Cikkek  

A következő napokban érdemes áttekinteni a bankok bankszámla ajánlatait és számlavezető pénzintézetet váltani: a legkedvezőbb, akár ingyenes bankolást lehetővé tevő konstrukciók egy részét talán tovább nem értékesítik majd a bankok a tranzakciós illeték emelés és annak áthárításának tilalma miatt. A megfelelő számlacsomaggal évi több tízezer forint spórolható. Ráadásul ma még – amíg visszavonásra nem kerülnek - a bankok számlanyitási kedvezményei, pénz jóváírásai is igénybevehetőek, amelyek akár 30-40 ezer forint azonnal elkölthető összeget jelentenek – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Azzal, hogy a kormány a tranzakciós illeték százalékos mértékének 50 százalékos, maximális összegének pedig 100 százalékos mértékű emeléséről döntött, lépéskényszerbe hozta a bankokat, ennek eredménye pedig a számlanyitási akciók bezárása, illetve a korábbi, igen kedvező konstrukciók átdolgozása lehet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint.

Bezárhatják a legkedvezőbb számlacsomagokat

Bár a kormány a tegnap este megjelent rendeletben december végéig megtiltotta a bankoknak az illetékemelés közvetlen áthárítását és ennek érdekében befagyasztotta a bankszámla díjakat és költségeket, ám a banki szakember szerint ez csak a már meglévő számlacsomagok esetében érvényes. Bármely bank bármikor dönthet úgy, hogy az adott számlacsomagot nem értékesíti, és ahelyett új, más árazású számlacsomagot kínál ügyfeleinek. Ezeknél akár más költségelemekben, például a havi díjban már érvényesíthetőek a megemelkedett banki költségek – hívja fel a figyelmet Gergely Péter.

Meglévő számlacsomagból nem lehet kitenni az ügyfelet

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint azok az ügyfelek, akik jelenleg élő szerződésük alapján valamilyen kedvező díjú számlacsomagban vannak, a kormány intézkedése alapján a számlacsomag további értékesítésének lezárása ellenére egészen addig élvezhetik ezt a kedvező díjat és az adott kedvezményeket, amíg valamilyen okból változás nem történik, amely miatt számlacsomagot kell váltani.

Bankszámla költségek kiszámolása papíron és géppel

Érdemes kedvező csomagajánlatot keresni

Gergely Péter arra hívja fel a figyelmet, hogy az elkövetkező napokban az ügyfeleknek még megérheti áttekinteni a bankok számlaszolgáltatásait és kiválasztani a bankolási szokásaiknak legmegfelelőbb ajánlatot adó bank számlacsomagját – még mielőtt az adott pénzintézet úgy dönt, hogy azt az augusztus 1-től érvényes illetékemelés miatt nem értékesíti tovább.

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint a jó számlacsomag váltással évi akár több tízezer forint is megspórolható: kedvezőbb havidíjas, sőt – a fent már említett bankkártya vagy utalási feltételek teljesítése mellett – akár ingyenes számlavezetés is elérhető a kínálatban, de sokat spórolhat az ügyfél azzal is, ha olyan számlacsomagot választ, ahol sms helyett internetes push-üzenetben érkezik tájékoztatás a végrehajtott számla-tranzakciókról. Korábban az ilyen számlaváltási kampány január végére, a banki díjértesítők beérkezésére esett, ám a jogszabályváltozás miatt most ismét megéri áttekinteni a kínálatot Gergely Péter szerint.

Ma még vannak akciók, de holnap?

Ráadásul – szól a BiztosDöntés.hu szakértője – a következő napokban jó eséllyel még extra kedvezményeket is kaphatnak az ügyfelek, hiszen a bankok az új ügyfeleknek adott ajánlatokkal igyekeztek az elmúlt hetekben magukhoz vonzani az új számlanyitókat. Gergely Péter szerint a megemelt tranzakciós illeték és annak továbbhárításának tilalma első körben ezen akciók számát csökkentheti drasztikusan – akár már a következő napokban. A szabály ugyanis csak a meglévő számlák esetében rendelkezik a kedvezmények és akciók év végéig történő fenntartásáról, a még meg nem kötött szerződések esetében nem.

