Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek

A korábbi mélypont után a lakáshitel piac ismét magára talált, de közben a piaci igényeknek megfelelően változott is. Az igénylők magasabb összeget és hosszabb futamidőre igényelnek, a bankok pedig rendszerint válaszolnak a hasonló változásokra. Most a Raiffeisen Bank támasztott fel két olyan kamatperiódust, amelyet egy ideje már nem kínált senki.

Sokáig igen népszerűek voltak a rövid kamatperiódusok a lakáshitelezésben. Ezek kamata alacsonyabb volt, és a legtöbben az 5 éves vagy annál rövidebb kamatperiódusú hiteleket részesítették előnyben. Később azonban a tendencia megfordult, és egyre népszerűbbek lettek a legalább 10 évre fixált lakáshitelek.

Amikor 2022-ben a kamatok az égbe szöktek, a rövidebb periódusú hitelt választók törlesztőrészletei jócskán megemelkedtek, őket azóta is kamatstop védi. A legkedveltebb kamatperiódus pedig immár tartósan a 10 év maradt.

A piaci igények azonban ismét változnak. Az MNB hitelezési jelentéséből kiderül, hogy az átlagos hitelösszeg mellett - amely 2024. második negyedévében új lakás vásárlása esetén elérte a 28,4 millió, használt lakásoknál pedig a 19,9 millió forintot - a futamidő is egyre nő.

Új lakásra átlagosan 21,9, használt lakásra 20,4 évre vettek fel lakáshitelt az igénylők. Ez egy folyamatosan növekvő tendencia, amelyet a CSOK Plusz bevezetése is erősít.

Reagálva a piac változásaira, a Raiffeisen Bank december 3-ától két új végig fix kamatozású hitelt vezet be: 15 és 20 éves futamidejű lakáshiteleket, amelyben két korábban szélesebb körben használt, majd a feledés homályába merült kamatperiódus köszön vissza - ezúttal végig fix kamat mellett.

A futamidő végéig fixált kamatperiódus esetében a kamat a futamidő végéig változatlan, így egy hosszabb futamidejű hitelnél sem kell attól tartani, hogy emelkedik majd a törlesztőrészlet. Ezek a hitelek tehát biztonságosabbak mint akár 10 éves kamatperiódusú társaik.

Új lakáshitelek a Raiffeisen Banknál

A Raiffeisen Bank MindigFIX hiteleit 15 és 20 évre az alábbi kamatok mellett kínálja:

  • Raiffeisen MindigFIX 15 és MindigFIX 20 Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel vásárlásra és lakáshitel kiváltására: 7,09%-7,74%,
  • Raiffeisen MindigFIX 15 és MindigFIX 20 Lakáshitel vásárlásra és lakáshitel kiváltására: 7,09%-7,74%,
  • Raiffeisen MindigFIX 15 és MindigFIX 20 Zöld jelzáloghitel: 7,09%-7,74%,
  • Raiffeisen MindigFIX 15 és MindigFIX 20 Egyetlen hitel lakáscélú hitel kiváltására: 7,09%-7,74%,
  • Raiffeisen MindigFIX 15 és MindigFIX 20 Személyi kölcsön ingatlanfedezettel: 9,59%-10,84%, és
  • Raiffeisen MindigFIX 15 és MindigFIX 20 Egyetlen hitel szabad felhasználású hitel kiváltására: 9,59%-10,84%,

A hitelek mellé az alábbi kamatkedvezmények elérhetők:

  • Minimálbér jóváírása esetén 0,35 százalék kamatkedvezmény,
  • Legalább 400 000 forint jóváírása esetén a minimálbérre vonatkozó kedvezményen felül +0,1% kamatkedvezmény (Egyetlen hitel szabad felhasználású hitel kiváltására és Személyi kölcsön ingatlafedezettel esetén +0.6%),
  • Legalább 700 000 forint jóváírása esetén a minimálbérre vonatkozó kedvezményen felül +0,3% kamatkedvezmény (Egyetlen hitel szabad felhasználású hitel kiváltására és Személyi kölcsön ingatlafedezettel esetén +0.9%) elérhetők.

Maradtak az eddigi konstrukciók is

A 10 éves futamidejű, fix kamatozású hiteleit a Raiffeisen az alábbi kamatokkal kínálja:

  • Raiffeisen Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel vásárlásra és kiváltásra, Raiffeisen MindigFIX 10 Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel vásárlásra és kiváltásra: 6,79%-7,44%
  • Raiffeisen Lakáshitel, Raiffeisen MindigFIX 10 lakáshitel és Raiffeisen Egyetlen hitel Lakáscélú hitel kiváltására: 6,79%-7,44%

Az elérhető kamatkedvezmények:

  • Minimálbér jóváírása esetén 0,35 százalék kamatkedvezmény,
  • Legalább 400 000 forint jóváírása esetén a minimálbérre vonatkozó kedvezményen felül +0,1% kamatkedvezmény,
  • Legalább 700 000 forint jóváírása esetén a minimálbérre vonatkozó kedvezményen felül +0,3% kamatkedvezmény.
Simondán Eszter
Simondán Eszter Pénzügyi szakértő
Linkedin
Simondán Eszter Pénzügyi szakértő

Szerintem a pénzügyek ismerete nem szükséges rossz, hanem alapvetően fontos dolog. Célom, hogy megmutassam, hogy pénzügyi témákról érthetően és érdekesen is lehet beszélni. Cikkeimmel igyekszem segíteni, hogy a legtöbbet hozhasd ki egy támogatásból vagy hitelből. Szabadidőmben szívesen olvasok és szeretem a reneszánsz táncokat.

Kapcsolódó címkék

Legfrissebb útmutatóink lakáshitel témában