
7 bankszámla, ahol használhatod az Apple Pay-t
Ha nálad van az iPhone mobilod, fizethetsz Apple Pay-jel is. Ehhez azonban szükség lesz egy bankkártyára és egy hozzá tartozó bankszámlára. Mutatunk 7 ilyen hazai bankszámlát, melyekről fizethetsz az Apple Pay-jel.
Mi az Apple Pay és hogyan használhatod?
Az Apple Pay lényegében ugyanott és ugyanúgy, tehát érintéssel használható bolti vásárlásra, mint egy érintéses bankkártya, azaz érintőkártya. Tehát a kereskedő oldaláról teljesen mindegy, hogy a mobiloddal vagy a plasztik kártyáddal fizetsz.
Az Apple Pay használatának két feltétele van.
- Kell hozzá egy legalább 6-os iPhone.
- Szükséges hozzá egy magyar bankkártya is. Nem biztos, hogy minden bankkártya digitalizálható az Apple Pay-be.
A kártyában és a telefonban is van egy chip, mely a POS terminállal érintkezve fizetést tesz lehetővé az NFC szabvány keretében. Az NFC mintegy 4 centiméteres távolságból képes adatkommunikációra.
Hogyan viheted be a bankkártyád az Apple Pay-ba?
A bankkártyád digitalizálását az Apple Walleten vagy Walleten keresztül végezheted el.
Az alkalmazással bedigitalizált kártyák egy másik kártyát fognak jelenteni, mint amit bedigitalizáltál. A számlakivonaton egy másik kártyaszámot fogsz látni, ha a digitális kártyáddal vásárolsz, mint a plasztik kártyád esetében.
Nem kell fizetned ezért a második kártyáért, de adódhat olyan, hogy csak digitális kártyát kapsz a banktól és azt önállóan is használhatod, fizikai kártya nélkül. Ennek előnye, hogy a bank a számlanyitáskor azonnal ki tudja bocsátani, így a számládat a fizikai kártya kézhez kapásáig is tudod használni kártyás fizetésre a boltokban és az interneten.
Jelenleg ilyen kedvező bankszámlák vannak, amikkel az Apple Pay használható.
- Számlanyitási akció szerint
- Mobilbanki ügyintézés szerint
- Havi összköltség szerint
-
-
- Nyisd meg szelfivel az appban akár 0 Ft-os havi számlavezetési díjjal!
-
-
-
-
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások.
A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!
- a bankszámla havi számlavezetési díja
- a bankkártya éves díja
- a digitális szolgáltatások díja (ha van)
- a tranzakcióid díjai (mint pl. átutalások, készpénzfelvételek).
Minden kedvezményt figyelembe vettünk. További részletek a "Feltételek, díjak" linkre kattintva, adatok módosítása a kalkulátor tetején.
- a bankszámla havi számlavezetési díja
- a bankkártya éves díja
- a digitális szolgáltatások díja (ha van)
- a tranzakcióid díjai (mint pl. átutalások, készpénzfelvételek).
Minden kedvezményt figyelembe vettünk. A ma ismert díjakkal számoltunk, mely az inflációval nőhet évente. További részletek a "Feltételek, díjak" linkre kattintva, adatok módosítása a kalkulátor tetején.
Apple Pay a CIB Banknál
A CIB Banknál a CIB Mastercard és CIB Visa Inspire kártyák használhatók Apple Pay-es fizetésre.
Mellé a CIB Bank ECO bankszámlája ajánlható, melynél nettó minimálbér számlára érkezése esetén ingyenes a számlavezetési díj. Az eseti átutalások első 20 000 forintjáig ingyenes az átutalás, akciós jelleggel.
Apple Pay az Erste Banknál
Az Erste Banknál minden bankkártya digitalizálható az Apple Pay-be, függetlenül attól, hogy Mastercard vagy Visa és betéti vagy hitelkártya.
