Cikkek  

A szocho bevezetése ellenére augusztusban már ötödével több pénzt kötöttek le bankbetétben a lakossági ügyfelek, mint egy hónappal korábban, ráadásul a legújabb ajánlatok már infláció feletti kamatozást ígérnek, sőt az állampapírhozamokkal is versenyre kelnek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.

Még mindig népszerűek a betétek

Bár a 15 százalékos kamatadó mellett idén júliustól további 13 százalékos szociális hozzájárulási adót (szocho) is fizetni kell a bankbetétek keletkező kamatnyeresége után, korai lenne temetni a legklasszikusabb megtakarítási formát - vélekedik Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból ugyanis kiderül, hogy az első sokk után idén augusztusban már közel ötödével emelkedett a lakossági ügyfelek bankbetétben lekötött pénzének összege: a júliusi 230 milliárd forint után augusztusban már közel 272 milliárd forintot kötöttek le a háztartások bankbetétben.

Ez az adat annak fényében is érdekesnek számít, hogy a betétlekötések havi adatsora – a szocho kikerülését célzó betétlekötések miatti május-júniusi felpattanást leszámítva – tavaly szeptember óta folyamatosan csökken.

A szakértő szerint ez az adat is jól mutatja, hogy a banki megtakarítások csökkenésének fő oka nem a szocho bevezetése, hanem az, hogy a nehéz gazdasági körülmények, a magas infláció miatt számos család elkezdte felélni megtakarításait. A kamatot lényegében nem fizető látra szóló lakossági betétek állománya egy év alatt 15 százalékkal, 6 973 milliárd forintra csökkent és itt nem látszik trendforduló, mint a lekötött betéteknél.

Befektető átnézi a számlakivonatát

Kétszámjegyű kamatajánlatok

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint az elmúlt hónapokban ráadásul a betéti kamatok újra versenyképesek lettek. A szakértő arra emlékeztet, hogy jelenleg a piacon még mindig elérhető kétszámjegyű kamat – a Gránit Bank Kamat Max Plusz betétje 13 hónapos lekötésre 11 százalékos éves kamatot fizet -, míg rövidebb megtakarításokra, 3-6 hónapra 9 százalékos ajánlatokat találunk a Gránit és a Magnet Banknál.

Az MBH Banknál a 3 hónapos Kombinált Betét még évi 12 százalékos kamatot is fizet új pénzre, ha a lekötött összeggel megegyező pénzt tbsz számlára rak a betétes.

Hosszabb távra az Erste október 27-ig elérhető Dupla Fix megtakarítási programja ajánlható, ahol a befektetett pénz egyik fele 6 hónapos, évi 7,8 százalékos kamatot kínáló betétbe, a másik fele pedig akár 2 éves időtartamra hasonló, 7,8 százalékos éves kamatozású kötvénybe kerül. Gergely Péter szerint az infláció gazdasági elemzők által várt csökkenése esetén ezek a megtakarítások a következő hónapokban akár már akár reálkamatot – infláció feletti hozamot – is hozhatnak az ügyfeleknek.

Az állampapírokkal is versenyeznek

A bankoknak december végéig kell levelet postázni a náluk számlát vezető ügyfeleknek arról, mennyivel jártak volna jobban az októbert megelőző egy évben, ha a kamatot nem fizető folyószámla vagy épp lekötött betét helyett pénzüket kamatadó- és szocho mentes állampapírban fialtatták volna. Ez visszamenőlegesen igen komoly veszteséget jelent majd, ám az előremutató kondíciókban már közel sincs ekkora eltérés.

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint a ma elérhető top betétkamatok már összevethetőek a korábbi hónapok egyik sikertermékének számító Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) következő negyedévre fizetett 8,75 százalékos kamatával, bár – teszi hozzá a szakértő – a Prémium Magyar Állampapír 2024-re várt 18,8 százalékos hozamával senki nem tud versenyezni. Ugyanakkor – hangsúlyozza Gergely Péter – a lekötött betét eddig sem a közép-hosszú távú megtakarításban gondolkodók fő terméke volt, jellemzően a rövidebb időre nélkülözhető pénzek kerültek lekötésre. Ilyen, pár hónapos időtávra pedig továbbra is a legkényelmesebb megtakarításnak számítanak.

Gergely Péter
Gergely Péter pénzügyi szakértő
Linkedin
Gergely Péter pénzügyi szakértő

Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam. 15 éve foglalkozom lakáshitel, személyi kölcsön, bankszámla, banki betét, állampapír termékcsoportok összehasonlításával. 2006-ban végeztem közgazdászként az International Business School (IBS) főiskolán.

Legfrissebb útmutatóink lekötött betét témában