéb kedvezmények is megilletnek. Megnéztük, hogy a magyarországi bankok és a Revolut milyen szolgáltatásokat kínálnak és azt is megmutatjuk, hogy mit tudnak a legdrágább bankkártyák. Tarts velünk!

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Szemüveges üzletember a devizaszámla egyenlegét nézi monitoron

    Devizaszámla: ezt érdemes tudnod róla 2024-ben

    A devizaszámla egy olyan bankszámla, amelyen külföldi pénznemben (pl. euró, dollár) tartod a pénzed. Ugyanúgy működik, mint a hagyományos forintszámlád, de a külföldi pénznemre van optimalizálva. Nézzük, mit fontos tudnod róla!

    frissítve: 2024. október 5.
  • Fiatalok laptopon keresztül megnyitják az első bankszámlájukat

    Első bankszámla megnyitása gyermekünknek

    A bankszámla nélkülözhetetlen az életben. Interneten csak így lehet fizetni, ide kapjuk az ösztöndíjat, később a fizetésünket is. A folyószámlahitel átsegíthet a nehezebb időkön, és a bankszámla kell a lakáshitelhez is később. De vajon hogyan válassz első bankszámlát a gyermekednek?

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Boldog lány bankszámlanyitási akciókról olvas a telefonján

    Számlanyitás azonnali jóváírással és számlanyitási akciók

    Akár több tízezer forint azonnali jóváírás is üti a markodat, ha bankszámlát nyitsz valamelyik akciózó banknál. De úgy is szakíthatsz, ha meglévő ügyfélként új ügyfelet ajánlasz. Olvass tovább, ha te is szeretnéd, hogy a számlanyitás azonnali jóváírással járjon!

    frissítve: 2024. október 5.
  • Több bankkártya egymásra rakva

    Bankkártya: ezeket érdemes róla tudnod 2024-ben

    A bankkártyák alapvető fizetőeszközzé nőtték ki magukat mára, amire a koronavírus-járvány is rásegített. Bankkártyával és gyakran mobiltelefonnal fizető vásárlókat láthatsz magad körül a pénztáraknál és a pandémia alatt jelentősen felpörgött az internetes kártyás fizetés is. Ma már mindenhol általános az érintéses fizetés a boltokban, így a nagy techcégek fizetési applikációiba is integrálhatod a bankkártyádat. Útmutatónkban lépésről lépésre bemutatjuk, hogy mire figyelj a bankkártya használatkor, hogyan aktiváld és tiltsd le, milyen bankkártyák vannak és azt is, hogy külföldi használatnál hogyan legyél még nagyobb biztonságban.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Házaspár akik pihenés közben az euró magyar állampapír megvásárlásán gondolkodnak

    Euró Magyar Állampapír (EMÁP): Új deviza alapú állampapír 2023. márciustól

    A devizabefektetők egy megújított ajánlatot kaptak a magyar államtól 2023 márciusában. A korábbi PEMÁP euró alapú állampapírt az EMÁP váltotta fel március közepén. A két konstrukció közötti egyetlen lényeges különbség, hogy a magyar állam a korábbinál jóval kevesebb kamatot fizet a devizabefektetések után: az eurózóna inflációja helyett az EURIBOR kamatszintjét.

    frissítve: 2024. szeptember 27.
  • Erste hitelkártya van egy nő kezében aki sokat vásárol

    Íme egy kártya, mellyel akár olcsóbban vásárolhatsz, mint készpénzzel

    Akár 1+3% százalék visszatérítés. Ennyit is el lehet érni egy-egy vásárlás árából az Erste Max Hitelkártyával. Mutatjuk, hogyan maxold ki a visszakapható kedvezményt és hogyan takaríts meg évente akár közel 100 000 forintot.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Férfi idegeskedik, hogy miért nem működik a csoportos beszedési megbízás a netbankjában

    Csoportos beszedési megbízás 2024: minden, amit tudnod kell róla

    A csoportos beszedési megbízás (vagy más néven csoportos beszedés) egy olyan szolgáltatás, melyet nagyon sok család kihasznál a rezsiszámlái kifizetésére. Ez egy sok évtizede jól működő, kiforrott megoldás, mely megbízhatóan üzemel. De azért vannak vele problémák is, mint például a váratlan túlszámlázások, vagy amikor a terhelés nem történik meg a számládon, ezért neked kell rohangálni utána. Arról nem is szólva, amikor megérkezik a terhelés, csak épp nincs pénz a számládon. De már készülőben van a megoldás, mellyel kivédheted ezeket. Ebben az útmutatóban erről is olvashatsz.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Fizetés NFC funkciós bankkártyával virágárusnál

    NFC: Így használd 2024-ben

    Az NFC egy olyan szabványt jelent, amellyel a bankkártyád vagy a mobiltelefonod érintés nélküli fizetésre is használható. Az NFC elsősorban nem egy fizetési szabvány, hanem adatátviteli, de mára gyakorlatilag a fizetésben hozott forradalmat. Talán nem is hinnéd, hogy milyen sok munka előzte meg, mire kialakult az az érintéses fizetés, melyet ma már megszokottan, rutinból használsz a fizetéseid során. Talán természetes, hogy a bankkártyáddal és a mobiloddal tetszés szerint felváltva fizethetsz, de korántsem volt ennek közös az útja, hiszen eredetileg mobilos fizetésnek indult. Megmutatjuk, hogyan használd okosan.

    frissítve: 2024. szeptember 17.
  • ATM készülék előtt áll egy férfi

    Tudj meg mindent az ATM bankautomatákról 2024-ben!

