Elérhetőek a Diákhitel Számlák – négy banknál folytathatják a diákhitelesek

Most igényelsz Diákhitel1-et és egy olyan bankszámlát keresel, ami ingyenes és még extra jóváírást is kapsz számlanyitáskor? Jó helyen vagy!

Mit mond szakértőnk?Bezár

Most igényelsz Diákhitel1-et és egy olyan bankszámlát keresel, ami ingyenes és még extra jóváírást is kapsz számlanyitáskor? Jó helyen vagy!

A Diákhitel Számlák a diákhiteleseknek lettek kitalálva, mégpedig azért, hogy az állami hitelkonstrukciót igénybe vevő diákok, hallgatók egy olyan bankszámlára kaphassák meg a diákhitelüket, amely az átlagos diákszámláknál is kedvezőbb.

Az állam előírta, hogy a bankoknak milyen kedvezményeket kell adniuk a diákok számára. Ezek a kedvezmények túlmutatnak a bankszámlákon, ahová a bankok korábban nem merészkedtek.

A Diákhitel Számla kedvezményeinek előírásán túl a jogalkotó megszabta, hogy a bankoknak a diákhiteles hallgatók későbbi életszakaszában is nyújtaniuk kell a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos kedvezményeket. Így engedményeket kapsz a különféle biztosítások díjaiból, sőt, akár még jelzáloghitel kamatkedvezményeket is.
 
Így tehát a Diákhitel Számlák egyrészt kötelezően ingyenes kedvezményeket nyújtanak a diákhitel folyósítási szakaszában, ezzel párhuzamosan, vagy akár később pedig a lakhatással vagy utazással kapcsolatos kedvezményeket használhatod ki.
 
Ezeket mind megismerheted ebből az útmutatóból.

  • Írta: Homa Péter
  • frissítve: 2024. április 18.
  • promóció

A diákhitelesek számára kedvezményes bankszámlakonstrukció jelent meg 2023. július elsején, ez a Diákhitel Számla. Az új Diákhitel1 hiteligénylők már csak ilyen bankszámlára kaphatják meg a diákhitelt, a másfajta diákhitelt igénylő és a korábban szerződött diákhitelesek pedig szintén igényelhetik ezt a bankszámlatípust. A Diákhitel Számla konstrukció azonban csak négy banknál igényelhető. Mivel nem csak diákhiteles diákszámlás tanulók vannak, ezért a régi diákszámlák is változatlanul megmaradtak. De vajon mi változott és milyen kedvezményeket kínálnak a bankoknál ezek az új konstrukciók a főiskolások, egyetemisták számára?

Erste Bank, Gránit Bank, MBH Bank, továbbá OTP Bank. Ez az a négy bank, melyek valamelyikénél vezetned kell egy Diákhitel Számlát, ha 2023. július 1. után szabad felhasználású diákhitelt szeretnél kapni, azaz a Diákhitel1-et. Évente 6-8 000 hallgató döntését befolyásolja ezzel a változással a kormány, a már meglévő diákhiteles ügyfelek pedig 200 ezren vannak.

Mielőtt továbblépnél, nézd meg a diákhitel számlákat. Az útmutató a Diákhitel Számla lényegének bemutatásával folytatódik a kalkulátor alatt.

Vissza
Havonta számlára érkező összeg:
Életkor:
Az általad beállított tranzakciókkal és banki utalás nélkül kalkuláltunk.
Részletes kalkuláció
Bezár

A kalkulációhoz állítsd be az alábbi értékeket és nyomd meg a bankszámlák keresése gombot!

Elektronikus utalások bankon kívülre havonta

Utalások
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Automatikus beszedések
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Rendszeres utalások
Hány darab?
db
Összesen
Ft

Készpénzfelvétel és bankkártyás vásárlás havonta

Kp felvétel a bank saját ATM-jéből
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Kp felvétel másik bank ATM-jéből
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Bankkártyás vásárlás
Hány darab?
db
Összesen
Ft

Csak ezektől a bankoktól szeretnék bankszámlákat látni


					
Bezár

Azon dolgozunk, hogy a rengeteg bankszámla közül megtalálhasd a legjobbat.

Most kalkuláljuk a(z)
    bankszámláit...
    Mit szeretnél mobilról elintézni?
    Rendezés:
    • Diákhitel Számla
      Mobilbanki ügyintézés
      5,0
      Mi ez?
      Havi összköltség 0 Ft
      Számlanyitási akció 0 Ft
      Mobilbanki ügyintézés
      5,0
      Megnézem
      a bank oldalán
      Részletek
    • Erste Diákhitel Számla Díjcsomag
      Mobilbanki ügyintézés
      4,5
      Mi ez?
      Havi összköltség 0 Ft
      Számlanyitási akció 0 Ft
      Mobilbanki ügyintézés
      4,5
      Megnézem
      a bank oldalán
      Részletek
    • Diákhitel Számla
      Mobilbanki ügyintézés
      3,9
      Mi ez?
      Havi összköltség 0 Ft
      Számlanyitási akció 41 000 Ft jóváírás a bankszámlán
      Mobilbanki ügyintézés
      3,9
      Megnézem
      a bank oldalán
      Részletek
      • 41 000 Ft jóváírást kapsz, ha szelfivel nyitod meg a számlát
    4 / 4 találat

    A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
    Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.

