Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek
egészségpénztár lakáshitel illusztráció freepik

Óriásit ugrott az egészségpénztári megtakarításból törlesztett lakáshitelek összege

Írta: Barát Mihály Tamáspublikálva: 2026. április 8.

Több mint 60 százalékkal, ötmilliárd forint közelébe nőtt tavaly a lakáshitelek törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarítások összege – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Idén – teszi hozzá – tovább emelkedhet ez az összeg, amelyhez a törlesztésre fordítható keret emelkedése mellett hozzájárulhat a lakáshitelek piacának száguldása is.

Nagy ugrást hozott 2025. a lakáshitelek törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarítások összegénél: miközben 2024-ben valamivel több mint 3 milliárd forintot fordítottak erre a célra a pénztártagok, tavaly már közel 4,9 milliárdot, ami majdnem 62 százalékos ugrást jelent – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Gergely Péter szerint a látványos mértékű növekedésben – más tényezők mellett – fontos szerepe lehetett annak is, hogy 2025. július elsejétől megszűnt a 180 napos várakozási idő az önsegélyező szolgáltatásokra fordított összegeknél, vagyis az egyéni számlára befizetett pénzt akár azonnal is felhasználhatják a pénztártagok. Szintén jót tehetett az egészségpénztári megtakarítások törlesztési célú felhasználásának, hogy a frissen megkötött lakáshitel-szerződések összege majdnem a másfélszeresére, 1 970 milliárd forintra emelkedett 2025-ben.

Száguld a hitelpiac, folytatódhat a növekedés

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint viszont az is biztosra vehető, hogy a lakáshitel-törlesztés támogatására fordított összeg idén is jelentősen emelkedik majd. Ennek egyik oka, hogy – egyéb szolgáltatásokhoz hasonlóan – a lakáshitel-törlesztés támogatásának maximális összege is a mindenkori minimálbér alakulásától függ, ennél a felhasználási célnál a bruttó összeg 15 százaléka használható fel. Így – a bruttó minimálbér idei, 322 800 forintos összegét figyelembe véve – 2026-ban havi 48 420 forint fordítható lakáshitel törlesztésére, miközben tavaly még 43 620 forintnál húzódott a felső határ. Éves szinten pedig még látványosabb az emelkedés: a felhasználható keret 523 440 forintról 581 040 forintra nőtt. „A maximális összeg után igényelhető adó-visszatérítés összege 2026-ban már 116 208 forint, ami egyáltalán nem elhanyagolható tétel: ha pedig egy házaspár adóstársként törleszti a lakáshitelét, akár meg is duplázható a kedvezmény” – emlékeztet Gergely Péter.

A minimálbér emelkedésén túl a lakáshitelek iránti, rendkívül erős kereslet is hozzájárulhat a felhasznált összeg további növekedéséhez: a jegybank adatai szerint 2026. első két hónapjában közel 500 milliárd forint összegben kötöttek új lakáshitel-szerződéseket a bankok, ami több mint a duplája az egy évvel korábbi volumennek. „Miután tavaly október óta – az Otthon Start Program indulása nyomán – rendre havi 250 milliárd forint körüli összegben születnek új kölcsönszerződések, biztosra vehető, hogy tovább nő majd az érdeklődés a lakáshitel-törlesztés támogatása iránt is, és sokakat pont ez a támogatási elem ösztönözhet arra, hogy belépjenek valamelyik egészségpénztárba” – emeli ki a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Nagyon szépek a számok, de nem pihennek a pénztárak

A jegybank adatai alapján a múlt év nagyon jól sikerült az egészségpénztárak szempontjából: miközben a taglétszám 5,8 százalékkal, 1,259 millió közelébe emelkedett, az új belépők száma is meghaladta a 103 000 főt. Eközben a tagdíjbevételek összege is jelentősen, 16 százalékkal nőtt az egészségpénztáraknál, és megközelítette a 98,2 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu egészségpénztári kalkulátorának adatai szerint ugyanakkor a meggyőző eredmények mellett is rendszeresen indítanak a belépést, illetve a befizetéseket ösztönző kampányokat az egészségpénztárak.

Az OTP Egészségpénztárnál április végéig tart kampány, ahol az új belépők között a 2026-os SZIGET Fesztiválra sorsolnak ki belépőket: a pénztár honlapján található tájékoztató szerint huszonöt, a fesztivál nyitónapjára szóló napijegyet és 10 teljes fesztiválbérletet is lehet nyerni, a fődíj pedig egy két főre szóló, VIP napijegy, ami a nyitónapon használható fel. A sorsoláson való részvételhez április 30-ig egészségpénztári számlát kell nyitni, és további feltétel, hogy május 29-ig legalább 5 000 forint egyösszegű befizetés érkezzen az új tag egyéni számlájára. a pénztárnál az év végéig kártyaösszekötési akció is tart: itt azok, akik összekötik az az OTP Egészségkártyájukat a bankkártyájukkal, és az összekötéses vásárlásaik értéke meghaladja a 100 ezer forintot, visszakapják a 100 ezer forint feletti rész 2 százalékát.

A Patika Egészségpénztár ÉnPénztáram néven működtet hűségprogramot. A programban a befizetésekért és bizonyos pénztári szolgáltatásokért hűségpontok járnak, amelyek egészségforintokat érnek –ezeket pedig egyéni számlás költésekre vagy a kártyadíjra lehet fordítani. A pénztár január óta – Patika ePénztár névvel – mobilalkalmazást is működtet.

A Prémium Egészségpénztár év végéig tartó nyereményjátékában a főnyeremény nettó 10 millió forint. A pénznyeremény sorsoláson a pénztárnak azok a meglévő és újonnan belépő tagjai vehetnek részt, akik az egyes akciókban és nyereményjátékokban való részvételük útján sorsjegyet szereznek a nyereményre.

A Gondoskodás Egészségpénztárnál június elsejéig fut akció, amelyben egy 250 ezer forint értékű MediaMarkt utalványt, és 15 darab, 50 ezer forintos Lidl digitális utalványt nyerhetnek sorsoláson a részvételi feltételeket teljesítő pénztártagok. Utóbbiak közé tartozik, hogy minimum 30 ezer forint tagi befizetés érkezzen az egészségpénztári egyéni számlára.

Legfrissebb útmutatóink egészségpénztár témában