    Az ATM-ek ma már életünk szerves részeivé váltak. Nap mint nap használjuk őket, nemcsak készpénzfelvételre, hanem akár befizetésre is alkalmasak. Sőt, az ATM nem csak banki műveletekre használható. Ebben az útmutatóban megismerkedhetsz minden olyan fontos információval, amelyet az ATM-ekről érdemes tudnod.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Bankszámlakivonat van az ügyfél kezében amit nem ért és inkább felhívja a bankját telefonon

    Bankszámlakivonat - ezt kell tudnod róla 2024-ban

    A bankszámlakivonatot sokan csak szükséges rossznak tartják, pedig alapvető információk vannak rajta, melyeket jó elolvasni. De vajon melyek ezek az információk, és miben kell neked a bankszámlakivonatról tájékozódnod? Talán nem is tudtad, de a bankszámlakivonatnak vannak bizonyos tartalmi elemei, és van pár trükk, amitől jó lehet egy bankszámlakivonat. Ebben az útmutatóban eláruljuk neked ezeket az érdekességeket. A végén pedig bankonként megmutatjuk képekkel, hogy honnan lehet letölteni a számlakivonatot.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Bank, ahol alapszámla nyitható

    Alapszámla 2024 - egy speciális bankszámla az Európai Unióban

    Az alapszámla egy olyan bankszámlatípus, melyet az Európai Unió hozott létre azért, hogy segítse a bankszámlához jutást, elsősorban azoknál, akik még nem rendelkeznek semmilyen bankkapcsolattal. Neked is lehet ilyen számlád, akkor is, ha valamelyik banknál már ügyfél vagy. Ebben az útmutatóban bemutatjuk neked ennek a számlatípusnak az előnyeit, és szólunk a hátrányairól is.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Ideges és csalódott befektető akinek a beva az utolsó reménye, hogy visszakapja a pénzét

    BEVA: Minden, amit a Befektető-védelmi Alapról (BEVA) tudnod kell 2024-ben

    A Befektető-védelmi Alap (rövidítve BEVA) akkor kártalanít, ha a befektető - a BEVA tagjaként - értékpapírja vagy befektetett pénze befagy. A kártalanítás nem vonatkozik a befektető befektetési kockázataira, csak arra a pénzre, amely a befektetést kezelő szervezet hiányosságaiból, szabálytalan működéséből ered. Lépésről lépésre elmondjuk hogyan kaphatod vissza a pénzed és mennyit kaphatsz vissza, ha véletlenül olyan szerencsétlenség érne, hogy a BEVA kártérítésére szorulsz.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Több hitelkártya van egymásra téve

    Hitelkártya: így hozd ki belőle a legtöbbet 2024-ben

    A bankok olyan kártyákat bocsátanak ki hitelkártyaként, amelyeket ugyanúgy használhatsz, mint a betéti kártyákat, melyek a folyószámládhoz kapcsolódnak. A kamatozásban viszont másként működnek, továbbá extra kedvezményeket kínálnak a betéti kártyákhoz képest. Ha szeretnél sokat spórolni, tarts velünk, megmutatjuk, hogy a hitelkártya tudatos használatával hogyan teheted ezt meg hónapról hónapra!

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Kisfiú meglepődik, hogy mennyivel drágulnak a bankszámlák

    Drámaian drágul idén a bankolás – ám tízezreket spórolhatunk

    Január végéig minden bankszámla-tulajdonos megkapja a költségkimutatást arról, mennyit is fizetett bankjának tavaly az igénybe vett szolgáltatásokért. Ha eddig nem is tekintettük át ezt a kimutatást, most érdemes lehet, hiszen idén 15 százalék körüli mértékben drágulhatnak majd a banki díjak. A megfelelő számla kiválasztásával így éves szinten több tízezer forinttal csökkenthetőek a kiadásaink idén.

    frissítve: 2024. augusztus 12.
  • Erste George megnyitása a földön lévő laptoppal

    Erste George – minden, amit tudnod kell róla 2024-ben

    Az Erste George az Erste Bank internetbank és mobilapplikáció szolgáltatása közös márkanév alatt. Sokféle egyedi szolgáltatást nyújt, melyet más bankok nem, vagy csak elszórva nyújtanak. Ráadásul az elektronikus szolgáltatások segítségével a bankba küldött tranzakciók a legolcsóbbak, a bankkártyás vásárlásaiddal pedig még pénzt kereshetsz! Tarts velünk és ismerd meg ezeket a funkciókat!

    frissítve: 2024. szeptember 16.
  • MBH netbank 2024 – ezeket érdemes tudnod róla

    Ma már senki sem kérdőjelezi meg, hogy a netbankos, önkiszolgáló módon beküldött tranzakciók a leggyorsabbak és a legolcsóbbak. Így van ez az MBH Netbanknál is. Lássuk is, mely funkciókat használhatod önállóan az MBH internetbankjában és bemutatunk két érdekességet is.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Az unicredit netbank szolgáltatását elégedetten használja ez a nő a laptopjáról