    További szöveg megjelenítése

    Mi változott? – A lényeg, röviden

    A diákhitelek közül csak egyetlenegy, a Diákhitel1 kérhető a saját bankszámládra, mivel kizárólag ez a konstrukció szabad felhasználású közülük. A hitel folyósítását korábban bármilyen bankszámlára kérhetted.

    A 2023. július 1-től igényelt Diákhitel1-et viszont már csak abban az esetben folyósítja a Diákhitel Központ, ha azt a négy, erre szerződött bank valamelyikénél vezetett Diákhitel Számlára kéred. A többféle kötelező és opcionális díjkedvezményt biztosító új számlakonstrukciót már meglévő bármilyen diákhiteles, illetve új, nem Diákhitel1-re szerződő hallgatóként is választhatod. Fontos tudni ugyanakkor, hogy diákhitel nélkül nem nyithatsz ilyen kedvező számlát.

    Államilag garantált diákszámla-kedvezmények

    Diákhitel Számlára váltani a hitel folyósítása alatt bármikor lehet, aktív és passzív jogviszonnyal, valamint a folyósítás szüneteltetése alatt, sőt, még külföldi tanulmányok esetén is (Diákhitel1 szerződéssel).

    Diákhitel törlesztési szakaszban viszont már nincs mód Diákhitel Számla nyitására. A Diákhitel Számla állami kedvezményei a diákhitel folyósítására való jogosultság megszűnését követő egy évig érvényesek.

    A Diákhitel Számlák a legfontosabb alapszolgáltatásokat ingyenesen nyújtják. Ezek közé tartozik:

    • a bankkártya éves díja,
    • a számlavezetési díj,
    • az internetbank, a mobilapplikáció, a telefonbank,
    • a személyes megjelenés nélküli ügyintézés vagy
    • a folyószámla megszüntetése.

    Emellett a bankok egyéb kedvezményeket is biztosíthatnak például a lakáshitel-felvétellel, az értékpapír számlavezetési díjjal, vagy biztosításkötési díjjal kapcsolatosan.

    A Diákhitel Számlát új igénylőként csak a kiválasztott bank jelentkezése nyomán lehet megnyitni, te önállóan nem kezdeményezheted a számlanyitást.

    Diákhitel Számla megnyitási folyamata Diákhitel1 igénylése esetén
    Diákhitel Számla megnyitási folyamata Diákhitel1 igénylése esetén, forrás: Diákhitel Központ

    Olyan alapszolgáltatások ingyenességére, mint a bankkártya éves díja, a számlavezetési díj, az internetbank, a mobilapplikáció, a telefonbank havi díja, eddig is volt példa a hazai diákszámlák között, és ma is választható ilyen. Ami viszont valóban újdonság a Diákhitel Számlában az az, hogy maguk az átutalási tranzakciók is ingyenesek elektronikus csatorna választása esetén.

    A diákhitellel nem rendelkező hallgatók tehát a piaci konstrukciók közül jelenleg is választhatnak hasonlóan kedvezményes díjazású diákszámlát, mint az új Diákhitel Számla, kivéve az ingyenes átutalási lehetőséget.

    A Diákhitel Számla lakáshitel felvétellel, értékpapír számlavezetési díjjal vagy biztosításkötési díjjal kapcsolatos egyéb kedvezményei viszont később jól jöhetnek, bár a számlanyitáskor valószínűleg még nem annyira gondolsz ezekre.

    A nem diákhitelesek számára vigasz lehet, hogy mire a diákhiteles hallgató odajut, hogy lakáshitelt vesz fel vagy értékpapírszámlát nyit, nagy valószínűséggel piaci viszonyok közepette is lesznek értékelhető alternatív kedvezmények. A diákhiteles ügyfelek mellett a bankok ugyanis előbb-utóbb valószínűleg kedvezni akarnak a nem diákhiteles hallgatóknak is.

    De vajon milyen egyéb kedvezményeket kapnak a Diákhitel Számlát választó hallgatók?

    Az új Diákhitel Számlán ugyanazokat a számlanyitási kedvezményeket is megkapod diákhitel-igénylőként (vagy ha folyósítási szakaszában van a Diákhiteled), mint a 18 év feletti felnőtt ügyfelek, vagy még többet is.

    Viszont nagyon nehéz eligazodni a bankok által a Diákhitel Számlához csatolt kedvezmények között, ugyanis azok csak több hirdetményből ismerhetők meg teljeskörűen, és gyakran az is kiderül, hogy a diákszámlához meghirdetett kedvezményeket nem csak a diákhitelesek kapják.

