Magyarországon évek óta egyre több gyermek születik magánkórházban. Budapesten különösen nagyot nőtt a magánintézményben szülők száma, de a fővároson kívül is megfigyelhető a növekedés. A tendencia annak ellenére folyamatos, hogy a magánban történő szülés ára közben nagyot emelkedett. Ebben a helyzetben még fontosabb, hogy spórolni tudj a kiadásokon. Az egészségpénztár erre remek lehetőséget kínál. Az adó-visszatérítésen keresztül több, mint 100 000 forintot megtakaríthatsz, és az egészségpénztár kifejezetten a gyermekszületéshez kapcsolódóan is kínál szolgáltatást, amely akár a család többi tagjára is kiterjeszthető. Útmutatónkban megmutatjuk, hogyan segít a pénztár, ha bővül a család.

Talán mások negatív tapasztalatai miatt választanád a magánkórházat, de az is lehet, hogy egyszerűen csak szeretnéd, ha életednek ez a fontos eseménye egy kellemes, biztonságos környezetben történne, ahol kizárólag magadra és a babára kell figyelned.

Sok oka lehet annak, hogy valaki magánintézményben szülne az állami kórházak helyett. A magánkórházban lehet alternatív módon szülni, a szülőszoba olyan, mintha nem is kórházban lennél, a körülmények nyugodtak és kellemesek. Úgy érezheted magad, mintha otthon szülnél, de mégis körülvesz a megfelelő felszerelés és személyzet, ha komplikáció történne. Ezt persze meg is kell fizetni.

Így számold el a várandósgondozás és a szülés árát az egészségpénztárban

Talán már a várandósgondozást is magánorvosi keretek között vennéd igénybe, ami szintén jelentős kiadással jár, és ehhez jön még a szülés és a hozzá kapcsolódó ellátás ára.

A jó hír, hogy ezeket a költségeket mind elszámolhatod az egészségpénztárban.

És hogy miért éri meg a vizsgálatokat és a szülést az egészségpénztáron keresztül fizetni?

Mert a pénztárba befizetett összeg 20%-át, legfeljebb 150 000 forintot adó-visszatérítés formájában visszaigényelhetsz a személyi jövedelemadódból. Így sokat spórolhatsz a kiadásaidon.

3 lépésben megmutatjuk, hogyan tudod elszámolni a szülés árát.

Terhes nő, aki magánkórházban fog szülni

1. Válaszd ki a helyeket, ahová vizsgálatra mész!

Terméket bárhol vásárolhatsz, ott nem feltétel, hogy az üzlet az adott egészségpénztár szerződéses partnere legyen. Így vásárolhatsz ovulációs tesztet, terhességi tesztet vagy babaápolási termékeket a dm-ben vagy bármelyik gyógyszertárban.

A szolgáltatásokhoz viszont már az is kell, hogy az adott rendelőnek szerződése legyen az egészségpénztáraddal. Bizonyos helyeken még százalékos kedvezményre is számíthatsz.

TIPP: Ha az általad választott szolgáltatás nem partnere az egészségpénztáradnak, akkor ajánlhatod azt az egészségpénztárnak. A pénztár felveszi a kapcsolatot a szolgáltatóval, és megpróbál vele szerződést kötni. Ezután a számládat elszámolhatod.

Ha még nem döntöttél, akkor kereshetsz olyan rendelőt, amelynek már van egészségpénztári szerződése. Több pénztár honlapján találsz szolgáltatókeresőt, ahol kiválaszthatsz egy neked tetsző rendelőt.

Akár az egészségpénztáradhoz tartozó kártyával (egészségkártyának hívják sokszor) is fizethetsz, ha az adott üzlet vagy rendelő kártyaelfogadó hely. Arra figyelj, hogy attól, hogy egy üzletben vagy patikában tudsz egészségpénztári számlára vásárolni, még nem biztos, hogy a pénztár egészségkártyáját is elfogadják.

Ez a szolgáltatásoknál még inkább igaz. Attól, hogy egy rendelőnek szerződése van a pénztárral, még nem biztos, hogy egyben kártyaelfogadó hely is. Ha kártyával fizetnél, akkor erről érdemes előre érdeklődnöd fizetés előtt.