Július 8-án este mindenesetre a következő számlanyitási akciók voltak még elérhetőek a bankoknál a BiztosDöntés.hu összevetése szerint:

  • az Ersténél 40 ezer forintos díjkedvezmény jár azoknak, akik otthonról online nyitnak bankszámlát és bankkártyát is igényelnek és 2 éves hűségnyilatkozatot írnak alá. Azok, akik bankfiókban, vagy a George applikáción keresztül, de (pl. tanácsadói segítséggel) nyitnak új lakossági folyószámlát, 30 ezer forintos díjkedvezményt kapnak.
  • A Gránit Banknál 40 ezer forintos jóváírást kaphat az az ügyfél, aki sikeres szelfis számlanyitást bonyolít, hozzájárul a marketing célú megkeresésekhez, 60 napon belül aktiválja a Gránit eBankot, legalább 150 ezer forint egyösszegű jóváírás érkezik a számlájára, illetve legalább öt sikeres, egyenként minimum 1 000 forintos bankkártyás vásárlást teljesít.
  • A K&H Banknál akár 40 ezer forint jóváírást kaphat az ügyfél, ha a számlanyitást követő második hónap végéig legalább 150 ezer forint érkezik a számlára, és az ügyfél legalább öt alkalommal, esetenként minimum 1 000 forint értékben vásárol a bankkártyájával, és legalább kettő darab e-aláírást igénylő tranzakciója van a mobilbankban vagy használja a Kate nevű platformot. A bank másik ajánlata meglehet, már nem olyan kedvező, mint pár hete gondoltuk: a bank új ügyfelei az első három hónapban csomagdíjmentesen használhatják számlájukat, majd a harmadik hónap végén használati szokásaik alapján ajánl majd egy hozzájuk illő csomagot a pénzintézet. Ez a csomag már lehet a maiakhoz képest emelt díjú is.
  • Az MBH Banknál a jelenlegi állás szerint augusztus 9-ig a meghatározott feltételeket teljesítő új ügyfelek szintén 40 ezer forintnyi jóváírást kaphatnak. Az egyik feltétel a Visa Fenntartható bankkártya igénylése és a legalább 100 ezer forint összértékű kártyás vásárlás.
  • Az OTP Banknál a korábban meghirdetett feltételek szerint augusztus 18-ig új OTP számlához akár 30 ezer forint visszatérítés járhat az OTP Kedvezményprogramban, ha az ügyfél a Rossmann webshopjában vagy üzleteiben vásárol.
Gergely Péter
Gergely Péter pénzügyi szakértő
Linkedin
Gergely Péter pénzügyi szakértő

Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam. 15 éve foglalkozom lakáshitel, személyi kölcsön, bankszámla, banki betét, állampapír termékcsoportok összehasonlításával. 2006-ban végeztem közgazdászként az International Business School (IBS) főiskolán.

Kapcsolódó címkék

Legfrissebb útmutatóink bankszámla témában

  • Csalódott vállalkozó a tranzakciós adó miatt

    Utolsóként döntött a CIB Bank: áthárítja a vállalkozókra a tranzakciós illetékemelést

    A pénzügyi tranzakciós illeték 2024. augusztus 1-jei megemelése végigsöpört a bankszektoron, jelentősen megnövelve az átutalási és készpénzfelvételi díjakat a vállalkozók körében. Utolsóként a CIB Bank hozta nyilvánosságra hirdetményét az illetékemelés áthárítása kapcsán – értesült a BiztosDöntés.hu.

    frissítve: 2024. augusztus 22.
  • Csalás áldozat

    Így viszik el a pénzed a csalók, ha bedőlsz a trükkjeiknek

    Hamis nyereményjátékokról tett közzé figyelemfelhívást a MagNet Bank. A hirdetések közös eleme a valószerűtlenség, sokan mégis bedőlnek ennek. Konkrét példák következnek, hogy melyeknek ne dőlj be.

    frissítve: 2024. augusztus 14.
  • Átvert áldozat netbank előtt

    Már több, mint 1,2 milliót lopnak el egy-egy család számlájáról a csalók

    Minden egyes nap 60 millió forintot, átlagosan 1,2 millió forintot lopnak el a csalók bankszámláinkról. A bankkártyás csalásokban érintett átlagösszeg egy év alatt 10 ezer forinttal, átlagosan 43 ezer forintra emelkedett. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint vannak már kedvező jelek, számos intézkedés is segíti az embereket, de attól senki nem fog tudni megvédeni minket, ha mi magunk segítjük a csalókat adataink kiadásával, pénzünk hozzájuk utalásával.

    frissítve: 2024. augusztus 13.