    UniCredit netbank – minden, amit tudnod kell róla 2024-ben

    Az UniCredit Bank olyan internetbank rendszert dolgozott ki, amely kitűnően és biztonságosan használható a mindennapi bankügyeiden túl is anélkül, hogy a biztonság terén kompromisszumot kellene kötnöd. Megmutatjuk hogyan igényelheted az UniCredit netbank webes alkalmazását és mit kell tegyél, ha belépési problémáid vannak, netán elfelejtetted a jelszót. Bemutatjuk az internetbank szolgáltatás széles körben használható funkcióit is. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2024. augusztus 12.
  • K&H szép kártya érintésével fizetés egy boltban

    K&H SZÉP Kártya – minden, amit tudnod kell róla 2024-ben

    A K&H SZÉP Kártya egy olyan fizetőeszköz, amellyel belföldön több ezer szálláshelyen, étteremben, vagy szabadidős élmény igénybevétele során fizethetsz. A munkáltatódtól olyan juttatásokat kaphatsz a K&H SZÉP Kártyádra, amelyek a bérként történt kifizetéseknél kedvezményesebben adóznak, ezáltal több pénzt költhetsz el ugyanannyi munkáltatói juttatásból. Ez az útmutató arról szól, hogy hogyan, milyen feltételekkel használhatod a K&H Bank által kibocsátott SZÉP Kártyát.

    frissítve: 2024. augusztus 14.
  • KH ebankot használja egy új ügyfél laptopon

    K&H ebank – minden, amit tudnod kell róla 2024-ben

    A K&H ebank szolgáltatása a hitelintézet internetbank szolgáltatását takarja. Sokféle funkciója van, például átutalást lehet vele indítani, segít a csekkek befizetésében, láthatod a számlatörténetedet, aktiválhatod vele a betéti- és hitelkártyáidat, limiteket módosíthatsz, aktiválhatod, felfüggesztheted, sőt, le is tilthatod a kártyádat és lekérdezheted a PIN-kódodat is többek között. Lépésről lépésre bemutatjuk ezeket és még régi K&H-s ügyfeleknek is mondunk újakat.

    frissítve: 2024. augusztus 14.
  • MBH Netbank (korábban MKB) rendszerbe lép be egy ügyfél számítógépről

    MBH Netbank (volt MKB) – minden, amit tudnod kell róla 2024-ben

    Az MBH Netbank (korábban MKB) ügyfele vagy? Az MBH Netbank (korábban MKB) segítségével, mely az MBH Bank internetbankja, szinte minden tranzakciót elintézhetsz, de a leggyakoribbakat egészen biztosan. Erről szól ez az útmutató.

    frissítve: 2024. augusztus 12.
  • Raiffeisen Direktnet készül belépni a netbankjába

    Raiffeisen DirektNet – minden, amit tudnod kell róla

    A Raiffeisen Bank internetbank szolgáltatásával sok tranzakciót magad is elintézhetsz, illetve sok információt önállóan is megtudhatsz anélkül, hogy banki alkalmazottal kapcsolatba kellene lépned. Az alábbiakban bemutatjuk ezeket, és válaszolunk a leggyakrabban felmerülő kérdésekre is a Raiffeisen DirektNet rendszerrel kapcsolatban.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Sikeres avdh hitelesítés mellett örül a férfi a laptopja mellett

    AVDH hitelesítés – intézd önállóan, távolról a pénzügyi szerződéskötéseidet

    Magyarországon már ma is ingyenesen elérhető az AVDH hitelesítés, mellyel megkönnyítheted a pénzügyi szerződéskötéseidet. Nem kell elmenned a bankba, biztosítóhoz, pénztárhoz, hanem otthonról, kényelmesen is szerződhetsz velük. Elmondjuk, amit tudnod kell róla és képekkel is lépésről lépésre bemutatjuk, hogy csináld.

    frissítve: 2024. szeptember 10.
  • SWIFT kód megadása mobilbankban

    SWIFT kód, IBAN szám, BIC kód: bankonként megmutatjuk és mindent elmondunk róluk

    A SWIFT kód, BIC kód és az IBAN számlaszám ismerete elengedhetetlen lehet a nemzetközi utalásokhoz, akár kapsz pénzt, akár küldesz. Ebből az útmutatóból megismerheted ezeket a kódokat, illetve hogy hogyan találhatod meg őket.

    frissítve: 2024. augusztus 12.
  • Diákhitel kellene ennek a malacnak, ha tanuló lenne

    Diákhitel: Minden információ egy helyen 2024-ben

    Kevés olyan főiskolás vagy egyetemista van, aki a diákhitel hirdetéseit ne látta volna még. Talán már hallottál a Diákhitel1 konstrukcióról, amivel havonta akár 150 000 forint bármire elkölthető összeget is kaphatsz. A Diákhitel2 is még igényelhető ehhez, ami kamatmentes és a tandíj fizethető belőle. Ebben az útmutatóban lépésről lépésre elmondunk mindent és azt is, hogy mire érdemes figyelni. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2024. október 5.
  • Mosolygó lány lekérdezi laptopon az erzsébet kártyája egyenlegét

    Így kérdezd le az Erzsébet utalvány kártya egyenlegét

    Az Erzsébet utalvány kártya egy sikeres hazai utalványprogram volt 2011 és 2020 között. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan működött és mi van most helyette. Azt is részletesen elmondjuk, hogy hogyan tudod használni és az egyenleget lekérdezni.

    frissítve: 2024. augusztus 12.
  • Férfi felidegesítette magát a laptopos egyenleg lekérdezés során

    Így a legegyszerűbb az egyenleg lekérdezés a bankodnál

    Míg régen csak a számlakivonat segített tisztában lenni az egyenlegeddel, még a bankfiókban sem tudtak pillanatnyi egyenleget mondani, ma már se szeri, se száma az egyenleglekérdezési lehetőségeknek. Ha szeretnéd megtudni, hogy mi a leggyorsabb és legegyszerűbb egyenleg lekérdezési módszer, akkor jó helyen jársz. Mindegyik banknál megmutatjuk.

    frissítve: 2024. augusztus 14.
  • Mosolygó nyugdíjas aki a nyugdíjbiztosítás mellett döntött

    Nyugdíjbiztosítás 2024 - ismerd meg az egyik legnépszerűbb megtakarítási formát!

