Cikkek  

Az iskolakezdés sok iskolás gyermeket nevelő szülő rémálma. Ismét elérkezik egy új tanév, amikor több tízezer forintjukat áldozhatják fel a gyermekük oktatása oltárán, a költségeken pedig alig-alig lehet spórolni. Pedig a beiskolázási támogatással 50 ezer forintot is lehetne fogni a költségeken, mégis kevesen ismerik ezt a lehetőséget. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint meglepő helyen lelhetünk anyagi segítségre. Ott, ahol az egészségünk is olcsóbb lehet: az egészségpénztárban. Tudatos tervezéssel és hosszú távú gondolkodással pedig jóval az infláció feletti mértékben spórolhatunk.

Komoly anyagi teher az iskolakezdés

Évről évre számos szülő adósodik el kisebb-nagyobb mértékben az iskolakezdés okán, és általában széles körben egyetértés mutatkozik abban, hogy a gyerekek beiskolázása bizony drága. Az Erste által készített felmérésből kiderül, hogy a legtöbben gyermekenként 20-50 000 forintos kiadással kalkulálnak, de a megkérdezettek 26 százaléka szerint a költségek a 100 ezres nagyságrendet is elérik. Az iskolakezdés a válaszadók 69 százaléka számára érezhető anyagi terhet jelent, és 6 százalék nyilatkozott úgy, hogy a minimumot sem tudja előteremteni tanév elején a gyermeke számára.

Nem is csoda, ha a szülők így érzik, hiszen ilyenkor nem csak a füzeteket és a tanszereket, tollakat, körzőket, vonalzókat kell megvásárolni. A tavasszal levetett meleg ruhákat őszre a gyerekek gyakran kinövik, így a ruhatárat is frissíteni kell. Ez igaz a sportszerekre, sportruházatra is. Elhasználódnak, elkopnak, elvesznek. Az iskolát kezdőknek iskolatáskára, tolltartóra is szükségük lesz, ami önmagában is jelentős tétel a kiadások listáján.

A sorból nem hagyhatók ki a felsőoktatásban tanuló hallgatók sem. A tanulók nagy részét még a szüleik támogatják, akiknek így albérletet, kollégiumi díjat és tandíjat is fizetniük kell.

Támogatások nélkül nehéz

A gyakorlottabb szülők valószínűleg utánanéznek, hogy milyen támogatások elérhetők. Több város és fővárosi kerület önkormányzata támogatja az iskolakezdést készpénzzel vagy utalvánnyal, és a múlt csütörtöki kormányinfó szerint idén is korábban, már augusztus 23-tól érkeznek a családtámogatások, mint a gyes, gyet és a családi pótlék, de gyakran még ezzel sincsenek kint a vízből.

Sokan kérnek kölcsön ilyenkor rokonoktól, barátoktól, de előfordul, hogy a szülők személyi kölcsönt vesznek fel vagy hitelkeretből vásárolják meg a beiskolázáshoz szükséges dolgokat.

Ha már félreteszünk, miért ne egészségpénztárba?

Az Erste felmérése alapján a megkérdezettek 45 százaléka már jóval az iskolakezdés előtt elkezd félretenni a költségek fedezésére, hogy amikor meg kell vásárolnia a szükséges eszközöket, azt már különösebb megterhelés nélkül tehessék meg.

Ez valóban járható út, de miért ne takarékoskodhatnának a szülők egészségpénztárban? – teszi fel a kérdést a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője, Gergely Péter. Talán nem tűnik kézenfekvőnek, hogy az iskolakezdésre az egészségpénztárral készüljünk, pedig a pénztárból minden évben gyermekenként a havi minimálbér összegét költhetjük el a beiskolázás költségeinek fedezésére. Ez 2024-ben 266 800 forint, amelyből óvodás, általános- és középiskolás gyermekeknek tanszerek, ruhák vásárolhatók, illetve főiskolai, egyetemi hallgatók tandíja, kollégiumi vagy albérleti díja fizethető.

Ennek előnye, hogy az egészségpénztári befizetések 20 százaléka adóvisszatérítés formájában visszaigényelhető, ezért ez valódi megtakarítást jelent a beiskolázás költségein. Ez pedig jelenleg 53 360 forint.

Mire érdemes figyelni a beiskolázási támogatásnál?

Az egészségpénztárból csak akkor költhetünk az iskolakezdésre, ha az erre szánt összeget már legalább 180 napja a pénztárban tartjuk, és a jogosultságunkat is igazolnunk kell. Ez tehát igényel némi előre tervezést és előzetes takarékoskodást. Így ugyanakkor valóban jóval kisebb teher lesz megvásárolni az iskolakezdéshez szükséges eszközöket.

