Bővült a két számjegyű betétkamatot kínáló bankok köre
Meglepően kevés, mindössze 4 bank követte a bő egy éven át tartó jegybanki alapkamat-emelkedést a lekötöttbetét-kamataiban. Közülük most a MagNet Bank lépett be a két számjegyű betétkamatot kínáló bankok körébe. A betéttel egy kedvező díjazású bankszámla is párosul, mely jól jöhet a bankok idén várható brutális emelése ellen is.
Mától 11 százalékos betétkamatot kínál a MagNet Bank
Az egyre gyorsuló infláció ellen a hónapok óta változatlanul 13 százalékon hagyott jegybanki alapkamat nem sok mozgásteret hagy a bankoknak a forrásgyűjtés terén. Ennek ellenére - a vonzó állampapír-kínálat miatt - nincs nagy tolongás a magas kamatot kínáló hitelintézetek táborában. Az eddigi három bank mellett azonban mától a MagNet Bank is kínál két számjegyű kamatozást biztosító lekötött betétet.
2023. január 16-tól az Aktív Plusz Közösségi Betétben elhelyezett megtakarításokra az első 3 hónapos kamatperiódusban kiemelkedő, évi 11 százalékos (EBKM: 10,88%) betéti kamatot kínál a hitelintézet. A betétlekötés 1 és 100 millió forint közötti összeggel érhető el.
A magas kamatnak három feltétele van. Egyrészt a betétlekötésnek új pénzből kell történnie az ügyfél közösségi banknál vezetett számlái 2022. december havi látra szóló egyenlege és lekötött betéti egyenlege együttes átlagos összegéhez képest. Másrészt az ügyfélnek aktiválnia kell a lakossági számláját okostelefonon elérő MagNet Mobilbank szolgáltatást. Harmadrészt a 3 hónapos kamatfizetési időszak mindegyik hónapjában legalább 30 000 forint összértékben kell vásárolnia a magnetes számlájához kötődő bankkártyájával.
Ezután az automatikusan ismételten lekötésre kerülő Aktív Plusz Betét a Mentor-Szféra Plusz - NetBank Betét szabályaival és kamatozásával folytatódik, aminek a kamata jelenleg évi 6,25 százalék, az EBKM 6,18%. A betét kamata változó, de a 3 hónapos kamatfizetési időn belül fix. Az Aktív Plusz Betét a 3 hónapos kamatfizetési időszakok utolsó napjain kamatveszteség nélkül felmondható.
Három bank kínál még évi 10 százalék feletti betétkamatot
A MagNet Bank új ajánlata mellett a Gránit, a Magyar Cetelem Bank és az Oberbank kínál még két számjegyű lekötött betéti kamatot a hazai piacon.
A Gránit Bank 12 hónapos GRÁNIT KamatMax Plusz betétje 2023. január 16-án az aktuális MNB jegybanki alapkamattól 2,75 százalékkal kisebb betétkamatot kínál (jelenleg évi 10,25 százalék). A betétben legalább 50 000 forint helyezhető el és az ügyfélnek a betétlekötéssel érintett bankszámlájához kapcsolódva aktivált betéti bankkártyával kell rendelkeznie. Éves kamat és EBKM a betét lejárata előtti feltörés esetén 0,10%.
A Magyar Cetelem Bank a Cetelem Takarékszámláján látra szóló betétben évi 9 százalékos betétkamatot kínál (EBKM 9,38%), míg 1 évre lekötve 10,50 százalékos betétkamatot (EBKM: 10,50%), 2 évre lekötve pedig 12 százalékos betétkamatot (EBKM 11,36%).
Az Oberbank két számjegyű betétkamatot 9 hónapra és 12 hónapra kínál. Előbbire évi 10,45 százalékos, utóbbira 10,75 százalékos betétkamatot kínál. Az EBKM azonos a kamattal. Az Oberbanknál legalább 8 millió forintot kell elhelyezni a betétben. Egy esetleges lejárat előtti felbontáskor az esedékes kamat felét fizetik ki.
- A két számjegyű kamatokat mindenhol 15 százalékos kamatadó, hivatalos nevén személyi jövedelemadó terheli - mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu alapítója és pénzügyi szakértője. - Ez azt jelenti, hogy a betétkamatok 85 százalékát kapja kézhez a betéttulajdonos, szemben az állampapírok hozamával. De Tartós Befektetési Számlán 5 naptári évig megőrizve a pénzt, meg lehet spórolni a kamatadót.
Egy jó bankszámla is része a lekötött betét választásnak
A lakossági bankszámla is része annak az ajánlatnak, amely a minél magasabb kamatot ígéri, hiszen betétet lekötni csak bankszámláról lehet és a számlát a betétlekötés alatt végig fenn kell tartani.
A Magyar Cetelem Bank nem vezet lakossági bankszámlát. A másik három bank kínálatából válogatva mindenhol találhatunk ingyenes - vagy legalábbis olcsó - számlavezetést.
A Gránit Banknál a két, feltétel nélkül havidíj-mentes bankszámla is akad. A GRÁNIT - Digitális bankszámla esetében valamennyi, míg a GRÁNIT - Sztár bankszámla esetében a havi első két készpénzfelvétel során csak a 0,6 százalékos pénzügyi tranzakciós illetéket kell fizetni, bármely hazai ATM-ből. A 890 forintos havidíjú GRÁNIT - Digitális Plusz bankszámlások pedig belföldre korlátlanul díjmentesen utalhatnak a netbankon vagy a mobilapplikáción át, beleértve a tranzakciós illeték alóli díjmentességet is.
A MagNet Banknál a csak online úton igényelhető Házhozszámla számlavezetése becsületkasszás, azaz - ha az ügyfél nem módosít rajta - ingyenes. Emellett egy sor ingyenes tranzakció is várja a Házhozszámlásokat: bankon belül másnak utalva és bankon kívülre az internetbankon vagy mobilapplikáción át utalva, a havi első két-két tranzakció ingyenes, összesen legfeljebb havi 100 000 - 100 000 forintig.
Internetbankon vagy mobilalkalmazáson keresztül megadva a havi első két rendszeres átutalás is ingyenes, összesen legfeljebb 50 000 forintig. Az ingyenesség itt szintén azt jelenti, hogy a pénzügyi tranzakciós illetéket sem kell megfizetni. Most minden századik számlanyitó ügyfél e-rollert kap, minden ezredik pedig egy e-kerékpárt. Emellett a közösségi bank a saját költségén minden új számlanyitó ügyfél nevében egy fát is elültet.
Az Oberbanknál a Standard számla vezetése havi 515 forintba kerül. Egy eseti átutalás belföldre, bankon kívülre az átutalt összeg 0,3616 százalékába, de legalább 310 forintba, legfeljebb 10 330 forintba kerül. A csoportos beszedés teljesülésének díja 93 forint, a megbízás rögzítésének egyszeri díja pedig 207 forint.
Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam. 15 éve foglalkozom lakáshitel, személyi kölcsön, bankszámla, banki betét, állampapír termékcsoportok összehasonlításával. 2006-ban végeztem közgazdászként az International Business School (IBS) főiskolán.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.