Cikkek  

Meghaladta az 50 ezer forintot az átlagos bankkártyás kár, a számlák elleni támadásban pedig 1-1 lakossági számláról 1,85 millió forint kerül a csalók kezébe. A visszaélésekben érintett összegek a bankkártyák esetében 50, a számlacsalásoknál 80 százaléka az ügyfelek kára lesz. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint némi örömre az ad okot, hogy gyors ütemben emelkedik a meghiúsított csalási kísérletek száma.

Korai örömtüzeket gyújtani: bár az idei év első negyedévéhez képest közel megfeleződött, 16,1 milliárd forintról 8,7 milliárd forintra zuhant a második negyedévben az elektronikus visszaélések következtében keletkezett kár összege, Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője a jegybanki adatokat kommentálva arra figyelmeztet, hogy az első negyedévi adatot nagyban befolyásolta az a több, mint 6 milliárd forintos egyedi kárösszeg, amelyik az egyik kiskereskedelmi láncot érintette.

A szakértő szerint épp ezért érdemesebb az éves összevetésben gondolkodni. Az év második negyedévében a csalásokban érintett 8,74 milliárd forintos kár közel negyedével, 24 százalékkal magasabb, mint 2023 hasonló időszakának 7 milliárdos adata.

Családok teljes vagyona tűnik el

Bár a márciustól-június végéig terjedő időszakban feljegyzett 56 371 sikeres visszaélés 92 százalékát a bankkártya forgalomban jegyezték fel, a kárösszeg 68 százaléka a számlákat támadó csalók tevékenységéhez volt köthető.

Az átutalási forgalomban az egy visszaélésre jutó átlagos kárösszeg 1,33 millió forint volt, de ami fájdalmasabb Gergely Péter szerint, hogy ebben a negyedévben nincs érdemi különbség a vállalati vagy a lakossági számlákat ért sikeres csalások értékében: egy-egy család számlájáról 1,18 millió forint, jellemzően a háztartás teljes megtakarítása tűnt el. Egy éve ez az összeg még 970 ezer forint alatt volt – a BiztosDöntés.hu számításai szerint.

50 ezer forint felett az átlagos bankkártyás kár

A bankkártya forgalomban éves szinten továbbra is jelentős, 43 százalékos növekedést jelent a 2,76 milliárd forintos elorzott pénzösszeg, örülni maximum annak lehet, hogy a növekedés az előző két negyedévhez képest mérséklődött, az immár második negyedéve bőven 50 ezer feletti visszaélésben átlagosan 53 ezer forintot lopnak el a csalók. A statisztika mélyére ásva ugyanakkor azt látjuk, hogy a bankkártyáknál is a számlák támadásában hosszú ideje vezető szerepet betöltő pszichológiai manipuláció és megtévesztés eredményeként a csalók unszolására maga az ügyfél által elvégzett tranzakciók okozzák a legjelentősebb veszteséget a bankkártyáknál is. Gergely Péter szerint ugyancsak a kártyás visszaélések 4,5 százaléka köthető ezekhez az esetekhez, ám a károknak 12 százalékát adják – az átlagérték itt 140 ezer forint.

Az ügyfelek pénze bánja

A fő problémát a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az okozza, hogy a visszaélésekben érintett kár egyre nagyobb aránya ügyfélkár lesz. A bankkártyás visszaélések esetében az ügyfélre terhelt károk aránya 50 százalék fölé ért (54%), a kártyabirtokosok 1,5 milliárd forint megtérülésére nem számíthatnak. A számlákat ért támadások esetében a károk közel 90 százaléka, 5 milliárd forint volt a számlatulajdonosokra terhelt veszteség összege.

Egyre jobb a felderítés

Kicsiny bizakodásra csak az adhat Gergely Péter szerint okot, hogy az adatokból azért kitűnik, hogy a folyamatos figyelmeztetések, a Kiberpajzs programban megtapasztalt széleskörű összefogás egyre óvatosabbá és tudatosabbá teszi az embereket. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint ennek is betudható, hogy éves szinten 4,6 százalékkal csökkent a sikeres számlatámadások aránya.

A bankok egyre komolyabb felkészültségének, hatékonyabb felderítésének és az ügyfelek növekvő tudatosságának köszönhetően az elmúlt negyedévek 20 százalék körüli mértékéhez képest 14,7 százalékra csökkent a sikeres bankkártya elleni támadások száma. Összességében a második negyedévben több, mint 300 ezer bankkártyás és közel 5 900 számla elleni támadást hiúsítottak meg Magyarországon.

Gergely Péter
Gergely Péter pénzügyi szakértő
Linkedin
Gergely Péter pénzügyi szakértő

Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam. 15 éve foglalkozom lakáshitel, személyi kölcsön, bankszámla, banki betét, állampapír termékcsoportok összehasonlításával. 2006-ban végeztem közgazdászként az International Business School (IBS) főiskolán.

Kapcsolódó címkék

Legfrissebb útmutatóink bankszámla témában