Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek

A magyarok több százezer forintos havi nyugdíjra vágynak, azonban ezért nem sokat tesznek. Ugyanakkor aggódnak, hogy nem tudnak majd megélni időskorukban és másokra lesznek utalva - derült ki az OTP Nyugdíjpénztár reprezentatív felméréséből.  Mégis kevesen gondolnak a jövőjükre, pedig a nyugdíjpénztárakkal hatékonyan kiegészíthetnék az időskori ellátásukat! Hiszen a nyugdíjpénztári megtakarítás egyrészt jelentős hozammal, másrészt adóvisszatérítéssel is gyarapodik!

A magyarok csaknem 50%-a szerint havonta min. 300 ezer Ft szükséges a gondtalan nyugdíjas évekhez - derül ki az OTP Nyugdíjpénztár megbízásából készült (1) Pulzus kutatásból.

Érdekesség, hogy leginkább a 18-39 évesek elvárása a min. 300 ezer forintos havi összeg időskorban, és hogy főként a férfiak számítanak nagyobb kiadásra nyugdíjas éveikben. Minden harmadik diplomás pedig úgy véli, hogy több mint 400 ezer forintra lesz szüksége.

Elég lesz-e a nyugdíj?

A még nem nyugdíjasok 56%-a fél attól, hogy nem tudja majd eltartani magát a nyugdíjából. Aggódnak az egészségügyi kiadások miatt, és hogy majd nem tudnak mindent megadni a családjuknak. Mindössze 11% nem tart anyagilag a nyugdíjas évektől. Ezek az aggodalmak egyébként erősebbek a fiatal generációknál, a 18-39 éveseknél.

A kutatás eredményeiből az is kiderült, hogy a többség tisztában van az állami nyugdíjrendszer fenntarthatóságával kapcsolatos kockázatokkal. A megkérdezett 40 év alattiak 57%-a egyáltalán nem hisz a jelenlegi nyugdíjrendszerben. Részben ezért a válaszadók 88%-a fontosnak tartja az öngondoskodást.

Ne csak várjunk! Tegyünk a biztonságunkért nyugdíjpénztárral!

A kutatásban megkérdezettek 37%-a azt válaszolta, hogy eddig sem tett félre nyugdíjcélra, és ezután sem fog. Közel 25%-uk eddig is fontosnak tartotta ezt a fajta öngondoskodást, azonban mindössze 7% gondolja úgy, hogy eljött az idő a nyugdíjpénztári megtakarítások megkezdésére.

„Az OTP Nyugdíjpénztárnál már egészen minimális, havi 8000 forintos összeggel is megkezdhető a felkészülés a gazdaságilag inaktív életszakaszra, így lekerül az a teher a vállunkról, hogy idős korunkban másoktól kell függenünk anyagilag. Minél előbb kezdi el valaki az öngondoskodást, annál nagyobb eséllyel tudja fedezni a vágyott, gondtalan nyugdíjas éveket” – mondta Budai József, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

Ráadásul az öngondoskodással sokkal könnyebbé tehetnék a magyarok, hiszen jelentős összegű adó-visszatérítést is kaphatnak, a hozamon kívül! A nyugdíjpénztári befizetések 20%-át, de legfeljebb 150 ezer forintot visszakaphatják ugyanis nyugdíjszámlájukra minden évben, ezzel is növelve a megtakarítást a számlájukon.

Melyik életkorban, milyen összeggel érdemes elindítanod a nyugdíjpénztári számlát? Az OTP Nyugdíjpénztár kalkulátorával egyszerűen megtervezheted!

Gondoskodj magadról, gondoskodj a jövődről az OTP Nyugdíjpénztárral!

Hogyan?

  1. Legyél az OTP Nyugdíjpénztár tagja. (Tovább az online belépéshez).
  2. Fizess be havonta min. 8 ezer forintot.
  3. Az adóbevallásodban igényeld a 20% adó-visszatérítést, amit a befizetett összegek után kaphatsz, és ami akár 150 ezer Ft is lehet évente (750 ezer Ft befizetésekor).
  4. Nyugdíjasként felveheted (a hozammal és adó-visszatérítéssel megnövekedett) megtakarításodat, akár egyösszegben, akár részletekben, de akár a Pénztárban is hagyhatod, hogy a hozam összegével gyarapodjon.

Ne hagyd ki te sem!

NYEREMÉNYJÁTÉK!

Ne legyen 8 a jövőd! 8 ezer forintot kapsz, ha most nyitsz OTP Nyugdíjpénztári számlát! RÉSZLETEK
Gergely Péter
Gergely Péter pénzügyi szakértő
Linkedin
Gergely Péter pénzügyi szakértő

Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam. 15 éve foglalkozom lakáshitel, személyi kölcsön, bankszámla, banki betét, állampapír termékcsoportok összehasonlításával. 2006-ban végeztem közgazdászként az International Business School (IBS) főiskolán.

(1) Az OTP Nyugdíjpénztár felméréséről: A felmérés az OTP Nyugdíjpénztár megbízásából, a Pulzus© Kutatási Rendszer közreműködésével készült. A kutatás végső elemszáma 1000 fő, mely a 18 év feletti magyar, nem nyugdíjas alapsokaságot reprezentálja nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint. Az adatfelvétel 2023 júniusában készült.

A cikk megjelenését az OTP Nyugdíjpénztár támogatta.

Legfrissebb útmutatóink nyugdíj megtakarítás témában