Cikkek  

Idén jelentősen átrendeződött a lakásbiztosítási piac: 2024-ben először a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek nemcsak az évforduló előtt, de március hónapban is egységesen felmondhatták biztosítási szerződésüket. A húsvéti ünnepek miatt idén március 31. helyett április 2-ig volt lehetőség a lakásbiztosítások átkötésére – nézzük, milyen számokkal és érdekességekkel zárult a kampány!

Miért volt fontos az első márciusi lakásbiztosítási kampány?

2010 előtt minden autós számára ismert volt az év végi kötelező biztosítási kampány, amelynek mintájára a Nemzetgazdasági Minisztérium létrehozta a márciusi lakásbiztosítási kampányt. A rendkívüli kampány célja, hogy fokozza a versenyt, melynek eredményeként csökkenhetnek a díjak, és emelkedhet a szolgáltatás színvonala.

Kiemelt cél, hogy a kampányidőszakban azok is hozzányúljanak a lakásbiztosításukhoz, akik eddig nem tették: az INSURA idei kutatása szerint a magyar otthonok fele alulbiztosított, a biztosított ingatlanok harmada pedig kritikus mértékben küzd az alulbiztosítottsággal. Azok, akik 5-10 éve kötötték vagy aktualizálták lakásbiztosításukat, amellett, hogy kár esetén az indokoltnál alacsonyabb kártérítést kapnak, jellemzően többet is fizetnek, mint amennyibe egy korszerű, azonos fedezetű lakásbiztosítás kerülne.

Lakásbiztosítás aláírása

Nőtt az érdeklődés az MFO és az online kötés iránt

Bár pontos számok még nem állnak rendelkezésre, becslések szerint a kampányban körülbelül 300 ezren kötötték át vagy aktualizálták lakásbiztosításukat – ez azt jelenti, hogy minden tizedik szerződő biztosítót váltott vagy frissítette jelenlegi szerződését.

Az előrejelzéseknek megfelelően nőtt az online biztosításkötés térnyerése: az Insurán keresztül megkötött kampányos szerződések felét az online kalkulátoron keresztül kötötték az ügyfelek.

Nőtt az MFO iránti érdeklődés is: a kampány során az új Insurás szerződések negyedét már a fogyasztóbarát megoldás tette ki, amely jelentős növekedés a kampányt megelőző adatokhoz képest. Az átlagdíjakat nézve kevésbé kellett a zsebükbe nyúlnia azoknak, akik MFO-t kötöttek: a hagyományos lakásbiztosítások átlagdíja a kampányban 47 ezer forint, míg az MFO szerződéseké mindössze 33 ezer forint volt.

Lakás kampány rekordok: miniház és meganyaraló is akadt

Nézzünk néhány érdekes számot a kampányból: az Insurán megkötött lakásbiztosításokat átlagosan 103 négyzetméteres ingatlanokra kötötték, az átlagos ajánlott biztosítási összeg épület esetén 27 millió, ingóság esetén 5,5 millió forint volt.

A családi házak és társasházi lakások közti különbségek érezhetőek: míg családi ház esetén átlagosan 33 millióra biztosították az épületet, lakások esetén ugyanez az összeg 14,6 millió forint volt. Végül pár rekord az Insurán kötött szerződések közül: a legdrágábban biztosított családi ház biztosítási összege 320 millió forint, társasházi lakás esetén ugyanez a szám 200 millió, nyaraló esetén pedig 257 millió forint volt.

A legkisebb biztosított épület egy mindössze 13 négyzetméteres családi ház volt, amely közel 41-szer férne el a legnagyobb, 532 négyzetméteres ingatlanban. Szintén kiugrónak számított a 400 négyzetméteres nyaraló, valamint a 311 négyzetméteres társasházi lakás – ilyen alapterületeknél már valóban nem mindegy, mennyit fizetünk a biztosításunkért.

Mit tegyek, ha lemaradtam a kampányról?

Ha valamilyen okból lemaradtál a biztosítási kampány határidejéről, több lehetőség közül is választhatsz. Ha a biztosítási összegeiden emelnél vagy további kiegészítő fedezeteket szeretnél, akár a meglévő szerződésedet is aktualizálhatod, így személyre szabottabb biztosításod lehet, és az alulbiztosítottságot is elkerülheted.

Ha mindenképpen biztosítót váltanál, jegyezd meg jól az évforduló dátumát, ugyanis ekkor van még lehetőséged a szerződésed átkötésére – díjszámításkor ne felejtsd el, hogy az előzményszerződésed felmondásának legkésőbb az évfordulót megelőző 30. napig be kell érkeznie a biztosítóhoz, így ezt sem érdemes az utolsó pillanatra hagyni. Ha nem szeretnéd megvárni az évfordulót, a közös megegyezéssel történő felmondás lehet még opció, ezt azonban a biztosító nem köteles elfogadni.

TIPP: Az Insurán megkötött lakásbiztosítások esetén átvállalják tőled a felmondással járó adminisztrációt, amennyiben új szerződésedet az évfordulót megelőző 32. napig megrendeled!

Gergely Péter
Gergely Péter pénzügyi szakértő
Linkedin
Gergely Péter pénzügyi szakértő

Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam. 15 éve foglalkozom lakáshitel, személyi kölcsön, bankszámla, banki betét, állampapír termékcsoportok összehasonlításával. 2006-ban végeztem közgazdászként az International Business School (IBS) főiskolán.

Kapcsolódó címkék

Legfrissebb útmutatóink hírek témában