Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek

Átment a parlamenti gazdasági bizottságon az a törvényjavaslat, amely a jelenlegi limit duplájára, 300 ezer forintra emelné a díjmentes kártyás készpénzfelvétel maximális havi összegét.

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága napirendre tűzte és megszavazta azt a törvénymódosítási javaslatot, amely alapján összesen 300 ezer forintra emelkedik a havi két alkalommal, ATM-ből felvehető készpénz összege – tette közzé mai Facebook-posztjában Witzmann Mihály kormánypárti parlamenti képviselő.

Ez azt jelenti, hogy a jövőben a jelenlegi limit duplájára emelkedhet a díjmentesen, ATM-ből felvehető készpénz összege, hiszen most 150 ezer forintnál húzódik a határ.

A jelenlegi szabályozás szerint az ingyenes készpénzfelvétel (havi 150 000 forint, legfeljebb két részletben) fizetési számlánként érvényes, de egy ügyfél egyszerre csak egy számlájára adhatja le a törvényi nyilatkozatot. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a készpénzforgalom nagyon lassú ütemben bővül Magyarországon, ami azt is mutatja, hogy a számlatulajdonos igyekeznek a limiten belül maradni és minél kevesebb, többnyire havi egy alkalommal felvenni azt a minimális készpénzt, amire szükségük lehet.

Mindemellett sokan már most is tudatosan növelik a havi ingyenes keretüket, több bankszámla kombinálásával, kedvezménycsomagok kihasználásával.

Banki kedvezményekkel így bővíthető már most a limit

Mivel a törvényi kedvezményt egy ügyfél egyszerre csak egy fizetési számláján veheti igénybe, a többi számlánkon található egyedi banki ajánlatokkal van lehetőség a havi ingyenes keret növelésére.

Kiegészítő csomagokkal a nagyobb keretért

Egyes bankok havidíj ellenében jelentősen emelik az ingyenesen vagy kedvezményesen felvehető összeg limitjét, és a prémium szegmes számára is magasabb limiteket tesznek elérhetővé. Az OTP Banknál például, ha legalább havi 700 ezer forintos jövedelemmel rendelkezik a számlatulajdonos, 3900 forintos havi díj ellenében prémium számlacsomagja lehet, ami az sok egyéb kedvezmény mellett 300 ezer forint összegben biztosít ingyenes készpénzfelvételt. Ugyanis a Prémium Next a havi első két készpénzfelvétel során a jogszabály alapján díjmentesen biztosított havi maximum 150 ezer forint felett további 150 ezer forint készpénzfelvétel biztosít belföldi ATM készülékből.

Az Ersténél egy ezer forint alatti havi díjú kiegészítő csomag segítségével lehet korlátlan számban és összegben, a bank automatáiból készpénzt felvenni, amelynek mindössze a 0,9 százalékos tranzakciós illetékét kell megfizetni. Ez a megoldás különösen annak éri meg, aki sokat használ készpénzt.

Több ingyenes alkalom és alacsonyabb díj

A Gránit Bank Bajnok Plusz számlacsomagjánál (havi 990 forint díj ellenében) havi négy ingyenes belföldi tranzakció végezhető el a jogszabály által garantált havi kettőn felül.

Az OTP Smart számlánál egy havi 1 459 forintos kiegészítő csomag havi öt díjmentes készpénzfelvételt tesz lehetővé a jogszabály adta kereteken felül, OTP ATM-ből, akár euróban is. Egy másik, 712 forintos díjú csomaggal a havi 150 ezer forintot nem legfeljebb két, hanem tetszőleges számú részletben lehet felvenni a bank saját automatáiból.

Az MBH Bank a bankkártyáktól teszi függővé a kedvezményeket: öt prémium bankkártyánál szintén csak a 0,9 százalékos tranzakciós illetéket számítja fel a saját ATM-eknél végrehajtott tranzakciók esetében. Ezeknél a kártyáknál az idegen ATM-nél végrehajtott tranzakciók díjszabása is kedvezőbb.

Számlára érkező jövedelem
Készpénzfelvétel a bank saját ATM-jéből
Hány darab?
Összesen
Részletes kalkuláció
Életkorod

Válaszd ki hogyan listázzuk a találatokat:

Elektronikus utalások bankon kívülre havonta

Utalások
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Automatikus beszedések
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Rendszeres utalások
Hány darab?
db
Összesen
Ft

Készpénzfelvétel és bankkártyás vásárlás havonta

Kp felvétel másik bank ATM-jéből
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Bankkártyás vásárlás
Hány darab?
db
Összesen
Ft