    Miért fontos a nyugdíj-előtakarékosság? Milyen előnyei vannak a nyugdíjbiztosításnak és hogyan működik ez az öngondoskodási forma? Útmutatónkból részletesen tájékozódhatsz a nyugdíjbiztosítás jellemzőiről, pozitívumairól és hátrányairól, ráadásul a kapcsolódó kiegészítő szolgáltatásokat is megismerheted.

    frissítve: 2024. augusztus 23.
  • Ügyintéző mosolyog az OTP ügyfélszolgálat pultjánál egy ügyfélre

    Ebben segít neked az OTP ügyfélszolgálat 2024-ben

    Az OTP ügyfélszolgálat telefonon, cseten, e-mailben és személyesen, a bankfiókokban egyaránt segítséget nyújt. Ebből az útmutatóból megtudhatsz mindent arról, hogy melyik ügyet milyen csatornán keresztül intézhetsz el az OTP ügyfélszolgálaton. Megtudhatod továbbá azt is, hogy pontosan hová fordulhatsz, ha az OTP ügyfélszolgálatot keresed.

    frissítve: 2024. augusztus 14.
  • Férfi papíron az OTP telekód számait olvassa

    Így segítheti a vásárlásaid az OTP TeleKód 2024-ben

    Az OTP TeleKódra van szükséged, ha egyenleget szeretnél lekérdezni telefonon, vagy ha egyéb műveletet indítanál a telefonos automatán keresztül, de szükséged lehet rá az internetes vásárlások során is. Az alábbiakban egy helyen megtudhatsz róla mindent.

    frissítve: 2024. augusztus 12.
  • OTP Gépkocsinyeremény sorsoláson nyert autó kulcsát veszi át férfi

    OTP Gépkocsinyeremény - tudj meg mindent egy olyan bankbetétről, mellyel autót nyerhetsz

    Mit szólnál egy olyan bankbetéthez, amely ugyan nem fizet neked kamatot, cserébe viszont minden hónapban bekerülsz egy értékes autó sorsolásának résztvevői közé? Ha mégis meggondolod magad, bármikor kiszállhatsz és kiveheted a betett pénzed. A sorsoláson való részvétel tehát nem kerül neked semmibe. Nos, ez az OTP Gépkocsinyeremény betét, melyről mindent elmondunk ebben az útmutatóban.

    frissítve: 2024. augusztus 14.
  • OTP netbank felületbe gépel laptopon férfi

    OTP netbank: minden információ egy helyen 2024-ben

    OTP-s vagy és nem találsz valamit a netbankjukban? Vagy most kezdenél el az interneten bankolni? Ez nem csak egy kényelmes és korszerű szolgáltatás, de sokkal olcsóbb is, mintha a telefonos ügyfélszolgálatot, kiváltképp a személyes ügyfélfogadást választanád. Ismerkedj meg az OTP netbank szolgáltatásaival és működésével!

    frissítve: 2024. augusztus 12.
  • Lány mosolyog egy laptop előtt

    Új bank lépett a ringbe a diákok kegyeiért

    Az ősz hagyományosan a tanév kezdete is egyben, ami egyet jelent a bankok rohamaival a középiskolások, de még inkább a kezdő főiskolások és egyetemisták pénzügyi kegyeiért. Az idei tanévkezdés azonban nemcsak a régi bankok küzdelmével telt, de megjelent a színen egy új szereplő is, mely kissé megbolygatja az eddig kialakult rendet. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakportál alapítója által írt vendégcikkből kiderül, hogy a hazai banki digitalizáció kivárt a fejlődéssel a nyáron, nagy bejelentés nem jött a bankoktól a mobilappjaik frontján, igaz, a nyár nem is szokott csúcsidőszak lenni ebből a szempontból.

    frissítve: 2024. augusztus 11.
  • Bónusz Magyar Állampapír a malacperselyhez képest ilyen pénzt termel

    Bónusz Magyar Állampapír: Inflációkövető hozam 3 havi kifizetéssel

    2022-ben olyan magas infláció következett be, hogy az államnak komoly lépéseket kellett tennie azért, hogy megőrizze az állampapírok vonzó kamatszintjét. Ennek a törekvésnek a jegyében tért vissza a piacra a Bónusz Magyar Állampapír, azaz a BMÁP. A piac nagy érdeklődéssel várta az értékpapír megjelenését. Lássuk, miért!

