Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek

Sokakat érintő, fontos hír érkezett: az OTP Bank váratlanul csökkentette személyi kölcsönei kamatait, és ez most neked is kedvezhet, ha hitelre van szükséged. Ez a lépés jelentős a piacon, és elindíthatja a bankok közötti kamatcsökkentési versenyt, aminek a végén te lehetsz a nyertes.

Soha annyi személyi kölcsönt nem vett fel a lakosság, mint 2025 júliusában, a kamatszint viszont nem csökkent jelentősen az elmúlt hónapokban. A legkedvezőbb, 10 százalék alatti kamatok 3 milliós hitelösszegtől érhetők el a legtöbb banknál, míg a kisebb összegeknél és a gyorskölcsönöknél jellemzően 12,26-26,00 százalék közötti kamatokkal találkozhatunk.

Valami azonban elindult a múlt héten, amikor a Provident akciósan 10 százalék alá vitte a 400 ezer és 1,2 millió forint közötti összegben igényelhető Horizont személyi kölcsönének kamatát. A nagy bankok közül pedig most az OTP törte meg a jeget és jelentős, 2 százalékos kamatcsökkentést jelentett be a kisebb összegű személyi kölcsöneinél is. Elképzelhető, hogy rövidesen a többi bank is követi majd a példáját.

Ennyivel lett olcsóbb a hitel

  • OTP Személyi Kölcsön: ha kisebb, 500 ezer és 3,1 millió forint közötti hitelre van szükséged, akár 2 százalékkal is kevesebb kamatot fizethetsz. 1 százalékkal csökkent a kamat a 3,1-6,1 millió közötti sávban. A kamat 15,99 és 22,99 százalék között mozog attól függően, 500 ezer és 7,1 millió forint között mekkora összeget veszel fel. A bank összevont két hitelsávot is, ami a nagyobb összegű hitelek igénylőinek kedvez.
  • OTP Otthon Személyi Kölcsön: itt 2 és 7,1 millió forint közötti hitelösszegnél 1 százalékkal csökkent a kamat, ami így 13,99 és 15,49 százalék között lehet.
  • OTP Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel: itt 0,98 illetve 1 százalékkal lettek alacsonyabbak a kamatok. Az új kamatok 14,49 és 15,99 százalék között mozognak, hitelösszegtől függően.

A lényeg, hogy ha most tervezel felújítást, egy nagyobb vásárlást, vagy csak ki szeretnéd váltani a meglévő, drágább hiteleidet, sokkal jobb feltételekkel juthatsz pénzhez az OTP Banknál, mint korábban.

Milyen ajánlatok vannak a versenytársaknál jelenleg?

A BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátora alapján a 1 millió forintos összegre 9,94 és 26 százalékos kamatokkal találkozhatunk jelenleg.

A Provident akciós Horizont kölcsöne 9,94 százalékos kamaton, fix 22 hónapos futamidővel érhető el.

A CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönét 12,62 százalékos kamaton kaphatod meg, ha a jövedelmed legalább 250 ezer forint havonta. A legrövidebb futamidő itt akár 1 év is lehet.

Az Ersténél 3 éves a legrövidebb futamidő a Most Személyi kölcsön esetében. Itt a kamat 15,79 százalék, amihez 300 ezer forintos nettó fizetés szükséges.

Az MBH Banknál rövidebb, 1 éves futamidőt is választhatsz. Az MBH Hajrá személyi kölcsön kamata 20,99 százalék és legalább 150 ezer forint havi jövedelem szükséges hozzá.

A Trive Bank 1 millió forintos eHitele 26 százalékos kamattal és 2 éves futamidővel érhető el jelenleg. Bankszámlanyitás nélkül, teljesen online, szelfis igényléssel akár 15 perc alatt számlán lehet az igényelt összeg.

Gyorskölcsön kalkulátor

Bezár
Hitelösszeg
Futamidő
Havi nettó jövedelmed
Nézd meg a saját bankod ajánlatát!
További beállítások

Csak ezektől a bankoktól szeretnék kölcsönöket látni


				
Bezár
Kiemelt hitelek
Rendezés:
További hitelek
  • CIB Előrelépő Személyi Kölcsön
    Törlesztő
    32 619 Ft
    THM
    11,29%
    Visszafizetendő
    1 174 289 Ft
    • Folyósítás akár 5 napon belül
    • A fizetésedet nem kell ide utalni
    Részletek a bank oldalán
    Kamat: 10,60%, rögzített
  • eHitel
    Törlesztő
    54 110 Ft
    24 hó futamidő
    THM
    29,77%
    Visszafizetendő
    1 298 640 Ft
    • 100% online igénylés szelfivel akár hétvégén is
    • Folyósítás akár 15 percen belül
    • A fizetésedet nem kell ide utalni
    Részletek a bank oldalán
    Kamat: 26,00%, rögzített
  • K&H személyi kölcsön
    Törlesztő
    36 651 Ft
    THM
    21,38%
    Visszafizetendő
    1 326 935 Ft
    • Folyósítás akár 1 órán belül
    • A fizetésedet nem kell ide utalni
    Részletek a bank oldalán
    Kamat: 18,99%, rögzített
  • Provident havi kölcsön
    Törlesztő
    46 117 Ft
    30 hó futamidő
    THM
    30,40%
    Visszafizetendő
    1 383 500 Ft
    • Negatív KHR (BAR) listások is igényelhetik
    • A fizetésedet nem kell ide utalni
    Részletek a Provident oldalán
    Kamat: 26,84%, rögzített
  • OTP Személyi kölcsön - online igényléssel
    Törlesztő
    38 871 Ft
    THM
    25,97%
    Visszafizetendő
    1 399 360 Ft
    • Online igényelhető videóbankos azonosítással banki munkaidőben
    • Folyósítás 1 munkanapon belül
    • A fizetésedet nem kell ide utalni
    Részletek a bank oldalán
    Kamat: 22,99%, rögzített
Jelenleg nem érhető el rajtunk keresztül
  • MagNet Személyi kölcsön
    Törlesztő
    -
    THM
    -
    Visszafizetendő
    -

    A jelenlegi beállítással ennek a pénzintézetnek nincs ajánlata.

A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!

További szöveg megjelenítése

Legfrissebb útmutatóink személyi kölcsön témában