Fut a hitelszekér az Ersténél, jövőre óriási ugrás jöhet a lakástakarékoknál is
Jelentősen bővült a lakossági és vállalati hitelezés az Ersténél az év első kilenc hónapjában: előbbinél 60 százalékkal, utóbbinál 47 százalékkal nőtt az új hitelek összege egy év alatt. A pénzintézet várakozásai szerint jövőre korrekció várható a lakáshitezésben, de a személyi kölcsönök iránti erős kereslet fennmarad. A lakástakaréknál az új, állami támogatásos konstrukciók megjelenésének köszönhetően 60 százalékos ugrást vár a szerződések számában az Erste.
Hozzávetőleg a másfélszeresére emelkedett az új hitelkihelyezés az Ersténél 2026 első kilenc hónapjában – hangzott el a pénzintézet első háromnegyed éves eredményeit bemutató sajtótájékoztatón. Az új lakossági hitelek összege szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozásoknál 47 százalékos a növekedés.
A támogatott konstrukciók húzták a lakáshitel-piacot
A lakossági finanszírozást a egyértelműen a lakáshitelezés húzta, amelynél az új kölcsönök összege több mint a duplájára, 281 milliárd forintra emelkedett az év első kilenc hónapjában. Ebben meghatározó szerep jutott a támogatott hiteleknek – főként az Otthon Startnak –, amelyeknek a részesedése nagyjából 80 százalékra nőtt. Az új személyi kölcsönök összege szintén erőteljes mértékben, 40 százalékkal emelkedett egy év alatt az Ersténél, így az új folyósítások elérték a 155 milliárd forintot.
Harmati László, az Erste lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese szerint a személyi kölcsönök iránti élénk keresletben a bővülő lakossági fogyasztás, a digitalizáció, a refinanszírozás és a csökkenő kamatok is szerepet játszottak. A célzott kört érintő támogatott hiteleknél vegyesen alakult a kép: miközben a babaváró hitelek kissé emelkedni tudtak 2025 első kilenc hónapjához képest, a munkáshitelnél visszaesés volt tapasztalható.
Nagyot nőhet a piaci feltételű kölcsönök aránya
Az Erste várakozásai szerint jövőre – a Wekerle Plusz hitel megjelenése után – nagyjából a duplájára nőhet a piaci alapon nyújtott lakáshitelek új folyósításokon belüli aránya, tehát várhatóan 42-45 százalékot tesz majd ki. A felújítási célra használható Wekerle Plusz hitel 8-10 százalékos szeletet hasíthat ki a piacból, miközben a vásárlásra használható támogatott hitelek súlya 35-37 százalék környékén alakulhat.
Válaszolj az alábbi kérdésekre, és nézd meg, megfelelhetsz-e a hitel főbb feltételeinek! Ha házastársaddal vagy élettársaddal igényeltek, a válaszadásnál mindkettőtök helyzetét vedd figyelembe.
Harmati László felhívta a figyelmet arra is, hogy az Otthon Start hitel megszüntetése jelentős előrehozott keresletet eredményezett a lakáshitelek felvételében: a befogadott hitelkérelmek heti értéke több mint duplájára nőtt a szokásosnak. A támogatott hitelek új folyósításokon belüli arányának visszaesése csökkenése mellett az Erste jelentős korrekciót vár a jelzáloghitelek piacán. A 2026-ra várható 3000 milliárd forint környéki új szerződéshez képest jövőre 2000 milliárd forint körüli összegre számít bank.
- Törlesztő szerint
- THM szerint
- Kamat szerint
- Visszafizetendő szerint
- Jóváírás szerint
-
MBH Otthon Start LakáshitelTörlesztő112 245 FtTHM2,16%Visszafizetendő31 809 650 Ft
- Akár 380 000 Ft jóváírással
- November 15-ig igényelhető kedvezményes kamattal
Részletek a bank oldalánKamat: 2,50%, rögzítettNézd meg, mennyit spórolhatsz!Az Egyenlítő hitelnél a folyószámládon tartott pénzre a bank naponta annyi kamatot számol, amennyi a hiteled kamata. Az így összegyűlt kamatot a bank rendszeresen betörleszti a hiteledbe, ezért minél több pénz van a számládon, annál gyorsabban csökken a tartozásod. Így rövidebb lehet a futamidő és kevesebbet kell összesen visszafizetned.
