Az UniCredit Bank is elindul a munkáshitellel októbertől
Az UniCredit Bank is elindul októbertől a munkáshitellel, így már nyolc banknál lesz igényelhető az ingatlanfedezet nélkül felvehető, kamatmentes kölcsön.

Az UniCredit Bank is elindul októbertől a munkáshitellel, így már nyolc banknál lesz igényelhető az ingatlanfedezet nélkül felvehető, kamatmentes kölcsön.

Az Otthon Start komoly versenyt indított el a bankok között, és szinte kivétel nélkül nagy összegű jóváírásokkal, induló díjak elengedésével és akár alacsonyabb kamatokkal is igyekeznek megnyerni a rengeteg érdeklődőt. Az MBH Bank a héten több akciót is hirdetett, amely szélesebb rétegeket is érinthet, ráadásul a pénzjóváírási akciók is bővültek, emelkedtek az összegek.

Az Otthon Start óriási versenyt indított e a bankok között, ennek eredménye, hogy komoly, akár több százezer forint jóváírást is bezsebelhet az igénylő, ha teljesíti az elvárt feltételeket. Arra viszont figyelni kell, hogy a kedvezmények többsége bizonyos határidőre szól, azt pedig nem tudhatjuk, hogy ezt követően maradnak-e az akciók, és ha igen, milyen feltételekkel.

Az Otthon Start hitel alacsony, legfeljebb 3 százalékos fix kamatával hódít, pedig nem csak ez jelenti az előnyét. A bankok az induló költségeknél is komoly akciókat kínálnak, ami a gyakorlatban akár százezres megtakarítást jelent. Ha Otthon Start hitelt veszel fel, nemcsak a havi törlesztőt, hanem a kezdeti díjakat is érdemes összehasonlítanod. A BiztosDöntés.hu összeszedte, hogy melyik bank milyen induló díj kedvezményeket kínál.

Kormányrendelet írja elő, hogy az Otthon Start hitel ügyfél által fizetett kamata legfeljebb 3 százalék lehet. Ugyanakkor a bankoknak van lehetőségük ennél kedvezőbb kamatot kínálni – ezzel három pénzintézet, a Gránit, az UniCredit és a CIB is élt. De mit jelent ez a havi törlesztőrészletek szempontjából?

Egyre több helyen lehet online igényelni személyi kölcsönt, ám sokszor a szerződéskötés is levezényelhető otthonról, számítógépen, vagy mobiltelefonon keresztül. A hitelbírálat is rendkívül gyors, esetenként pár perc alatt megvan, és ami a legjobb, a bankok még ajándékutalványt vagy utólagos visszatérítést is adnak utólag. Mutatunk ezekre három remek példát.

Az UniCredit Bank az Otthon Start hitel bevezetésekor elsők között indul a saját konstrukciójával. Mutatjuk hány évesen igényelhető, milyen hitelcélokra veheted fel, kombinálható CSOK Plusszal, Falusi CSOK-kal vagy Babaváró hitellel és milyen akciók érhetők el.

Bár a személyi kölcsönöknél változatlanul többmilliós hitelösszegnél érhetők el a legalacsonyabb kamatok, egyre több szolgáltató árul kedvező feltételekkel kisebb – pár százezer forintos – összegű konstrukciókat is. Utóbbi azt jelenti, hogy egyes esetekben akár 11-13 százalékos éves kamatok is elérhetők.

Most közzétett hirdetménye szerint az átutalásokra, csoportos beszedésekre egy plusz díjat vezet be 2025. február 1-től az UniCredit Bank az Ikon Plusz számlacsomagjában, a megemelt pénzügyi tranzakciós illeték miatt. Az állami elvonás megemelkedésének dacára megmarad ugyanakkor a Mobil Aktív Plusz számla korlátlanul díjmentes átutalási lehetősége mobilapplikációval – értesült a BiztosDöntés.hu.
A 15. egymást követő negyedévet is nyereséggel zárta az UniCredit. 2024 harmadik negyedévében a bankcsoport 2,5 milliárd euró nettó eredményt ért el, ami 8%-kal magasabb az előző év hasonló időszakának adatánál. Az év első kilenc hónapjában a nettó eredmény 7,7 milliárd euróra emelkedett, ami 16%-os növekedésnek felel meg az előző évihez képest.