    Ezért ebben a fejezetben kizárólag azokról a kedvezményekről olvashatsz bankonként, melyet kifejezetten csak diákhitel bankszámlás ügyfélként kaphatsz meg. A többi kedvezményekről a következő fejezetek tájékoztatnak.

    Erste Bank Diákhitel Számla kedvezmények

    Ha az Erste Banknál 2023. július 1-től az első alkalommal nyitsz Erste Diákhitel Számla Díjcsomagot az interneten (internetbanki vagy mobilalkalmazási szolgáltatáson keresztül), akkor visszavonásig, de legalább 2025. június 30-ig 30 000 forint díjkedvezményt kapsz, ha teljesíted a feltételeket. Vagyis, ha a bankszámlanyitással egyidejűleg betéti bankkártyát is igényelsz és a nyitást megelőző 90 napban nem volt élő lakossági bankszámlád a banknál.

    (Ha a számla 24 hónapon belül megszűnik, akkor a 30 000 forintot vissza kell fizetned. Az akcióban nem vehetsz részt, ha a bank által korábban meghirdetett online bankszámlanyitási akciók keretében már kaptál egyszeri 30 000 forintot.)

    Az Erste Diákhitel Számla mellett, legalább 2025. június 30-ig bankfiókban igényelt Erste Kandalló Extra otthonbiztosítás (lakásbiztosítás) esetén egyszeri 5 000 forint díjkedvezményt kapsz, a bank internetbanki és mobilalkalmazási szolgáltatásán keresztül online igényelt havi díjas Erste Védelem – Utasbiztosítás nevű utas- és poggyászbiztosítás díjából pedig egyszeri 2 000 forint díjkedvezményt.

    Díjmentes az Őrszem szolgáltatás havi díja (mely az SMS-szolgáltatást és a George App push értesítést takarja) és 1 százalékos kedvezmény jár a folyószámlahitel kamatából.

    A piaci lakás- és szabad felhasználású hiteleknél több kedvezmény kapcsolódik össze: elengedi a bank a közjegyzői díjat, a tulajdoni lap másolat, illetve a térképmásolat lekérdezésének díját, a hitel folyósítási jutalékát, az ingatlanszakértői díjat (pénzvisszatérítéssel), a hitelbírálati díjat, az előtörlesztési díjat lakáshitel esetén akkor, ha az előtörlesztés munkáltatói lakáscélú támogatásból (cafetéria) történik, naptári évenként legfeljebb 500 000 forint értékig, illetve hitelügyletenként a hiteltől függően évi 0,25-0,5 százalékos jelzáloghitel kamatkedvezményt is kapsz.

    A Babaváró hitelhez a bank 150 000 forint kedvezményt ad.

    A piaci kamatozású lakáscélú hitelek és Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek esetében ugyanezek a kedvezmények járnak a hitelbírálati díj elengedésére vonatkozó akció kivételével. Viszont ezeknél a hiteleknél a hiteles energetikai tanúsítvány díját a bank visszatéríti.

    Tanuló akinek diákhitele van

    OTP Bank Diákhitel Számla kedvezmények

    Az OTP Banknál díjmentes éves utasbiztosítást igényelhetsz diákhitelesként egy alkalommal: a Felfedező utasbiztosítás Egyéni Európa vagy Egyéni Világ csomagjainak árából jár ez a kedvezmény.

    A diákhitel mellé kötött lakásbiztosításra 5 százalékos kedvezmény vonatkozik.

    Emellett kedvezményt kapsz a standard értékpapír számlavezetési díjból: a Normál értékpapírszámla, a Tartós Befektetési Értékpapírszámla (TBSZ) és a Nyugdíj előtakarékossági számla (NYESZ-R) standard számlavezetési díja így olcsóbb, mint más ügyfeleknek: a befektetési állományod 100 000 euró alatti részére évi 0,19 százalék, de minimum 251 forint, a 100 000 euró feletti részre pedig évi 0,1 százalék.

    Az OTP Alapkezelő és OTP Ingatlan Alapkezelő által kibocsátott T és T+X napos elszámolású befektetési jegyek esetén is kedvezőbb az értékpapír számlavezetés díja a standard számlavezetési díjhoz képest: a 100 000 euró alatti részre évi 0,19 százalékot számolna fel a bank kedvezményesen, de e helyett most akciósan 0,18 százalék, de minimum 251 forint a számlavezetési díj. Viszont a minimumdíjból nem jár kedvezmény az elektronikus értesítési módot választó diákhiteles ügyfelek számára, amit viszont más ügyfelek megkapnak.

