Magyar Biztosítók Szövetsége

Olyan szakmai szövetség, amelyet 1990-ben nyolc biztosítótársaság alapított, ma pedig a magyarországi biztosítótársaságok és biztosítóegyesületek nagy része tagnak mondhatja magát (beleértve az EU tagállamainak olyan biztosítóit is, akik rendelkeznek magyarországi fiókteleppel). MABISZ-nak is szokták őket hívni, bár ez csak a teljes nevük rövidítése.

A szövetség létrejöttét az tette szükségessé, hogy a magyarországi biztosítási monopólium megszűnt. Ez a változás olyan jogi környezetet eredményezett, amiben fontossá vált, hogy a társaságok fellépjenek az érdekeik védelmében.

A társaság feladatai közé tartoznak azok a tevékenységek, amik a tagok közös érdeke. Ilyen például a kármegelőzés, a biztosítási csalások elleni védekezés vagy az oktatás. A MABISZ arra is lehetőséget ad, hogy a szakemberek tapasztalatot cseréljenek, illetve kutassanak és adatokat gyűjtsenek. A szervezet feladatai közé tartozik az is, hogy kártérítést nyújtsanak azoknak, akik más módon ezt nem kapnák meg (például mert ismeretlen üzembentartó okozta a kárt, vagy az illető nem rendelkezett kötelező biztosítással).

Ezek is érdekelhetnek

  • A tengerparton napszemüvegben pihenve is egy jó utasbiztosítás szükséges
    Biztosítás alapfogalmak

    Utasbiztosítás: minden, amit tudnod kell róla 2023-ban

    Utazás alatt mindenki szeret elfelejtkezni a problémáiról és sokan nem gondolnak arra, hogy egy baleset, betegség vagy valamilyen egyéb hirtelen esemény sok kiadással járhat, ha éppen egy külföldi országban tartózkodsz. Szerencsére az utasbiztosítás megkötésével van lehetőséged felkészülni a váratlan szerencsétlenségekre. De vajon pontosan mire jó egy utasbiztosítás és mire nem érvényes az általa nyújtott szolgáltatás? Útmutatónkból választ kaphatsz a kérdéseidre, ráadásul azt is megtudhatod, hogy mennyibe kerül a biztosítási díj és mit kell tenned káresemény esetén.

    frissítve: 2023. március 15.