Mikor érdemes TBSZ-t nyitni? A gyűjtőév és az időzítés szerepe
A tartós befektetési számla (TBSZ) egyik legnagyobb előnye, hogy hosszú távon jelentősen csökkenti a befektetéseken elért hozam adóterhét. Az adókedvezmény azonban nem a befizetett összegtől vagy a kiválasztott terméktől függ, hanem a lekötési idő hosszától. De mikortól és hogyan kell ezt számítani?
A hosszú távú vagyonépítésben a tartós befektetési számla (TBSZ) az egyik leghatékonyabb eszköz Magyarországon az adómentesség lehetősége miatt. Ennek teljes kihasználásához azonban tisztában kell lenni a TBSZ idővonalával: a gyűjtőévhez és az 5 éves lekötési időhöz kapcsolódó szabályokkal. Egy jó időbeli tervezés ugyanis sokat segít abban, hogy a legtöbbet hozhasd ki a TBSZ-ből.
Miért számít, hogy melyik évben nyitod meg a TBSZ-t?
A TBSZ egyik sajátossága, hogy a lekötési idő nem a számlanyitás napjától, hanem a nyitás naptári évét követő január 1-jén kezdődik. Ezért egy decemberben vagy egy januárban megnyitott számla között közel egy naptári év is lehet a különbség a megtakarítás hozzáférhetővé válását tekintve.
A gyűjtőév meglétéből következik a TBSZ azon jellemzője is, hogy az nem egy hagyományos, folyamatosan tölthető megtakarítási számla. Van egy meghatározott idővonala, melyen létezik egy 0. év vagy “gyűjtőév”, ami a számlanyitás naptári évét jelenti. Ekkor szabadon fizethetsz be pénzt, és ezáltal helyezhetsz el befektetéseket a számlán, akár egyben, akár több részletben is, egészen az adott év december 31-éig.
Ezt követően, a következő év első napján indul a lekötési időszak. A gyűjtőév azonban nem számít bele ebbe a 3 vagy 5 éves lekötési időszakba. Emiatt az adómentesség eléréséhez nem a számlanyitástól számított 5 évet kell figyelembe venni, hanem a nyitás utáni naptári évek számának kell elérnie az ötöt.
Ebből következően a lekötési időt tekintve nem számít, hogy egy adott évben mikor nyitod meg a TBSZ-t: egy januári vagy egy decemberi nyitás esetén is csak a következő naptári évben indul el a lekötési időszak. Ezt persze ki lehet használni úgy, hogy egy év végi számlanyitással hamarabb megindítod a kedvezményes adózáshoz szükséges 5 éves időszakot.
Mit jelent a gyakorlatban a gyűjtőév?
A gyűjtőév a TBSZ nyitásának naptári éve. A gyűjtőév általában nem egy teljes naptári év: az adott évben bármikor megnyitható a számla, az a naptári év egy gyűjtőévnek számít akkor is, ha közel 12 hónapig tart még, de akkor is, ha mindössze néhány hét a hossza. A lényeg, hogy a gyűjtőév december 31-én zárul, bármikor is nyitod meg abban az évben a TBSZ-t. Kizárólag a gyűjtőévben tudod a számlát új befizetésekkel feltölteni, erre később már nincs lehetőséged.
(Ugyanígy a számla megszűnése nélkül feltörni sem lehet a TBSZ-t, kivéve a részfeltörés lehetőségét a 3. év végén. A számlán belüli befektetésekkel viszont a számlán belül a lekötési időszakban is szabadon kereskedhetsz, tudsz például részvényeket venni és eladni, vagy új betétet kötni az ott meglévő pénzből.)
Tehát, ha például 2026-ban nyitsz TBSZ-t, azon 2026. december 31-ig helyezhetsz el pénzt, illetve befektetési eszközöket. A lekötési időszak ezt követően 2027. január 1-jén kezdődik.
Ez azt is jelenti, hogy egy januárban nyitott TBSZ esetében csaknem egy teljes év áll rendelkezésedre a megtakarítások elhelyezésére, míg egy decemberben megnyitott számlánál csupán néhány hét vagy nap. A lekötési idő szempontjából azonban nincs különbség: mindkét esetben a következő január 1-jén kezdődő naptári évvel indul.
Fontos tudni, hogy a TBSZ-re a gyűjtőév során nemcsak egy alkalommal, a nyitásnál tudsz pénzt befizetni, hanem több részletben is. Ezért a számlát nem feltétlenül kell a teljes éves megtakarítási összeggel megnyitni. Ha januárban nyitod a számlát, akkor egész évben gyűjtheted rajta a pénzt. Ugyanakkor egy decemberi nyitásnak is van előnye.