    Ingatlanfedezetes lakáscélú hitel, illetve ingatlanfedezetes szabad felhasználású hitel esetén az OTP Jelzálogbank 2023. július 1-től az OTP Diákhitel Számlával rendelkező ügyfelek számára nyújtott piaci kamatozású jelzálog típusú hitelek és lakáshitelek igénylésekor az alábbi induló díjkedvezményeket biztosítja. Nincs:

    • hitelbiztosítéki érték-megállapítási díj,
    • fedezetkezelési költség,
    • közjegyzői szerződéskötés díj,
    • TakarNet lekérdezéssel kapcsolatos ügyintézési díj,
    • folyósítási díj, végül
    • az OTP Zöld Lakáshitelek esetén a Zöld Lakáscél energetikai feltételeinek teljesülését igazoló Hiteles Energetikai Tanúsítvány díját az OTP Jelzálogbank utólag megtéríti.
    Kedvezménnyel megvásárolt lakás kulcsát mutatja egy diáklány

    Gránit Bank Diákhitel Számla kedvezmények

    A Gránit Banknál most 41 000 forintot kapsz diákhitelesként akkor, ha szelfivel nyitod meg a bankszámlát és aktiválod az appot, továbbá egyedülálló módon, 4 százalékos extra, akár 30 000 forintos jóváírást kapsz félévente a folyósított diákhitel összege után. A folyószámlahitelt 1 százalékos kamatkedvezménnyel kapod.

    Szintén kamatkedvezmény jár az ingatlanhitelből, az ingatlanfedezetes lakáscélú hitelekből és a szabad felhasználású hitelekből.

    A Babaváró Kölcsön igénylése esetén 200 000 forint jóváírást kapsz, 0,5 százalékos kamatkedvezmény pedig a Gépjármű lízingből illet meg.

    Betétlekötési kedvezményt is kapsz (feltétel nélkül köthető le a KamatMax Plusz betét), a Platinum bankkártya díjából 10 százalék kedvezmény jár és ugyancsak 10 százalékos kedvezményt kapsz az utas- és poggyászbiztosítás díjából.

    A Diákhitel folyósítási időszakában évi 7,25 százalékos (mindenkori éves jegybanki alapkamat mínusz 5 százalék) a Diákhitel számla látra szóló kamata, nem kell tehát a pénzedet lekötni a magas kamatért cserébe.

    MBH Diákhitel Számla kedvezmények

    Az MBH Banknál egy 100 százalékban újrahasznosított anyagból készült bankkártyát, a Mastercard Diákhitel Bankkártyát kapod diákhitelesként, mely beépített „Bázis 5” utasbiztosítást tartalmaz. Az MBH egyes biztosítási konstrukciói 10 százalékos kedvezménnyel igényelhetők, mint Lakótárs Lakásbiztosítás, Csoportos Balesetbiztosítás, Csoportos Extra Biztosítás, Csoportos Életbiztosítás.

    Kifejezetten az MBH Diákhitel Számlával rendelkezőknek kedvezményes lakáshitel felvételét is kínálja a hitelintézet. A jelzáloghitelre érvényes kamatkedvezmény a 10 éves kamatperiódusú piaci lakáshitel és szabad felhasználású jelzáloghitel termékhez kapcsolódik. A kamatkedvezmény a standard, kedvezmény nélküli ügyleti kamatot csökkenti, de a hitel ügyleti kamata nem lehet alacsonyabb, mint a mindenkori MBH Flotta Kiemelt Partner Programra jogosult ügyfelek részére nyújtott hitelkonstrukciókban elérhető ügyleti kamat. Ez a kamatkedvezmény 2023. július hónapban például 1,63 százalék volt. A bank honlapján reprezentatív példát is olvashatsz erről.

    Szeretnél egy olyan diákszámlát, ahol kedvező díjakkal és olyan ingyenes szolgáltatásokkal találkozol, melyek az iskolaévek után sajnos már nem lesznek ingyenesek? Használd ki az előtted álló lehetőségeket, válaszd ki a következő kedvező diákszámládat a kalkulátorunkból! Az útmutató a kalkulátor alatt a további kedvezmények ismertetésével folytatódik.

    Vissza
    Havonta számlára érkező összeg:
    Életkor:
    Átlagos költéssel és banki utalás nélkül kalkuláltunk.
    Részletes kalkuláció
    Bezár

    A kalkulációhoz állítsd be az alábbi értékeket és nyomd meg a bankszámlák keresése gombot!

    Elektronikus utalások bankon kívülre havonta

    Utalások
    Hány darab?
    db
    Összesen
    Ft
    Automatikus beszedések
    Hány darab?
    db
    Összesen
    Ft
    Rendszeres utalások
    Hány darab?
    db
    Összesen
    Ft

    Készpénzfelvétel és bankkártyás vásárlás havonta

    Kp felvétel a bank saját ATM-jéből
    Hány darab?
    db
    Összesen
    Ft
    Kp felvétel másik bank ATM-jéből
    Hány darab?
    db
    Összesen
    Ft
    Bankkártyás vásárlás
    Hány darab?
    db
    Összesen
    Ft

    Csak ezektől a bankoktól szeretnék bankszámlákat látni

    
    					
    Bezár

    Azon dolgozunk, hogy a rengeteg bankszámla közül megtalálhasd a legjobbat.

