Kell az ügyfél a bankoknak – tovább tart a lakáshitelek kamatversenye

Sajtóközlemény

Kell az ügyfél a bankoknak – tovább tart a lakáshitelek kamatversenye Kell az ügyfél a bankoknak – tovább tart a lakáshitelek kamatversenye
Kell az ügyfél a bankoknak – tovább tart a lakáshitelek kamatversenye Kell az ügyfél a bankoknak – tovább tart a lakáshitelek kamatversenye

Folyósított összegben már csúcsközelben van a lakáshitelezés, a szerződések számában viszont még komoly az elmaradásunk. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint épp ezért zajlik továbbra is komoly kamatverseny a bankok között az ügyfelekért.

Kezd visszaállni a világ rendje: 2024 márciusában és áprilisában már ismét az összes folyósított hitel több mint 50 százalékát tették ki a lakáshitelek. Ilyen magas arányra utoljára 2022 tavaszán volt példa.

A piaci hitelezés közel a csúcshoz

Az év első négy hónapjában folyósított 386,2 milliárd forint másfélszerese annak a 154,3 milliárdnak, amit 2023-ban rendkívül magas kamatok mellett hajlandóak voltak lakáshitelként az év első harmadában felvenni az ügyfelek. Ugyanakkor ez az összeg nem jelent abszolút négyhavi csúcsot - 2022-ben ugyanis a statisztikákat nagyban megdobta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) zöld otthon hitele, ami maximum 2,5 százalékon volt elérhető és április végéig a kihelyezett összeget 500 milliárd forint közelébe repítette - emlékeztetett Gergely Péter.

Ami a piaci kamatozású hiteleket illeti, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint optimizmusra ad okot, hogy az év első négy hónapjában az ügyfelek által felvett 280,3 milliárd forint, lényegében megegyezik az eddigi csúcsév, 2021. hasonló adatával.

Lakáshitelből vásárolt házak

Kevesebben vesznek fel több hitelt

Ám a szakértő egyben óv attól is, hogy túlzott elbizakodottsággal tekintsünk az adatokra. A statisztikákban - a 2023-as földbeállást nem számítva - 2016-ig kell visszamennünk ahhoz, hogy olyan csekély számú lakáshitel-szerződést találjunk, mint a 2024-ben. Az év első négy hónapjában 24 129 lakáshitel szerződést kötöttek az ügyfelek, miközben 2022-ben ennél több mint tízezerrel több hitelt folyósítottak a bankok. A lakáshitel-felvétel eddigi csúcshónapjában, 2021 júliusában pedig egyetlen hónap alatt 11 800 szerződésre került aláírás.

Míg azonban akkor az átlagos hitelösszeg nem érte el a 11,6 millió forintot, addig idén áprilisban az átlagos szerződéses érték a 18 millió forintot közelíti. Gergely Péter szerint az átlagos hitelösszeg megugrása jelentős részben az előretörő támogatott lakáshiteleknek, elsősorban a maximum 50 millió forintos értékben igénybe vehető CSOK Plusznak köszönhető. Áprilisban az ügyfeleknek folyósított hitelösszeg 30 százaléka támogatott hitel volt.

Messze a thm-plafon alatt versenyeznek a bankok

A BiztosDöntés.hu szakembere szerint a bankok továbbra is érdekeltek abban, hogy a felívelő lakáshitelezési dinamikát fenntartsák, tovább erősítsék. Ez lehet a magyarázata Gergely Péter szerint annak, hogy annak ellenére hogy április közepén a lakáshitelek referenciakamataként használt bankközi kamatok 7 százalék fölé emelkedtek, a pénzintézetek áprilisban tovább csökkentették piaci lakáshiteleik kamatát. A hónapban az ügyfeleknek folyósított, 10 évre fix törlesztést kínáló kölcsönök teljes hiteldíj mutatója (thm) a márciusinál 9 bázisponttal 6,46 százalékra csökkent, a végig fix hitelek esetében pedig 11 bázispontos csökkenés után 6,82 százalékos thm alakult ki. Gergely Péter szerint mindez azt jelzi, hogy a pénzintézetek továbbra is kitartanak az önkéntesen vállalt 7,3 százalékos thm-plafon mellett – valamennyi hazai bank ma is a thm-plafon alatti szinten kínálja lakáshitelét.

A BiztosDöntés.hu adatai szerint ma a havi nettó 417 000 forintos átlagkereset mellett jelenleg 4 bank – Gránit, MBH, Raiffeisen, Erste - is 7 százalék alatti thm mellett hajlandó 20 millió forintos kölcsönt adni az ügyfeleknek. Ha pedig a családi nettó jövedelme eléri a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kimutatott nettó átlagbér másfélszeresét, 625 000 forintot, a 7 százalék alatti thm-et kínáló bankok köre a MagNet Bankkal egészül ki. A ma legkedvezőbb ajánlatot adó Gránit Bank esetében 20 milliós hitel 6,48 százalékos thm mellett érhető el, ez havi 10 000 forinttal alacsonyabb, 146 400 forintos törlesztőrészletet jelent, mint amit a 7,3 százalékos thm-plafon mellett folyósított hitelek jelentenének, és a futamidő egészében visszafizetendő összeg akár 2 millió forinttal kisebb lehet.

Gergely Péter
Gergely Péter pénzügyi szakértő
Linkedin
Gergely Péter pénzügyi szakértő

Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam.