Olcsón vennél fel egymillió forint személyi kölcsönt? Már van 10 százalék alatti kamattal is
A személyi kölcsönöknél általában magasabb hitelösszegeknél érhetők el a legjobb kamatok, azonban a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatok szerint most már azok is találhatnak 10 százalék körüli kamatokat, akiknek csak egymillió forintra vagy ennél is kisebb összegre van szükségük. Májusban már megjelent egy 9 százalékos ajánlat is. Mindez akár úgy is lehetséges, hogy számlát sem kell nyitni a kölcsönt nyújtó pénzintézetnél.
A személyi kölcsönök iránti kereslet soha nem látott szinten jár: 2026 első negyedévében 301,4 milliárd forint összegben kötöttek új szerződéseket a pénzintézetek, ami 23,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Ráadásul a márciusi hónap szintén rekordot hozott a személyi kölcsönöknél: akkor az új szerződések összege 121,3 milliárd forintot tett ki.
Az elmúlt egy-két évben folyamatosan emelkedtek a maximálisan elérhető hitelösszegek a bankoknál. A klasszikus személyi kölcsönöket kínálató bankoknál már többnyire 15 millió forintnál húzódik a felső összeghatár. A BiztosDöntés.hu számításai szerint az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg az elmúlt egy évben is jelentősen nőtt. 2026 első három hónapjában 3,6 millió forint közelében járt ez az összeg, míg 2025 első negyedévében még 3,24 millió forint volt az átlag. Miután a szerződések átlagos hitelösszege jóval elmarad a bankok többségénél elérhető plafontól, az adósok jelentős részének egymillió körüli vagy az alatti kölcsönre van szüksége.
Soha nem voltak nagyon könnyű helyzetben azok, akik kisebb összegű személyi kölcsönt szerettek volna felvenni: az igazolható jövedelem, illetve a számlára érkező rendszeres jóváírás nagysága mellett ugyanis az igényelt hitel összege befolyásolja leginkább az elérhető kamatot.
Az utóbbi években ugyan a bankok egyre lejjebb vitték a legkedvezőbb árazás eléréséhez szükséges küszöböt, a 3 millió forint alatti összegeket igénylők ritkán kalkulálhatnak igazán kedvező, akár egy számjegyű éves kamatokkal.
Ilyen kamattal adnak kisebb összegű hitelt a bankok
A BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátora szerint ugyanakkor a ma már viszonylag alacsonynak számító, egymillió forintos hitelösszegnél is találni kifejezetten kedvező, akár 10 százalék körüli vagy akár az alatti éves kamatú ajánlatokat. Átlagosnak mondható, félmillió forintos nettó jövedelem és viszonylag rövid, kétéves (24 hónapos) futamidő esetén ilyen kamatokat lehet most elérni ekkora kölcsönösszegnél.
Személyi kölcsön kalkulátor 2026
- Törlesztő szerint
- THM szerint
- Kamat szerint
- Visszafizetendő szerint
-
Provident Extra25 kölcsön
PromócióTörlesztő44 020 Ft25 hónap futamidőTHM9,40%Visszafizetendő1 100 500 Ft- Gyorsan, készpénzben is átvehető, külön díjért
- Negatív KHR (BAR) listások is igényelhetik
- Új és korábbi ügyfeleknek!
Részletek a Provident oldalánKamat: 9,00%, rögzített -
CIB Előrelépő Személyi KölcsönPromócióTörlesztő46 491 FtTHM11,29%Visszafizetendő1 115 774 Ft
- Folyósítás akár 5 napon belül
- A fizetésedet nem kell ide utalni
- Akár 50 000 Ft jóváírással
Részletek a bank oldalánKamat: 10,60%, rögzített -
MBH Minősített Fogyasztóbarát Személyi HitelPromócióTörlesztő48 791 FtTHM15,69%Visszafizetendő1 170 980 Ft
- Folyósítás 3 munkanap alatt
- Online igényelhető videóbankos azonosítással banki munkaidőben
- A fizetésedet nem kell ide utalni
Részletek a bank oldalánKamat: 14,49%, rögzített
-
K&H személyi kölcsönPromócióTörlesztő50 404 FtTHM21,67%Visszafizetendő1 217 190 Ft
- Folyósítás akár 1 órán belül
- A fizetésedet nem kell ide utalni
Részletek a bank oldalánKamat: 18,99%, rögzített -
OTP Személyi kölcsön - online igénylésselPromócióTörlesztő51 027 FtTHM22,26%Visszafizetendő1 224 639 Ft
- Folyósítás 1 munkanapon belül
- Online igényelhető videóbankos azonosítással banki munkaidőben
- A fizetésedet nem kell ide utalni
Részletek a bank oldalánKamat: 19,99%, rögzített
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások.
A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk.
További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!
A legalacsonyabb kamatú ajánlatot most a Provident kínálja ennél az összegnél. Az Extra25 nevű, június 22-ig elérhető konstrukció éves kamata 9 százalék, 9,4 százalékos THM mellett. A teljesen szabad felhasználású kölcsön futamideje fix 25 hónap, az összege pedig 450 000 és 1,3 millió forint között mozoghat. A hitel bármikor díjmentesen előtörleszthető, a Provident régi és új ügyfelei számára is elérhető. Fontos emellett, hogy a hitelt a negatív KHR-listán szereplő ügyfelek is igényelhetik, a minimálisan elvárt jövedelem pedig nettó 100 000 forint.
A CIB Banknál szintén igen kedvező, 10,60 százalékos éves kamattal (11,29 százalékos THM-mel) igényelhető egymillió forintos személyi kölcsön. Az alacsony kamat mellett az is nagyon fontos, hogy a hitel bankváltás nélkül is elérhető a pénzintézetnél.
Az MBH Banknál 13,49 százalék az éves kamat és 14,54 százalék a THM ennél az összegnél, és feltétel a helyben vezetett folyószámlára érkező rendszeres jóváírás.
Az Erste Bank személyi kölcsönénél 3 év a választható, legrövidebb futamidő. A helyben vezetett számlára érkező, legalább 500 000 forint havi jóváírás esetén évi 16,49 százalék a kamat.
A MagNet Bank szabad felhasználású személyi kölcsöne 16,50 százalékos éves kamattal érhető el, ha az ügyfél ki tudja használni a felkínált kamatkedvezményeket.
Az OTP Banknál 19,99 százalék az éves kamat, ha az ügyfél online igényli a kölcsönt, és a nettó jövedelme eléri a 400 000 forintot.
Az online személyi kölcsönök piacán működő Trive Bank eHitel nevű konstrukciójánál 29,77 százalék a THM. A pénzügyi szolgáltató 500 000 forintos összegű, 6 hónapos futamidejű eHitel Expressz nevű termékénél viszont 9,96 százalék a THM.
A Raiffeisen Banknál 36 hónap a legrövidebb futamidő, viszont az aktív számlahasználati kedvezménnyel 450 000 forint jövedelemtől 13,79 százalék az éves kamat az egymillió forintos kölcsönösszegnél.
Az UniCredit Banknál szintén 3 év a legrövidebb futamidő, itt 18,98 százalék az elérhető éves kamat.
A K&H Bank személyi kölcsönénél 18,99 százalékos éves kamat érhető el 1 millió forintos hitelösszeg esetén.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.



