Erste: a fiatalok és a diplomások viszik leginkább az Otthon Start hitelt
Bár az Otthon Start hitel hatása még nem tükröződött erőteljesen a szeptemberi hitelstatisztikákban, októbertől látványos növekedés jön a lakáshitel-szerződéseknél az Erste várakozásai szerint. A pénzintézet tapasztalatai szerint az új támogatott kölcsön igénylői között magas a diplomások és a fiatalok aránya, és az ügyfelek nagyjából negyede használja ki a 10 százalékos önerő lehetőségét. Az extraprofitadó duplázásáról szóló kormányzati terv váratlanul érte a bankot – és persze az egész szektort –, még vizsgálják annak lehetséges hatásait.
Ugyan az Otthon Start hitel hatása még visszafogottan tükröződött a szeptemberi hitelpiaci statisztikákban, a befogadások alapján nagy megugrásra lehet számítani a folyósításoknál, ami már októberben 250 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződést eredményezhet – mondta az Erste sajtótájékoztatóján Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.
Nagyon viszik a lakossági hiteleket
Hozzátette: az eddigi adatok tanúsága szerint az új támogatott hitelt elsősorban diplomás, és a fiatalabb korosztályba tartozó ügyfelek igénylik. Az eddigi adatok szerint 68 százalék körüli a felsőfokú végzettségűek, és 60 százalék a 35 év alattiak aránya, miközben az igénylők 12 százaléka szülői közreműködést is igénybe vett a hitel felvételéhez. Az eddigi tapasztalatok szerint az Otthon Start hitel felvételéhez az igénylők fele von be adóstársat, miközben nagyjából a negyedük használja ki a 10 százalékos önerő lehetőségét.
A lakossági hitelek iránti kereslet az Otthon Start indulásától függetlenül is nagyon erős volt az év első három negyedében az Ersténél: a teljes lakossági hitelállomány 13 százalékkal nőtt a szeptember végéig számolt egy év alatt, az új kihelyezések összege pedig 41 százalékkal emelkedett éves összevetésben. Az új lakáshitelek folyósítása 30 százalékkal haladta meg a 2024. első kilenc hónapjában elértet, a személyi kölcsönöknél pedig még látványosabb, 59 százalékos volt a növekedés: utóbbiban szerepet játszott, hogy a digitális csatornákon igényelt hitelek aránya meredeken nő. Az Ersténél a célzott kört érintő támogatott hiteleknél is erőteljes a kereslet: munkáshitelből 20 milliárd forintnyit, babaváró hitelből pedig 26 milliárd forintnyit helyeztek ki kilenc hónap alatt.
Ami a megtakarítási oldalt illeti, a magyarországi Erste-csoport által kezelt teljes ügyfélvagyon szeptember végén meghaladta a tízezer milliárd forintot. Ebből a lakossági befektetések és betétek összértéke egy év alatt 15 százalékkal nőtt, és több mint 7 000 milliárd forintra emelkedett a harmadik negyedév végére.
Nem volt egyeztetés az adóemelésről
Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója közölte: a bank működési bevételei 5 százalékkal nőttek az év első kilenc hónapjában, miközben a működéssel kapcsolatos kiadások ennél gyorsabb ütemben, 11 százalékkal emelkedtek. Az adózás utáni nyereség 113 milliárd forintot ért el, ami lényegében megegyezik az egy évvel korábbival.
Az elnök-vezérigazgató tájékoztatása szerint a bankok által fizetett extraprofitadóból származó bevétel duplázásának terve "derült égből villámcsapásként" érte a szektort, amelyről nem volt előzetes egyeztetés a kormányzattal. Az Ersténél – tette hozzá – egyelőre vizsgálják a tervezett lépés lehetséges hatásait.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.