A vásárlást is jól kell időzíteni, hiszen az iskolakezdési szolgáltatás keretében csak augusztus 15. és július 30. között kiállított számlákat számolhatunk el. A számlákat itt gyűjteni kell, nem vásárolhatunk tehát közvetlenül az egészségkártyánkkal.

Érdemes az egészségpénztárat széles körben használni

Ha már van egészségpénztári számlánk, akkor nem érdemes a használatát a beiskolázási szolgáltatásra limitálni. Az egészségpénztárból számos más szolgáltatást is igénybe vehetünk, illetve a gyógyszerektől a babaápolási, napvédő és gluténmentes termékekig sok mindent vásárolhatunk.

A befizetések után járó adóvisszatérítés összege pedig évente akár 150 000 forint is lehet.

Az egészségpénztárak rendszeresen akciókkal várják a régi és új tagokat, és egyre több kényelmi funkciót vezetnek be. Az OTP Egészségpénztár például a meglévő pénztártagok ajánlása útján érkező, és a pénztárba befizető új tagokat, illetve az ajánló pénztártagot is 10-10 ezer forinttal jutalmazza. Az új befizető tagok augusztus 26-tól október 11-ig nyereményjátékra is regisztrálhatnak. Továbbá nyereményjátékban vehetnek részt azok, akik kihasználják az OTP új kártyás funkcióját, és egészségkártyájukat összekötik a bankkártyájukkal.

A Patika Egészségpénztár nemrégiben jelentette be, hogy a jövőben a számlákra részkifizetést is tud teljesíteni, amelyet a pénztártagok nyomon követhetnek az ügyfélfiókjukban. A kifizetéseknél előnyt élveznek az önsegélyező szolgáltatásokra – köztük az iskolakezdési szolgáltatásra – leadott igények, így biztosítható, hogy az erre használható 180 napos keret érintetlen maradjon.

A nagyobb, de gyakran még a kisebb pénztáraknál is számíthatunk kedvezményekre, így nem csak az iskolakezdés, de ezzel együtt a család egészsége is kevesebbe kerülhet.

Gergely Péter
Gergely Péter pénzügyi szakértő
Linkedin
Gergely Péter pénzügyi szakértő

Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam. 15 éve foglalkozom lakáshitel, személyi kölcsön, bankszámla, banki betét, állampapír termékcsoportok összehasonlításával. 2006-ban végeztem közgazdászként az International Business School (IBS) főiskolán.

Kapcsolódó címkék

Legfrissebb útmutatóink egészségpénztár témában

  • Szemüveg kiválasztása egészségpénztárból

    150 ezer Ft pluszpénz évente! Érdekel?

    Akkor nyiss egészségpénztári számlát! Hiszen az egészségpénztári befizetések és az ahhoz kapcsolódó 20% adó-visszatérítés által évente akár 150 ezer Ft pluszt kaphatsz az egészségügyi és családi kiadásaidhoz! Nem beszélve az egyedi árkedvezményekről! Az exkluzív akcióknak köszönhetően olyan egészségügyi szolgáltatásokhoz juthatsz hozzá kedvezőbb áron, mint például a szemészet, a fogászat vagy a laborvizsgálat. Ismerd meg cikkünkből, hogyan lehet a tiéd az akár 150 ezer Ft pluszpénz!

    frissítve: 2024. szeptember 2.
  • Az egészségpénztári egyenlegedet lekérdezheted az ügyfélfiókodban.

    Egészségpénztár egyenleglekérdezés – így kérdezd le a pénztári egyenlegedet

    Az egészségpénztári költés legegyszerűbb módja, ha az egészségkártyáddal fizetsz. Ehhez azonban a legtöbb esetben érdemes tudnod, hogy mennyi pénzzel gazdálkodhatsz, azaz mennyi az egészségpénztári egyenleged. Mutatjuk, hogyan kérdezheted le.

    frissítve: 2024. augusztus 8.
  • Az önsegélyező pénztár segít abban, hogy a pénzügyi ellenállóképességed megtartsd.

    Önsegélyező pénztár – így nyerhetsz vele

    Az önsegélyező pénztárak lehetőséget kínálnak a váratlan pénzügyi terhek enyhítésére, különösen olyan életesemények esetén, mint a gyermekszületés, lakáshitel törlesztése, beiskolázás vagy egy közeli hozzátartozó halála. A befizetéseidért ráadásul adóvisszatérítést kaphatsz. Bemutatjuk, mi is az önsegélyező pénztár, hogyan működik, és milyen előnyöket nyújthat számodra.

    frissítve: 2024. augusztus 8.