Mi az a valorizáció, és miért nagyon fontos a nyugdíjak meghatározásánál?
A köztudatban a nyugdíj összegét két fő tényező, a szolgálati idő és az életpálya-átlagkereset határozza meg. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy az induló összeget egy harmadik, döntő elem is befolyásolja: a nyugdíjmegállapítás éve és az ahhoz kapcsolódó valorizáció.
Egy leendő nyugdíjas nyugdíjának kiszámításakor többek között azt vizsgálják, hogy mennyit keresett a munkával eltöltött évek során. A korábbi, több évtizeddel ezelőtti béreket azonban nem lehet az akkori nominális összegükön figyelembe venni, hiszen lényegesen alacsonyabb összegűek, mint amennyit jelenleg érnének. Ezért alkalmazzák a valorizációs szorzókat.
Mi az a valorizáció?
A valorizáció jelentése: értékkövetés. A valorizációra azért van szükség, mert egy évtizedekkel korábbi fizetés nominális értékét tekintve lényegesen alacsonyabb, mint a mostani fizetések. Emiatt a nyugdíj alapját képező havi átlagkeresetet nem lehet úgy kiszámítani, hogy egyszerűen összeadjuk az elmúlt évtizedek fizetéseit, majd elosztjuk az évek számával.
A valorizáció lényege, hogy az 1988 óta elért, nettósított éves kereseteket megszorozzák az adott évekre vonatkozó valorizációs szorzóval annak érdekében, hogy azok a nyugdíjazást megelőző évi keresetek értékéhez igazodjanak. Így határozzák meg a valorizáció segítségével, hogy mekkora összeg alapján számítják a nyugdíjat.
A valorizációs szorzókat évente kormányrendeletben állapítják meg a korábbi év statisztikai adatainak ismeretében legkorábban márciusban. A valorizációs szorzó nem egyetlen szám, amelyet a teljes életpálya-átlagkeresetre alkalmazni lehetne, hanem minden korábbi naptári évhez külön szorzó tartozik. A 2026-os szorzókat a 75/2026. (III. 26.) Korm. rendelet állapította meg.
A szorzók az országos nettó átlagkereset adott évi növekedését tükrözik, de nem a reálbér-változást, hanem a nominális bérek alakulását követik. Mivel a szorzók évente változnak, a nyugdíjmegállapítás éve hatással van a kezdő nyugdíj összegére.
Fontos figyelembe venni, hogy a valorizáció nem inflációkövetés, ugyanis alapját mindig az országos nettó átlagkereset nominális növekedése adja. Tehát az értékét az határozza meg, hogyan változott a kereseti szint egy adott évben, nem pedig az, mekkora volt az infláció.
Valorizáció vs. nyugdíjemelés
Utóbbi azért fontos, mert ebben a tekintetben eltér a nyugdíjemelés mechanizmusától, hiszen a nyugdíjemelés mértékét az adott évre tervezett fogyasztóiár-növekedés alapján határozzák meg.
Ez egyébként problémát is okoz abból a szempontból, hogy a frissen megállapított nyugdíjak alapvetően kedvezőbbek, mint a régebben megállapítottak, hiszen utóbbiak csak az infláció mértékével emelkedtek, ami jellemzően szerényebb, mint a béremelkedés. A nyugdíjszakértők ezt nevezik "nyugdíjollónak".
A valorizáció számítása
A nyugdíjszámítás jogszabályi hátterét az 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) szabályozza. A valorizáció számítása úgy történik, hogy
- minden naptári évre meghatározzák a nyugdíjjárulék-alapot képező bruttó, majd abból a nettó keresetet.
- Ezt a nettósított éves keresetet megszorozzák az adott évre vonatkozó, a nyugdíjazás évében érvényes valorizációs szorzóval.
- Az így kapott, tehát valorizált éves kereseteket összeadják, és elosztják azoknak a napoknak a számával, amelyeken a nyugdíjigénylőnek ténylegesen volt keresete.
- A kapott napi átlagot 365-tel szorozzák, majd 12-vel osztják. Így jön ki a havi nettó életpálya-átlagkereset, ami a szolgálati idő figyelembevételével meghatározza a nyugdíj összegét.
A valorizáció tehát biztosítja azt, hogy minden ledolgozott év reális értéken jelenjen meg a nyugdíjban. A valorizációs szorzószámok 2026. évi nyugdíj-megállapítás esetén a Magyar Államkincstár adatai szerint így alakultak.
Mi várható 2027-ben?
A 2027-ben megállapítandó nyugdíjaknál a 2025-ös és korábbi évek kereseteit kell majd a 2026-os országos nettó átlagkereseti szinthez igazítani. Az előzetes becslések szerint a szorzó-emelkedés 9 százalék körül alakulhat (2026 júliusában a nettó átlagkereset 9,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a KSH gyorsjelentése szerint). A végleges szám azonban csak a teljes 2026-os (január–december) adatsor ismeretében, 2027 márciusában derül majd ki.
A becsléssel azonban most óvatosan érdemes bánni a 2026 januárjában kifizetett fegyverpénz – a honvédelmi és rendvédelmi hivatásos állomány hathavi, egyszeri szolgálati juttatásának – béremelő hatása miatt. Amennyiben utóbbi teljes egészében megjelenik a bérstatisztikában, akkor 13 százalék körüli bérnövekedésről lehet beszélni. Ha ez az elem kiigazításra kerül, akkor a végleges emelkedés 9 százalék környékén alakulhat.
Emellett további változásként jelentkezik jövőre az is, hogy januártól négyszeresére, 120 ezer forintra emelkedik az öregségi nyugdíj legkisebb összege.
Ki mehet nyugdíjba 2027-ben?
A jelenlegi szabályok szerint az öregségi nyugdíjkorhatár az 1957-ben és később születetteknél 65 év. Ez közel százezer magyar állampolgárt érint majd jövőre, közéjük tartoznak:
- a 2027-ben 65. életévüket betöltők, vagyis az 1962-ben születettek;
- a nők kedvezményes nyugdíját igénybe vevők („Nők 40”), akik 2027-ben teljesítik a 40 évet (főszabály szerint legalább 32 év munkával szerzett szolgálati idő szükséges hozzá);
- azok, akik a korhatárt már korábban betöltötték, de nyugdíj megállapítását csak 2027-ben kérelmezik.
Mivel a valorizációs értéket rögzítő kormányrendelet majd csak 2027. március végén jelenik meg, így azok számára, akik 2027. január 1. és március 31. között vonulnak nyugdíjba, a nyugdíjhatóság nyugdíjelőleget állapít meg és ezt folyósítja. A rendelet Magyar Közlönyben történő kihirdetését követően számítják majd ki a végleges nyugdíjösszeget számukra, és az esetleges különbözetet egy összegben, kamatmentesen utalják ki.
Érdemes figyelembe venni, hogy az állam által biztosított nyugdíjellátás nem biztos, hogy mindenki számára elegendő lesz a gondtalan nyugdíjas évekhez, így hasznos lehet ezt nyugdíjmegtakarítással kiegészíteni.
Az állam adókedvezménnyel támogat több ilyen, kifejezetten nyugdíjcélú megtakarítást. Ezek a következőek:
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.

