Nincs olyan élethelyzet, mikor ne érné meg az egészségpénztár
A várakozások feletti ütemben növekszik a taglétszám az OTP Egészségpénztárnál, miközben az új belépők átlagéletkora is alacsonyabb a korábban jellemzőnél. Az egészségpénztár közös kampányt indított az Országos Vérellátó Szolgálattal, így ösztönözve a véradást, és ráirányítva a figyelmet az öngondoskodás fontosságára is.
Az idei év első felében közel 60 ezren léptek be a hazai önkéntes egészség- és önsegélyező pénztárakba: ebből közel 30 ezer tag az OTP Egészségpénztárhoz csatlakozott – közölték sajtótájékoztatójukon a pénzügyi szolgáltató vezetői.
Becsei András, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese szerint az egészségpénztár az egyik legjobb pénzügyi termék: eddig senki sem tudta megindokolni, hogy miért ne legyen valamelyik pénztár tagja, hiszen nincs az az élethelyzet, amikor az egészségpénztári tagság ne lenne előnyös. Ezt alátámasztja – tette hozzá – hogy az OTP Egészségpénztár taglétszáma mára meghaladja a 420 ezret.
Egyre fiatalabbak lépnek be az egészségpénztárakba
Budai József, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója szerint amellett, hogy az új belépők számának idei alakulása minden várakozásukat felülmúlta, örvendetes fejlemény, hogy az elmúlt években csökkent az új belépők átlagéletkora is az egészségpénztárnál, és jelenleg 35-37 év között alakul. Ebben az szja-visszatérítés mellett az egyéb, a szolgáltatásokhoz kapcsoló kedvezményeknek is jelentős a szerepe, miközben egyre népszerűbbek az önsegélyező szolgáltatások (például a jelzáloghitel-törlesztés, vagy az iskolakezdés támogatása) is.

Az önsegélyező szolgáltatások iránti érdeklődésnek egyébként jót tett több, az elmúlt időszakban bevezetett szabályozói változás is: így például az, hogy eltörölték a 180 napos várakozási időt a jelzáloghitelek törlesztésénél, illetve, hogy beiskolázási célra most már egész évben felhasználhatók a megtakarítások. A lakáshitel-támogatás iránti érdeklődésnek az ügyvezető igazgató szerint jót tehet az Otthon Start Program szeptemberi elindulása is, ám ennek kezdeti hatásai értelemszerűen az idei év végén, a jövő elején látszódhatnak majd.
Népszerűek az önkéntes nyugdíjpénztárak is
Az önkéntes nyugdíjpénztári szektornál egyébként hasonlóan kedvező folyamatok történtek az elmúlt időszakban. A szektorban az év első felében hozzávetőleg 21 ezer új belépőt regisztráltak, ebből több mint 13 ezer az OTP Nyugdíjpénztárhoz csatlakozott. Az új tagok átlagéletkora pedig itt is csökken, az OTP Nyugdíjpénztárnál most 39-40 év környékén alakul.
Együttműködés a vérellátó szolgálattal
Az OTP Egészségpénztár 2025. szeptember 18-tól közös kampányt indít az Országos Vérellátó Szolgálattal a véradás ösztönzése érdekében. A kezdeményezés lényege, hogy az OTP Egészségpénztár egészségpénztári jóváírással kedvez ezer pénztártagnak, akik a kampány idején – mostantól az év végéig – vért adnak és regisztrálnak. Az első véradás után 3 ezer, a második után 7 ezer forintot írnak jóvá az OTP Egészségpénztári számlán.

A kampány kapcsán Becsei András emlékeztetett arra, hogy az OTP Bank és az Országos Vérellátó Szolgálat együttműködése hosszú időre nyúlik vissza: tavaly a bankcsoport 1 400 munkatársa összesen 3 000 véradáson vett részt, miközben az elmúlt öt évben hatezer munkatárs 11 300 alkalommal adott vért, ezzel 34 ezer ember megmentéséhez járulva hozzá. Emellett az OTP Bank – a Magyar Bankszövetség tagjaként – kezdeményezője volt a Banki Véradók Hete elindításának, és 2011-ben elnyerte a „Véradóbarát munkahely” minősítést is.
Dr. Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató-helyettese szerint a véradók két legfontosabb tulajdonsága a pontosság és a gondoskodás: nélkülük nem működne az egészségügyi ellátórendszer. A mostani kampány révén – tette hozzá – a véradás ösztönzéséhez most öngondoskodásé is társul: persze önmagában a jóváírás összege nyilván nem elég a belépés eldöntéséhez, de az egészségpénztári tagságot fontolgató véradóknak segíthet dönteni.
- Értékelés szerint
- Éves költségek szerint
- Elkölthető összeg szerint
- Szolgáltató szerint
-
OTP EgészségpénztárPromócióElkölthető összeg272 400 FtÉves költségek15 600 FtAdóvisszatérítés48 000 Ft
- Kártyaösszekötés akció 2026-ban, 2% jóváírás a 100 000 Ft feletti összekötéses vásárlásokra
- Első egészségkártya ingyenes a BIZTOSDONT kuponkóddal
-
Patika Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező Pénztár
PromócióElkölthető összeg273 600 FtÉves költségek14 400 FtAdóvisszatérítés48 000 Ft- A befizetéseidért járó hűségpontokkal is spórolhatsz a patikakártyás költéseiden
-
Prémium Önkéntes Egészség- és Önsegélyező Pénztár
PromócióElkölthető összeg273 600 FtÉves költségek14 400 FtAdóvisszatérítés48 000 Ft- Számlanyitási akció 5 000 Ft jóváírással és nyereményjátékkal
- 6 hónap ingyenes Védőháló egészségbiztosítás, ha a BiztosDöntés-en keresztül lépsz be
-
Allianz Hungária Egészség- és Önsegélyező Pénztár
PromócióElkölthető összeg271 500 FtÉves költségek16 500 FtAdóvisszatérítés48 000 Ft -
Gondoskodás Egészség- és Önsegélyező Pénztár
PromócióElkölthető összeg272 400 FtÉves költségek15 600 FtAdóvisszatérítés48 000 Ft -
IZYS Egészség- és Önsegélyező Pénztár
PromócióElkölthető összeg273 840 FtÉves költségek14 160 FtAdóvisszatérítés48 000 Ft -
Új Pillér Pillér Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező Pénztár
PromócióElkölthető összeg277 200 FtÉves költségek10 800 FtAdóvisszatérítés48 000 Ft
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek, és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. Az ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, illetve promóciós szerződés.
Az éves költségek számítása az egészségpénztárak szabályzataiban aktuálisan szereplő levonásra és költségfelosztásra vonatkozó információk alapján történt, amelyet az egészségpénztárak módosíthatnak.
A kiválasztott egészségpénztár által kínált feltételek eltérhetnek a fent megadott adatoktól, amelyek vonatkozásában a felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyfél-tájékoztatónkban (ITT), valamint az egészségpénztárak honlapján vagy azok ügyfélszolgálatán tekinthetők meg.
Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.


