Már a számokból is látszik, hogy ömlenek majd a piacra az új lakások
2025-ben 12 062 új lakás épült, csaknem tizedével kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és az egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma viszont 28 081 volt, ami 37 százalékos bővülés. Ez azt jelzi előre, hogy a lakásépítések száma tavaly érhette el a mélypontot, és hamarosan megjelenhetnek az új, Otthon Start lakóparkok.
2025-ben 12 062 lakást vettek használatba, 9,3 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. A visszaesés azonban nem mindenhol azonos mértékű. A fővárosban 14, a megyei jogú városokban 26, a községekben 6,6 százalékkal kevesebb lakás épült, mint 2024-ben. Csak a nem megyei jogú városokban emelkedett az átadott lakások száma (8,9%). Bár a főváros súlya kissé mérséklődött, továbbra is itt épült fel az új lakások közel egyharmada tavaly.
A legnépszerűbb budapesti kerületek
A lakásépítés területi koncentrációja a fővároson belül is erős. Budapest 3949 új lakásának 62 százaléka négy kerületben épült fel: a XIII. kerületben 732, a IX. kerületben 636, a VIII. kerületben 631, a XI. kerületben pedig 458 új lakást vettek használatba.
Mindössze néhány nagyobb településen épült nagyobb számú új lakás, a megyeszékhelyek közül Nyíregyházán (294), Kecskeméten (276), Szegeden (210), továbbá Siófokon (287) és Keszthelyen (226).
Kevesebb volt a magánépítkezés
A természetes személyek által épített lakások aránya 38 százalékról 36 százalék csökkent, a vállalkozások által építetteké eközben 61 százalékról 64 százalékra nőtt az előző évihez képest.
Az új lakóépületekben használatba vett lakások 51 százaléka családi házban, 39 százaléka többlakásos épületben, 6,5 százaléka lakóparkban található.
A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1 m2-rel 95,6 négyzetméterre mérséklődött 2024-hez képest. A fővárosi lakások mérete átlagosan 71,3 négyzetméter volt.
Az értékesítési céllal épített lakások aránya 64, a saját használatra építetteké 34 százalék volt, ez az összetétel az értékesítésre szánt lakások javára módosult 3,0 százalékponttal.
Kilőtt az építési engedélyek száma
Országos szinten az építési engedélyek és az egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 28 081 volt, 37 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Budapesten összesen 10 959 lakás építésére adtak engedélyt, 56 százalékkal többre, mint egy évvel korábban. Az engedélyezett fővárosi lakásépítések 71 százaléka három kerületben fog megvalósulni. A XI. kerületben 4247 engedélyt adtak ki, ezt követi a XIII. kerület 2054 és a X. kerület 1458 engedélyezett lakással.
2024-hez képest a megyei jogú városokban (a fővároshoz hasonlóan) 56, a többi városban 18, a községekben pedig 13 százalékkal nőtt az engedélyezett lakások száma.
A megyei jogú városok közül kiemelkedik Debrecen 926 és Szeged 864 engedélyezett lakással, ugyanakkor 500-nál több lakásra adtak ki engedélyt Nyíregyházán, Győrben és Székesfehérváron is.
Az előző évihez képest az ország összes régiójában emelkedett az építési engedélyek alapján építendő lakások száma. A legmagasabb regionális növekedést Dél-Alföld mutatta (76%), ezt követte Budapest (56%), majd Közép-Dunántúl (49%).
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.



