Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek

A vállalkozások számára a bankolás egyre komolyabb fix költséggé válik, különösen ott, ahol nagyszámú és nagy értékű utalást kell indítani. Azonban a tudatos választás akár éves szinten milliós megtakarítást is jelenthet a cég kasszájában. Megnéztük, hol tart most a piaci verseny, és milyen lehetőségeik vannak a magyar vállalkozóknak a költségek lefaragására.

Miért fizetnek többet a cégek, mint a magánszemélyek?

Manapság nagy kihívás kedvező díjazású vállalkozói számlát találni, mivel a pénzintézetek gyakorlatilag szűrés nélkül hárítják át ügyfeleikre a tavaly megemelkedett állami terheket. Míg a lakossági ügyfelek számos kedvezményt élveznek – például az átutalások első 50 000 forintjára vonatkozó illetékmentességet vagy az ingyenes QR-kódos fizetést –, a vállalkozói számlákra ezek a mentességek nem vonatkoznak. A bankoknak így nincs is lehetőségük mérlegelni, hogy továbbadják-e a költségeket.

Ráadásul a vállalkozói szokások is eltérnek: míg a lakosság sokoldalúan használja a számláját (kártyás vásárlás, mobilappos csekkbefizetés, mobiltárca), a cégek leginkább csak utalnak. Márpedig az átutalás az elmúlt időszakban rendkívül megdrágult, még akkor is, ha a vállalkozó a legolcsóbb megoldást, a mobilalkalmazást használja.

Azonban a vállalkozások is alapos tájékozódással és a bankok számlacsomagjainak összehasonlításával, és ez alapján a megfelelő számla kiválasztásával komoly összegeket takaríthatnak meg még ebben a piaci környezetben is. A hagyományos bankok mellett érdemes a pénzügyi szolgáltatók ajánlataival is számolni, mint péládul az első magyar neobankkal, a BinX-szel.

Így versenyeznek a magyar bankok az ügyfelekért

Bár a figyelem kisebb, mint a lakossági piacon, a bankok között komoly harc folyik a mikro- és kisvállalkozókért.

A hazai pénzügyi szolgáltatók közül a BinX egyedülálló ajánlattal hívta fel magára a figyelmet: az Early Bird csomagjukban a havi díj feltétel nélkül ingyenes, a külső bankba történő utalásokért pedig – az összeg nagyságától függetlenül – mindössze fix 199 forintot kell fizetni. Ez a népszerű konstrukció most visszatér: 2025. december 1. és 2026. január 15. között az új ügyfelek ismét megnyithatják ezt a számlatípust. Sőt, akik teljesítik az ajánlóprogram feltételeit, azoknak a szolgáltató 2026 végéig befagyasztja ezeket a kedvező díjakat.

A csomagba kerülésnek azonban feltétele van: legkésőbb 2026. január 15-ig legalább két új ügyfelet kell hozni a BinX-hez. Ez a határidő a már meglévő Early Bird-felhasználókra is vonatkozik: bár az ő jelenlegi jogosultságuk 2026. január 31-ig tart, az ajánlási feltétel teljesítésével ők is meghosszabbíthatják a kedvezményes időszakot egészen 2026. december 31-ig.

A program előnyeit nemcsak az ajánló élvezi: a sikeres ajánlás után mindkét fél bekerül az Early Bird csomagba egy teljes évre. Emellett a BinX-en belüli utalások minden vállalkozás számára teljesen díjmentesek, függetlenül attól, hogy melyik díjcsomagot használják.

Azok a vállalkozók, akik ajánlókód nélkül szeretnék kihasználni a 2026-ban is érvényes, fix 199 forintos utalási díjat és az ingyenes számlavezetést, itt indíthatják el az új Early Bird számlájuk megnyitását.

Az OTP Bank például december 31-ig 50 ezer forintos egyszeri jóváírást kínál az új ügyfeleknek, akik online igénylik a Vállalkozói Sprint vagy Maraton csomagot, és fiókban szerződnek. Ehhez az eBIZ szolgáltatást is biztosítják, amely egy NAV-kompatibilis, automatikus párosításra képes online számlázórendszer.

A Gránit Bank a Vállalkozói alapszámla 2 csomagnál nulla forintos havi díjat és az első öt utalásnál jutalékmentességet kínál, bár a 0,45 százalékos (maximum 20 ezer forintos) illetéket itt is meg kell fizetni. A nagyobb forgalmú cégeknek a Gránit Fix (havi 25 ezer forintért 300 millióig) és a Fix Pro (havi 30 ezer forintért 600 millióig) csomagok érhetőek el, ahol szintén csak az illeték terheli az utalásokat.

Az Erste Bank 40 ezer forintos jóváírással és fél év havidíj-mentességgel csábít az év végéig. A Vállalkozói S(tart) csomagjukban a tranzakciós illetéken felüli banki díjat 12 hónapig elengedik az elektronikus utalásoknál.

A MagNet Bank frissített csomagjai közül a MagNet Mini 700 forintos havidíj mellett kínál illetékmentes első öt utalást, míg a többi csomagnál 3,5 millió forintos forgalom vagy 250 milliós árbevétel felett ingyenes a számlavezetés, a bankon kívüli utalások díja pedig rendkívül versenyképes.

Az UniCredit Bank FixPont csomagja 12 hónapig díjmentes számlavezetést és utalást kínál (az illetéken felül), ami egy második évvel is meghosszabbítható, ha a cég eléri a 20 milliós forgalmat vagy hitelszerződést köt. Hasonlóan a CIB Bank is 15 hónapig ad díjmentességet a Partner Start csomagban, amennyiben havi 40 ezer forintos jóváírás érkezik a számlára. Az MBH Bank Lépték csomagjainál szintén elérhető az illetékre korlátozott díjazás, a havi díj pedig a forgalomtól függ.

Mennyit spórolhatunk valójában?

Egy mikrovállalkozás esetén (havi 20 darab, 10 ezer forintos utalás) a BinX Pro csomagban a költség mindössze 300 forint, de a havidíj-mentes BinX-S csomaggal is megáll 500 forintnál. Ezzel szemben a legközelebbi banki alternatíva, az MBH Lépték MARATON 2408 forintba, a Lépték ALAP 2786 forintba, az UniCredit FixPont pedig 5959 forintba kerül havonta.

Egy kisvállalkozásnál (havi 100 darab, 25 ezer forintos utalás) a különbség már látványosabb: a BinX Pro 3750 forintos költségével szemben az MBH MARATON már 17 578 forintot, az UniCredit Flexi Business pedig 24 054 forintot emészt fel havonta.

A legdrasztikusabb eltérés a közepes vállalkozásoknál látszik (havi 900 darab, 300 ezer forintos utalás). Itt a BinX Pro csomag összköltsége 405 000 forint. Ehhez képest a következő legjobb piaci ajánlat az MBH Egység I. számlacsomagja 1 230 756 forinttal, míg az UniCredit Flexi Business 1 288 825 forintba kerül. Ebben a kategóriában a piaci átlag már megközelíti a havi 2 millió forintot, így a megtakarítás itt már valóban milliós tétel.

Bár a példák variálhatóak, jelenleg nincs olyan forgatókönyv, amelyben ne a BinX valamelyik konstrukciója bizonyulna a legolcsóbbnak a magyar piacon.

A cikk megjelenését a BinX támogatta.

Kapcsolódó címkék

Legfrissebb útmutatóink céges bankszámla témában