    frissítve: 2024. október 3.
  • Aprópénz amiből állampapírt lehet venni

    Állampapír: Minden, amit tudnod kell róla 2024-ben

    Számtalan előnye van az állampapíroknak, de leginkább az, hogy az állam garantálja az összes állampapír visszafizetését. Ha pedig az állam még törekszik is arra, hogy vonzóvá tegye ezt a befektetési formát, akkor abból igazán jól jöhetnek ki a befektetők. Ebben az útmutatóban mindent megtudhatsz - egyebek mellett - a magyar állampapírok előnyeiről, hátrányairól, megvásárlási módjáról, kamatairól és az adózásáról. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2024. október 4.
  • OTP egyenleglekérdezés mobiltelefonról

    OTP egyenleglekérdezés: minden, amit tudni kell róla 2024-ben

    A legfontosabb információ mindig az, hogy mennyi pénzem van. A készpénzt viszonylag könnyű áttekinteni, hiszen csak elő kell venni a pénztárcánkat, de a bankszámla áttekintése már bonyolultabb dolog, hiszen a pénztárcánk nem ad rá választ. Szerencsére ma már elég sok lehetőség van az OTP egyenleg áttekintésére. Az alábbiakban bemutatjuk ezeket.

    frissítve: 2024. szeptember 16.
  • A CVC kód birtokában könnyű ellopni a bankkártyádat és pénzedet

    CVC kód: mi ez és miért jó, ha tudsz erről?

    Amikor először vásároltál online, lehet, hogy a folyamat meglepően könnyen ment, ám a végén volt valami, aminél elakadhattál: a CVC kód okozhatott némi fejtörést. Mi is az, hol is van? Most a felszín mögé megyünk kicsit, hogy többet megtudhass arról a bizonyos három számjegyről: hogyan tudja megvédeni a pénzedet, mire utal, ha esetleg valahol nem kérik a kódot, vagy éppen melyek azok a szituációk, ahol a kód már nem nyújt védelmet a tolvajok ellen.

    frissítve: 2024. augusztus 12.
  • Banki ügyfél fogja a fejét a számlakivonaton látható magas költségek miatt

    Csökkentsd 8 lépésben a bankszámla költségeidet {bankváltás nélkül}

    Ha szereted a mostani bankszámládat, de drágának találod, akkor pont neked szól ez az útmutató. Mutatunk több olyan egyszerű trükköt, amivel azonnal olcsóbb lehet a havi bankszámla költséged és évente akár több tízezer forintot megspórolhatsz. De ha eleged van a bankodból és egy kedvezőbb számlacsomagra váltanál, vagy egy olyanra ahol a mobilbankon keresztül több mindent el lehet intézni, akkor is jó helyen vagy. Lépésről lépésre megmutatjuk mit csinálj!

    frissítve: 2024. augusztus 13.
  • Pénzforgalmi számát nyit egy vállalkozó tablet segítségével

    Milyen vállalkozóknak nem kötelező a pénzforgalmi bankszámla?

    Ha vállalkozást indítasz, természetes, hogy rövid idő alatt sok tennivaló nehezedik rád, és ugyanígy a kérdések száma is megsokasodik. Azonban miután látszólag kész vagy a céged megalapításával, akadnak még bőven tennivalók. Ide tartozhat a pénzügyi háttér biztosítása is. Mivel neked, mint magánszemélynek jó eséllyel már van számlád, célszerűnek tűnhet, hogy vállalkozásodnak is legyen egy. De feltétlenül így van ez, vagy vannak esetek, amikor nem szükséges? És ha mégis az, mi a teendő? Mit ne tegyél? Segítünk, hogy tisztán láss.

    frissítve: 2024. augusztus 14.
  • Lány a telefonjával nyit új bankszámlát

    Online bankszámla nyitás - így érdemes csinálni

    Bizonyára te sem szeretsz hivatalokba vagy bankfiókba járni ügyintézni, ha nem muszáj. A statisztikák szerint nagyon ritkán váltunk bankot és jó eséllyel évekig ott bankolsz, ahol előzőleg számlát nyitottál. Pedig nem kell így lennie, manapság már a szelfis vagy online bankszámla nyitás minden banknál is működik. A legtöbben már csak akkor váltanak, ha pofátlanul magasak a költségek, vagy egy kedvezőbb hitelajánlat miatt egy másik bankot választanak. Ennek azonban nem kell így lennie. Megmutatjuk, hogy a többórás bankfióki ügyintézés helyett hogyan és mely bankoknál intézheted el online a bankszámla nyitást és hogy mely bankszámlákkal tudsz akár tízezreket is megspórolni.

    frissítve: 2024. augusztus 24.
  • Aggódó betétes nem tud aludni, mert fél, hogy elveszti a bankban tartott pénzét

    OBA: Így kártalanítanak, ha bezárják a bankodat

    A legtöbben úgy gondoljuk, hogy a pénzünk a bankokban biztonságban van. Ennek ellenére több pénzintézet és takarékszövetkezet is volt az elmúlt évtizedben, amely gyakran váratlanul, mindenféle előzmény nélkül csődöt jelentett. Szerencsére a legtöbben visszakapják a pénzüket, és ezt az Országos Betétbiztosítási Alapnak (OBA) köszönhetik. Útmutatónk végére érve tudni fogod, hogy milyen esetekben és mekkora összegig garantálja a pénzedet az OBA. Azt is megérted majd, hogy miért érdemes néha több bankszámlát nyitnod, és hogy a Revolutnál lévő pénzed biztonságban van-e.

    frissítve: 2024. augusztus 12.
  • Kislány számológéppel kiszámolja a megtakarítási számla kamatát