TIPP: Például a dm elfogadja az Allianz Egészségpénztár, az IZYS, az MBH Gondoskodás, az OTP Egészségpénztár, a Patika, a Prémium és a Vasutas Egészségpénztárak kártyáit is.

2. Kérj számlát!

Ha az adott rendelő elfogadja a pénztár egészségkártyáját, akkor nem kell számlát kérned. Amikor kártyával fizetsz, akkor közvetlenül költesz az egészségpénztári számládról. Erről nem kell számlát beküldened a pénztárnak, és ilyenkor az sem valószínű, hogy olyan termékre vagy szolgáltatásra költesz, ami nem volna elszámolható.

Ha a rendelőben nem fizethetsz kártyával, akkor számlát kell kérned. A vizsgálatokról a számlát mindig az egészségpénztár nevére kérd. Szerepeljen rajta a neved és a tagsági kódod is.

Ha gyógyszert, teszteket vagy más, az egészségpénztárban elszámolható termékről kérsz számlát, akkor azt a saját nevedre állíttasd ki, és azon is legyen rajta a tagkódod.

A számlákat összegyűjtve beküldheted az egészségpénztárba.

Ha nem szeretnéd őket azonnal kifizettetni, akkor érdemes tudnod, hogy a pénztár milyen határidővel fogadja be a számlákat. A Vasutas Egészségpénztárhoz lehetőleg 120 napon belül küldd be a számlákat. A legtöbb pénztárnál az előző év első napjától kiállított számlákat elszámolhatod.

3. Legyen pénz az egészségszámládon!

Egészségpénztárból akkor tudsz fizetni, ha van pénz az egészségszámládon. Ha egészségkártyával fizetsz, akkor a pénztárban lévő egyenleged erejéig tudsz fizetni.

Ha számlát kérsz, akkor legkésőbb akkor legyen megfelelő összeg az egészségszámládon, amikor a számlákat elszámolnád.

TIPP: Az IZYS és a Prémium Egészségpénztár egészségkártyáit közvetlenül összekötheted a bankkártyáddal, így akkor is tudsz fizetni az egészségkártyával, ha nincs rajta elég pénz. Az egészségkártya ilyenkor ingyenesen feltölti a pénztár költségével növelt fizetendő összeget a bankszámládról.

Egészségpénztár kalkulátor

A kalkulátorban megnézheted, hogy melyik egészségpénztár milyen költségek mellett milyen szolgáltatásokat nyújt. A részletek pontban minden részletes adatot megtalálsz a pénztárakról. A találatokat pedig szűrheted, és különböző szempontok alapján sorba is állíthatod.

Egészségpénztár kalkulátor
Havonta nagyjából ennyit költünk a háztartáson belül az egészségünkre (gyógyszerek, magánorvos, egészségbiztosítás stb.):
Részletes kalkuláció
Bezár

Add meg, hogy havonta mennyit költ a háztartásotok az alábbi kategóriákban, és mi segítünk kiszámolni, hogy mennyi adó-visszatérítésre lehettek jogosultak.

  • Gyógyszervásárlás
    0 Ft
    62 500 Ft
  • Magánorvos, szűrővizsgálatok
    0 Ft
    62 500 Ft
  • Babaápolási termékek
    0 Ft
    62 500 Ft
  • Szemüveg, kontaktlencse, fogászati kezelések
    0 Ft
    62 500 Ft
  • Lakáshitel törlesztés
    0 Ft
    40 000 Ft

    Egy egészségpénztár esetén a figyelembe vehető lakáshitel törlesztő összege maximum 40 000 Ft lehet.

  • Iskoláztatással kapcsolatos költések
    0 Ft
    62 500 Ft
Várható adó-visszatérítés
Ft
max. 150 000 Ft

Az egészségpénztári befizetéseid 20%-át, évente legfeljebb 150 000 forintot adó-visszatérítésként visszaigényelhetsz a személyi jövedelemadódból.

Összes éves befizetés
Ft

Az összes évi befizetésetek meghaladja az egy egészségpénztár esetén figyelembe vehető évi maximum 750 000 Ft-ot, így érdemes lehet a családon belül egy további, második egészségpénztári számlát nyitnotok!

