Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek

Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok is, amelyek. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsanak. Megnéztük, hol tart most a bankok harca, melyiknél mikor és mennyi forintot lehet kedvezményesen devizára váltani.

A 2015-ben megjelent Revolut hatására, mely 2018-tól kínál számlavezetést forintban, és 2019 óta magyar nyelvű az alkalmazás felülete is, egyre több bank szállt be a devizaváltási versenybe. A bankok ezt a saját jól felfogott érdekükben tették, hiszen a fintech kihívóhoz a kedvező devizaváltás érdekében ingyenesen feltöltött magyar pénzeket ott is költötték el a felhasználók. Így azok végleg kikerültek a magyar bankok érdekköréből.

A versenyt először az OTP Bank kezdte 2022 márciusában, az Erste válaszára 2023 nyaráig kellett várni. Aztán jött a Gránit Bank 2023 őszén, majd a K&H Bank 2024 nyarán.

Devizát váltani háromféle okból lehet. Forintszámláról indított deviza átutalás, külföldi forintkártyás fizetés és deviza számlára történő átváltás megtakarítás, árfolyam várakozások miatti tartás és az átváltott összeg későbbi felhasználása céljából.

A hazai szolgáltatók közül az Erste, a Gránit és a Raiffeisen Bank csak a devizaszámlára történő átváltást biztosítja, a háromféle devizaváltási funkció közül, az OTP Bank, a Revolut és a Wise pedig mindhármat.

Az Erste ügyfelei számára 2026. július 1-től bővülnek a kedvezményes árfolyamon átváltható időszak órái, így a BiztosDöntés.hu összeszedte, hogy melyik banknál mettől meddig lehet kedvezményesen devizát váltani és mekkora összegben.

Hétköznap, munkaidő a fő nyerő időszak

Az Ersténél eddig munkanapokon 8 és 17 óra között lehetett kedvezményesen devizát váltani. 2026. július 1-től azonban ez az idő kitolódik 19 órára.

A Gránit Banknál a kedvezményes időszak hétköznap 9 és 17 óra között tart.

Az OTP Banknál a kedvezményes időszak folyamatosan tart, de csak akkor, ha a felhasználó bekapcsolta a díjmentes Árfolyam+ számlacsomag elemet. A kedvezmény a számlacsomag elem bekapcsolását követő hónap kezdetétől él, nem pedig azonnal. A kedvezményes számlacsomag elem nem mindegyik számlacsomaghoz kapcsolható be.

A Raiffeisen Banknál a kedvezményes devizaváltás időszaka munkanapokon 8 és 18 óra között tart.

A Revolut Banknál a kedvezményes devizaváltási árfolyam magyar idő szerint hétfő 0 órától péntek 23 óráig vehető igénybe.

A keretösszegek is számítanak

A kedvezménnyel érintett órákon túl érdemes megemlíteni azt is, hogy a kedvezményes devizaváltás általában csak egy meghatározott havi keretösszegig vehető igénybe.

Az Ersténél a lakossági szegmensbe tartozó ügyfelek havonta 600 000 forintig, az Erste Prémium ügyfelek havi 750 000 forintos keretig válthatnak kedvezményesen. míg az Erste World és Erste Private Banking ügyfelek havi 1 000 000 forintig.

A Gránit Banknál általánosan havonta 650 000 forintig szól a kedvezményes devizaváltási keret, azonban a Gránit Hello számlával havonta 350 000 forint, a Gránit Prémium számlával havi 1 000 000 forint, a Gránit Prestige számlával pedig havi 1 500 000 forint váltható át kedvezményesen.

Az OTP Banknál havi 2×600 000 forintos kedvezményes devizaváltási keret áll rendelkezésre. Ebből az egyik a forintszámláról történt külföldi bolti bankkártyás vásárlásokra, míg a másik a forintszámláról indított devizaátutalásokra és átvezetésekre szól.