    Megtakarítási számla: megmutatjuk mikor érdemes ebben tartanod a pénzed

    Mindannyiunk életében eljön egy olyan időszak, amikor spórolnunk kell, hiszen olyan céljaink vannak, melyeket a megszokott költségvetéssel nem tudnánk elérni. Ilyenkor a havi megtakarítás mellett fontos, hogy a pénzed elérhető legyen, de gyarapodjon is. Még fontosabb, hogy ne lásd mindennap az egyenlegedet, hiszen akkor könnyen elcsábulhatsz és elköltheted. Ezekre nyújt jó megoldást a megtakarítási számla, ami ötvözi a banki folyószámlák és a lekötött betétek előnyeit, bár inkább a folyószámlákra hasonlítanak. Bemutatjuk az előnyeit is és azt is, hogy mikor ne használd.

    frissítve: 2024. október 1.
  • Egy nő nézi az óráján az átutalás idejét

    Mindig azonnal megérkezik a pénzem, ha most utalják?

    A rövid válasz az, hogy nem. A magyar átutalási rendszer jelenleg egy átmeneti állapotban van. Egyes tranzakciók bizonyos összeg alatt azonnal teljesülnek, míg más tranzakciókra akár napokat is várni kell, összegtől függetlenül. Bemutatjuk, hogy mikor ér át azonnal a pénz és azt is, hogy mikor kell napokat várnod rá. Tippeket is adunk, hogy tudod kikerülni a rendszert, hogy azonnal megkaphasd a pénzed. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2024. augusztus 25.
  • Egy nő fizetési kérelmet hagy jóvá a mobilján

    Fizetési kérelem: Így lesz sokkal egyszerűbb az utalás 2024-ben

    Korábban mindenképpen meg kellett várnod, hogy az általad várt pénzt elutalják. Az azonnali fizetési rendszer egyik újdonsága, hogy te is tehetsz ezért. Megsürgetheted, illetve kényelmesebbé is teheted a feladó számára az utalást azzal, hogy előre összekészíted az utaláshoz szükséges adatokat, így neki már csak jóvá kell hagynia. Jóváhagyás után a pénzt azonnal megkapod. A fizetési kérelem ebben segít és 2024. áprilistól végre minden hazai bank között működik. Megmutatjuk hogy tudod előnyödre használni, ha szeretnéd, hogy valaki gyorsabban utaljon neked.

    frissítve: 2024. szeptember 17.
  • Apple Pay ikon

    Apple Pay: Így tudsz az iPhone-oddal és az óráddal fizetni 2024-ben

    Ebben az útmutatóban bemutatjuk az Apple mobilfizetési rendszerét, az Apple Pay-t, ami sokkal több, mint egy mobiltelefonba integrált bankkártya. A legtöbb bankkártya alkalmas az Apple Pay-jel való összekötésre az iPhone 6-ostól kezdve, sőt az almás cég okosórái is, úgyhogy akár egyből ki is próbálhatod ezt a fizetési módot. Megmutatjuk hogyan működik és miért érdemes neked is használnod. Kezdjük is a legfontosabbal!

    frissítve: 2024. augusztus 12.
  • E-pénz útja a mobiltól a számítógépig

    E-pénz, avagy elektronikus pénz - minden, amit tudnod kell róla 2024-ben

    Az e-pénznek semmi köze sincs a bitcoinhoz vagy egyéb kriptodevizákhoz. A legismertebb fintechek is e-pénzt használnak. Nézzük meg, hogy mennyi mindent tud az e-pénz (vagy ahogy sokan hívják elektronikus pénz) és hogy miért használja olyan sok fintech.

    frissítve: 2024. augusztus 14.
  • Tranzakciós illeték összegének kiszámolása számoógéppel

    Tranzakciós illeték: minden, amit tudnod kell róla 2024-ben

    Ebben az útmutatóban megtudhatod, hogy mi is az a pénzügyi tranzakciós illeték, ki fizeti és mikor, továbbá milyen kivételek vonatkoznak rá, amikor nem kell megfizetni.

    frissítve: 2024. augusztus 14.
  • Google Wallet logó

    Google Wallet: Minden, amit tudnod kell róla 2024-ben

    Ebben az útmutatóban választ kapsz arra, hogyan használhatod a Google Wallet fizetési rendszerét a mobiltelefonodról, Megmutatjuk a Google Wallet használatát és azt, hogy milyen fizetésekre alkalmas, miket lehet benne tárolni és milyen bankkártyákkal érhető el.

    frissítve: 2024. augusztus 14.
  • Kisbaba aki részére babakötvény vásárolható

    Babakötvény: Minden, amit tudnod kell róla 2024-ben

    2006 óta létezik egy állami támogatásrendszer, mely elég jól átlátható, nem függ a jövedelemtől vagy más állami támogatásoktól, ráadásul minden babának jár, aki magyar állampolgárnak születik. Tarts velünk és bemutatjuk neked, hogy miért a babakötvény az egyik legjobb befektetés a gyermeked számára!

    frissítve: 2024. szeptember 27.
  • Mosolygó befektető aki tbsz számlát használ

    Így segít a TBSZ számla elkerülni a kamatadót

    Sikerült gyarapítani a megtakarításaidat, de fogalmad sincs, hogy hogyan tudnád megóvni az inflációtól vagy a kamatadótól? Szívesen befektetnél, de nem vagy biztos benne, hogy mit kéne választanod? Esetleg azt is tudod nagyjából, hogy mit jelent a TBSZ, csak szeretnél alaposabban megismerkedni ezzel a lehetőséggel? Megmutatjuk, hogyan tudod a kamatadót elkerülni és miben segít neked a TBSZ számla.