Minden egészségpénztári számlának van költsége, amelyet a pénztár a befizetett összegből von le. A várható éves költséget a kalkulátor egyes soraiban találod.

Csak ezektől a bankoktól szeretnék bankszámlákat látni


					
Bezár
Milyen szolgáltatások érdekelnek?
Rendezés:
  • Prémium Önkéntes Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    5,0
    Mi ez?
    Éves költségek 25 200 Ft
    Elkölthető összeg 478 800 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 25 200 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 478 800 Ft
    Tovább
    a Prémium Egészségpénztár oldalára
    • Kösd össze pénztári kártyádat a bankkártyáddal, és fizess vele még szabadabban
  • MBH Gondoskodás Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    4,8
    Mi ez?
    Éves költségek 24 150 Ft
    Elkölthető összeg 479 850 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 24 150 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 479 850 Ft
    Érdekel
  • Patika Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    4,7
    Mi ez?
    Éves költségek 25 200 Ft
    Elkölthető összeg 478 800 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 25 200 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 478 800 Ft
    Tovább
    a Patika Egészségpénztár oldalára
    • A befizetéseidért járó hűségpontokkal is spórolhatsz a patikakártyás költéseiden
  • Új Pillér Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    4,4
    Mi ez?
    Éves költségek 18 900 Ft
    Elkölthető összeg 485 100 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 18 900 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 485 100 Ft
    Tovább
    az Új Pillér Egészségpénztár oldalára
  • IZYS Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    4,2
    Mi ez?
    Éves költségek 24 780 Ft
    Elkölthető összeg 479 220 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 24 780 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 479 220 Ft
    Tovább
    az Izys Egészségpénztár oldalára
    • Az első kártya díjából 2 000 forintot elenged a pénztár, ha rajtunk keresztül nyitod meg
  • Generali Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    3,8
    Mi ez?
    Éves költségek 21 450 Ft
    Elkölthető összeg 482 550 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 21 450 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 482 550 Ft
    Érdekel
  • Allianz Hungária Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    2,9
    Mi ez?
    Éves költségek 23 100 Ft
    Elkölthető összeg 480 900 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 23 100 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 480 900 Ft
    Érdekel
  • Vitamin Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    2,7
    Mi ez?
    Éves költségek 21 336 Ft
    Elkölthető összeg 482 664 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 21 336 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 482 664 Ft
    Érdekel
  • Életút Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    2,0
    Mi ez?
    Éves költségek 15 300 Ft
    Elkölthető összeg 488 700 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 15 300 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 488 700 Ft
    Érdekel
  • Vasutas Egészség- és Önsegélyező Pénztár
    Egészségpénztár szolgáltatások
    1,7
    Mi ez?
    Éves költségek 20 832 Ft
    Elkölthető összeg 483 168 Ft Adó-visszatérítés: 84 000 Ft
    Éves költségek 20 832 Ft
    Adó-visszatérítés 84 000 Ft
    Elkölthető összeg 483 168 Ft
    Érdekel

A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek, és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. Az ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, illetve promóciós szerződés. Az éves költségek számítása az egészségpénztárak szabályzataiban aktuálisan szereplő levonásra és költségfelosztásra vonatkozó információk alapján történt, amelyet az egészségpénztárak módosíthatnak. A kiválasztott egészségpénztár által kínált feltételek eltérhetnek a fent megadott adatoktól, amelyek vonatkozásában a felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyfél-tájékoztatónkban (ITT), valamint az egészségpénztárak honlapján vagy azok ügyfélszolgálatán tekinthetők meg.

További szöveg megjelenítése

Milyen költségekkel kell számolnom?

A magánintézmények általában külön csomagokat kínálnak a szülésre is. Van, ahol többféle csomag közül is választhatsz attól függően, hogy mennyi szolgáltatást szeretnél kérni vagy milyen szobában lennél. Máshol az alapellátást a saját választásod alapján egészítheted ki plusz szolgáltatásokkal, amelyeknek egyenként díja van.

