Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek

Szeptemberre 6 százalék közelébe emelkedett a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek összeg szerinti részesedése a piacon, miközben a szerződéses összeg bő kétharmadát 50 százalék alatti önerő mellett helyezték ki a bankok. Ezek az adatok ugyan nem tükröznek jelentős elmozdulást 2024. végéhez képest, ám az utolsó negyedévben – az Otthon Start hitel felfutásával – már látványosan változhatott a helyzet.

Szeptemberben már 5,83 százalékot volt a 80 százalék feletti hitel/fedezet aránnyal (angol rövidítéssel LTV) kihelyezett lakáshitelek összeg szerinti részesedése Magyarországon, ami érezhető emelkedés a 2024 decemberében kimutatott 4,54 százalékos arányhoz képest – derül ki a Magyar Nemzeti Bank most közzétett adataiból. Az 50 százalék feletti LTV-mutatóval – vagyis az ingatlan értékének felénél is alacsonyabb önerővel – felvett lakáshitelek összeg szerinti aránya közben szintén emelkedett valamelyest: a 2024. decemberi 66,6 százalék után a kilencedik hónapban már 67,4 százalék közelében alakult.

A szerződések számát vizsgálva viszont – érthetően – jóval kedvezőbb a kép: a 80 százalék feletti LTV-mutató mellett felvett hitelek aránya 3,74 százalék volt szeptemberben, miközben az 50 százalék feletti hitel/fedezet arányúaké valamivel 50 százalék felett alakult – utóbbi arány még minimálisan csökkent is a kilenc hónappal korábbihoz viszonyítva.

Az Otthon Start felfutása látványos változást hozhatott

Bár a jegybanki statisztikák szerint a lakáshitel fedezetéül felajánlott ingatlanok megterheltsége szeptemberig nem nőtt érdemben, az Otthon Start hitel felfutása a múlt év utolsó negyedévében itt is jelentős változást hozhatott. Ez azért is valószínűsíthető, mert az új, legfeljebb 3 százalékos éves kamattal igényelhető támogatott hitel szerződéseinek összege októberben és novemberben ugrásszerűen nőtt, miközben szeptemberben (az Otthon Start indulásának hónapjában) még 21,7 milliárd forintnyi új szerződésig jutottak el a bankok.

Az Otthon Startnál pedig az átlagosnál jóval magasabb lehet az LTV-mutató értéke – és az önrész mértéke pedig alacsonyabb. Ezt egyrészt az indokolja, hogy a támogatott konstrukció akár 10 százalékos önerő mellett is elérhető, másrészt az Otthon Startnál jellemző, 35 millió forint környéki, átlagos hitelösszeg is arra enged következtetni, hogy a megszokottnál jobban megterhelik a fedezetül felajánlott ingatlanokat az ügyfelek.

Szinte mindent a támogatott hitelre tesznek fel a bankok

Az Otthon Start hitel iránti, rendkívül intenzív érdeklődés a bankoknál is erős versenyt hozott a BiztosDöntés.hu Otthon Start hitel kalkulátora szerint.

A Gránit Banknál akár 320 ezer forint egyszeri jóváírás is járhat a kölcsön mellé. Utóbbi feltétele, hogy az adós és az adóstárs is új ügyfélként, ajánlókóddal nyisson számlát a pénzintézetnél. A Gránit Bank átvállalja, illetve visszatéríti a hitelhez kapcsolódó induló költségek egy részét is, miközben a piacon a legalacsonyabb, évi 2,85 százalékos kamattal árulja a konstrukciót.

Az Erste akciójában csak az Otthon Start hitel felvételéért 200 ezer forint jóváírás járhat. Vagyon- és törlesztésvédelmi biztosítás megkötésével, illetve új ügyfélként való számlanyitással további 40-40 ezer forintos egyszeri jóváírás is szerezhető, így, ha ketten igénylik a hitelt, akár 360 ezer forint extra pénz is összegyűjthető.

Az OTP Banknál egyéves türelmi idővel is igényelhető a konstrukció OTP Évnyerő Otthon Start Lakáshitel néven: itt az első 12 hónapban az ügyfeleknek csak a kamatot kell fizetniük. Emellett több induló díjkedvezmény is elérhető a pénzintézetnél: így például a hitelbiztosítéki érték-megállapítási díj 35 ezer forintot meghaladó részét nem kell megfizetni, ha az ügyfél teljesíti a vonatkozó feltételeket, de a hitelhez kapcsolódó, megfelelő biztosítások megkötésekor a pénzintézet elengedi a folyósítási díjat, és utólag megtérítik a közjegyzői költség 50 százalékát is.

A MagNet Banknál 200 ezer forint egyszeri jóváírás járhat a banknál történő számlavezetés, és 10 millió forintot elérő hitelösszeg esetén.

A K&H az Otthon Start igénylőinek 200 ezer forintos egyszeri jóváírást ad, miközben az új bankszámla nyitása 60 ezer forintot érhet az igénylőknek.

Az MBH Bank 200 ezer forint egyszeri jóváírást ad a feltételek teljesítésekor. Az ajándékpénz összege ugyanakkor elérheti a 220 ezer forintot is, ha az ügyfél az igényléssel párhuzamosan lakás-takarékpénztári szerződést is köt a Fundamenta-Lakáskasszánál. A prémium- és privát banki ügyfelek emellett kedvezményes, évi 2,89 százalékos kamattal vehetik fel a hitelt.

Az UniCredit Bank akciójában kedvezményes, évi 2,9 százalékos kamattal igényelhető az Otthon Start hitel, és egy havi törlesztőrészletet – de minimum 100 ezer forintot – visszatérít a pénzintézet, ha teljesülnek a kért feltételek.

A Raiffeisen Bank 200 ezer forintos, egyszeri jóváírást ad a támogatott lakáshitel hitel mellé, miközben az induló költségeknél is nyújt kedvezményeket.

A CIB Bank 200 ezer forint egyszeri jóváírást ad a feltételek teljesülésekor, és az ECO, illetve ECO Plusz számlacsomagnál a futamidő végéig – vagy a hitel visszafizetéséig –nulla forintos számlavezetési díjat biztosít.

Legfrissebb útmutatóink Otthon Start Hitel témában