Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek

Jobb helyzetbe kerültek a bankok az MNB kamatdöntésének köszönhetően, és ennek a lakáshitel felvétel előtt állók is örülhetnek – bizonyos szegmensekben még csökkenhet is a lakáshitelek kamatszintje – kommentálta a Monetáris Tanács döntését Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértő.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi döntése, az alapkamat 6,75 százalékra csökkentését követően helyreállt a világ rendje: a bankok által kínált lakáshitelek átlagos teljes hiteldíj mutatója (THM) két év után, 2022 júniusát követően újra magasabb, mint a jegybanki alapkamat mértéke - hívta fel a figyelmet Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ez a hír csak első ránézésre kellemetlen a hitelfelvétel előtt állóknak, valójában azt biztosítja, hogy a következő hónapokban nem kell számottevő kamatemelkedéstől tartani a lakáshitel piacon.

Korábban több olyan vélemény is megjelent, amely szerint a lakáshitel THM-plafon júliusi eltörlése után a bankok számottevően emelik majd lakáshiteleik kamatát. Ezt a nézetet erősítette az is, hogy augusztustól 50 százalékkal emelkedik a tranzakciós illeték mértéke, amelynek áthárítását újabb jogszabállyal igyekezett megtiltani a kormányzat. Sokan úgy vélekedtek – emlékeztet Gergely Péter -, hogy a kieső bevételeit a bankszektor mást területeken, például a lakáshiteleknél próbálja majd érvényesíteni.

Lakáshitelből vásárolt lakásba költözik az új tulajdonos

Visszatért a kamatfelár

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint ugyanakkor a piaci folyamatok kedvezően alakulnak: azt követően, hogy a jegybank a múlt héten már előre jelezte, hogy látja az alapkamat további csökkentésének lehetőségét, a pénzpiaci kamatszintek komoly mértékben csökkentek. A lakáshitelek szempontjából talán a legfontosabb referenciakamatnak számító 10 éves BIRS értéke 10 nap alatt 35 bázispontot csökkent, kedden már 6,05 százalékon állt, miközben április közepén még 7,15 százalékon állt ez a mutató - emlékeztet Gergely Péter.

A pénzpiaci kamatcsökkentésnek köszönhetően a referenciakamathoz viszonyítva, ma a bankok által jelenleg kínált valamennyi lakáshitel kamata a referenciakamat felett van. Ez pedig a BiztosDöntés.hu szakértője szerint azt jelenti, hogy több hónap után a bankok újra pozitív kamatfelár mellett tudják értékesíteni a lakáshiteleieket. A pozitív kamatfelár azért fontos - magyarázta a pénzügyi szakértő -, mert senkitől nem várható el hogy hosszútávon alacsonyabb kamaton nyújtson hitelt, mint amilyen kamat mellett ugyanazt az összeget a hitelezéshez képest minimális kockázatot jelentő módon tudja elhelyezni.

Tovább versenyeznek a bankok

A pozitív kamatfelár épp ezért azt biztosítja, hogy a bankok továbbra is tudnak majd versenyezni és az új ügyfelek megszerzése érdekében továbbra is kedvező – bizonyos szegmensekben akár még a korábbiaknál alacsonyabb - kamatszinteket tudnak majd kínálni, azaz nem kell komolyabb kamatemelkedéstől tartani a következő hónapokban.

A BiztosDöntés.hu lakáshitel kalkulátora alapján ma a piacon három pénzintézet is kínál a 6,75 százalékos alapkamat alatti THM-szinteken elérhető lakáshitelt. Húsz éves törlesztés mellett 30 millió forintot

  • a Gránit Banknál 6,18 százalékos kamat és 6,47 százalékos THM mellett vehetünk fel
  • az MBH Bank 6,29 százalékos kamat és 6,52 százalékos THM mellett kínálja lakáshitelét, míg
  • a MagNet Banknál 6,3 százalékos jelenleg a hitel ajánlat, ami 6,74 százalékos THM-et jelent.

A fenti kamatszintek eléréséhez egy családnak 500 000 forintos nettó jövedelmet kell tudnia igazolni, ami a KSH által kimutatott 437 800 forintos egy főre eső nettó átlagbér alapján nem megugorhatatlan feladat – emlékeztet Gergely Péter.

Gergely Péter
Gergely Péter pénzügyi szakértő
Linkedin
Gergely Péter pénzügyi szakértő

Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam. 15 éve foglalkozom lakáshitel, személyi kölcsön, bankszámla, banki betét, állampapír termékcsoportok összehasonlításával. 2006-ban végeztem közgazdászként az International Business School (IBS) főiskolán.

Legfrissebb útmutatóink lakáshitel témában