A magánellátás keretei között történő szülés ára 1-1,5 millió forint körül mozog. Ehhez még jöhetnek plusz költségek, például ha saját orvossal vagy szülésznővel szülnél, ha egyágyas vagy családi szobát kérsz, ha császármetszéssel szülsz vagy ha ikerterhességről van szó.

Nézzük meg a legismertebb szolgáltatókat, hogy náluk milyen árakra számíthatsz!

A Dr. Rose klinikán például 1,5 millió forint a szülészeti csomag, ikerterhességnél pedig 2,2 millió forint.

A Duna Medicalnál Alap, Prémium és Exkluzív csomagok közül választhatsz. Az Alap csomag 795 000 forintba kerül. Kérheted, hogy egyszemélyes szobában helyezzenek el, ennek 60 000 forint az ára. Ha pedig saját orvost és szülésznőt választanál, akkor 240 000, illetve 100 000 forinttal lesz drágább a szülés.

A TritonLife szintén három szülészeti csomagot kínál. Az Arany csomag 875 000 forint, a Platina 1 195 000 forint, a Gyémánt pedig 1 595 000 forint. Orvost és szülésznőt itt is választhatsz 250 000 és 120 000 forintért. Ezenkívül számos kiegészítő szolgáltatás közül választhatsz az ellátásra vagy a szobára vonatkozóan. Kiegészítő szolgáltatásként gyermekcsomagok közül is választhatsz, és akár fülbelövést is kérhetsz.

Magánkórházban szülésznő

A Maternity-nél az alap szülés 1,1 millió forintba kerül. Ebben szülészorvost is választhatsz a klinika orvosai közül. A csomag tartalmazza többek között az anya és a baba ellátását, laktációs tanácsadást és az elhelyezést családi szobában. A Maternity-nek is van exkluzív csomagja, ennek ára 6 500 euró.

A DaVinci Magánklinika a szülészeti alapcsomagért 1,5 millió forintot kér, a császármetszésért pedig 1 750 000 forintot. Az extra ápolási napokért 45 000 forintot kell fizetned.

Ha a témában még olvasnál, akkor itt több érdekes cikket is találsz.

Várandósgondozási csomagok

Több intézmény kínál várandósgondozási csomagokat is, de a magánintézményben való szülésnek nem előfeltétele, hogy oda járj várandósgondozásra is. Több magánkórház lehetővé teszi azt is, hogy ne csak a saját orvosai közül választhass szülészorvost, de akár kívülről is.

Az egészségpénztárban minden, a pénztárral szerződésben álló magánintézmény által végzett minden terhességgel és szüléssel összefüggő beavatkozást és vizsgálatot elszámolhatsz.

A legnagyobb rendelőintézetek pedig szinte biztosan több egészségpénztárral is kapcsolatban vannak. Így ha először a helyszín van meg, akkor ehhez tudsz választani azok közül a pénztárak közül is, akiknek a nevére a klinika számlát tud kiállítani.

Van még egy nagyon érdekes szolgáltatása az egészségpénztárnak, amivel akár még a közeli családtagjaid is kaphatnak több százezer forintnyi visszaigénylést. A következő rész erről szól.

Önsegélyező szolgáltatás: születési segély

Az egészségpénztárnál gyermek születéséhez önsegélyező szolgáltatást is igénybe vehetsz.

A legtöbb esetben szolgáltatásokat és termékeket fizetsz ki az egészségpénztári számládról, a szülési segéllyel ezek nélkül vehetsz fel pénzt az egészségpénztári számládról. A pénzt bármire felhasználhatod, számlával nem kell igazolnod semmit.

Az elérhető összeg a legtöbb egészségpénztárnál 1 millió forint, kivéve a Vasutas Egészségpénztárat, ahol 500 000 forintot, és az IZYS Egészségpénztár, ahol viszont 2 millió forintot vehetsz fel a számládról.

Ezt a pénzt csak a gyermek születése után kapod meg, tehát közvetlenül nem tudod a szülés költségeinek kifizetésére fordítani. De ha nem bajlódnál annyit a számlák gyűjtésével, akkor megelőlegezheted a szülés árát, és később születési szolgáltatásként visszakérheted a pénzt a számládról.

