Cikkek  

A CIB Bank maradt hátra már csak, amelyik még nem jelentette be, hogy áthárítja a pénzügyi tranzakciós illeték megemelését. A Raiffeisen Bank és a kis- és középvállalkozók számára még szóba jöhető kis bankok (KDB Bank, Oberbank, Polgári Bank) is léptek, így már csak az a kérdés, a CIB Bank pontosan mikortól hárítja át a pénzügyi tranzakciós illetékemelést a vállalkozó ügyfelei számára – tette közzé a BiztosDöntés.hu.

A kormány egy rendelettel megemelte a pénzügyi tranzakciós illeték mértékét 2024. augusztus 1-től, melyet a bankoknak kell fizetniük. Az emelés mértéke másfélszeres, így:

– a készpénzt nem érintő műveletekre 2024. augusztus 1-től 0,3 százalék, maximum 10 000 forint helyett 0,45 százalék, maximum 20 000 forint,

– a készpénzes műveletekre 0,6 százalék helyett 0,9 százalékos állami elvonás van érvényben.

Az illetéket – néhány kivétellel, köztük az ügyfél saját bankszámlái közötti pénzmozgások kivételével – minden, a bankszámlán történt fizetési művelet, így például átutalás, csoportos beszedés, készpénzfelvétel után meg kell fizetni.

– Noha az illeték alanya a bank, átháríthatja azt az ügyfelekre – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. – Mivel ez egy jelentős emelkedésnek számít, ezért a bankok nem vállalják át ezt az ügyfelek helyett, hanem továbbhárítják rájuk. Most ezt csak a vállalkozókkal tehetik meg, mert a lakossági ügyfélrétegre díjstopot rendelt el a kormány 2024. december 31-ig.

A korábbiakhoz képest egy nagybank, a Raiffeisen Bank és három, a kis- és középvállalkozók számára még szóba jöhető kis bank jelentette be az illeték áthárítását. Közülük a KDB Bank egyedi megoldást választott: a 2024. augusztus 1. után szerződött ügyfelek azonnal a már most is érvényben lévő, magasabb illetéket fizetik, a korábban szerződött ügyfelek viszont csak október 1-től.

A vállalkozókra történő áthárítás – vagyis a banki díjemelés – kezdete bankonként az alábbi:

  • Erste Bank: 2024. szeptember 20.
  • Gránit Bank: 2024. szeptember 16.
  • KDB Bank: a 2024. augusztus 1-től szerződött ügyfelekre azonnal, a 2024. augusztus 1. előtt szerződött ügyfelekre 2024. október 1-től
  • K&H Bank: 2024. szeptember 26.
  • MagNet Bank: 2024. október 1.
  • MBH Bank: 2024. október 3.
  • Oberbank: 2024. október 7.
  • OTP Bank: 2024. augusztus 1. (már nem igényelhető számlacsomagok esetében 2024. október 1.)
  • Polgári Bank: 2024. szeptember 20.
  • Raiffeisen Bank: 2024. október 9.
  • UniCredit Bank: 2024. augusztus 1.

Nőtt az illeték kedvezmény is, de csak a lakosságnak

Az illeték megemelése kapcsán a kormány az illetékköteles határ megemeléséről is döntött, amely így 20 000 forintról 50 000 forintra növekedett, lakossági átutalási tranzakciónként. A banknak tehát csak e feletti, lakossági tranzakciós összegek esetében, az 50 000 forintos összeg feletti részre kell illetéket fizetnie az állam felé, de ezt a kedvezményt általában nem adják tovább az ügyfeleknek.

A két bank, amely bejelentette, hogy augusztus 1-től a nagyobb összeg után számítja csak fel a pénzügyi tranzakciós illetéknek megfelelő banki díjat a lakossági ügyfelek számára, az a K&H Bank és a Raiffeisen Bank. Utóbbinál vannak olyan lakossági díjcsomagok, amelyeknél 50 000 forintos tranzakciós érték alatt egyáltalán nem kell semmilyen díjat fizetniük az ügyfeleknek az elektronikus átutalások esetében.

