Történetünk főszereplője Márk, egy 29 éves fiatal, akinek a mindennapi pénzügyei egy napján követtük nyomon. Arra voltunk kíváncsiak, volt-e olyan igénye a pénzügyeiben, amit nem tudott elintézni egyetlen mobiltelefonnal a zsebében úgy, hogy még a bankkártyáját sem vitte magával.

Márk reggel arra ébredt, hogy megérkezett a fizetése az UniCredit bankszámlájára. Erről a bank ingyenes push üzenetben értesítette.

Sűrűbben is jöhetne, mint havi egyszer... – futott át Márk agyán, miközben a reggeli kávéját kortyolgatta. Elhatározta, hogy aznap nem viszi magával a bankkártyáját, mert már régóta nem használta és kíváncsi volt rá, vajon hiányzik-e majd neki.

10 órára beért a munkahelyére, egy kávézóba, ahol felszolgálóként dolgozik. Délelőtt kevesebb vendég volt, mint szokott lenni, ezért többször is megnézte a mobilját, hogy válaszoljon az üzenetekre. Ekkor vette észre, hogy a bankja egy felbukkanó üzenetben értesítette arról, hogy ha most ügyfelet hoz az UniCredit Bankhoz, akkor – a feltételek teljesítése esetén - mindketten 15 000 forintot kapnak a számlájukra. Mivel egy kollégájának épp szüksége volt kölcsönre egy autó vásárlásához, amihez bankszámlát kell nyitni, ezért megbeszélték, hogy Márk segítségével nyitja meg a számlát az UniCreditnél, hogy mindketten megkapják a pénzt.

Kávézóban fizetés

Márk kora délután kiugrott ebédelni, ahol a Google Pay alkalmazásba telepített digitális bankkártyájával fizetett. Közben még gyorsan felkereste a Hunyadi utcai UniCredit bankfiókot, mert alá kellett írnia az értékpapírszámla szerződést. Márk ugyanis állampapírban szeretett volna takarékoskodni, mivel a lakossági állampapírok hozama kamatadó-mentes és nem terheli szociális hozzájárulási adó.

Mivel Márk ebédidőben volt, ezért ebéd közben kihasználta az UniCredit Bank Okos sor szolgáltatását, ahol elég volt telefonján sorban állnia, majd fogadnia az értesítő SMS-t, hogy indulhat a fiókba.

A délután erősebb forgalommal telt, Márknak egy turistacsoportot és több asztaltársaságot is ki kellett szolgálnia, ezért elég gyorsan elment az idő. Délután betért hozzá a húga, Zsófi, aki pénzt kért tőle kölcsön egy leakciózott kerékpárhoz. Zsófinak régi vágya volt egy új bringa, ezért Márk elhatározta, hogy nem kéri tőle vissza a pénzt, hanem azzal ajándékként száll be a kerékpárba a testvére közelgő szülinapjára. Gyorsan kiszaladt egy UniCredit ATM-hez, s noha nem volt nála kártya, de ki tudott venni pénzt a gépből a bank mCash szolgáltatását használva.

Bár a délelőtt viszonylag nyugodtan telt, az erős délutáni és esti forgalom után Márk eléggé elfáradt a nap végére. De még így is bevállalta a napi edzést egy késő este is nyitva tartó edzőteremben. Amikor aztán este hazaért, akkor látta meg a postaládájában a csekket az áramszámla befizetéséhez. Mivel Márk nem szeretett postára járni a sokszor kiszámíthatatlanul hosszú sorban állás miatt, ezért az UniCredit mBanking mobilalkalmazási szolgáltatás segítségével elintézte a csekk befizetését a kanapéjáról. Ehhez be kellett fotóznia kamerájával a csekket.

A csekket így ugyan átutalással fizette be Márk, nem pedig bankkártyával, de jól tudta, hogy az UniCredit Mobil Aktív Plusz bankszámláján az átutalás díjmentes, ha azt az mBanking-en keresztül intézi.

Még a pénzügyi tranzakciós illetéknek megfelelő banki díjat sem kell kifizetnie az átutalásért. Ha már a mobilapplikációban járt, Márk egyúttal megrendelte az elektronikus számlakivonatot az UniCredittől, majd az áramszolgáltatótól is, hogy mostantól ne este szembesüljön a fizetési teendőjével, amikor fáradtan hazatér.

Bár Márk esténként még meg szokott nézni egy filmet, ha épp nem alszik nála a barátnője, de ezen a napon egyedül töltve a késő estét, inkább az alvást választotta. Előtte még gyorsan ránézett a mobiljára, mely egész nap zökkenőmentesen segítette a pénzügyekben.

A telefon azonban addigra már lemerült, így Márk nem vesződött a bekapcsolással, csak gyorsan töltőre rakta a készüléket és máris elaludt. Mivel másnap szabadnapos volt, ezért sem a barátai, sem a bank nem tudta idő előtt felkelteni semmilyen váratlan üzenettel, így végre kipihenhette magát.

A cikk megjelenését az UniCredit Bank támogatta.

Gergely Péter
Gergely Péter pénzügyi szakértő
Linkedin
Gergely Péter pénzügyi szakértő

Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam.

A jelen cikkben foglalt tájékoztatás nem teljes körű, további információ az unicreditbank.hu oldalon olvashatók. Az állampapírok hozamát az esetlegesen felszámított díjak és költségek csökkenthetik. Csak a 2019. június 1. napja után kibocsátott állampapírok hozamát nem terheli kamatadó és szociális hozzájárulási adó (szocho). A cikk megjelenését az UniCredit Bank támogatta.

A jelen tájékoztatás a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) és a Bizottság (EU)2017/565 rendelete értelmében marketingközleménynek minősül. A tájékoztatásban foglaltak nem minősülnek ajánlattételnek, befektetési ajánlásnak, befektetési tanácsadásnak vagy pénzügyi eszközökre vonatkozó ügyletkötésre vonatkozó felhívásnak, és nem jogosítanak fel kedvezmény igénybevételére, kizárólag a figyelem felkeltése a céljuk.

A részletes kondíciókat a vonatkozó szerződések, az UniCredit Bank Hungary Zrt. mint az állampapírok forgalmazója (1054 Budapest, Szabadság tér 5-6., a Budapesti Értéktőzsde tagja, tevékenységi engedély száma: I-1523/2003) Üzletszabályzatai, az "Értékpapír-forgalom és Teljesítési Rend" kondíciós listája és az értékpapírok kibocsátójának hivatalos dokumentumai tartalmazzák. Az UniCredit Bank a kondíciók változtatásának jogát fenntartja.