Már csak szűk 3 hetük maradt a Babaváró hitel igénylésének elindítására azoknak a házaspároknak, ahol a feleség életkora 30 és 40 év között van, és amelyek szeretnék még kihasználni az öt éves türelmi időt a gyermekvállalásra. 2024. január 1-jétől ők már csak akkor jogosultak a kamatmentesen törleszthető hitelre, ha legalább 12 hetes várandósságot igazolnak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakportál.

Szorít az idő

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu alapítója kiemeli: aki még idén szeretne a jelenlegi feltételek mellett Babaváró hitelt igényelni, annak nem szabad megfeledkeznie arról, hogy az ünnepi időszakban a bankok leterheltebbek, és a nyitvatartási idők is eltérhetnek a szokásostól.

Ne feledjük, hogy a Babaváró hitelekhez a megfelelő hosszúságú TB jogviszonyt igazoló dokumentumot is be kell szerezni, amit nem érdemes az év végére hagyni. A kormányzati szerveknél az év végén rendszerint igazgatási szünet van, és ez idén sem lesz másként – emlékeztet a szakértő.

Idén az év végi téli igazgatási szünet 2023. december 27-től 2024. január 1-jéig tart.

Ebben az időszakban az ügyfelek TB igazolást nem tudnak kérni. Tekintve, hogy a Babaváró hitel igényléséhez 30 napnál nem régebbi dokumentumra van szükség, és annak beszerzése is időbe telik, érdemes az ügyintézést minél korábban, lehetőleg december első két hetében, de legfeljebb 2023. december 22-ig elkezdeni. Akinek a hivatalok zárásáig nem sikerül beszerezni az igazolást, az a 2023-as feltételek mellett már nem jut támogatott hitelhez.

Régi és új feltételek

Emlékeztetőül: a Babaváró hitel olyan kamattámogatott kölcsön, amelyet gyermeket tervező házaspárok igényelhetnek. A kölcsönhöz ingatlanfedezet vagy önerő nem szükséges, a házaspár együttes igénylőként veheti fel. A kapott összeg szabadon felhasználható, azaz korlátozás és utólagos igazolás nélkül bármire elkölthető, de nagy előnye, hogy lakáshitelekhez részben, vagy akár egészben is felhasználható önerőként.

Különösen nagy segítséget jelenthet ez az első lakásukat megvásárolni kívánó fiatalok számára, ahol a CSOK Plusz hitel mellé előírt kedvezményes, 10 százalékos önerőt akár teljes mértékben fedezni tudja a Babaváró hitel.

A Babaváró hitel 75 százaléka lehet önerő, ha lakáshitellel együtt, és 100 százaléka, ha három hónappal a lakáshitel felvétele előtt köti meg rá a pár a szerződést.

Anyuka kisbabát tart a kezében

2023-ban az elérhető összeg 10 millió forint 20 éves futamidő mellett. A kölcsönt 41 év alatti hölgy taggal rendelkező házaspárok igényelhetik, amennyiben minden másban is megfelelnek az igénylési feltételeknek. A törlesztés kamatmentesen indul, a gyermekvállalásra 5 év áll rendelkezésre.

2024-től az összeg 11 millió forintra emelkedik, ugyanakkor az életkori határ 30 évre csökken. 30 és 40 év közötti hölgyek a következő egy évben csak 12 hetet meghaladó várandóssággal igényelhetik a Babaváró hitelt, majd 2024 végén ez a kapu is bezárul.

Aki szeretné még az 5 év türelmi idő mellett, várandósság nélkül felvenni a hitelt, annak tehát nagyjából 3 hete maradt arra, hogy beszerezze a szükséges igazolásokat, és benyújtsa a bankhoz az igénylési dokumentumokat.

Várandósság mellett vagy 30 év alatt viszont érdemes még egy kicsit türelemmel lenni, megvárni a hitelösszeg emelkedését, és a 11 millió forintot megcélozni.

Több banknál online is igényelhető Babaváró hitel

Szerencsére év végén is van mód elkerülni a tumultust a bankfiókban. Több bank lehetővé teszi ugyanis az online hiteligénylést a Babaváró hitelt igénylő ügyfelek számára – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Ráadásul szinte minden bank jelentős összegű jóváírás – azaz lényegében ajándék visszatérítés – mellett kínálja a Babaváró kölcsönét.

Az online igénylés lehetőségét ezek a bankok a náluk számlával még nem rendelkező ügyfelek számára is biztosítják. Teljes mértékben online igénylést csak a Gránit Bank kínál, de más bankoknál is elvihetjük a folyamatot majdnem a végéig, és csak a szerződéskötéshez kell személyesen megjelenni.

A Gránit Bank villámgyors igénylést ígér. A folyamat mindössze nagyjából 30 percet vesz igénybe, a szerződés videóbankon keresztül megköthető, az igényelt összeget pedig akár 24 órán belül folyósítja a bank. A 2023. december 31-ig igényelt, és 2024. január 31-ig folyósított hitel mellé 200 000 forint jóváírás vár, amelyet további 60 000 forinttal is megfejelhet az a pár, amelynek mindkét tagja számlát nyit a banknál.

A CIB Bank jelenleg december 12-ig tartja azt az ajánlatát, amelyben a Babaváró hitel mellé 200 000 forint jóváírást ad. A hiteligénylést online intézhetjük, melyhez a bank munkatársa videóbankon keresztül nyújt segítséget. A szerződést aláírni a bankfiókban lehetséges.

A K&H Bank 160 000 forintos jóváírást ad, ha a hitelösszeg eléri a 10 millió forintot. Az igényléshez szükséges dokumentumok elektronikusan beküldhetők, a pozitív hitelbírálat után csak a szerződés megkötéséhez kell a bankfiókban megjelenni.

A Raiffeisen Bank 140 000 forint jóváírást ad, de ha új ügyfélként a pár mindkét tagja hűségidővel számlát nyit a banknál, akkor további 60 000 forinttal, összesen 200 000 forintra feltornázható a jóváírás összege. A szerződéskötésig minden online intézhető, az igénylés véglegesítésében videóbankár segít. Ezek után a hitelbírálat 2-3 nap alatt lezajlik, és már csak a szerződés aláírásához kell a bankba menni.

Jóváírási akciók a többi banknál

150 000 forint jóváírás mellett kínál Babaváró hitelt az UniCredit Bank, az Erste Bank és az MBH Bank is. Utóbbinál ehhez legalább 9 millió forintot kell igényelni.

A MagNet Bank pedig 120 000 forintot ad, ha a pár mindkét tagjának van MagNet bankszámlája (vagy nyit egyet), és legalább 8 millió forint hitelösszegre szerződnek.

Gergely Péter
Gergely Péter pénzügyi szakértő
Linkedin
Gergely Péter pénzügyi szakértő

Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam.