
Egyre több lakáshitelt törlesztünk egészségpénztári számláról
Negyven százalékkal ugrott meg tavaly, és új csúcsot ért el 2024-ben a lakáshitel törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarítások összege. A lehetőséggel élő egészségpénztári tagok akár több millió forintot is lefaraghatnak hitelük költségeiből a teljes futamidő alatt.
Óriási emelkedést, egyben új rekordot is hozott 2024. a lakáshitel törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarításoknál: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az egészség- és önsegélyező pénztárak szolgáltatási kiadásaiból már 3,03 milliárd forintot tett ki a lakáshitel-törlesztés támogatása, ami 39,2 százalékkal volt több az egy évvel korábbi 2,17 milliárdnál.
Milliókat is spórolhatnak a lakáshitelesek
„Az elmúlt évek adataiból jól látszik, hogy egyre több egészségpénztári tag él az önsegélyező szolgáltatásként igénybe vehető lakáshitel-törlesztés lehetőségével, hiszen az ezen a címen kifizetett összeg 2022 és 2024 között több mint a duplájára emelkedett” - hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
A gyors növekedés egyáltalán nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy viszonylag könnyen igénybe vehető és kihasználható, és pénzügyi szempontból is kifizetődő lehetőségről van szó. A jelenleg hatályos szabályozás szerint – emlékeztetett a szakértő – lakáshitel törlesztésére az egészségpénztári megtakarításból az aktuális bruttó minimálbér 15 százalékát lehet fordítani: ez 2025-ben havi 43 620 forintot, éves szinten pedig 523 440 forintot jelent.
"Miután a lakáshitel törlesztésére fordított összegnél is érvényesíthető az egészségpénztári megtakarítások utáni, 20 százalékos adó-visszatérítés, a törlesztési támogatás teljes kihasználást figyelembe véve évi 104 668 forint is megspórolható, ami 20 éves futamidőt – és a jelenlegi minimálbér összegét – figyelembe véve több mint 2 millió forint megtakarítást jelenthet a hitel teljes időtartama alatt” – emelte ki a szakértő.

Egyes egészségpénztáraknál pedig – hívta fel a figyelmet Gergely Péter – azok a házastársak, akik egy lakáshitelben adóstársak, duplázhatják ezt az összeget, ha mindketten nyitnak egészségpénztári számlát, és – szintén mind a ketten – a saját számlájukon keresztül törlesztik a kölcsönt. Az OTP Egészségpénztárnál például mindkét házastárs törleszthet, de adott ez a lehetőség a Patika és az Új Pillér tagjainak is.
Az egészségpénztári számláról általában kétféle módon lehet lakáshitelt törleszteni: az egyik megoldás, ha a pénztár minden hónapban a törlesztésre szolgáló bankszámlára utalja a kért összeget, és onnan történik a fizetés. Ebben az esetben a bankszámlakivonattal minden hónapban igazolni kell, hogy valóban megtörtént a törlesztés. A másik – egyszerűbb – megoldás, ha az egészségpénztári tag a törlesztőrészlet utalását közvetlenül a bankhoz kéri.
Ez a megoldás például az OTP Egészségpénztárnál is elérhető, de ugyanúgy biztosítja ezt a lehetőséget az IZYS is. Utóbbinál egyébként, ha a pénztártag úgy dönt, hogy a bankszámlájáról törleszt, akkor a pénztárhoz tömbösítve, négyhavonta is benyújthatók a törlesztési igazolások. A Patika és Új Pillér Egészségpénztáraknál szintén van arra mód, hogy ha a tagok maguk törlesztenének, akkor tömbösítve kérjék vissza a pénztári számlájukról kifizetett összeget.
Gergely Péter ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az egészségpénztári megtakarításból történő lakáshitel-törlesztésnél is meg kell felelni több feltételnek. Így például a pénztártagnak a törlesztett lakáshitelben adósnak vagy adóstársnak kell lennie, és csak olyan kölcsönnél él ez a lehetőség, amelyet folyamatosan törlesztenek. Nem igényelhető emellett a szolgáltatás akkor, ha a pénztártag fizetési késedelemben van a lakáshitelével, vagy hátralékot halmozott fel.
