Cikkek  

Nagy Márton a Portfolió múlt heti konferenciáján az új gazdasági akcióterv keretében megfizethető lakhatásról is beszélt, melynek részeként újraéleszthetik a korábban oly népszerű lakásfelújítási támogatást is. Mégsem örülhet azonban ennek mindenki.

Korábban igen népszerű volt az a lakásfelújítási program, amelyben az állam legfeljebb 6 millió forint értékű felújítást támogatott úgy, hogy a költségekből 3 millió forintot utólag visszatérített.

A miniszter bejelentése azonban egy korlátozásról is szólt, a támogatást ugyanis nem tennék mindenki számára elérhetővé. A lakásfelújításra szánt támogatás csak a leszakadó kistelepüléseken lenne elérhető. Pontos településlista egyelőre nincs, de valószínű, hogy a 2000 fő alatti településeken élhetnek majd a lakók ezzel a lehetőséggel.

Ez a program különbözik a jelenleg is futó otthonfelújtítási programtól, amelynek keretében az 1990. december 31-ig épült házak energetikai korszerűsítésére kaphatnak támogatást a tulajdonosaik.

Ez valójában egy támogatott hitel és támogatás kombinációja, amelynek segítségével a mára korszerűtlen, energiapazarló módon működő épületek felújítását tenné lehetővé az állam. A vissza nem térítendő támogatás és kamattámogatás mértéke a tulajdonosok anyagi helyzetétől, illetve az ingatlan elhelyezkedésétől függ.

A program révén 30 százalékos energiamegtakarítást kell elérni, és bár az energiahatékony, modern épületekre komoly igény mutatkozik, a támogatás eddig mégsem ért el átütő sikert. Ez annak fényében is meglepő, hogy a támogatás kerete viszonylag alacsony, és mindössze 20 000 ingatlan korszerűsítését teszi lehetővé.

A lassú indulás valószínű oka, hogy az igénylés túl bonyolult, de a kormány ígéretet tett a folyamat egyszerűsítésére. Emellé a program mellé lépne be többek között a korábbi lakásfelújítási támogatás újabb változata.

Több intézkedés segíti a lakhatás feltételeinek javítását

A kormány gazdasági akciótervének több eleme is foglalkozik a lakhatás feltételeinek javításával. Ennek része a lakásfelújítási támogatás, vagy más néven Vidéki Otthonfelújítási Program, és a nagy sajtófigyelmet kapott önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítási lakáscélú felhasználása is. 50 százalékban lakásfelújításra használhatók majd a SZÉP-kártya juttatásai is.

A fiatalok számára külön lakásprogram készül, a munkavállalókat pedig a munkáltató által adható lakhatás adókedvezménye segíti.

Ide tartozik továbbá, hogy a kormány fenntartja az új lakásokra és családi házakra érvényes 5 százalékos áfakulcsot, illetve, hogy a bankokkal megállapodva 5 százalékos lakáshitel kamatplafon önkéntes bevezetését tervezik.

A lakásfelújítási támogatást, okulva a jelenleg futó korszerűsítési program tapasztalataiból, könnyebb igénylési folyamat mellett tervezik bevezetni.

Így nézett ki a korábbi lakásfelújítási támogatás

A program gyermeket nevelő párok számára volt elérhető, és a már meglévő otthonok felújítását célozta. A támogatás keretében a családok 6 millió forintos költségvetésű felújítást végeztethettek el, a költségek legfeljebb felét pedig visszaigényelhették támogatás formájában.

A támogatási program 2021-ben indult, és 2022. év végéig volt igényelhető.

A lakásfelújítási program az építőipart is kívánta segíteni, így a támogatás feltételéül szabta, hogy a költségeken belül fele-fele arányban szerepelhet anyagköltség és munkadíj.

Mivel a támogatás utólagos volt, azt számlák alapján lehetett kérni, a programhoz egy kamattámogatott hitel is tartozott, amelyet azok igényelhettek, akik a felújítás költségeit önerőből nem tudták finanszírozni.

Ez egy legfeljebb 6 millió forintos, legfeljebb 3 százalék kamat mellett igényelhető hitel volt. A hitelt az utólag kapott támogatás automatikusan előtörlesztette, amely után a fennmaradó tartozást kellett a családnak változatlan futamidő mellett tovább törleszteni.

A támogatásnak előnye volt, hogy számos olyan felújítási munkát támogatta, amelyet a CSOK keretében nem lehetett elvégeztetni, és a falusi CSOK keretében is csak részben.

Hogy az újraéledő támogatás milyen feltételek mellett lesz majd elérhető, és pontosan kik és hol vehetik igénybe, még nem tudjuk, a felújítás azonban mindig népszerű és keresett cél.

Gergely Péter
Gergely Péter pénzügyi szakértő
Linkedin
Gergely Péter pénzügyi szakértő

Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam. 15 éve foglalkozom lakáshitel, személyi kölcsön, bankszámla, banki betét, állampapír termékcsoportok összehasonlításával. 2006-ban végeztem közgazdászként az International Business School (IBS) főiskolán.

Kapcsolódó címkék

Legfrissebb útmutatóink állami támogatások témában