Tudj meg többetVisszafizetendő:33 814 272 Ft31 809 650 Ft
2 004 622 Ft-al kevesebb visszafizetésFutamidő:300 hónap283 hónap
17 hónappal rövidebb futamidőPromócióRészletek a bank oldalánKamat: 2,50%, rögzített -
ERSTE Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönPromócióTörlesztő146 148 FtTHM5,15%Visszafizetendő43 864 253 FtRészletek a bank oldalánKamat: 5,00%, 5 évre rögzített
-
Akciós MagNet Stabil Tízes Lakáshitel
PromócióTörlesztő167 049 FtTHM6,75%Visszafizetendő50 280 176 FtRészletek a bank oldalánKamat: 6,30%, 10 évre rögzített
-
CIB 10 Minősített Fogyasztóbarát LakáshitelPromócióTörlesztő162 196 FtTHM6,28%Visszafizetendő48 669 328 FtÉrdekelKamat: 5,99%, 10 évre rögzített
-
OTP 1x1 LakáshitelPromócióTörlesztő165 319 FtTHM6,54%Visszafizetendő49 670 880 FtÉrdekelKamat: 6,19%, rögzített
-
Raiffeisen Minősített Fogyasztóbarát LakáshitelPromócióTörlesztő173 360 FtTHM7,01%Visszafizetendő52 018 560 FtÉrdekelKamat: 6,79%, 10 évre rögzített
-
UniCredit Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel
PromócióTörlesztő186 489 FtAz első hónapban158 209 FtTHM7,92%Visszafizetendő55 970 028 FtÉrdekelKamat: 7,49%, 10 évre rögzített
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások.
A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk.
További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Tájékoztatunk, hogy kalkulátorunk nem számol a megvásárolni kívánt vagyonbiztosításának díjával, mivel az ingatlan hitelbiztosítéki értéke nem ismert. Előzőek miatt az általunk megjelenített THM összege a vagyonbiztosítás díját nem tartalmazza. Felhívjuk figyelmedet, hogy a bankok többsége kötelezően előírja a vagyonbiztosítás megkötését és fenntartását a teljes futamidő vonatkozásában, ezért a rendszeres havi kiadásokhoz az ingatlan vagyonbiztosításának összege hozzászámítandó.
A vagyonbiztosítás díját figyelembe kell venni a THM plafon számításánál. A THM plafon jelenleg az alapkamat 24 százalékponttal növelt összege. A THM plafon értékének átlépése esetén nem adható ajánlat a hitelt igénylő részére, így kölcsön sem nyújtható számára.
A vagyonbiztosítás pontos díjáról javasoljuk, hogy előzetesen tájékozódj.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!
Hasíthatnak a lakástakarékok is
A személyi kölcsönöknél az Erste várakozásai szerint 2027-ben is fennmarad a rendkívül erős kereslet, és az új kihelyezések volumene tovább emelkedhet az idei évhez képest. Ennek változatlanul a lakossági fogyasztás élénkülése lehet a fő mozgatórugója, de ösztönzik a keresletet a csökkenő kamatok, a digitális értékesítés és a refinanszírozás is.
A lakástakarékok piacán az Erste várakozásai szerint drasztikus keresletnövekedést hozhat az állami támogatás újbóli bevezetése. A szerződésszám az idei évre várható 60 ezerhez képest 60 százalékkal, 96 ezerre nőhet 2027-ben a teljes piacon. Ezt Harmati László szerint elősegítheti, hogy jól felépítették az új lakástakarék-konstrukciót, amely ösztönzi a hosszabb távú lakáscélú előtakarékoskodást.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.