    Most kalkuláljuk a(z)
      bankszámláit...
      Mit szeretnél mobilról elintézni?
      Rendezés:
      • Junior számla
        Mobilbanki ügyintézés
        5,0
        Mi ez?
        Havi összköltség 0 Ft
        Számlanyitási akció 0 Ft
        Mobilbanki ügyintézés
        5,0
        Megnézem
        a bank oldalán
        Részletek
      • Family Junior Számlacsomag
        Mobilbanki ügyintézés
        3,9
        Mi ez?
        Havi összköltség 0 Ft
        Számlanyitási akció 40 000 Ft jóváírás a bankszámlán
        Mobilbanki ügyintézés
        3,9
        Megnézem
        a bank oldalán
        Részletek
        • Csak olyan szülő nyithat gyermekének ilyen számlát, akinek van a Gránitnál saját számlája
      • Egyszámla Díjcsomag - korlátlan NetBank utalási kedvezménnyel
        Mobilbanki ügyintézés
        4,5
        Mi ez?
        Havi összköltség 224 Ft Kezdetben 337 Ft
        Számlanyitási akció 40 000 Ft jóváírás a bankszámlán
        Mobilbanki ügyintézés
        4,5
        Megnézem
        a bank oldalán
        Részletek
      • ECO FirstStep bankszámla
        Mobilbanki ügyintézés
        4,2
        Mi ez?
        Havi összköltség 544 Ft Kezdetben 272 Ft
        Számlanyitási akció 0 Ft
        Mobilbanki ügyintézés
        4,2
        Megnézem
        a bank oldalán
        Részletek
      • MBH Belépő Számlacsomag
        Mobilbanki ügyintézés
        2,7
        Mi ez?
        Havi összköltség 1 813 Ft Kezdetben 2 290 Ft
        Számlanyitási akció 0 Ft
        Mobilbanki ügyintézés
        2,7
        Megnézem Részletek

      A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
      Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.

      További szöveg megjelenítése

      Kedvezmények diákhiteles és nem diákhiteles hallgatóknak

      Most pedig jöjjenek azok a kedvezmények, melyek diákszámlásoknak és diákhitel számlásoknak egyaránt járnak. Azokat az államilag garantált kedvezményeket, melyekről két fejezettel feljebb olvashattál, itt nem említjük. Szintén nem említjük azokat az állami kedvezményeket, melyek minden lakossági ügyfélnek járnak, nem csak diákoknak. Ezekről a következő fejezetben olvashatsz.

      Erste Bank kedvezemények

      Az Erste Banknál lehet több forintszámlád, illetve több devizaszámlád is a diák vagy a diákhitel számlán belül, mindegyiknek díjmentes a számlavezetése.

      Díjmentes a bankkártya napi maximális fizethető összegének (limitjének) módosítása és a kártya zárolása (amikor is a limit 0 forint).

      Az Erste Banknál elérhető egy kedvezményesen korlátlan ATM készpénzfelvételt biztosító csomag is, a felnőttekével megegyező havi díjért, diákszámlásoknak és diákhitel számlásoknak egyaránt. Ez a csomag az Erste ATM-ekből csupán a pénzügyi tranzakciós illeték banki díjáért (0,6 százalék) biztosít készpénzfelvételt korlátlan számban.

      A diákszámlások és a diákhitelesek kedvezményeket kapnak továbbá az értékpapírszámlával kapcsolatban: nem kell havi díjat fizetni az állomány után, a BÉT-en kívüli bizományosi, megbízási díj a Xetra Frankfurt rendszerébe adott megbízás esetén a megbízás árfolyamértékének 0,25 százaléka (0,35 százalék helyett), viszont a minimumdíj amerikai dollárban a diákoknak drágább, 7 helyett 10 dollár.

      A BÉT szabványosított tőzsdei határidős és opciós ügyletek bizományosi díja BUX esetén pozíciózárás és nyitás kontraktusonként 200 forint helyett 150 forint. A BÉT real-time adatok előfizetése is olcsóbb: a legjobb árszint 900 forint helyett 500 forint, a legjobb 5 árszint 2 400 forint helyett 1 200 forint, míg a legjobb 10 árszint 3 000 forint helyett 1 700 forint. A kedvezményes díjak addig érvényesek, míg legalább egyszer el nem éri a számlaegyenleg a 2 millió forintot, attól kezdve a diákként is a felnőttek díját kell kifizetned.

      OTP Bank kedvezmények

      Az OTP Banknál olcsóbban válthatnak devizát külföldi vásárlásaik során a diákszámlások és a diákhitel számlások, de az Árfolyam+ kedvezményes számlacsomag szolgáltatás havi díja a felnőttekével azonos (jelenleg akciósan ingyenes).

      A Lakossági Bázis számlához ugyancsak kapcsolható több ATM készpénzfelvételi számlacsomag elem vagy SMS Kontroll számlacsomag elem, melyek valóban kedvezményeket nyújtanak, viszont ezek havi díja a felnőttekével azonos. A diákszámlás és a diákhiteles ügyfélkör természetesen egyaránt megkapja a Junior kedvezményprogram bankkártyás vásárlással elérhető kuponos ajánlatait is.

