Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek
Egy férfi a telefonjával fizet

A virtuális bankkártya mindent tud – vagy mégsem? Ebben más, mint a digitalizált

Írta: Simondán Eszter • publikálva: 2026. október 14.

A pénztárcában lapuló plasztikkártya sokak szemében már csak felesleges teher. Olyannyira megszoktuk, hogy a telefonunkkal fizetünk, hogy talán hirtelen fel sem tudnánk idézni hol a bankkártyánk. Mielőtt azonban végleg lemondanánk a fizikai kártyáról, érdemes megállni egy pillanatra, mert van egy helyzet, amikor hiányozhat.

Miért mondanak le sokan a fizikai kártyáról?

Egyre többen vannak, akik kizárólag az okostelefonjukkal vagy az okosórájukkal fizetnek, a bankkártyájuk pedig otthon pihen egy fiók mélyén. Így teljesen érthető, ha valaki nem akar olyan kártyáért fizetni, amit soha elő sem vesz, sőt, az is, ha környezetvédelmi okokból nem szeretné, hogy legyártsanak és kipostázzanak neki egy újabb műanyag lapot, amit aztán egyetlen egyszer sem fog használni.

A legtöbb bank jó ideje már lehetőséget ad arra, hogy az ügyfél a fizikai bankkártya helyett annak virtuális változatát használja, ami a mobilbankban az igénylés után szinte azonnal elérhető.

Virtuális vagy digitalizált? Nem ugyanaz

A két fogalmat a köznyelvben gyakran szinonimaként használjuk, pedig mást jelentenek. A virtuális kártya egy önálló termék, egy olyan kártyatípus, amelynek saját kártyaszáma, lejárati dátuma és CVC-kódja van. Ezeket az adatokat a mobilbankban lehet megnézni. A kártya online vásárlásra azonnal alkalmas, ilyenkor a webáruházban a kártyaadatokat kell megadni. Egy-egy ilyen virtuális kártya kapcsolódhat a teljes bankszámlához, de alszámlákhoz vagy zsebekhez is.

A digitalizálás ezzel szemben az a folyamat, amikor a kártyát hozzáadjuk a mobiltárcánkhoz, például az Apple Payhez vagy a Google Wallethez. A bankok ezt digitalizálásnak hívják, technikailag pedig tokenizációról van szó. A digitalizált kártyát a kibocsátó bank előbb ellenőrzi, majd jóváhagyás után a kártya bekerül a mobiltárcába. A digitalizált kártya bank általi ellenőrzésére egy adott idő áll rendelkezésünkre, és ha nem kérjük a banki ellenőrzést ezen belül, akkor elölről kell kezdenünk a folyamatot.

A hétköznapi szóhasználatban a virtuális és a mobiltárcába digitalizált kártyát is hívhatjuk digitálisnak, a banki terminológia szerint viszont csak az utóbbi a digitális kártya.

A boltban igen, de az ATM-nél általában nem

Egy NFC-képes telefonba fizikai és virtuális kártyát is digitalizálhatunk, és az üzletekben mindkettővel ugyanúgy lehet érintéssel fizetni, a különbség egyáltalán nem érzékelhető. Ez ráadásul még biztonságosabb is, mint a hagyományos kártyahasználat, mert a tranzakció során nem a valódi kártyaszám jut el a terminálhoz, hanem egy, az eszközhöz kötött helyettesítő azonosító. Emellett a fizetést ujjlenyomattal, arcfelismeréssel vagy kóddal kell jóváhagyni a telefonon.

Készpénzfelvételnél azonban már más a helyzet. Az érintéses készpénzfelvételre alkalmas bankautomatákból telefonnal is lehet pénzt felvenni, ehhez viszont minden alkalommal meg kell adni a kártya PIN-kódját. A legtöbb esetben ez csak olyan kártyával működik, amely fizikai formában is létezik, tehát a plasztikkártya digitalizált változatával. A virtuális kártyák tehát, amelyeket a bank ténylegesen sosem gyártott le és küldött ki, általában nem használhatók készpénzfelvételre.