    frissítve: 2024. augusztus 14.
  • FIzetés mobiltelefonon keresztül

    Mobilfizetés: ma már ezeket is ki tudod fizetni a telefonoddal

    Manapság szinte mindenkinek ott lapul a zsebében a mobiltelefon, és az is biztos, hogy nagyon sokan használták már fizetésre. A mobilfizetés azonban nem az okostelefonokkal kezdődött, és a lehetőségek nem is állnak meg ott, hogy a telefonodat érinted oda fizetésnél a bankkártyád helyett. Megmutatjuk, hogyan indult a mobilfizetés, és hogy mi mindenben tudja megkönnyíteni az életedet.

    frissítve: 2024. augusztus 25.
  • Külföldi utazáshoz útlevél és bankkártyák

    Külföldön nyaralsz? Ezekre figyelj oda a bankkártya-használatkor és pénzváltásnál

    Téged is vertek már át külföldön bankkártyás vásárlásnál, autóbérlésnél vagy a pénzváltónál? Vagy csak nem értetted, hogy miért olyan drága árfolyamot használtak? Megmutatjuk, hogy mire figyelj oda és mik a leggyakrabban elkövetett hibák. Ha több tízezer forintot szeretnél spórolni és az idegeskedéstől megkímélnéd magad, akkor sok olyan hasznos tanácsot megtalálsz útmutatónkban, amit máshol nem.

    frissítve: 2024. augusztus 14.
  • Diáklány aki most nyitja meg a mobiltelefonjával a bankszámláját

    Ezekre figyelj oda, mikor diákszámlát választasz

    Bankszámlára szükséged lesz, ha szeretnél a telefonoddal vagy online vásárolni vagy ingyenesen vennél fel készpénzt. Minél hamarabb nyitsz egyet, annál jobban jársz, mert a bankok jelentős kedvezményeket kínálnak tanulóknak. Azonban nehéz eldönteni, hogy milyen diákszámlát válassz, és hogy melyik illik hozzád a legjobban. Segítünk dönteni.

    frissítve: 2024. augusztus 24.
  • A magas banki díjak áttekintése után bankváltásba kezd ez a nő

    Bankváltás: így tudsz bankot váltani, ha elégedetlen vagy a bankoddal

    Nem vagy elégedett a bankoddal és másik bankra váltanál, ahol több mindent el tudsz intézni a mobilodról, olcsóbb vagy csak közelebb van a bankfiókja? Erre ma már könnyen találsz megoldást, hiszen minden banknál élhetsz az egyszerűsített bankváltás lehetőségével. Összeszedtünk néhány olyan tippet, amikre ha odafigyelsz, kevesebbet kell feleslegesen mászkálnod, és biztosan jól jársz.

    frissítve: 2024. augusztus 24.
  • Férfi olvassa a banki díjkimutatást és közben fogja a fejét

    Ezt kell tudnod a bankszámla-díjkimutatásodról, amit januárban kapsz meg

    A bankod január végéig küld egy díjkimutatást. Ebből megtudhatod, hogy a bankszámlád mennyibe került az előző évben. Sokan nem tudják, hogy milyen magas összköltsége lehet a sok SMS-nek vagy készpénzfelvételnek, amikből egy kis változtatással sokat le lehetne faragni. Megmutatjuk, hogy pontosan mi szerepel a díjkimutatásban, hogy kell értelmezni, és hogy hol találhatod meg a sajátodat.

    frissítve: 2024. augusztus 12.
  • Családi költségvetés ellenőrzése mobiltelefonon

    Ezek az appok segítenek költségvetést készíteni, hogy képben legyél a pénzügyeiddel

    Sokféleképpen lehet spórolni, de ha nem látod, hogy mire megy el a pénzed, akkor nehezen tudsz jó döntéseket hozni. Szerencse, hogy ma már számtalan lehetőség áll rendelkezésedre a tökéletes terv elkészítéséhez.

    frissítve: 2024. augusztus 14.
  • Paypal logó

    A PayPal segítségével sokkal nagyobb biztonságban leszel a netes vásárlásoknál. Megmutatjuk hogyan

    Hallottál már a PayPalról, de nem tudod neked miben segít? Szeretnéd használni, de inkább utánanéznél mi is ez valójában? Vagy csak szeretnél még többet megtudni arról, hogyan működik a PayPal rendszere? Jó helyen vagy, ugyanis mi összeszedtünk neked mindent, amit a PayPalról tudni érdemes.

    frissítve: 2024. augusztus 14.
  • Bankszámlaszám adatait keresi egy nő a banki kivonaton

    Milyen titkokat rejt egy bankszámlaszám és egy bankkártyaszám?