      Diák megmutatja a bankkártyáját amivel sok kedvezményt kap a bankoknál

      Gránit Bank kedvezmények

      A Gránit Banknál díjmentes az értékpapírszámla-nyitás, számlavezetés és állampapír-vásárlás/eladás esetén minden magánszemélynek, így minden diáknak is.

      Az évi 8 százalékos látra szóló kamat a diákszámlán diákhitel nélkül is elérhető a havidíj-mentes Gránit Kamat Plusz bankszámlával, igaz, ehhez legalább 200 000 forintos jövedelmet kell érkeztetni a számlára csoportos bérátutalással vagy egyösszegű eseti átutalással. Utóbbinak a közleménye munkabér, bér, jövedelem vagy nyugdíj kell, hogy legyen. A pénznek a tárgyhónapot megelőző hónap utolsó munkanapja előtti 3. munkanap és a tárgyhónap 12. napja közötti időszakban kell érkeznie a számlára a magas kamat elérése érdekében.

      MBH Bank kedvezmények

      Az MBH Banknál jelenleg nincs olyan, a bank által a Diákhitel Számlánál kedvezményként felsorolt elem, mely a diákszámlásoknak (diákhitel nélkül) is elérhető.

      Ugyanakkor az MHB Diák Számlacsomag, mely minden hallgató számára elérhető, olyan kedvezményeket tartalmaz, melyet máshol csak a diákszámlások kapnak meg. Ide tartozik az ingyenes SMS szolgáltatás, beleértve az SMS-ek díját is, vagy az ingyenes bankkártya éves díj, mely az első év után is érvényben marad. A rendszeres átutalásokért és a csoportos beszedésekért csak a 0,3 százalékos pénzügyi tranzakciós illetékkel azonos banki díjat kell megfizetni, 1-1 eseti elektronikus átutalásért pedig ennél mindössze 114 forinttal többet.

      Állami bankszámla kedvezmények, melyek minden bankszámlásnak járnak, nem csak a diákoknak

      Végül jöjjenek azok a kedvezmények, melyeket diákként minden banknál megkapsz, akár igénybe veszed a diákhitelt, akár nem, mert ezek minden felnőtt korú számlatulajdonosnak minden banknál államilag járnak Magyarországon.

      Ingyenes készpénzfelvétel

      A legrégebbi ilyen kedvezmény az ingyenes belföldi forint ATM készpénzfelvétel havi legfeljebb 2 alkalommal, összesen legfeljebb 150 000 forintig. Ez már 16 éves kortól jár. Ehhez a kedvezményhez nyilatkozni kell előzetesen a banknál és egyszerre csak egy banknál lehet érvényben ez a kedvezmény. 2025. január 1-től a kedvezmény a postákra is kiterjed.

      Bolti készpénzátvétel

      Amelyik banknál nyilatkoztál, ott igénybe veheted a készpénzátvétellel kapcsolatos, cash-back nevű állami kedvezményt is, mely bolti készpénzfelvételt takar. Ez a szolgáltatás azonban csak az erre szerződött kereskedőknél érhető el és vásárolni is kell hozzá a bankkártyával, a készpénz csak akkor kérhető a pénztárostól. A bankod megszabhat minimális vásárlási összeget ahhoz, hogy készpénzt vehess fel és megszabhatja azt is, hogy egy tranzakcióval – a vásárlás összegétől függetlenül – legfeljebb mennyi készpénzt vehetsz fel.

      Ez egy most éledező bankszolgáltatás, ami ebből az állami kedvezmény, az a havi első kettő készpénzátvétel, összesen legfeljebb havi 40 000 forint értékben. Ez a kedvezmény tehát ugyanannál a banknál vehető igénybe, amelyre vonatkozóan leadtad az ingyenes ATM készpénzfelvételt is, de attól teljesen független ingyenes keretről van szó, ezek tehát egymást nem befolyásolják.

      Fizetési kérelmet küld a számlájáról tablet segítségével ez a diák

      QR-kódos utalás

      Nyilatkozat nélkül is, tehát minden hazai bankszámlán elérhető a QR-kódot okostelefonos kamerás beszkenneléssel kezdeményezett átutalás. Itt az ingyenességre nem vonatkozik semmilyen korlát. Ezt a tranzakciót az állam azért tette ingyenessé, mert a szintén ingyenes bankkártyás fizetés alternatívájának szánja a kereskedők és a lakosság közötti fizetési forgalomban, ámbár csak belföldön működik.

      Fizetési kérelem

      Végül szintén egy ilyen korlátlanul ingyenes fizetési módszer a fizetési kérelem is. Ez egy fordított átutalást takar: az átutalást a pénz fogadója készíti össze és az adatokat (számlaszám, összeg, fizetési határidő, közlemény) elküldi a fizető félnek, akinek már csak jóvá kell hagynia és máris megtörténik a fizetés. De el is halaszthatja vagy figyelmen kívül is hagyhatja a kérelmet a fizető fél.

