Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek
babaváró illusztráció magnific

A babaváró hitelt is magával húzza az Otthon Start

Írta: Barát Mihály Tamáspublikálva: 2026. augusztus 11.

Hosszú évek visszaesése után újra több babaváró hitelt vesznek fel a gyermeket tervező párok. Ebben is szerepe lehet az Otthon Start szárnyalásának, ugyanis önrészként jól használható ahhoz. A bankokon nem múlik, hogy fennmaradjon a babaváró növekedése, hiszen BiztosDöntés.hu összesítése szerint százezrekkel csalogatják magukhoz az igénylőket.

Akkora az Otthon Start lakáskölcsön népszerűsége, hogy az már a babaváró hitel iránti keresletet is látványosan megdobta. 2026 első hat hónapjában 113 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a gyermekvállalásra készülő házaspárok által igényelhető kölcsönből, ami 6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi összeget.

A lakossági hitelek lendületes bővüléséhez képest ugyan ez nem kiugró szám, de ennek a növekedésnek azért van jelentősége, mert a babaváró kölcsön iránti kereslet szinte folyamatosan csökkent a kamatmentes kölcsön 2019-es megjelenése óta. A BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatok szerint 2020-at követően évről évre kevesebbet vettek fel ebből a szabad felhasználású kölcsönből. Miközben a koronavírus-járvány első évében még 618 milliárd forint értékű új szerződést kötöttek, addig tavaly már csak 231 milliárdot.

Az első hat hónap adatait nézve 2024 kivételt jelentett ebből a szempontból: ennek ugyanakkor az volt az oka, hogy a hitelkamatok hirtelen emelkedése nyomán 2023 nagyon gyászosan alakult az új lakossági hitelekben, tehát nagyon alacsony adatot kellett felülmúlni.

Ahhoz azonban, hogy 2026 egésze is növekedést hozzon a babaváró hiteleknél, az év második felében is tartani kellene a havi 20 milliárd forint körüli szintet az új szerződéseknél. Ez pedig csak akkor sikerülhet, ha fennmarad a mostani, az Otthon Start hitel fűtötte lakáshitelpiaci lendület, és a babaváró kölcsön szempontjából fontos, fiatalabb ügyfélkör is kellően aktív marad.

Nem fukarkodnak az ajándékpénzekkel a bankok

Annak ellenére, hogy a babaváró hitel iránti érdeklődés az idő előrehaladtával fokozatosan csökkent, a bankok fenntartották a támogatott hitelhez kapcsolódó, igen gáláns jóváírási akcióikat. Ennek az az oka, hogy a pénzintézeteknek a babaváró hitel közönsége igen értékesnek számít. A tapasztalatuk szerint ugyanis a támogatott kölcsönt főként magasan képzett, jó jövedelmi helyzetű ügyfelek veszik igénybe, akiknél számítani lehet arra, hogy hosszú távon is elköteleződnek a bank iránt, miközben egyre több terméket is igénybe vesznek. Ráadásul eleve minimális a kockázata a bankoknak ezen a hitelen, mert hiába nem biztosítja ingatlan jelzálog, mögötte áll az állami kezességvállalás.

A BiztosDöntés.hu babaváró hitel kalkulátora szerint a támogatott hitel piacán aktív bankok nagy többsége bőven százezer forint feletti egyszeri jóváírást ad a hitel felvételéért cserébe. Ugyan több piaci szereplő is a maximális, vagy ahhoz közeli hitelösszeghez köti az egyszeri jóváírást, ennek nem nagy a jelentősége, hiszen a tapasztalatok szerint igénylők nagy többsége az elérhető legnagyobb, 11 millió forintos összeget kéri. Utóbbit alátámasztja, hogy az egy szerződésre jutó, átlagos összeg hosszú ideje 10,9 millió forint környékén ingadozik a babaváró hitelnél.

Az Erste most futó akciójában 150 000 forint egyszeri jóváírás járhat a babaváró hitel mellé, ha teljesülnek a kért feltételek. A pénzintézet emellett babaváró csomaggal kínálja az Erste Max hitelkártyát az igénylőknek: itt az első évben 10 százalék kedvezmény jár az öt vezető bababoltban végrehajtott vásárlások után.

A Gránit Bank 180 000 forint egyszeri jóváírást ad a babaváró hitelhez kapcsolódóan. Ez további 160 000 forinttal egészülhet ki, ha a házaspár mindkét tagja ajánlókóddal nyit új számlát a pénzintézetnél.

A MagNet Bank 150 000 forint egyszeri jóváírást ad a babaváró hitel mellé: ennek feltétele, hogy az igénylő házaspár mindkét tagjának legyen bankszámlája a pénzintézetnél, és az igényelt összeg érje el a 8 millió forintot.

Az MBH Bank akciójában 130 000 forint egyszeri jóváírás és 50 000 forintos Brendon utalvány jár a babaváró hitel mellé, ha annak összege legalább 10 millió forint.

A CIB Bank szeptember végéig tartó akciójában 180 000 forint jóváírás jár a támogatott hitel mellé, ha teljesülnek a kért feltételek.

Az UniCredit Bank aktuális akciójában szintén 180 000 forint jóváírás járhat a november 30-ig befogadott hitelkérelmeknél.

A K&H-nál a 11 millió forintot igénylő ügyfelek 100 000 forint egyszeri jóváírást kaphatnak. Ez további 60 000 forinttal egészülhet ki akkor, ha csoportos hitelfedezeti életbiztosítást is kötnek a hitel mellé és teljesülnek az egyéb feltételek is.

Legfrissebb útmutatóink Otthon Start Hitel témában