A kisebb bankok közül a KDB Bank és a Polgári Bank is meglépte ugyanezt, így mindkét banknál 50 000 forint az illetékmentesség határa 2024. augusztus 1. óta.

A vállalkozók számára ugyanakkor az OTP Bank tett közzé egy kedvező változást: a hitelintézet a forgalmi különdíjas (2013. február 4-től igényelhető) díjcsomagokban 2024. augusztus 1-től az év végéig nem számít fel banki díjat a pénzügyi tranzakciós illetéknek megfelelő banki díjon felül, a bankon belüli átutalások esetében.

A 2013. február 4. előtt igényelhető OTP-s díjcsomagokra ez az akció nem érvényes, ugyanakkor számukra a díjemelés nem 2024. augusztus 1-jén, hanem csak 2024. október 1-jén lép hatályba.

Októbertől újabb illeték jön a vállalkozóknak

A kormány egyúttal döntött egy kiegészítő pénzügyi tranzakciós illeték bevezetéséről is, melyet a devizaváltás és egyes pénzügyi eszközök megvásárlása esetén kell megfizetniük a bankoknak az állam felé.

Ennek mértéke tranzakciónként 0,45 százalék, de maximum 20 000 forint. Ezt a külön díjat a devizaváltáskor, illetve egyes pénzügyi eszközök megvásárlásakor az alábbi időponttól vezetik be a bankok:

  • MagNet Bank: 2024. október 1.
  • UniCredit Bank: 2024. október 1.

Nem jelentett még be ilyen díjat a nagy bankok közül a CIB Bank, az Erste Bank, a Gránit Bank, a K&H Bank, az MBH Bank, az OTP Bank és a Raiffeisen Bank, továbbá a KDB Bank, az Oberbank és a Polgári Bank sem. Közülük is bizonyára lesz még ilyen bejelentés, de az is lehet, hogy más módon érvényesítik a kiegészítő illeték áthárítását 2024. október 1-től a vállalkozások esetében.

A lakosság megúszhatja a pénzügyi tranzakciós illetéket az átutalásoknál

Több banknál is van lehetőség megmenekülni a pénzügyi tranzakciós illeték alól az elektronikusan indított lakossági átutalások esetében – tehát netbankból vagy mobilapplikációval –, 2024. december 31-ig biztosan, de sok esetben várhatóan még utána is.

  • A CIB Banknál az ECO és ECO Plusz díjcsomagokban 20 000 forintig teljesen ingyenes bármely belföldi eseti átutalás.
  • Az Erste Banknál havi 400 000 forintos keretösszegig semmilyen díja nincs a belföldi átutalásnak a George és George Online díjcsomagokban.
  • A Gránit Bank Gránit Bajnok Plusz és Gránit Digitális Plusz díjcsomagjaiban korlátlanul ingyenesek a belföldi átutalások.
  • A K&H Banknál az okos díjcsomagokban – díjcsomagtól függően - a havi első 2 vagy 5 átutalás, tranzakciónként 50 000 forint alatt, teljesen díjmentes.
  • A KDB Banknál az azonnali átutalásnak megfelelő feltételekkel leadott elektronikus átutalások ugyancsak teljesen ingyenesek jelenleg, méghozzá összegtől függetlenül, minden díjcsomagban.
  • A MagNet Banknál a kizárólag interneten igényelhető HázhozSzámla konstrukcióban bankon belülre és kívülre külön-külön teljesen díjmentes a havi első két eseti átutalás, legfeljebb havi 100 000 - 100 000 forintig. A Csillag és Diamond számlacsomagokban tranzakciónként 100 000 forintig korlátlan számban ingyenes a belföldi átutalás.
  • Az Oberbanknál az Elektronikus Számla nevű konstrukcióban az elektronikus átutalások jelenleg korlátlanul ingyenesek, összeghatártól függetlenül.
  • A Raiffeisen Banknál a Díjnyertes, az Aktivitás 3.0 és a kizárólag interneten igényelhető Online számla esetében, tranzakciónként 50 000 forintig teljesen ingyenes az átutalás.
  • Az UniCredit Banknál mindkét, jelenleg igényelhető bankszámla konstrukciónál korlátlanul ingyenes a belföldi eseti átutalás, de a Mobil Aktív Plusz számla esetében ez csak a mobilapplikációra vonatkozik, a netbankra nem.