      Nos, a fizetési kérelemre indított átutalás szintén korlátlanul ingyenes minden hazai banknál.

      Kedvezményes átutalás 20 000 forint alatt

      Végül van még egy kedvezmény, melyet az állam a bankoknak nyújt, nem a lakosságnak, de a bankok általában továbbadják az ügyfeleknek.

      Minden átutalás esetében az első 20 000 forintra – vagy 20 000 forint alatt eleve – nem kell pénzügyi tranzakciós illetéket fizetnie a banknak az állam felé. Ez – ha továbbadja az ügyfeleinek – 0,3 százalékkal csökkenti a banknak fizetendő költségedet.

      Mivel a pénzügyi tranzakciós illetéket az állam zsebeli be, ezért erre rájön még a banki díj is, de van olyan bank Magyarországon, mely 20 000 forint összegig semmilyen díjat nem számol fel az átutalásért, nem csak pénzügyi tranzakciós illetéket. Ez akkor is igaz, ha egy nagyobb összeget több, 20 000 forintra bontott átutalássá bontasz és egymás után küldöd el ezeket a banknak.

      Szeretnél egy olyan diákszámlát, ahol minél több ingyenes szolgáltatást érhetsz el a mobilapplikációk szolgáltatásainak egyidejű összehasonlításával? Válaszd ki az első diákszámládat a kalkulátorunkból! Az útmutató a kalkulátor alatt az összefoglalóval folytatódik.

      Vissza
      Havonta számlára érkező összeg:
      Életkor:
      Átlagos költéssel és banki utalás nélkül kalkuláltunk.
      Részletes kalkuláció
      Bezár

      A kalkulációhoz állítsd be az alábbi értékeket és nyomd meg a bankszámlák keresése gombot!

      Elektronikus utalások bankon kívülre havonta

      Utalások
      Hány darab?
      db
      Összesen
      Ft
      Automatikus beszedések
      Hány darab?
      db
      Összesen
      Ft
      Rendszeres utalások
      Hány darab?
      db
      Összesen
      Ft

      Készpénzfelvétel és bankkártyás vásárlás havonta

      Kp felvétel a bank saját ATM-jéből
      Hány darab?
      db
      Összesen
      Ft
      Kp felvétel másik bank ATM-jéből
      Hány darab?
      db
      Összesen
      Ft
      Bankkártyás vásárlás
      Hány darab?
      db
      Összesen
      Ft

      Csak ezektől a bankoktól szeretnék bankszámlákat látni

      
      					
      Bezár

      Azon dolgozunk, hogy a rengeteg bankszámla közül megtalálhasd a legjobbat.

      Most kalkuláljuk a(z)
        bankszámláit...
        Mit szeretnél mobilról elintézni?
        Rendezés:
        • Junior számla
          Mobilbanki ügyintézés
          5,0
          Mi ez?
          Havi összköltség 0 Ft
          Számlanyitási akció 0 Ft
          Mobilbanki ügyintézés
          5,0
          Megnézem
          a bank oldalán
          Részletek
        • Family Junior Számlacsomag
          Mobilbanki ügyintézés
          3,9
          Mi ez?
          Havi összköltség 0 Ft
          Számlanyitási akció 40 000 Ft jóváírás a bankszámlán
          Mobilbanki ügyintézés
          3,9
          Megnézem
          a bank oldalán
          Részletek
          • Csak olyan szülő nyithat gyermekének ilyen számlát, akinek van a Gránitnál saját számlája
        • Egyszámla Díjcsomag - korlátlan NetBank utalási kedvezménnyel
          Mobilbanki ügyintézés
          4,5
          Mi ez?
          Havi összköltség 224 Ft Kezdetben 337 Ft
          Számlanyitási akció 40 000 Ft jóváírás a bankszámlán
          Mobilbanki ügyintézés
          4,5
          Megnézem
          a bank oldalán
          Részletek
        • ECO FirstStep bankszámla
          Mobilbanki ügyintézés
          4,2
          Mi ez?
          Havi összköltség 544 Ft Kezdetben 272 Ft
          Számlanyitási akció 0 Ft
          Mobilbanki ügyintézés
          4,2
          Megnézem
          a bank oldalán
          Részletek
        • MBH Belépő Számlacsomag
          Mobilbanki ügyintézés
          2,7
          Mi ez?
          Havi összköltség 1 813 Ft Kezdetben 2 290 Ft
          Számlanyitási akció 0 Ft
          Mobilbanki ügyintézés
          2,7
          Megnézem Részletek

        A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
        Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.

        További szöveg megjelenítése

        Összefoglaló a diákhiteles hallgatóknak kínált Diákhitel Számlákról

        2023. július 1-től csak Diákhitel Számlára kérheted a Diákhitel1-et, de más diákhitel igénylése esetén vagy régebben kötött diákhitelesként is választhatod ezt a bankszámla-konstrukciót, mely extra kedvezményeket kínál a diákszámlák között is.