Kártyák széles választéka

Egy szabály nem is lenne szabály, ha nem lennének alóla kivételek. Nincs ez másként a bankkártyákkal sem. Létezik olyan virtuális bankkártya, amivel mégis lehet készpénzt felvenni az ATM-ből, és olyan internetes kártyák is vannak, amelyekkel csak online vásárlásokat lehet végrehajtani.

Az OTP Bank virtuális kártyája egy olyan mastercard típusú kártya, amelyet mobiltárcába digitalizálhatunk, és ezután nemcsak vásárlásra használhatjuk, de belföldön és külföldön egyaránt vehetünk fel vele készpénzt is. A kártyának saját PIN-kódja van.

A Revolut virtuális kártyája ezzel szemben mobiltárcába digitalizálva internetes vásárlásra és boltban való fizetésre használható, készpénzt azonban nem vehetünk fel vele. Egy Revolut számlához kapcsolódóan több virtuális kártyát is létrehozhatunk, ezeknek havidíja nincs. Egy virtuális kártyát adott zsebhez, vagy akárt egyszerre több zsebhez is hozzárendelhetünk. Egyszer használatos kártyát a Gránit és a CIB Bank is kínál.

A fizikai Revolut kártya digitalizált változata már készpénzfelvételre is alkalmas. Érdekesség, hogy a fizikai kártyára az ügyfél kérésére csak nevet és kártyaszámot nyomtatnak, tehát a CVC-kódot nem, sőt, szerepelhet rajta egyedül csak a név is. Virtuális fronton létezik az egyszer használatos, vagy disposble kártya, amely minden internetes vásárláshoz új adatokat generál.

A CIB Visa internetkártyája egy olyan elkülönített számlához kapcsolódó virtuális kártya, amely csak internetes vásárlásra használható, tehát mobiltárcába nem digitalizálható. A kártyát fizikailag is legyártják, de sem értintéses fizetésre, sem készpénzfelvételre nem alkalmas, ugyanis nincs rajta sem chip, sem mágnescsík, csak a kártyaadatok vannak rányomtatva.

Hasonló virtuális kártya az Ersténél is létezik, de a 2026. március vége óta igényelt kártyákat már nem gyártják le fizikai formában.

A virtuális kártyák mellett a legtöbb bank fizikai kártyája digitalizálható, tehát nem kell magunknál hordanunk.

Gondoljuk át, mire használjuk a kártyát

A választék tehát széles, ezért a döntés előtt érdemes átgondolni, hogy mire fogjuk használni a kártyát. Ez különösen akkor fontos, ha teljesen meg akarunk szabadulni a plasztiklapoktól.

Ha valaki nagyon sokat vásárol webshopokban, arra bármelyik virtuális kártya alkalmas, de az extra biztonság érdekében érdemes lehet csak online vásárlásra használható, adott esetben egy alszámlához kapcsolható kártyát választani, hogy egy esetleges adatlopás esetén a csalók ne férjenek hozzá a teljes számlához. Itt különösen jól jöhet az egyszer használatos virtuális kártya.

Ha azonban a boltban telefonnal vagy órával szeretnénk fizetni, akkor olyan virtuális kártyát érdemes választani, amely hozzáadható a mobiltárcához. Ha emellett alkalmanként készpénzt is vennénk fel, akkor nem feltétlenül szakadhatunk el teljesen a fizikai kártyától.

Az ESG szempontokat, illetve a környezetvédelmet több bank is igyekszik szemmel tartani. Az MBH Bank, a Gránit, az UniCredit és az OTP Bank is kínál vagy tervez újrahasznosított anyagból készült vagy lebomló kártyákat, amelyek környezetterhelése alacsonyabb.

Kapcsolódó címkék

Legfrissebb útmutatóink bankkártyák témában