A Raiffeisen Banknál nincs értelmezve havi keret. A kedvezményes devizaváltás tranzakciónként 40 millió forintig vehető igénybe, de az árfolyam nem olyan kedvező, mint a többi banknál.

A Revolut Banknál havonta 350 000 forintos kedvezményes devizaváltási keret áll rendelkezésre.

A fenti bankoknál a kedvezményes árfolyam devizapiaci árfolyamot, vagy a bank középárfolyamát jelenti, árfolyam marzs nélkül.

A kedvezményes keret megszűntével a Revolutnál 0,5 százalékos felár, a kedvezményes időn kívül 1 százalékos felár (a kettő össze is adódhat), míg a többi banknál deviza eladási árfolyam lép életbe.

A Gránit Banknál a kedvezményes időszakon kívüli devizaváltás is fogyasztja a kedvezményesen átváltható keretet. Az Erste Banknál a keretet túllépő átváltás kedvezmény nélküli árfolyamon teljesül, kedvezményes részteljesítés és a keret fogyasztása nélkül.

A keretek havi összegében nagy verseny dúl a bankoknál

A kedvezményes devizaváltás havi keretében komoly versenybe kezdtek a bankok idehaza.

A Revolut havi 350 000 forintos, kedvezményes devizaváltási keretével szemben idehaza először 2×300 000 forintról indult a havi kedvezményes devizaváltási keret az OTP-nél 2022-ben, majd 2023 nyarán gyorsan felszökött 500 000 (Erste), illetve 2023 novemberében 550 000 forintra (Gránit Bank).

Az OTP Bank 2024. március 1-től emelte fel a kedvezményes devizaváltás havi keretét a mai mértékre, amire adott válaszul a Gránit Bank 2024. május 7-től tette ugyanezt.

A K&H Bank 2024 nyarán jelent meg a kedvezményes devizaváltási ajánlattal, amely havi 500 000 forintról szólt a nyári hónapokban, de a kedvezményes árfolyam csak kuponos pénzvisszatérítéssel együtt volt elérhető. A hitelintézet aztán 2025. február 10-től a tavalyi nyár végéig újra elindította ezt a lehetőséget, ugyancsak havi 500 000 forintos kerettel.

Az Erste 2025. január 1-től emelte a lakossági szegmens keretet a mai mértékre, míg ugyanettől az időponttól 600 000 forintra az Erste Prémium szegmensben. Ezek az ügyfelek 2025. február 3-tól válthatnak devizát a mai keretösszegben.

A K&H Bank 2025. május 22-től havi 700 000 forintra emelte a havi kedvezményes devizaváltási keretet a tavalyi nyár végéig, ezen a nyáron azonban eddig nem kínált kedvezményes devizaváltást.

Idén a Gránit Bank megújította számlacsomag-kínálatát, így a kedvezményes devizaváltás keretét ezekben a csomagokban a jelenlegi feltételekkel indította el. A csökkentett, illetve növelt havi keretösszegek a régi, már nem igényelhető számlacsomagok esetében nem változtak.

Homa Péter
Homa Péter bankszámlaszakértő
Linkedin
Homa Péter bankszámlaszakértő

Kisgyerekkoromban a golyós számológépen szocializálódva fogtam bele a pénzügyekbe, amiből végül merő véletlenségből egy közgazdász diploma lett. Közben rájöttem, hogy a bankkártya nem csak levélbontásra alkalmas, hanem ha ATM-be dugjuk, az el is nyelheti. Ebből a felismerésből született meg több ezer szakmai cikk többféle pénzügyi-gazdasági portálon, immáron harmadik évtizede. Eretnek nézeteim tálalására végre megtaláltam végleges helyemet a BiztosDöntésnél, ahol célom, hogy közérthetően hozzam el neked mindazt, amivel megtalálod a helyed a napi pénzügyekben. 20 éves tapasztalatom van a bankszámla, banki betét, hitelkártya, állampapír és nyugdíjmegtakarítások területén. 2003-ban végeztem a Corvinus Egyetemen közgazdászként.

Legfrissebb útmutatóink bankszámla témában