Minden hazai banknál korlátlan számban és összegben ingyenes a fizetési kérelemmel és 2024. szeptember 1-től a QR-kóddal indított átutalás, tranzakciónként 20 millió forintig, így érdemes élni vele, amennyiben van rá lehetőség.

Az alapszámla típusú bankszámla konstrukciókban a havi első 4 belföldi elektronikus átutalás, összesen legfeljebb havi 100 000 forintig teljesen ingyenes, minden banknál.

A másfél milliós hazai táborral rendelkező litván Revolut Banknál is teljesen ingyen utalhatnak az ügyfelek Magyarországra, korlátlan számban, miután – szintén ingyen – feltöltötték számlájuk egyenlegét betéti bankkártyájukkal. Az átutalás ebben az esetben azonban nem azonnali, így csak a következő munkanapon érkezik meg Magyarországra várhatóan.

Lakossági díjemelés legkorábban jövőre jöhet

A lakosság a kormány díjstopjának köszönhetően mentesül a díjemelés alól. Ez viszont csak az idei év végéig érvényes.

2025. január 1-től kezdve mind az illetékemelés, mind pedig az új kiegészítő illeték megjelenik majd a lakossági díjazásban is.

Gergely Péter szerint a lakossági ügyfelek a 2025-ös évben a megszokottnál nagyobb díjemelésekkel találkoznak majd, mert az év első felében egyszerre hatnak majd az illetékemelés, a kiegészítő devizaváltási illeték bevezetése és a szokásos év eleji inflációs díjemelés.

Gergely Péter
Gergely Péter pénzügyi szakértő
Linkedin
Gergely Péter pénzügyi szakértő

Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam. 15 éve foglalkozom lakáshitel, személyi kölcsön, bankszámla, banki betét, állampapír termékcsoportok összehasonlításával. 2006-ban végeztem közgazdászként az International Business School (IBS) főiskolán.

Legfrissebb útmutatóink bankszámla témában

  • Telefonos csaló ellenőrzése

    Így óvd a pénzed, ha a vonalban vannak a csalók

    Az adathalászat egyre komolyabb méreteket ölt, mióta az interneten is rendelkezünk a pénzünk felett. A kevésbé tájékozott ügyfelek gyakran nem tudják megvédeni a saját pénzüket, mivel a csalók megtévesztik őket. Ehhez több segítségre lenne szükség, amellyel a nem hozzáértők is beazonosíthatják a csaló hívásokat. A Gránit Bank most lépett egy ilyen újdonsággal, amely igazolja, ha tényleg a banktól hívnak.

    frissítve: 2024. szeptember 9.
  • QR kódos fizetés élelmiszerboltban mobillal

    Szeptember 1-től minden banknál elindult a QR-kódos fizetés Magyarországon

    A mobilodat használhatod a bankkártya helyett, a lakosság számára teljesen ingyenesek ezek a QR-kódos fizetések Magyarországon.

    frissítve: 2024. szeptember 6.
  • OTP bankfiók szlovéniában

    Szlovéniában is találkozhatsz ezentúl az OTP Bankkal

    Szlovénia legújabb és egyik legnagyobb bankját mostantól OTP Bankának hívják.

    frissítve: 2024. szeptember 6.