    A legtöbb ember bankban tartja a pénzét, ehhez pedig saját, egyéni bankszámlaszám tartozik. Azonban nem egyértelmű mindenki számára, hogy ennek a hosszú számsornak mi a funkciója. Megmutatjuk hogyan épül fel a bankszámlaszámod és a bankkártyaszámod, mit rejtenek a benne szereplő számok és hogy mit tudhatsz meg akár mások bankszámlaszámából és bankkártyaszámából.

    frissítve: 2024. augusztus 14.
  • Simple applikáció és bankkártya segítségével fizet mobilon egy felhasználó

    Bemutatjuk, hogy a bankfüggetlen Simple appot miért kell mindenkinek a mobilbankja mellé feltelepíteni

    Ha szoktál moziba menni, online ételt rendelni vagy fizetős helyen parkolni és mindent szeretnél kényelmesen egy appból elintézni, akkor a Simple neked készült. Az applikáció ennél még sokkal több mindent kínál. Megmutatjuk, hogy neked hogy tudja kényelmesebbé tenni a mindennapjaidat.

    frissítve: 2024. augusztus 14.
  • curve

    Curve: csak ez kell nálad legyen, hogy pénzt spórolj és visszamenj az időben (2024)

    A Curve alkalmazással itt a lehetőség, hogy lecseréld bankkártyáidat, még többet takaríts meg vásárlásaiddal és még az időben is visszamehetsz. Az új pénzügyi alkalmazás egyedülálló feltételeket kínál, melyekre neked is érdemes odafigyelned.

    frissítve: 2024. augusztus 14.
  • Azonnali átutalás indítása laptopról

    Azonnali utalás 2024 - minden, amit érdemes róla tudnod

    A 2020-as év egyik legnagyobb pénzügyi újdonsága lett Magyarországon az azonnali fizetési rendszer. Milyen változásokat hozott ez számodra? Hogyan könnyíti meg a pénzügyeidet? Összegyűjtöttünk minden fontos információt, amit érdemes tudnod az azonnali utalásról. Megtudhatod, hogy milyen utalásokra vonatkozik és hogy mikre figyelj oda.

    frissítve: 2024. szeptember 17.
  • Turista húzza magával a bőröndjét

    DCC - Ez a legnagyobb lehúzás külföldi bankkártya-használatkor (2024)

    Amikor idegen országba utazol, turistaként általában a lehető legtöbb módon megpróbálnak lehúzni. Tehetik ezt akár az autóbérlő cégek, utcai árusok, vagy taxisok, de sajnos ma már olyannal is találkozhatsz, ha nem vagy elég szemfüles, hogy észre sem veszed az átverést. Pontosan így történik a lehúzás a dinamikus devizaváltás - más néven DCC - során, amikor a bankkártyádat használod külföldön. De mi is ez, és hogyan kerülheted el?

    frissítve: 2024. augusztus 13.
  • A lány hitelkártyával vásárol a laptopján

    Így tudsz pénzt spórolni a hitelkártyáddal!

    Bizonyára hallottál már a hitelkártyáról. Talán azt is tudod, hogy óvatosan kell bánni vele, mert túlzott használatával könnyű eladósodni, beleesni egy folyamatos hitelkeret-használatba, márpedig az ilyen típusú hitelek kamata igen magas. Azt azonban nem mindenki tudja, hogy okosan használva a hitelkártyát nemcsak, hogy nem adósodsz el, de még spórolni is tudsz. Megmutatjuk hogyan.

    frissítve: 2024. október 5.
  • Mobilról végzett bankszámla nyitás befejezése és 5 csillagos értékelése

    Bankszámlanyitás - erre figyelj oda, hogy a legjobb számlád lehessen 2024-ben

    Egy bankszámlával egyszerűbben tudod kezelni a pénzügyeidet, és sok olyat el tudsz intézni akár a mobilodról, ami máshogy nem menne. Ha az első számládat nyitnád meg vagy a meglévő bankodat váltanád le, akkor neked szól az útmutatónk. Sok hasznos tanácsot adunk a bankszámlanyitás folyamatáról és a választásban is segítünk, hogy megtaláld a legjobb számlacsomagot. A szelfis számlanyitást is megmutatjuk az összes banknál képekkel is. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2024. augusztus 24.
  • Mosolygól lány keresi a mobilján, hogy melyik a legjobb bank

    Legjobb bankszámla: így érdemes kiválasztanod 2024-ben

    „Az egyik bank, olyan, mint a másik, ugyanazt nyújtják, ugyanazt tudják. Ahol valamilyen költség alacsonyabb, ott majd lesz egy másik díj, ami magasabb, és végül ugyanannyit fizetek.” Gyakran hallhatunk ilyeneket, ez viszont nem így van. Egyrészt a költségeket tekintve évi több tízezer forintos különbség is lehet a bankszámlák között, illetve vannak olyan bankok, amelyek mobilbankjával szinte bármit elintézhetünk és láttunk olyat is, ami nagyon nehezen kezelhető és jóval kevesebbet tud, sokaknak ez is választási szempont. Másoknak az a fontos, hogy legyen a közelben bankfiók vagy bankautomata. Segítünk a választásban.

    frissítve: 2024. augusztus 14.
  • Ingyenes készpénzfelvételt csinál egy nő az ATM-nél

    Ingyenes készpénzfelvétel – minden, amit tudnod kell róla (2024)

    Az ingyenes készpénzfelvétel havonta 150 000 forint összegig, legfeljebb két részletben érhető el a magyar bankszámla tulajdonosoknak. Hogy valóban ingyenes legyen a készpénzfelvét, több dologra is oda kell figyelned. Lépésről lépésre megmutatjuk, hogyan tudod ezt a kedvezményt kihasználni. Sőt mutatunk majd pár olyan bankszámlát, amivel sokkal többet ki lehet venni ingyenesen. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2024. október 3.