        A kedvezmények egy részét az állam előírja a bankszámlákra. Ezek az alábbi szolgáltatásoknak a kötelező ingyenességére vonatkoznak: bankkártya éves díja, havi számlavezetési díj, internetbank havi díja, mobilapplikáció havi díja, telefonbank havi díja, eseti és rendszeres elektronikus átutalási tranzakciók, csoportos beszedések.

        Ez így együtt egy elég kedvező csomag, de emellett a bankoknak egyéb kedvezményeket is nyújtaniuk kell.

        Így aztán utas- és lakásbiztosítások kedvezményeit és a folyószámla- és jelzáloghitelek kedvezményeit kapod meg diákhitelesként. Emellé pedig megkapod azokat a kedvezményeket is, melyek minden más diákszámlásnak is járnak.

        Végezetül pedig ott vannak az állam által minden lakossági ügyfélre kötelezően előírt kedvezmények, mint például az ingyenes készpénzfelvétel vagy az új készpénzátvétel.

        Ezekből aztán össze lehet hozni egy komolyabb kedvezményt is. Így aztán azt ajánljuk, hogy csak ezekért a kedvezményekért ne vegyél fel diákhitelt, de ha felveszed, akkor viszont használd is ki ezeket!

        A Diákhitel Számlák előnyei és hátrányai

        • sokféle egyedi kedvezmény jár a Diákhitel Számlán
        • a Diákhitel Számla egy teljes értékű fizetési számla, így nem muszáj mellette másik diákszámládnak lennie
        • későbbi életszakaszodra is szólnak kedvezmények
        • 4 bank ajánlata közül is választhatsz, melyek között verseny van
        • régebbi diákhitelesek is élhetnek a lehetőséggel, ha hitelüket még folyósítják
        • nincs minden banknál Diákhitel Számla, így ha már van diákszámlád, diákhitelnél lehet, hogy bankot kell váltanod
        • nincs meg az a döntési szabadságod a bankok ajánlatai között, mint a Diákhitel Számla bevezetése előtti diákhitelesként
        • a törlesztési szakaszban már nem lehet Diákhitel Számlád, pedig hasznos lehetne a diákhiteled törlesztése alatt is
        • nem nyithatod meg a Diákhitel Számlát saját magad, meg kell várnod, amíg a bank jelentkezik
        • egyszerre csak egy Diákhitel Számlád lehet, pedig a diákszámlák között korábban megszokhattad, hogy párhuzamosan élsz a kedvezményekkel

        Maradtak kérdéseid a diákhitel számlával kapcsolatban?

        • Kaphatok hitelt hallgatói jogviszonnyal a diákhitelen kívül?

          Nem. Ezért ha a tanulmányaid alatt pénzre van szükséged, kénytelen vagy a diákhitelt választani, s ezzel a négyféle Diákhitel Számla valamelyikét.

        • Megtarthatom-e és ha igen, megtartsam-e a diákszámlámat a Diákhitel Számla mellett?

          Megtarthatod. A Diákhitel Számla nem fog megnövekedett költségeket okozni mellette, hiszen szinte minden ingyenes rajta.

        • Mit csináljak, ha már volt diákszámlám a Diákhitel Számla megnyitása előtt is, de a rajta lévő ingyenes készpénzfelvételt átkérném a Diákhitel Számlára?

          Pontosan úgy kell eljárnod, mint bármilyen más bankszámlára történő átkéréskor: az új bankodnál be kell nyújtanod a nyilatkozatot a kedvezmény igénybevételéről. Minden hónap 20-a előtt benyújtva a nyilatkozatot, a következő hónap elsejétől, utána benyújtva a rá következő hónap elsejétől élhetsz a kedvezménnyel az új bankszámládon.

        • Külföldre megyek tanulni. Melyikkel járok jobban, a Diákhitel Számlával, vagy a Revoluttal?

          A kettő nem összehasonlítható, hiszen az egyiken egy hitelt kapsz, akár a külföldi tanulmányaid alatt is, míg a másik egy globálisan jobban használható konstrukció. Tartsd meg mindkettőt, itthon járva használd ki a Diákhitel Számla kedvezményeit, míg külföldön járva valószínűleg a Revolut lesz az előnyösebb, így használd azt. Élj mindkettő kedvezményeivel!

        Homa Péter
        Homa Péter bankszámlaszakértő
        Linkedin
        Homa Péter bankszámlaszakértő

        Kisgyerekkoromban a golyós számológépen szocializálódva fogtam bele a pénzügyekbe, amiből végül merő véletlenségből egy közgazdász diploma lett. Közben rájöttem, hogy a bankkártya nem csak levélbontásra alkalmas, hanem ha ATM-be dugjuk, az el is nyelheti. Ebből a felismerésből született meg több ezer szakmai cikk többféle pénzügyi-gazdasági portálon, immáron harmadik évtizede. Eretnek nézeteim tálalására végre megtaláltam végleges helyemet a BiztosDöntésnél, ahol célom, hogy közérthetően hozzam el neked mindazt, amivel megtalálod a helyed a napi pénzügyekben.