Fontos, hogy a születési szolgáltatásra csak a legalább már 180 napja a pénztárban tartott egyenlegedet használhatod. A baba születése után legfeljebb 120 napod van arra, hogy a szolgáltatásra benyújtsd az igényed a pénztárhoz.

TIPP: Ha ezt a 120 napos határidőt elmulasztod, akkor a születési szolgáltatást nem kérheted. Ezért érdemes leadnod az igényedet akkor is, ha még nincs a számládon megfelelő 180 napos egyenleg. Több pénztár is vár a kifizetéssel, ha szükséges, a Generali Egészségpénztár például 200 napot.

A születési szolgáltatást nem csak te veheted igénybe. Ha gyermeked születik, akkor a közeli hozzátartozóid, tehát a szüleid, a házastársad és a testvéreid a saját számlájukról is kérhetik a születési támogatást a te gyermeked után.

Így van módotok a támogatást többszörözni, így a család összesen több százezer forint adó-visszatérítést is igénybe vehet a gyermek születésével kapcsolatban.

Arra figyelj, hogy nem minden egészségpénztár engedi, hogy egy gyermek után több családtag is kérje a szolgáltatást. Az OTP Egészségpénztár, az IZYS, a Generali és az Életút sem korlátozza az igénybe vevő hozzátartozók számát, de például a Vasutas Egészségpénztár apai és anyai ágon is egy-egy kifizetést enged.

Család aki a szülés után adóvisszaigénylést kér

Kombináld a lehetőségeket!

Ha gyermeked születik, és ehhez Babaváró kölcsönt is igényelsz, akkor ennek egy részét befizetheted az egészségpénztárba. Ebből aztán a pénztáron keresztül fizetheted a várandósgondozás és a szülés költségeit, és minden egyebet, amit még a babának vásárolnál. Így a babamozitól kezdve a babaápolási termékeken, pelenkán, babakozmetikumokon át a légzésfigyelőig és bébiőrig rengeteg dolgot vásárolhatsz.

A baba születésekor pedig igénybe veheted a születési támogatást, ahol viszont készpénzt kapsz, így a Babaváróra jellemző szabad felhasználás is megmarad.

A befizetett összeg után pedig visszaigényelheted az adód egy részét.

Sőt ha a Babavárót felvettétek, akkor naptári évenként is érdemes befizetni a maximális 750 000 forintot az egészségpénztári számlára, hogy a maximális 150 000 forintos adó-visszaigénylést ki tudjátok használni. A szülési segéllyel kombinálva könnyen ki tudjátok majd venni a pénztárból a több évi befizetést és az adó-visszaigénylések összegét.

Mutatjuk a bankok Babaváró hitel kínálatait.

Vissza
Hitelösszeg
1. gyerek születési idő
2. gyerek születési idő
3. gyerek születési idő

A kalkulációhoz állítsd be az alábbi értékeket és nyomd meg a hitelek keresése gombot!

Csak ezektől a bankoktól szeretnék hiteleket látni


					
Bezár

Azon dolgozunk, hogy a rengeteg hitel közül megtalálhasd a legjobbat.

