Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek
áruhitelezés illusztráció magnific

Ölre mennek a gyorskölcsönök az áruhitelekkel az iskolakezdési vásárlásokért

Írta: Barát Mihály Tamáspublikálva: 2026. augusztus 11.

Az iskolakezdés az áruvásárlási hitelek iránti keresletet is növeli, ami rájuk is fér, mert itt eddig nyoma sem volt annak a szárnyalásnak, amit az idén a lakossági hitelek produkáltak. A vásárlásra is szabadon használható személyi kölcsönök minden rekordot megdöntöttek, és akár néhány százezer forintot is gyorsan és jó kamattal lehet így kapni a bankoktól – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A beiskolázáshoz hitelt felvevőkért ezzel a két kölcsönnel fognak versenyezni a pénzintézetek.

Elkezdődött a felkészülés az iskolakezdésre, ami sok egyéb hatás mellett élénkítheti az áruvásárlási hitelek iránti keresletet is – hívják fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu szakértői. A szakportál által összegyűjtött adatok szerint az év első öt-hat hónapjában hagyományosan szerényebb kereslet a harmadik negyedévben rendszeresen felerősödik, többek között azért, mert a szülők és a diákok ilyenkor a szokottnál is több technikai eszközt – például notebookot, okostelefont – szereznek be. Az iskolakezdés ösztönző hatásától függetlenül az áruhiteleknél változatlanul a karácsony előtti időszak a legerősebb: a szerződések közel harmadát az utolsó negyedében kötik meg a háztartások.

Az idén a labdarúgó vb és a hőség is segített

Az áruhitelek piacának az idén a júniusi extrém hőség, és a nemrég véget ért labdarúgó vb is segíthetett, hiszen előbbi a klímaberendezések, utóbbi pedig a televíziók iránti keresletet dobta meg az idén nyáron.

A BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatok szerint ugyanakkor az áruhitelek piacára rá is fér a segítség. A jegybank statisztikái alapján 2026. első hat hónapjában 16,89 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket az áruhitelek piacán érdekelt pénzügyi szolgáltatók, ami mindössze 90 millió forinttal ugyan, de elmaradt az egy évvel korábbi volumentől. 2023. és 2024. első hat hónapjához mérten viszont már érezhetőbb mértékű a visszaesés, hiszen akkor még 17,39, illetve 20,45 milliárd forint összegű új szerződést regisztrált az MNB. Ráadásul a megkötött szerződések száma 7,4 százalékkal visszaesett a múlt év első hat hónapjához képest, így nagyjából 61,2 ezer kölcsönügyletet zártak le a bankok. Az áruvásárlási hitelek iránti kereslet pedig annak ellenére nem tud érdemben emelkedni az utóbbi nagyjából másfél évben, hogy közben a teljes lakossági hitelpiacon sorban dőlnek a kihelyezési rekordok, hihetetlen mértékű növekedés mellett.

A személyi kölcsönökkel is egyre inkább versenyezni kell

Az áruhitelek iránti kereslet 2024-ben érte el a csúcspontját. A BiztosDöntés.hu által feldolgozott adatok szerint akkor több mint 180 000 szerződést kötöttek a pénzintézetek, amelyek értéke megközelítette a 46,5 milliárd forintot. Ezt a teljesítményt ugyanakkor 2025-ben már nem sikerült megismételni – a szerződések száma 14,6 százalékkal, az értékük pedig 12,6 százalékkal esett vissza.

Ennek hátterében több tényező is meghúzódhat. Az egyik, hogy mára kezd kifulladni az a lendület, amit a nagy online kiskereskedelmi portálok, illetve az online igénylés térnyerése okozott. A másik, hogy a személyi kölcsönök iránti kereslet drasztikus mértékben megemelkedett az utóbbi két-három évben, ami nyilvánvalóan vont el valamekkora keresletet az áruvásárlási hitelek piacáról is. Ráadásul a BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátora szerint a kisebb – néhány százezer forint – összegű személyi kölcsönöknél is egyre több az olyan ajánlat, amely önmagában is versenyképes lehet az áruvásárlási hitelekkel szemben.

Az online személyi hitelek nyújtására szakosodott Trive Bank például hosszabb ideje kínálatban tartja az eHitel Expressz nevű konstrukciót, amelynek futamideje 6 hónap, az igényelhető összeg 500 000 forint, az éves kamat pedig 9,4 százalék.

A CIB Banknál szintén igen vonzó feltételekkel, akár 10,60 százalékos kamattal is elérhető félmillió forintos személyi kölcsön, ha az ügyfél bankfiókban vagy telefonon keresztül igényli a hitelt, és megfelel a legjobb, „A” kategóriájú ügyfélminősítés feltételeinek.

Az Erste évi 16,99 százalékos kamattal ad 500 000 forint személyi kölcsönt, ha az ügyfél helyben vezetett számlájára legalább havi 500 000 forint jóváírás érkezik.

A MagNet Banknál ugyanekkora összeg most 16,50 százalékos kamattal igényelhető, ha az ügyfél jövedelme a pénzintézetnél vezetett számlára érkezik, és teljesülnek az egyéb feltételek is.

Az MBH Bank évi 15,49 százalékos kamattal is ad félmillió forint személyi kölcsönt, ha az igénylés online történik, és az ügyfél helyben vezetett számlára érkező jövedelme eléri a 400 000 forintot.

A Magyar Cofidis Bank kínálatában 1 millió forint összegű személyi kölcsön 13,55 százalékos, éves kamattal is elérhető, ha az ügyfél 450 000 forintot meghaladó, elsődleges havi nettó jövedelmet tud igazolni. Hatvan hónapos futamidőnél, 3 millió és 4,99 millió forint közötti összegnél ugyanakkor évi 9,9 százalékos kamat is elérhető, ha az igazolt havi jövedelem 450 000 forint feletti.

A Provident 19 hetes futamidejű, új ügyfeleknek szóló Start kölcsönénél 100 000 és 300 000 forint között mozoghat az igényelt összeg. A hitel éves kamata 12,43 százalék.

Legfrissebb útmutatóink gyorskölcsön témában