Nagyon jól megy az egészségpénztáraknak
A jegybank adatai szerint az egészségpénztári szektor eddigi története legsikeresebb évét zárta 2024-ben: a szolgáltatási célú befizetések teljes összege például több mint az egyötödével, 104,8 milliárd forint közelébe emelkedett tavaly, de – hasonló mértékű bővülés után – új csúcsra, 84,6 milliárd forintra emelkedett a tagdíjbevételek összege is. A szolgáltatási kiadások összege pedig tavaly már meghaladta a 98 milliárd forintot, ami szintén 20 százalék körüli emelkedést tükröz az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
A be- és kifizetésekkel párhuzamosan szépen nő a taglétszám is a hazai egészség- és önsegélyező pénztáraknál: az év végén már megközelítette az 1,19 milliót, ami azt jelenti, hogy egyetlen év alatt 5,6 százalékkal – közel 63 ezerrel – emelkedett a nyilvántartott tagok száma.
A taglétszám emelkedését a maguk eszközeivel a kasszák is igyekeznek ösztönözni. Az OTP Egészségpénztár most futó kampányában több értékes ajándékot is kisorsolnak az április végéig belépő új tagok között: a fődíj egy egymillió forint értékű OTP Travel utalvány, de kisorsolnak öt darab százezer forint értékű, és 50 darab tízezer forint értékű vásárlási utalványt is. A sorsoláson azok az új pénztártagok vehetnek részt, akik március 17. és június 6. között legalább 30 ezer forintot befizetnek egészségpénztári számlájukra – egyéni úton, azonosítható módon, akár részletekben is –, és április végéig a nyereményjátékba is regisztrálnak.
Az Allianz Hungária Egészség- és Önsegélyező Pénztár április végéig futó akciójában a szolgáltató az első két havi tagdíjbefizetésből nem érvényesíti a négyezer forinttal nagyobb összegű működési költség levonást az új belépőknél. A pénztár mellett ajánlóprogramot is működtet: ennek lényege, hogy ha a már aktív tag által ajánlott belépő pénztártag egyéni számlájára legalább 10 ezer forint összegű tagdíjbefizetés érkezik, az ajánló tagot megajándékozzák egy négyezer forint értékű vásárlási utalvánnyal, amennyiben teljesülnek a meghatározott feltételek. Emellett a pénztár prémium biztosítási csomagot is kínál a befizetéseiket növelő, és a promóciós feltételeket teljesítő – akár új vagy már meglévő – pénztártagoknak.
További növekedés jöhet a lakáshitel-törlesztésre fordított pénztári megtakarításoknál
A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az idén tovább nőhet a lakáshitel törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarítások összege, hiszen mind az újonnan megkötött lakáshitel-szerződések összege, mind a lakáshitelek állománya gyors ütemben emelkedik: utóbbi február végén már megközelítette az 5 800 milliárd forintot.
Ezzel együtt – tette hozzá Gergely Péter – a lakáshitelek törlesztésére fordított összeg viszonylag kis részt képvisel az egészségpénztárak szolgáltatási célú kifizetésein belül: tavaly valamivel több mint 3 százalékot tett ki. Az egészségpénztári kifizetések legnagyobb részét egyébként – nem meglepő módon – változatlanul a magánegészségügyi ellátásra és a gyógyszerekre fordított kiadások adják: előbbiek részesedése 37,4, utóbbiaké pedig 39 százalékot tett ki 2024-ben a szolgáltatásokon belül.
Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam. 15 éve foglalkozom lakáshitel, személyi kölcsön, bankszámla, banki betét, állampapír termékcsoportok összehasonlításával. 2006-ban végeztem közgazdászként az International Business School (IBS) főiskolán.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.