Naponta 75 millió forintot tettek zsebre a digitális tér kalózai a bankkártyákat és a számlákat támadó csalásokkal az idei II. negyedévben. A visszaélésekben érintett pénzek több, mint 70 százaléka, közel 5 milliárd forint a bankszámlákról tűnt el – emlékeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Drámai módon emelkedik a digitális visszaélések értéke: az idei év II. negyedévében a bankkártyáinkat és a bankszámláinkat ért kár összege meghaladta a 6,92 milliárd forintot – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Egyetlen negyedév alatt több, mint 45 százalékkal növekedett a kárérték: 2023. I. negyedévében még „csak” 4,76 milliárd forint kárt jegyeztek fel a bankok. Az idei első félévben elcsalt pénzek 11,68 milliárdos összege 25 százalékkal haladja meg azt a kárértéket, ami 2017 és 2021 között 4 év alatt összesen keletkezett a magyar elektronikus fizetési piacon.

Gergely Péter szerint a legnagyobb problémát az okozza, hogy megállíthatatlanul növekszik folyószámlákon lévő pénzek elleni támadások száma és értéke is. Az idei tavaszi negyedévben a számlákat lecsupaszító visszaélések száma 4686-ra emelkedett - egy évvel ezelőtt még alig lépte át az ezret az ilyen típusú sikeres visszaélések száma. Ennél is nagyobb problémát jelent, hogy a támadóknak 3 hónap alatt már közel 5 milliárd forintot sikerült zsebre tenni visszaélések következtében. Egy éve, 2022 második negyedévében az átutalásos károk összege alig haladta meg az 1,5 milliárd forintot.

Szomorú üzletasszony akit átvertek

A mostani drámai növekedés főként annak fényében mondható jelentősnek, hogy az egyre fokozottabb fellépésnek köszönhetően a csalárd tranzakciók több mint ötven százalékát valamilyen szinten sikerült megállítaniuk a szereplőknek a jegybank statisztikái szerint - emlékeztet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Gergely Péter szerint hiába van a visszaélések számában továbbra is 90 százalék körüli súlya a bankkártyás csalásoknak, a kárértékben a bankkártyás visszaélések aránya nem éri el 28 százalékot – a II. negyedévben a kár nem érte el az 1,93 milliárd forintot.

A bankkártyapiacon a kétfaktoros hitelesítés miatt a csalók dolga is nehezebb, ezért aztán érthető, hogy a számukra könnyebb, ráadásul sokkal nagyobb hasznot hozó számlaürítések felé fordulnak. Az egy csalásra jutó átlagösszeg a bankkártyák esetében alig haladta meg a 42 000 forintot, ezzel szemben a számla-lecsupaszítások esetében az 1-1 visszaélésre jutó átlagösszeg a II. negyedévben meghaladta az 1,065 millió forintot.

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint a másik markáns különbség abban van, hogy a bankkártyás visszaéléseknél nem egyértelmű, hogy az ügyfeleknek kell-e viselniük a károkat. Amíg a teljes kárérték 28 százalékát terhelték rájuk a bankok a II. negyedévben, addig a számlákat lecsapoló csalók szinte minden esetben úgy férnek hozzá a számlákon tárolt összegekhez, hogy az ügyfelek azok adatait valamilyen módon megosztják velük. Ennek köszönhetően a számlákat támadó csalók által okozott károk közel 93 százaléka a számlatulajdonosok kára, azokat senki nem téríti meg számukra – mondta Gergely Péter.

Ha az ügyfelek – egyelőre – nem tudják magukat megvédeni az egyre több és furfangosabb támadástól, a bankok védelmi vonalait kell erősíteni. Ezt ismerte fel az MNB is, amely a mai napon mutatja be annak az ajánlásnak a részleteit, amely meghatározza, milyen új eljárásrendet és egyéb megoldásokat kell meghonosítaniuk a bankoknak az egyre komolyabb méreteket öltő digitális visszaélések megfékezésére.

Az adatok forrása a Magyar Nemzeti Bank Negyedéves pénzforgalmi statisztikája (visszaélések gyűjtés adatsor - infrastruktúra, forgalom és bevételi adatok)

Gergely Péter
Gergely Péter pénzügyi szakértő
Linkedin
Gergely Péter pénzügyi szakértő

Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam.

Legfrissebb útmutatóink hírek témában

  • Személyi kölcsön igénylése személyes okmányokkal
    Hírek

    Így juthatsz a leggyorsabban személyi kölcsönhöz

    Ha a számlavezető bankodnál igényelsz személyi kölcsönt, és ezt internetbanki felületen vagy mobilappon keresztül teszed, akár még aznap folyósíthatják a számládra az igényelt összeget. Fontos ugyanakkor, hogy a hitelnyújtási feltételeknek az online igényléskor is meg kell felelned.

    frissítve: 2024. július 17.
  • Napozás és nyaralás tengerparton
    Hírek

    Így lehet rémálom a nyaralás

    Akár 10-20 százalékkal is többet fizethet egy külföldön megvásárolt áruért az, aki a bankkártyás fizetésnél elfogadja azt, hogy a kereskedő bankja forintban vonja le az összeget a dinamikus valutaváltás szolgáltatás keretében – figyelmeztet Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint hatalmas árfolyam-eltérítések itthon is vannak: az EuroNet automatákból kedden 426 forintért lehetett eurót felvenni, a Wizzair oldalán ugyanarra a járatra 13 százalékkal többet kellett fizetnie annak, aki forint helyett euróban akarta ugyanazt a repülőjegyet megvenni.

    frissítve: 2024. július 17.
  • Bankszámlanyitás ügyfélajánlás alapján
    Hírek

    Tízezrek üthetik a markát, ha elégedett a bankjával

    Felpörögtek az ügyfélajánló programok a pénzintézeteknél. A lakossági számlák mellett a pénzügyi szolgáltatók bevonták az akciókba a kisvállalati csomagokat is.

    frissítve: 2024. július 14.