Most kalkuláljuk a(z)
    hiteleket
    Rendezés:
    • Babaváró hitel
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 542 Ft
      Jóváírási akció legfeljebb 180 000 Ft Tudj meg többet!
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 542 Ft
      Megnézem
      a bank oldalán
      Futamidő: 60-240 hó • THM: 0,00% - 9,38% • Hitel teljes díja: 528 542 Ft • Ebből kamat: 0 Ft • Kezdeti díj: 0 Ft
    • Babaváró hitel
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,44%
      Visszafizetendő 10 528 542 Ft
      Jóváírási akció legfeljebb 180 000 Ft Tudj meg többet!
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,44%
      Visszafizetendő 10 528 542 Ft
      Megnézem
      a bank oldalán
      Futamidő: 62-240 hó • THM: 0,00% - 9,45% • Hitel teljes díja: 528 542 Ft • Ebből kamat: 0 Ft • Kezdeti díj: 0 Ft
    • Babaváró hitel
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 542 Ft
      Jóváírási akció legfeljebb 150 000 Ft Tudj meg többet!
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 542 Ft
      Megnézem
      a bank oldalán
      Futamidő: 60-240 hó • THM: 0,00% - 9,14% • Hitel teljes díja: 528 542 Ft • Ebből kamat: 0 Ft • Kezdeti díj: 0 Ft
    • Babaváró hitel
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 542 Ft
      Jóváírási akció legfeljebb 150 000 Ft Tudj meg többet!
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 542 Ft
      Érdekel
      átirányítunk partnerünk oldalára
      Futamidő: 60-240 hó • THM: 0,00% - 9,38% • Hitel teljes díja: 528 542 Ft • Ebből kamat: 0 Ft • Kezdeti díj: 0 Ft
    • Babaváró hitel
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 542 Ft
      Jóváírási akció legfeljebb 150 000 Ft Tudj meg többet!
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 542 Ft
      Érdekel
      átirányítunk partnerünk oldalára
      Futamidő: 72-240 hó • THM: 0,00% - 9,38% • Hitel teljes díja: 528 542 Ft • Ebből kamat: 0 Ft • Kezdeti díj: 0 Ft
    • Babaváró hitel
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 542 Ft
      Jóváírási akció legfeljebb 150 000 Ft Tudj meg többet!
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 542 Ft
      Érdekel
      átirányítunk partnerünk oldalára
      Futamidő: 60-240 hó • THM: 0,00% - 9,38% • Hitel teljes díja: 528 542 Ft • Ebből kamat: 0 Ft • Kezdeti díj: 0 Ft
    • Babaváró hitel
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 542 Ft
      Jóváírási akció legfeljebb 140 000 Ft Tudj meg többet!
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 542 Ft
      Érdekel
      átirányítunk partnerünk oldalára
      Futamidő: 72-240 hó • THM: 0,00% - 9,38% • Hitel teljes díja: 528 542 Ft • Ebből kamat: 0 Ft • Kezdeti díj: 0 Ft
    • Babaváró hitel
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 542 Ft
      Jóváírási akció legfeljebb 160 000 Ft Tudj meg többet!
      Induló törlesztő 45 833 Ft
      THM 0,40%
      Visszafizetendő 10 528 542 Ft
      Érdekel
      átirányítunk partnerünk oldalára
      Futamidő: 61-240 hó • THM: 0,00% - 9,38% • Hitel teljes díja: 528 542 Ft • Ebből kamat: 0 Ft • Kezdeti díj: 0 Ft

    A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
    Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Duna Takarék Bank, Polgári Bank.

    További szöveg megjelenítése

    A várandósgondozás önsegélyező szolgáltatás is lehet

    A várandósgondozás költségeit önsegélyező szolgáltatás keretében is kifizettetheted azoknál a pénztáraknál, amelyek szabályzata ezt tartalmazza. Ilyen például a Vasutas vagy a Vitamin Egészségpénztár.

    Ennek keretében legfeljebb 500 000 forint értékben elszámolhatod a várandósgondozás költségeit a vizsgálatokról benyújtott számlák alapján.

    Arra figyelj, hogy ez egy önsegélyező szolgáltatás, tehát a 180 napos egyenleged terhére tudja kifizetni a pénztár. Mivel a számlák az egészségpénztárban közvetlenül is elszámolhatók várakozási idő és felső összeghatár nélkül, ezért a legtöbb pénztár nem kínálja ezt a szolgáltatást, de van, ahol van rá lehetőség.

    Figyelj a határidőkre!

    Ahhoz, hogy igazán megérje a várandósgondozás és a szülés költségeit elszámolni, érdemes figyelned a határidőkre.

    Az adó-visszatérítésnek ugyanis maximuma van, ami évente 150 000 forint. Az ehhez tartozó egészségpénztári befizetés 750 000 forint. A szülés és a várandósgondozás ára viszont rendszerint túlnyúlik ezen az összegen.

    A pénztári befizetéseket és a számlák benyújtását ezért két évre elnyújtva is ütemezheted. Ez igaz a születési támogatásra is, különösen, ha az IZYS által kínált 2 millió forint kifizetést választod.

