Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek

Szeptemberrel új időszak indul a magyar lakáspiacon a gyermekvállalást tervező és első otthonukat megvásárolni kívánó családok számára. A kormányzati tervek szerint az Otthon Start és a CSOK Plusz programok összehangolásával soha nem látott mértékű, akár 100 millió forintos, fix 3%-os kamatozású támogatott hitel válik elérhetővé, mindössze 10% önerő mellett. Ez a kombináció különösen vonzóvá teheti a lakásvásárlást, ám a maximális kihasználásához jelentős jövedelmi feltételeknek is meg kell felelni.

Megemelik a CSOK Plusz értékhatárát is

A mai kormányinfón Gulyás Gergely újságírói kérdésre elmondta, hogy össze fogják hangolni a szeptember elsején induló Otthon Start program és a meglévő támogatások jogszabályait. Kiemelte, hogy a CSOK Plusz esetében az első vásárlókra vonatkozó 80 milliós értékhatárt megemelik az Otthon Start program lakások esetében érvényes 100 millió forintos maximális vételárra.

A meglévő otthonteremtési támogatások feltételein nem kívánnak változtatni, de a jogszabályi összehangolást kiemelte. A gyermekvállalás a későbbiekben is alapelvárás marad, azonban ezzel a lépéssel a két program valóban zökkenőmentesen kombinálhatóvá válik, megnyitva az utat a nagyobb értékű ingatlanok megvásárlása előtt.

A kombináció igazi ereje abban rejlik, hogy amennyiben egy fiatal, gyermeket tervező házaspár legalább egyik tagja megfelel az Otthon Start feltételeinek (azaz első lakását vásárolja), közösen pedig jogosultak a CSOK Pluszra, akkor mindkét hitelt igényelhetik. Három gyermek vállalása esetén így akár 100 millió forint kedvezményes, fix 3%-os kamatozású hitel is felvehető, mindössze 10 százalék önerő biztosítása mellett. Ez rendkívüli előny a piaci hitelekhez képest, ahol jellemzően 20% önerőre van szükség.

Mekkora lesz a CSOK Plusz esetén a vételár-korlát?

Várhatóan szeptemberre már a meglévő támogatások módosításai is megtörténnek, így a CSOK Plusz hitel jelenlegi 80 milliós értékhatára is emelkedik:

  • Első ingatlan vásárlása esetén lakásoknál maximum 100 millió forint lesz.
  • A mai bejelentés példájában csak a lakásokra tért ki a miniszter, de elképzelhető, hogy az Otthon Startnál megismert vételárat fogják alkalmazni a családi házal és tanyák esetében is, azaz a vételár felső határa 150 millió forint lesz.
  • Az Otthon Start hitel szabályai között megismert négyzetméterár-korlátozást is várhatóan egységesítik, azaz az ingatlan négyzetméterára nem haladhatja meg az 1,5 millió forintot.

Átlag feletti jövedelem szükséges a támogatások kimaxolásához

Egy ekkora összegű hitel természetesen jelentős havi kiadással jár. A maximális, 25 éves futamidővel számolva:

  • Az 50 millió forintos CSOK Plusz törlesztőrészlete nagyságrendileg 244 000 Ft havonta (az első évben, csak kamatot fizetve, kb. 126 000 Ft)
  • Az 50 millió forintos Otthon Start törlesztőrészlete valamivel kevesebb, 237 000 Ft lesz.
  • Tehát a 100 millió forintos kombinált hitel esetében a teljes havi törlesztés 481 000 Ft jelentene.

A jövedelem terhelhetőségi szabályok (jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató - JTM) miatt ehhez az összeghez közel nettó 1 millió forint igazolt jövedelemre lesz szüksége a háztartásnak.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint júniusban az átlagkereset 483 000 forint, míg a mediánbér 391 200 forint volt. Ez utóbbi alapján a családok nagy része nem tudja majd igénybe venni mindkét támogatás maximum összegét, ugyanis két mediánbéres jövedelemmel havi 782 800 forint az összbevétel, aminek maximum 60 százaléka (469 680 Ft) terhelhető hitelekkel.

A két program kombinálásával azonban már akkora hitelösszeg érhető el, ami a fővárosi és agglomerációs, magasabb árú ingatlanok esetében is jelentősen segíthet a lakásvásárlásban.

Kapcsolódó címkék

Legfrissebb útmutatóink Otthon Start Hitel témában