Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek
Úton az iskolába

Utalványban érkezik az újabb 50 ezer forint iskolkezdési támogatás, így használható fel

Írta: Németh Krisztiánpublikálva: 2026. szeptember 21.

A kormány közzétette az iskolakezdési támogatás november végén érkező második 50 ezer forintos részletével kapcsolatos tudnivalókat. A legfontosabb, hogy ezt már utalvány formájában, postázva vagy a postán kapják meg az érintettek több címletben, nem pedig készpénzben. Előre meghatározott dolgokat lehet belőle vásárolni az iskolás gyermekeknek.

Már utalvány formájában kapják meg a jogosultak

Ha valaki jogosult az iskolakezdési támogatásra és rendben megkapta augusztus 24-én annak első, 50 ezer forintos részletét, számíthat a következő részletre is: az utalvány formájában érkező 50 ezer forintra. Ezt november 30-ig kell megkapnia a kormány ígérete szerint.

Az iskolakezdési utalványok postán érkeznek, illetve ha a postás nem tudja kézbesíteni azokat, akkor a címzettek az utalványokat még 10 munkanapig átvehetik a postán.

A kormány tájékoztatása szerint az utalványokat 6 darab 5000, 6 darab 2000 és 8 darab 1000 forintos címletekben kézbesítik. Magyar Éva kormányszóvivő a pénteki tájékoztatón ezzel kapcsolatban elmagyarázta, hogy ezekkel a címletekkel az volt a kormány célja, hogy a juttatást egyenlően meg lehessen osztani a gyermeket felváltva gondozó szülők között is.

Az utalványokkal a rendelet szerint meglehetősen széles körben vásárolhatók termékek, így az iskolai felszereléseken, papír- és írószeren kívül akár ruházati cikkek, vitaminok, gyógyászati segédeszközök, bizonyos digitális és műszaki cikkek, vagy akár fejlesztőjátékok is.

A vásárlással nem kell kapkodni, mivel az utalványokat 2027. március 15-ig le lehet majd vásárolni. A kereskedők pedig az átvett utalványokat 2027. május 15-ig válthatják be a pénzforgalmi számlájukat vezető banknál.

Több ezer jogosult nem kapta meg az első részletet

A kormány még nyáron döntött arról, hogy 400 ezer rászoruló gyermek családját 100 ezer forintos iskolakezdési támogatással segíti annak érdekében, hogy egy gyermek se szenvedjen hiányt az iskolai tanulmányaihoz szükséges eszközök beszerzésénél.

Az iskolakezdési támogatás első 50 ezer forintos részletét még augusztus 24-én kapták meg a jogosultak vagy a bankszámlájukra, vagy pedig készpénzben.

Akadt persze, aki hiába várt a pénzre: a Pénzügyminisztérium szerint 6642 jogosulthoz nem jutott el a támogatás első fele a Magyar Államkincstártól. Azok számára, akik jogosultak lennének, de mégsem kapták meg az összeget, korábban a minisztérium már jelezte, hogy pontosan mi a teendőjük. A kormány most azt ígérte, hogy pótlólag ők is megkapják az iskolakezdési támogatást.

Arról, hogy mire elég a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás, korábban itt írtunk.

Kapcsolódó címkék

Legfrissebb útmutatóink állami támogatások témában