Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek
biztosítási piac illusztráció magnific

Egyre több pénzt fektetnek nyudíjbiztosításokba a magyarok

Írta: Barát Mihály Tamáspublikálva: 2026. szeptember 4.

Viszonylag szerény mértékben, 3,5 százalékkal emelkedett a második negyedévben a hazai biztosítók díjbevétele, sőt, az életbiztosítási üzletágban még minimálisan csökkent is – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Ezzel együtt a nyugdíjbiztosításoknál és a unit-linked konstrukcióknál változatlanul meggyőző ütemű a növekedés. A nem életbiztosítási ágban a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások bevétele gyakorlatilag stagnált 2025. első feléhez viszonyítva.

Nem hozott kiugró növekedést a biztosítók díjbevételénél az első félév. A Magyar Nemzeti Bank most közzétett, a BiztosDöntés.hu által feldolgozott adatai szerint a szektor teljes díjbevétele hozzávetőleg 1 084 milliárd forintot ért el az év első hat hónapjában, ami 3,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezen belül az életbiztosítási üzletágban, ha minimális mértékben is, de csökkent a díjbevétel, és 0,9 százalékos mérséklődést követően 435,8 milliárd forintot tett ki. A nem életbiztosítási üzletágban összesen 648,1 milliárdos díjbevételt mutatott ki a statisztika, 6,7 százalékkal magasabbat az egy évvel korábbinál.

Életbiztosítások: a kulcstermékeket változatlanul keresi a lakosság

Az életbiztosítási üzletág díjbevételének csökkenése leginkább a vegyes életbiztosításoknál látható visszaeséssel magyarázható. Itt a 2025. első félévi 78,4 milliárdról 46,6 milliárd forintra olvadt a kimutatott volumen, ami bő 40 százalékos, éves visszaesés.

A legnagyobb érdeklődést vonzó konstrukciók teljesítményére ugyanakkor nem lehet különösebb panasz. A befektetési egységhez vagy indexhez kötött (unit-linked) életbiztosításoknál 201,4 milliárd forintos díjbevétel keletkezett az első két negyedévben, ami 7,7 százalékos emelkedést tükröz az egy évvel korábbihoz képest. A nyugdíjbiztosításoknál szintén meggyőző, 7,9 százalékos díjbevétel-emelkedést mutat a jegybank statisztika, 109,5 millárd forintos volumen mellett.

Szintén figyelemre méltó, 12,5 százalékos növekedés látható a halálesetre szóló (kockázati) életbiztosításoknál, amelynek eredményeképp már több mint 30 milliárd forintos díjbevételt könyvelhettek el fél év alatt a biztosítók.

A kötelezőnél szinte csak stagnálásra futotta

A nem életbiztosítási üzletágban szintén vegyesen alakult az egyes konstrukciók teljesítménye. A lakossági vagyonbiztosításoknál visszafogott, 3,4 százalékos bővülést mutatnak a jegybank adatai, így a kimutatott féléves díjbevétel már meghaladta a 127,5 milliárd forintot. Stagnálásnak is beillő, fél százalékos emelkedésre futotta csak ugyanakkor a kötelező gépjármű felelősségbiztosításoknál, miután a díjbevétel éppen 195 milliárd forint alatt maradt. A casco biztosításoknál ennél kedvezőbben alakult a helyzet, a most kimutatott, 113,3 milliárd forintos volumen 4,2 százalékos, éves emelkedés eredménye.

A kisebb bevételt hozó konstrukciók közül az utasbiztosítások piaca 1,2 százalékkal, 10,95 milliárd forintra bővült, viszont a balesetbiztosításoknál több mint 10 százalékos növekedést mért az MNB, közel 10,4 milliárdos volumen mellett. A betegségbiztosításoknál viszont több mint két és félszeresére ugrott a díjbevétel egy év alatt – ezzel elérte a 24,4 milliárd forintot.

Legfrissebb útmutatóink biztosítás témában