Az Erste Banknál a kártya mögé a George Online Díjcsomag ajánlható, melynek havidíja a havi átutalási és csoportos beszedési forgalomtól függ, ha a számlára érkező jövedelem eléri a havi 100 000 forintot. Ebben az esetben havi 400 000 forintig ingyenes az átutalás és a csoportos beszedés.
Apple Pay a Gránit Banknál
A Gránit Banknál minden bankkártya használható az Apple Pay-ben.
Apple Pay a K&H Banknál
A K&H Banknál bármilyen bankkártyával használhatod az Apple Pay-t. Náluk a K&H minimum plusz számlacsomag ajánlható. A számlavezetési díj itt ingyenes, ha a banknál van összesen 500 000 forint vagyonod és a mindenkori nettó minimálbér bankszámlára érkezik.
Néhány átutalástípusból havi 1-2 darab minden hónapban kedvezményes díjjal használható, mert csak a pénzügyi tranzakciós illetéknek megfelelő banki díjat kell megfizetned.

Apple Pay az OTP Banknál
Az OTP Banknál minden bankkártya bedigitalizálható az Apple Pay-be, függetlenül attól, hogy Mastercard vagy Visa, betéti vagy hitelkártyáról van-e szó.
Az OTP Banknál a Smart számlacsomag ajánlható a bankkártya mellé. Ha a számlára legalább a mindenkori havi nettó minimálbér érkezik és mellette elektronikus a számlakivonatod, akkor nem kell fizetned számlavezetési díjat.
A Smart számlacsomag kedvező díjazást biztosító átalánydíjas csomagelemeket is kínál.
Apple Pay a Raiffeisen Banknál
A Raiffeisen Banknál az összes lakossági Mastercard betéti kártyákkal és a Mastercard hitelkártyával is használható az Apple Pay.
A kártya mögötti számlaként az Aktív számla ajánlható, melynél ingyenes a számlavezetés, ha a számlára a nettó minimálbér összegű átutalási jóváírás megérkezik, de ez kiváltható legalább havi 10 tranzakcióval, melyek összértéke a mindenkori legkisebb összegű bruttó minimálbér felét eléri, de 2025. május 31-ig akciósan csak 50 000 forintot.
A Raiffeisen Banknál élő lakossági hitel- vagy kölcsönügylettel rendelkező ügyfelek számlavezetése feltétel nélkül ingyenes az Aktív számlán, de ez a hitelkártyásokra nem vonatkozik.
50 000 forintig ingyenesek az átutalások.
Apple Pay az UniCredit Banknál
Az UniCredit Banknál minden bankkártya használható az Apple Pay szolgáltatásban, így a hitelkártyák is.
Az UniCredit Banknál a Mobil Aktív Plusz számlacsomag ajánlható, amelyhez nemcsak az első évben ingyenes bankkártya (akciósan), hanem korlátlanul ingyenes belföldi átutalás is kapcsolódik. A korlátlan ingyenesség csak a mobilalkalmazással érhető el, internetbankkal nem. A számlacsomagban a csoportos beszedések is ingyenesek, de azok már nemcsak mobilalkalmazással, hanem minden csatornán benyújtva.
Kisgyerekkoromban a golyós számológépen szocializálódva fogtam bele a pénzügyekbe, amiből végül merő véletlenségből egy közgazdász diploma lett. Közben rájöttem, hogy a bankkártya nem csak levélbontásra alkalmas, hanem ha ATM-be dugjuk, az el is nyelheti. Ebből a felismerésből született meg több ezer szakmai cikk többféle pénzügyi-gazdasági portálon, immáron harmadik évtizede. Eretnek nézeteim tálalására végre megtaláltam végleges helyemet a BiztosDöntésnél, ahol célom, hogy közérthetően hozzam el neked mindazt, amivel megtalálod a helyed a napi pénzügyekben. 20 éves tapasztalatom van a bankszámla, banki betét, hitelkártya, állampapír és nyugdíjmegtakarítások területén. 2003-ban végeztem a Corvinus Egyetemen közgazdászként.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.