Miért lehet érdemes az év végén TBSZ-t nyitni?
Ha valaki 2026 decemberében nyit TBSZ-t, annak a gyűjtőév december 31-én véget ér, a lekötési időszak pedig 2027. január 1-jén indul. Ha viszont megvárja 2027 januárját, akkor a számla gyűjtőéve 2027 lesz, az 5 éves lekötési időszak pedig csak 2028. január 1-jén kezdődik, majdnem egy évvel később.
A két számlanyitási időpont között tehát mindössze néhány nap az eltérés, a lejárat mégis közel egy évvel tolódik. Így a pénz nem 5, hanem közel 6 évig áll a számlán, ha a befektető teljes adómentességre törekszik.
Tehát az előbbi példa alapján, ha valaki 2026 decemberében nyit TBSZ-t, és még az év vége előtt elhelyezi rajta a befektetni kívánt pénzt, akkor 2026 lesz a gyűjtőéve. A 3 éves lekötési időszak 2027. január 1-jén kezdődik, és 2029. december 31-én ér véget. Az 5 éves időszak pedig 2031. december 31-én zárul. A teljes adómentességet biztosító időszak lejárta után, 2032. január 1-jétől hozzáférhető a megtakarítás adómentesen.
Nem véletlen tehát, hogy az év vége kiemelt időszak a TBSZ-nyitásoknál: a piaci statisztikák szerint a TBSZ-ek száma az év utolsó negyedévében nő a legnagyobb mértékben.
Mi történik, ha januárban nyitod?
Azt is érdemes azonban fontolóra venni, hogy egy decemberi nyitás rövidebb befizetési időszakot jelent, ami csak akkor működik, illetve akkor előnyös, ha már teljes egészében rendelkezésre áll a befektetésre szánt pénz. Ennek kapcsán érdemes figyelembe venni, hogy a jogszabály szerint a TBSZ minimum 25 ezer forint befizetésével indítható, azonban az egyes szolgáltatók magasabb nyitóösszeget is megkövetelhetnek. Az egyes szolgáltatók ajánlatait TBSZ-kalkulátorunkkal is könnyen össze tudod hasonlítani.
Kérdés azonban, hogy ekkora összeggel érdemes-e TBSZ-t nyitni. Ha esetleg tovább gyűjtögetnél, mielőtt valamilyen befektetési eszközt vásárolnál a megtakarításodból, akkor egy januári TBSZ-nyitással egész évben tudod gyűjteni a pénzt a számlán, majd a keletkezett megtakarítást egyben befektetni 5 évre.
Ez különösen azoknak lehet jó megoldás, akik a jövedelmükből folyamatosan, hónapról hónapra tesznek félre, és nem szeretnének év végén sietve dönteni a befektetésről. Számukra a gyűjtőév hossza akár fontosabb is lehet, mint a lejárat egy évvel korábbi időpontja.
Így ha valaki 2027 januárjában nyit TBSZ-t, akkor a 2027-es év lesz számára a gyűjtőév. Az év végéig befizethet a számlára, a lekötési időszak pedig 2028. január 1-jén indul. A 3 éves időszak 2030. december 31-én, az ötéves időszak 2032. december 31-én zárul. A teljes adómentesség mellett hozzáférhető megtakarítás így 2033. január 1-jétől áll a rendelkezésére.
Természetesen a két módszer kombinálható, azaz ha valaki az év végén gondolkodik el TBSZ nyitásán és rendelkezésre áll már némi megtakarítás, az megnyithat egy számlát decemberben, majd aztán januárban egy újabbat, melyre a következő év során gyűjti a pénzt, hogy az azt követő időszakban elinduljon a lekötési időszak erre a megtakarításra is. Innen már csak egy lépés az úgynevezett „TBSZ-létra”.
Lehet-e minden évben új TBSZ-t nyitni?
A jogszabály szerint egy naptári éven belül egy szolgáltatónál egy betéti és egy értékpapír típusú TBSZ nyitható, több szolgáltatóval pedig akár több is. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden évben újabb TBSZ-eket indíthatsz valamely szolgáltatónál. Ennek előnye, hogy 5 év elteltével minden egyes évben lejár egy korábbi TBSZ-ed, így minden évben adómentes likviditáshoz jutsz. Ezt nevezik TBSZ-létrának.
És ahogy egy létrán minden fok eggyel magasabban van az előzőnél, úgy minden újonnan nyitott TBSZ egy évvel később jár le, mint az előző. Ha éveken keresztül újabb és újabb TBSZ-eket nyitsz, a lejáratok egymás után sorakoznak majd.