    Számoljunk

    1 millió forintos szolgáltatásnál is megteheted, hogy év végén befizetsz a pénztárba 750 000 forintot, a következő év elején pedig még 250 000 forintot. (Illetve valamivel többet, a befizetéseknél ne felejts el kalkulálni a pénztár által levont működési költséggel sem). Az adó-visszatérítést így 2 évre osztod el, és 300 000 forintot igényelhetsz vissza a szüléssel kapcsolatban a 2 év alatt. Figyelj, hogy ne csússz ki a 120 napos határidőből sem a szolgáltatás igénylésekor.

    Az egészségpénztár tehát nagyon jó lehetőséget kínál arra, hogy az egyébként borsos árú magánkórházi szülés árán spórolj. Ha okosan használod és jól kombinálod a szolgáltatásokat, komoly megtakarítást érhetsz el vele.

    Az egészségpénztári számlád pedig a gyermek nevelése során is jó szolgálatot tesz majd. Fizetheted innen a család orvosi kiadásait, gyógyszereit, de önsegélyező szolgáltatások keretében kiegészítheted innen a GYED, CSED, GYES és GYET ellátásaidat, és évente a minimálbér összegének megfelelő összeget költhetsz a gyermek beiskolázására.

    Ha a pénztárad kínál ilyen lehetőséget, akkor köthetsz rá biztosítást is, és ha kinövitek a lakásotokat és újba költöznétek, a lakáshitel egy részét is fizethetitek a pénztárból.

    Érdemes tehát az egészségpénztárra úgy tekinteni, mint egy eszköz, ami folyamatosan segít megtartani a család egészségét és anyagi biztonságát.

    Maradtak kérdéseid?

    • A szüléssel kapcsolatos bármilyen orvosi költséget elszámolhatok az egészségpénztában?

      Igen, ha a vizsgálatot vagy beavatkozást az egészségpénztárral szerződésben álló szolgáltatónál veszed igénybe.
    • Muszáj a vizsgálatokról számlát kérnem?

      Ha nem tudsz a magánklinikán az egészségkártyáddal fizetni, akkor igen. Ez alapján tudja neked a pénztár visszautalni a vizsgálatok árát az egészségszámládról.
    • Bármelyik magánklinikán szülhetek?

      Igen, választhatod a számodra legmegfelelőbb magánintézményt. Arra figyelj, hogy az egészségpénztárad szerződésben álljon a klinikával. Ezt a pénztár honlapján lévő szolgáltatókeresőben, vagy a pénztár ügyfélszolgálatán telefonon vagy e-mailben tudod ellenőrizni. Ha nincs a pénztáradnak szerződése a klinikával, akkor kérheted a pénztárat, hogy vegye fel a kapcsolatot az intézménnyel.
    Segítünk kiválasztani a számodra legkedvezőbb egészségpénztárt!
    Partnerünk, a GRANTIS Hungary Zrt. szakértőjével
    • Átbeszélitek, hogy milyen igényeid vannak
    • Összehasonlítjuk neked az egészségpénztári ajánlatokat
    • Végül a teljes ügyintézést és papírmunkát is ránk bízhatod
    Promóció
    Simondán Eszter
    Simondán Eszter Pénzügyi szakértő
    Linkedin
    Simondán Eszter Pénzügyi szakértő

    Bár közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, később a humán tárgyak felé fordultam. Szerettem az irodalmat, műveket elemezni, kritikákat írni. Angol szakon végeztem, a diplomamunkámat amerikai drámákból írtam. Az egyetem után egy nagy cégnél helyezkedtem el, ahol visszacsöppentem a pénzügyek világába. Annyira beszippantott, hogy visszaültem az iskolapadba, és közgazdász lettem. Az írás szeretetét és a banki világ iránti érdeklődésemet végül a gazdasági tartalmak írásában sikerült egyesítenem. Szívesen mélyedek el egy-egy témában, és mutatom meg az olvasónak, hogy pénzügyi témákról olvasni nemcsak hasznos vagy szükséges, de érdekes is lehet. Szabadidőmben szívesen olvasok és szeretem a reneszánsz táncokat.