Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek
szabad felhasználású jelzáloghitel illusztráció magnific

Már a szabad felhasználású jelzáloghitelek átlagos összege is átütötte a 22 millió forintot

Írta: Barát Mihály Tamás • publikálva: 2026. október 13.

Belehúztak az igénylők az elmúlt hónapokban a szabad felhasználású jelzáloghitelek felvételébe. Ehhez a lehetőséghez a leginkább akkor fordulnak, ha már kevés a személyi kölcsönként megkapható 10-15 millió forint. A Biztosdöntés.hu számításai szerint az átlagos hitelösszeg ennek hatására már elérte a 22,6 millió forintot, amire korábban még nem volt példa.

Nyárra felpörgött a szabad felhasználású jelzáloghitelek felvétele: a BiztosDöntés.hu által feldolgozott jegybanki adatok szerint júniustól augusztusig 29,8 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a bankok. Ezzel együtt az idei év első nyolc hónapja nem alakult túl fényesen a jelzáloghitelek szempontjából: az augusztus végéig megkötött, 66,2 milliárd forint összegű szerződés 8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szerződések számánál még nagyobb a visszaesés: a nyolc hónap alatt lezárt. 3445 ügylet bő 17 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbi közel 4200-nál.

Amikor a személyi kölcsön már nem elég

A nyári időszak tavaly is jól alakult a jelzáloghiteleknél, akkor 29,25 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a háztartások. Ebben szerepe lehet annak is, hogy a nagyobb lélegzetű lakásfelújításokat, korszerűsítéseket sokan igyekeznek erre az időszakra időzíteni, illetve tavasztól az ingatlanpiacon is szokott jönni némi élénkülés. A tavaly nyári kereslet-erősödéshez persze hozzájárulhatott az Otthon Start program szeptemberi indulása is, hiszen a jelzáloghitel egy újabb kölcsön önerejének előteremtésére is alkalmas lehet.

Az adatokból jól látszik, hogy szabad felhasználású jelzáloghitelt általában akkor vesznek fel, amikor nagyobb hitelösszegre van szükségük, amelyet személyi kölcsönből nem feltétlenül lehet fedezni. Az idei év nyolc hónapjában kihelyezett, valamivel több mint 66 milliárd forint a már említett, nem egészen 3 500 szerződésből adódott össze, amelynek alapján az egy ügyletre jutó átlag 19,2 millió forint környékén alakult. Sőt, a BiztosDöntés.hu számításai szerint az idén augusztusban már 22,6 millió forintot ért el az egy szerződésre jutó átlag, amelyre korábban még nem akadt példa. A személyi kölcsönöknél pedig a legtöbb pénzintézetnél 15 millió forint a felső határ.

Alacsonyabb a törlesztő, de ennek is ára van

A szabad felhasználású jelzáloghitelek nagy előnye, hogy nem szükséges önerő a szerződéskötéshez, a felvehető hitel összegét elsősorban a fedezetül felajánlott ingatlan értéke, illetve az adós jövedelmi helyzete határozza meg. A személyi kölcsönökénél hosszabb, rendszerint legalább 20 éves futamidő miatt pedig a havi törlesztési teher is alacsonyabb. A BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátora szerint például egy 15 millió forintos, 6 éves futamidejű személyi hitel havi törlesztőrészlete 275 000 forint környékéről indul. Ezzel szemben egy 20 éves futamidejű, ugyanekkora összegű jelzáloghitel törlesztőrészlete – átlagosnak mondható, 8,70 százalékos, éves kamatot feltételezve – 132 000 forint környékén alakul.

A jelzáloghiteleknek ugyanakkor láthatóan akadnak korlátai. Így például egy nagyobb összegű hitel felvételéhez elengedhetetlen egy (vagy több), megfelelő forgalmi értékű, tehermentes ingatlan megléte. Ezen kívül a lakáshitelekhez hasonlóan itt is számolni kell kezdeti költségekkel, miközben a hiteligénylés és a folyósítás között hetek telhetnek el. A jelzáloghitel emellett – pont a futamidő miatt – értelemszerűen hosszú távú elköteleződést is jelent. Szintén nagyon fontos, hogy a jelzáloghitelek árelőnye nagyobb hitelösszegeknél már nem kiugró a fő rivális személyi kölcsönökhöz képest, hiszen a legkedvezőbb kamatok is 8 százalék körül alakulnak.

A jövedelem és a hitelösszeg is számíthat

A BiztosDöntés.hu adatai szerint a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél is a lakáshiteleknél megszokott kedvezményeket nyújtják a piacon aktív bankok. Az árazás szempontjából előnyt jelenthet a magasabb jövedelem, és a nagyobb hitelösszeg is.

A Gránit Bank évi 8,55 százalékos kamatot kínál a szabad felhasználású jelzáloghitelénél. A futamidő ennél a konstrukciónál akár 35 év is lehet.

Az Erste jelzáloghitelénél akár 7,94 százalék is lehet az éves kamat, ha a hitel összege eléri a 20 millió forintot, az ügyfél havi jövedelme pedig legalább 800 000 forint. További feltétel a helyben vezetett számlára érkező, rendszeres jóváírás, a hitelfedezeti biztosítás, illetve az UNION lakásbiztosítás megkötése is. Hitelfedezeti biztosítás nélkül évi 8,09 százalék az elérhető legkedvezőbb kamat.

A MagNet Banknál évi 9,45 és 10,95 százalék között alakulhat a 10 éves kamatperiódusú jelzáloghitel kamata, attól függően, hogy az ügyfél milyen kedvezményeket tud kihasználni. Az induló költségekhez kapcsolódóan szintén ad kedvezményeket a pénzintézet.

A CIB Banknál 40 ezer forint egyszeri jóváírás is jár a szabad felhasználású jelzáloghitelhez, ha teljesülnek a kért feltételek. Ha pedig a 10 éves kamatperiódusú hitel igénylése online (videóbankár segítségével) történik, 120 000 forint egyszeri jóváírás jár a feltételek teljesítése esetén. Fontos, hogy a két jóváírási akció nem vonható össze. A 10 éves kamatperiódusú hitelnél az éves kamat 8,09 százalék is lehet, ha a vállalt havi jóváírás eléri a 800 000 forintot. A kezdeti költségekhez kapcsolódóan a CIB Bank is nyújt kedvezményeket.

Az OTP Bank jelzáloghitelénél a helyben vezetett számlára érkező jövedelem összegétől függően akár 2 százalék is lehet a kamatkedvezmény mértéke, miközben induló díjkedvezményeket is ad a pénzintézet. A prémiumbanki vagy privátbanki szerződéssel rendelkező ügyfelek emellett 0,5 százalékos kamatkedvezményt, és előtörlesztési díjkedvezményt is kaphatnak.

Kapcsolódó címkék

Legfrissebb útmutatóink hitelekről általában témában