Tehát, aki 2026-ban, 2027-ben és 2028-ban is nyit egy-egy TBSZ-t, annak három különálló megtakarítása lesz, amelyek eltérő időpontokban (2032, 2033, 2034-ben) érik el a teljes adómentességet. A TBSZ-létra legnagyobb előnye a folyamatos likviditás: az első befektetés lejárta után minden évben felszabadul egy adómentes „fok”.
Ez hasznos lehet azok számára is, akik úgy gondolják, hogy akár idő előtt szükségük lehet a pénzük egy részére, de nem szeretnék emiatt a teljes befektetett vagyonukat idő előtt feltörni, elveszíteni az adómentességet és megszüntetni a számlát. Egyetlen számla feltörésével, csak az a számla szűnik meg és annak adómentessége vész el, a többi érintetlen marad.
Azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy az évente megnyitott új TBSZ-eknek többletköltsége lehet. Amennyiben a szolgáltató fix számlavezetési díjat számol el számlánként, az összességében már jelentős terhet jelenthet. Ezért számlanyitás előtt mindenképpen hasonlítsd össze az egyes szolgáltatók TBSZ-ajánlatait, mert nem azonosak a számlavezetési díjak, illetve az ingyenesség feltételei.
Hogyan kezelhető több különböző évben nyitott TBSZ?
Ha valaki több éven keresztül minden évben új TBSZ-t nyit, idővel elég sok gyűjtőévű és lejáratú megtakarítása lesz, amelyek között már nehéz lehet eligazodni. Ilyenkor célszerű minden számláról legalább több különböző paramétert nyilvántartani:
- a számla nyitásának évét;
- a gyűjtőév utolsó napját;
- a 3 és 5 éves lekötési időszak végét;
- milyen befektetések vannak a számlán;
- mekkora a számlavezetési költség;
- a lejáratkor tervezett döntés: felhasználás vagy újrabefektetés.
Így könnyebb azt is átgondolni, hogy ha időközben pénzre van szükséged, akkor melyik számlád feltörésével jársz a legjobban. Ebből a szempontból nem mindegy, hogy az adott számlán mekkora összegű és milyen típusú befektetés található, valamint, hogy hányadik évnél tart a lekötési idő.
A lekötési időszakban 3 év és 5 év után van lényeges változás:
- 3 éves időtáv esetén a 3. év végétől érhető el az első kedvezményes adózási lehetőség: 10 százalékos szja és 8 százalékos szocho megfizetése mellett vehető ki a megtakarítás a számláról.
- 5 éves időtávnál az 5. év végén megszűnik a TBSZ és a befektetés hozama teljesen adómentessé válik.
Így, ha az egyik TBSZ-ed már túl van a 3 éves lekötési időn, akkor kisebb adóteherrel kell számolnod, de persze az sem mindegy, hogy mekkora összeg van a számlán, a befektetés jellege miatt az pénzzé tehető-e, illetve milyen veszteséggel.
A 3. év vége más szempontból is lényeges. A számla részfeltörésére – a számla megszüntetése nélkül – csak ekkor, vagyis a megtakarítási időszak 3. évének leteltét követően, a december 31-i állapotra vonatkozóan van lehetőség. Ilyenkor a bent maradó összegnek legalább 25 ezer forintnak kell lennie. Minden egyéb esetben a számláról történő pénzkivonás az adott TBSZ megszűnését eredményezi.
A részleges pénzkivonás lehetősége különösen akkor jelenthet előnyt, ha egyetlen TBSZ-en lévő összegnek is csak egy kisebb részére lenne szükség, és nem akarod az azon lévő teljes befektetési állományt megszüntetni.
Amikor pedig végül lejár a TBSZ 5 éves lekötési ideje, két lehetőség közül választhatsz:
- Kiveszed a megtakarításod: ilyenkor már a teljes tőkét és hozamot adómentesen kiutalhatod a normál bankszámládra, illetve a megtartott értékpapírokat értékpapírszámlára.
- Vagy újrakötöd a TBSZ-t: a teljes összeget vagy annak egy részét egy nyilatkozat megtétele után újabb 5 évre egy új TBSZ-re teszed, szintén adómentesen.
Utóbbi kapcsán érdemes tudni, hogy az újrakötött számlának nincs gyűjtőéve, mert az első ötéves időszakot tekintik annak. Ha az adott évre már van egy abban az évben megnyitott TBSZ-ed az adott szolgáltatónál, akkor erre kerül át a lejáró TBSZ-en lévő megtakarítás. A számodra megfelelő szolgáltató kiválasztásához használd a BiztosDöntés TBSZ-kalkulátorát!
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.