Csak ezektől a bankoktól szeretnék bankszámlákat látni


				
Bezár
Rendezés:
  • Gránit Bajnok bankszámla
    Készpénzfelvétel dija
    0 Ft
    100 000 Ft felvétele esetén
    Havi összköltség
    277 Ft
    az 1. évben
    593 Ft
    a 2. évben
    • Szelfis számlanyitás
    • Kedvezményes devizaváltás havi 650 000 Ft-ig
    Részletek a bank oldalán
  • Erste George Díjcsomag Kedvezményes szinten
    Készpénzfelvétel dija
    0 Ft
    100 000 Ft felvétele esetén
    Havi összköltség
    806 Ft
    az 1. évben
    806 Ft
    a 2. évben
    • Szelfis számlanyitás
    • Kedvezményes devizaváltás havi 600 000 Ft-ig
    Részletek a bank oldalán
  • OTP TOP számlacsomag új ügyfeleknek
    Készpénzfelvétel dija
    0 Ft
    100 000 Ft felvétele esetén
    Havi összköltség
    106 Ft
    az 1. évben
    2 225 Ft
    a 2. évben
    • Szelfis számlanyitás
    • Kedvezményes devizaváltás havi 2 x 600 000 Ft-ig
    Részletek a bank oldalán
  • Revolut Premium csomag
    Készpénzfelvétel dija
    0 Ft
    100 000 Ft felvétele esetén
    Havi összköltség
    3 000 Ft
    az 1. évben
    3 000 Ft
    a 2. évben
    • Szelfis számlanyitás
    • Kedvezményes devizaváltás korlátlan összegig
    • Ingyenes utalás és bankkártya
    Részletek a bank oldalán
Rajtunk keresztül nem igényelhető bankszámlák
  • UniCredit Mobil Aktív Plusz számlacsomag
    Készpénzfelvétel dija
    0 Ft
    100 000 Ft felvétele esetén
    Havi összköltség
    181 Ft
    az 1. évben
    1 237 Ft
    a 2. évben
    Nem elérhető nálunk
  • CIB ECO bankszámla
    Készpénzfelvétel dija
    0 Ft
    100 000 Ft felvétele esetén
    Havi összköltség
    670 Ft
    az 1. évben
    1 261 Ft
    a 2. évben
    Nem elérhető nálunk
  • Raiffeisen Aktív Számla
    Készpénzfelvétel dija
    0 Ft
    100 000 Ft felvétele esetén
    Havi összköltség
    455 Ft
    az 1. évben
    1 289 Ft
    a 2. évben
    Nem elérhető nálunk
  • MagNet Fix 2 számlacsomag
    Készpénzfelvétel dija
    0 Ft
    100 000 Ft felvétele esetén
    Havi összköltség
    1 300 Ft
    az 1. évben
    1 425 Ft
    a 2. évben
    Nem elérhető nálunk
  • K&H minimum plusz számlacsomag 50% számlavezetési díjkedvezmény 1 feltétel teljesítésével
    Készpénzfelvétel dija
    0 Ft
    100 000 Ft felvétele esetén
    Havi összköltség
    1 284 Ft
    az 1. évben
    2 039 Ft
    a 2. évben
    Nem elérhető nálunk
  • MBH Kedvezmény Számlacsomag
    Készpénzfelvétel dija
    0 Ft
    100 000 Ft felvétele esetén
    Havi összköltség
    2 733 Ft
    az 1. évben
    2 733 Ft
    a 2. évben
    Nem elérhető nálunk

A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!

További szöveg megjelenítése
Itt a havi átlagban kiszámolt összes díjat látod, amit a banknak fizetsz, tehát:
- a bankszámla havi számlavezetési díja
- a bankkártya éves díja
- a digitális szolgáltatások díja (ha van)
- a tranzakcióid díjai (mint pl. átutalások, készpénzfelvételek).

Minden kedvezményt figyelembe vettünk, így ha emiatt a díjak eltérnek az első két évben a későbbi évek összegétől, akkor az első két évben érvényes havi összköltséget külön is kijelezzük "Kezdetben" megjelöléssel. A ma ismert díjakkal számolunk, mely az inflációval nőhet évente. További részletek a "Feltételek, díjak" linkre kattintva.

Számlacsomagok kombinálása

Több, kedvező díjú számlacsomag használatával is elérhetők magasabb készpénzfelvételi limitek. Gyakori, hogy a hagyományos banknál vezetett számlacsomag mellett valamely neobank - Wise, Revolut - ingyenes készpénzfelvételi szolgáltatásait igénybe véve további összegekkel növelni a havi limitet.

Ugyanígy átlagos, minimális vagy akár jövedelem-jóváírás nélkül is kedvezményes havidíjú számlacsomagok kombinálása a prémium számlacsomagok nyújtotta magasabb keretekkel. Ez esetben érdemes sztenderd számlára kérni a jogszabályi ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget, és mellette a prémium csomag kedvezményes lehetőségét is kihasználni.

A Raiffeisen Bank Premium Banking Plus számlacsomagja havi 700 ezer forintos jövedelemtől elérhető és havonta 3-3 alkalommal teszi lehetővé az ingyenes készpénzfelvételt bármely belföldi és EGT tagállambeli külföldi ATM-ből.

Az UniCredit Ikon Plusz számlacsomagjához havi 4 darab ingyenes belföldi készpénzfelvétel jár, havi 400 ezer forintos jövedelem érkeztetése szükséges ehhez.

Legfrissebb útmutatóink bankszámla témában