Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek

Megérkezett a kilencedik bank is az Otthon Start hitel piacára! A legnagyobb hazai pénzintézetek sorába a MagNet Bank is csatlakozott, így már náluk is igényelhető az első lakás megvásárlásához nyújtott, államilag támogatott lakáshitel. A piacon elérhető konstrukciók között azonban jelentős különbségek lehetnek, ezért érdemes alaposan áttekinteni, mit kínál az új szereplő.

Mit kell tudnod a MagNet Otthon Start hiteléről?

Az Otthon Start hitel egy államilag támogatott lakáscélú kölcsön, amelyet azok igényelhetnek, akik - a rendeletben meghatározott kivételekkel- nem rendelkeznek lakástulajdonnal. A konstrukció legfőbb vonzereje a fix 3%-os kamat, amely a teljes futamidő alatt stabil marad, így nem kell a piaci kamatlábak ingadozása miatt aggódni.

A MagNet Bank esetében az Otthon Start hitel új és használt lakás, vagy egylakásos lakóház vásárlására vehető fel, építkezésre jelenleg nem. A hitelösszeg 1 millió és 50 millió forint között mozoghat, a futamidő pedig 10-25 év lehet. Fontos, hogy a futamidő végén az igénylő nem töltheti be a 75. életévét. Ha pedig szülő is bevonásra kerül adóstársként, az ő esetében ez a korhatár 80 év.

Díjkedvezmények és ajándékok: így segíti a MagNet Bank az otthonteremtést

100 000 Ft értékű IKEA utalványt kaphatsz a MagNet Otthon Start lakáshitel mellé: ha legalább 10 millió forint hitelt igényelsz, és a kölcsönkérelem 2025. december 31-ig beérkezik, a Bank egy ajándék IKEA utalvánnyal jutalmazza a sikeres folyósítást. A feltétel mindössze annyi, hogy a folyósításkor legyen MagNet Banknál vezetett számlád és az igénylés közvetlenül a Banknál történik, nem közvetítőn keresztül.

Díjkedvezmények:

  • Elengedik a 30 000 Ft-os folyósítási díjat.
  • Elengedik a tulajdoni lap és térképmásolat költségét.
  • Visszatérítik az értékbecslési díjat, legfeljebb 50 000 forintig.
  • Visszatérítik a közjegyzői díjat (maximum 50 000 Ft-ot) meglévő ügyfeleknek (legalább 6 hónapos számlakapcsolat esetén), továbbá azoknak, akik legalább 12 millió forint hitelt igényelnek.

Miért válaszd a MagNet Bankot?

A MagNet Bank egy magyar tulajdonú, közösségi bank, amely a profit mellett a fenntarthatóságot és a társadalmi felelősségvállalást is kiemelten fontosnak tartja. Ügyfélként nem csupán pénzügyi szolgáltatásokhoz jutsz, de hozzájárulsz a bank közösségi programjaihoz is.

A VideoBank szolgáltatás révén ráadásul a későbbiekben kényelmesen, otthonról, vagy bárhonnan intézheted az ügyeidet. Ez nemcsak időt takarít meg, de egyszerűbbé teszi a mindennapi banki ügyintézést is.

Az Otthon Start programban résztvevő bankok akciói között érdemes alaposan tájékozódni. A MagNethez hasonlóan több bank is kínál induló díjkedvezményeket, akciós jóváírásokat, például az MBH, Erste, Gránit, Raiffeisen és az UniCredit is. Fontos azonban, hogy minden bank esetében a jóváírások különböző feltételekkel (pl. számlahasználat, biztosításkötés) járnak, ezeket is figyelembe kell venni, különösen a számla fenntartásának költségeit. A MagNet Bank kedvező számlacsomagjai ebben a versenyben is kiemelkedő helyen szerepelnek, és hosszútávon is komoly összegeket lehet spórolni a fenntartásukkal.

Ha első lakásodat vásárolnád meg, a MagNet Bank az Otthon Start hitelével most egy olyan lehetőséget kínál, amely a kedvező kamat mellett komoly induló költségcsökkentéssel segíti a lakásvásárlást, ráadásul mindezt egy megbízható és etikus banki háttérrel teszi.

A cikk megjelenését a MagNet Bank támogatta.

Legfrissebb útmutatóink Otthon Start Hitel témában